Már nem bíznak az izraeliek az USA-ban

2014.02.10. 10:43 kozelkelet

kerry_1.jpg

Az izraeliek 70 százaléka úgy véli, az Egyesült Államokra már nem lehet számítani, ha az izraeli érdekek és a palesztinokkal megkötendő békével kapcsolatos biztonsági garanciák védelméről van szó - számolt be a Geocartography Institute által végzett felmérés eredményéről a The Jerusalem Post.

Amikor a válaszadókat arról kérdezték, hogy Barack Obama szerintük képes-e garantálni az izraeli érdekek védelmét, a megkérdezettek 25 százaléka egyértelmű nemmel, 25 százalékuk nemmel válaszolt, s csak 8 százalékuk vélekedett úgy, hogy maradéktalanul meg lehet bízni az amerikai elnökben. Az izraeli kutatóintézet arra is kíváncsi volt, hogy az emberek egyetértenek-e a John Kerry (képünkön) amerikai külügyminiszterrel szemben megfogalmazott kritikákkal: a válaszadók 67 százaléka válaszolt igennel.

13 százalékuk azonban úgy véli, hogy az izraeli vezetőknek nem szabadna nyilvánosan bírálniuk Kerry-t. Az amerikai diplomácia irányítója által említett, Izrael-ellenes bojkottal kapcsolatos aggodalmakat a válaszadók kétharmada osztotta, a megkérdezettek 17 százaléka azonban egyáltalán nem törődik egy esetleges bojkott következményeivel. Avi Degani, a Geocartography Institute igazgatója szerint a bojkott miatt elsősorban a középosztály aggódik.

Címkék: közvélemény-kutatás USA Izrael

A bejegyzés trackback címe:

http://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr415804013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.