Az iraki kormány visszautasítja az amerikaiak ajánlatát

2009.07.05. 02:10 salamonmandy

 

 
 
Irak visszautasította az Egyesült Államok ajánlatát, hogy segít a nemzeti megbékélés megteremtésében. Irak ezt a bejelentést Joe Biden amerikai alelnök Bagdadban tett látogatásának utolsó napján tette, nemsokkal azután, hogy az amerikai csapatok kivonultak az iraki városokból.
 
Az iraki kormány szóvivője, Ali al-Dabbagh Bagdadban újságíróknak elmondta, hogy a nemzeti megbékélés megteremtése belügy és egy nem iraki fél beavatkozása ebbe az ügybe csak bonyolítaná a helyzetet és nem érnének el vele nagyobb eredményt.
 
A szóvivő megerősítette, hogy a nemzeti megbékélés nem terjed ki a Baath pártra (Saddam Hussein is ehhez a párthoz tartozott), hiszen ezt a pártot minden iraki visszautasítja. Hozzátette, hogy a nemzeti megbékélést nem olyanokkal tervezik, akiket gyilkossággal, kínzással, vagy az irakiak ellen elkövetett bűntettekkel vádolnak, melyek a Baath pártra jellemzőek.
 
Látogatása harmadik, egyben utolsó napján a homokvihar tovább tombolt Bagdadban, ezért Joe Biden arra kényszerült, hogy törölje az iraki Kurdisztánba tervezett látogatását.
 
Joe Biden iraki látogatásának harmadik napján az amerikai erőkkel együtt ünnepelte a Függetlenség Napját. Az ünnepségek során 59 országból származó 237 katona kapta meg az amerikai állampolgárságot.
 
Biden az amerikai katonák előtt elmondott beszédében elmondta, hogy Washington június 30-án teljesítette az amerikai csapatok kivonását a városokból és ígértét megtartva a teljes kivonulást is teljesíti majd 2011 végére.
 
Az ünnepségen elhangzott, hogy az amerikaiak feladata a katonai segítségnyújtásból diplomáciai támogatássá alakult át.
 
 

Forrás: Al-Jazeera

Címkék: usa irak

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr801227268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.