A több száz ember haláláért felelős terrorista kiadatásáért kuncsorog Líbia vezetője Gordon Brownnál.

2009.07.11. 16:42 salamonmandy

 

 
Moammar Kadhafi, Líbia vezetője pénteken arra kérte a brit miniszterelnököt, Gordon Brownt, hogy engedjék szabadon a líbiai származású Abdelbaset Ali Mohmed Al Megrahit. Megrahi, azután került egy skót börtönbe, hogy az 1988-ban Lockerbie felett repülő Pan Am járat felrobbantásáért elítélték. Ez volt Kadhafi első találkozója Gordon Brownnal, melyre az olaszországi l'Aquilában megrendezett G8-csúcson került sor.
 

 

A Pan Am 103-as járata 1988. december 21.-én London Heathrow repülőteréről New Yorkba tartott, amikor a skóciai Lockerbie fölött felrobbant. A robbanás során a repülőgép 243 utasa és 16 fős személyzete is életét vesztette. A lezuhanó törmelékek miatt további 11 személy halt meg. A líbiai titkosszolgálat munkatársát, Abdelbaset Ali Mohmed Al Megrahit hosszas huzavona után végül 2001-ben ítélték el.
Az 1990-es években Líbia megtagadta az együttműködést a felrobbantott repülőgép ügyében folytatott nyomozásban és csak 2003-ban vállalta hivatalosan a felelősséget. Ekkor minden áldozat családjának több millió dolláros kártérítést fizetett ki Líbia.

Gordon Brown szóvivője az újságíróknak elmondta, hogy Moammar Kadhafi, aki az Afrikai Unió elnökeként vett részt a G8-as csúcson, újból felhozta Megrahi ügyét és kifejezte kívánságát, hogy Megrahi visszatérhessen Líbiába.

Ennek ellenére Gordon Brown visszautasította a kérést, mondván, hogy Megrahi szabadon engedése a skót kormány hatásköre alá tartozik, mely Megrahit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

A líbiai és a brit kormány idén megegyezést írtak alá börtönben fogvatatottak átadásáról, de mivel Skóciának Angliától különálló jogi rendszere van, így Megrahi sorsáról is csak a skót kormány dönthet.

A skót igazságügyi miniszter jelenleg is tárgyalásokat folytat az amerikai és a brit kormánnyal, és az áldozatok családjával, mielőtt a líbiai kéréssel kapcsolatban döntést hozna.

Megrahi, aki a prosztatarák végstádiumában van, életfogytiglani börtönbüntetése ellen fellebbezést nyújtott be. Mivel azonban a fellebbezés ügyében a döntés csak a jövő évre születhet meg, félő, hogy Megrahi még a döntés megszületése előtt belehal a betegségébe.

Gordon Brown a G8-csúcsot követő konferencián az újságíróknak elmondta, hogy Kadhafival több meg nem oldott ügyet, köztük a brit rendőrnő, Yvonne Fletcher ügyét is megvitatták. Yvonne Fletcher 1984-ben halt meg, amikor a líbiai követség előtt rendezett Kadhafi elleni tiltakozások során lövést adtak le a követségről.

A rendőrnő halála után a két ország között 15 évre megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok, egészen addig, míg Tripoli beleegyezett, hogy együttműködik a gyilkosság kinyomozásában és kifizeti a kártérítést.

Gordon Brown a találkozón arra bíztatta a líbiai elnököt, hogy kihasználva befolyását, segítsen elérni, hogy Irán, észak-Korea és más hasonló országok mondjanak le a fegyverkezésről.

 
 
 

 

Címkék: líbia

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr221240563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása