Egy vezető svéd újság azt állítja, hogy az Izraeli Védelmi Erők a szerveikért ölnek meg palesztinokat

 

Egy vezető svéd újság a héten arról számolt be, hogy izraeli katonák azért rabolnak el palesztinokat, hogy ellopják szerveiket – írja a Haaretz. Az állítás következtében azonban egy másik lap súlyoson elítélte a cikket megjelentető lapot és antiszemitizmussal vádolta azt.
 
Svédország legnagyobb napilapja, a baloldali Aftonbladet, kulturális rovatában több hasábot szentelt az „Elrabolják a fiaink szerveit” címet viselő cikknek. 
 
A beszámoló palesztinok állításaira támaszkodik, miszerint az Izraeli Védelmi Erők fiatal férfiakat fogtak el a Nyugati Parton és a Gáza-övezetben egyaránt,  később pedig hiányzó szervekkel találtak rá  az elraboltak holttestére.
 
„A fiainkat szervdonoroknak használják” – mondták nekem a nabluszi Khaled rokonai, csakúgy ahogy Raed anyja Jeninből, Mahmud és Nafes nagybátyái Gázából-tudósít a Haaretz.
 
Boström cikke kapcsolatba hozza az ügyet a nemrég nyilvánosságra került New Jersey-i bűnszervezettel. Ebbe a bűnszervezetbe tartozott több amerikai rabbi és egy Levy Izhak Rosenbaum nevű férfi is, akit szervkereskedelemben való közreműködéssel vádolnak.
 
Boström egy olyan állítólag megtörtént esetet is említ, mely még 1992-ben, az első Intifada alatt történt. A cikkben egy lelőtt fiatal palesztin férfiról ír, akinek holttestét katonai helikopterrel szállították ismeretlen helyre. A férfi teste – állítja Boström – öt nappal később került elő zöld, kórházi lepedőkbe csavarva.
 
De a liberális Sydsvenskan – dél-Svédország vezető napilapja – élesen kritizálta a rivális újságot és „Antisemitbladet” (szójáték az Aftonbladet-tel, a másik újság nevével) címen cikket jelentetett meg.
 
„Ilyen, vagy olyan formában már hallottuk a történetet. A hagyományos összeesküvés-elméletek mintáját követi” – írja Mats Skogkär, a Sydsvenskan újságírója.
 
„Suttogások a sötétben, névtelen források, szóbeszédek. Csupán ennyi. Azok után, hogy mindannyian tudjuk, milyenek is ők (a zsidók), ugye? Embertelenek, keményszívűek, bármire képesek” – folytatódik a cikk.
 
Az izraeli külügyminisztérium kedden hevesen reagált a hírre. A külügyminisztérium szóvivője, Yigal Palmor elmondta, hogy a lap döntése, hogy publikálja a cikket szégyen a svéd sajtó számára.
 
„Egy demokratikus országban nem kéne, hogy helye legyen az ilyenfajta rágalmaknak” – mondta Palmor. „Ez egy olyan cikk, mely megszégyeníti a svéd demokráciát és az egész svéd sajtót.”
 
A stockholmi izraeli nagykövetség élesen elítélte a svéd kormányt és a szóban forgó lapot is.
 
Forrás: Haaretz

 

 

Címkék: izrael svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr251320773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

III. Konrad 2009.08.19. 05:26:15

Hm...ma hajnalban olvastam az erdeti sikket...

Ez a szemét nem csak a középokori vérvádak legelvetemültebb részeit próbálja újra a köztudatba beépíteni, de az újságírás alapszabályait is sarokba vágja.

Úgy mint, háttérelemzés, forráselemzés és forásellenőrzés, bizonyítékok gyűjtése, több, független forrás összevetése, stb.

Általános jellemző, amit a másik cikk is említ, hogy kósza, TELJESEN ELLENŐRIZHETETLEN híreket, ebben az esetben a legagyamntebb arab - iszlám őrültségeket veszik át, szó szerint.

És az a rohadt nagy gáz, hogy vannak, akik az ilyen "híreket" komolyan veszik, tényként kezelik.

A Second Draft gárdája jól beégetett már pár ilyen "bombahírt" korábban.

Bár ott másról volt szó, de a szemétkedés JELLEGE ugyanez volt, ráadásul az egyik esetben ENSZ bizottsági szinten (a gázai "strand" - tragédia körüli, részben megrendezett "palesztin" műbalhé).

Mértékadó szélsőbalos sajtó, mi?

Mintha a legszemetebb, 70 évvell ezelőtti, streicheri, göbbelsi mocskot köhögnék vissza...

Nem baj, így legalább összeér, ami összetartozik.

süti beállítások módosítása