Víz-krízis a Gáza-övezetben

2009.07.15. 22:18 salamonmandy

 

 

Egy palesztin emberi jogi szervezet jelentésében a Gáza-övezetben kialakult víz-krízisre figyelmeztet. A krízis oka, hogy a rombolás után, melyet ez év elején az izraeli hadsereg okozott a Gáza-övezetben, még mindig késlekednek a helyreállítási munkálatok.

 
Az emberi jogok palesztin központja kedden kiadott jelentésében beszámolt arról, hogy a tovább folytatódó szigorú blokád -mely a Gáza-övezetet sújtja még több, mint hat hónappal a háború befejezése után is - miatt, a terület vízellátása igen rossz, mivel még nem érkeztek meg az újraépítésekhez és fejlesztésekhez szükséges felszerelések és eszközök.
 
A jelentés hozzátette, hogy az övezet lakói a vízellátás terén tapasztalt erős visszaesés miatt újabb problémákkal néznek szembe, mivel az a normális vízellátás mintegy 30-40%-ára csökkent le.
 
Emiatt az ivóvizet számos területen, így például Rafahban is több órára el kell zárni. Az egyiptomi határnál fekvő Rafah keleti részénél  minden nap csak mintegy három órán keresztül juthatnak vízhez a lakosok.
 
A vízhiány komoly gondot okoz a magasabban fekvő városokban is, mivel ezeken a helyeken nehezebb feljuttatni a vizet a szivattyúk segítségével.
 
A szervezet megerősítette, hogy az izraeli katonai akciók teljes pusztítást végeztek az övezet víz-hálózatában.
 
A jelentés szerint Gáza városában négy szennyvízszűrő állomás is leállt, mert elfogyott az üzemanyag.
 
Forrás: Al-Jazeera
Címkék: palesztin gáza övezet

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr771248350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aser 2009.07.16. 08:57:27

Ezért nem kellett volna 8 évig Izraelt rakétákkal megtámadni!A terrorista-tömeggyilkos Hamasz ezért a felelős! Mi lenne,ha őket,az agresszort tennék felelősé,nem pedig áldozatát Izrael Államot?

ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.07.16. 11:54:28

Ha jól sejtem, kedves Aser nem olvasta el a hírt. Mert a háború, amelyhez kötődik, abban nehéz áldozatként tekinteni Izrael Államra. Tömeggyilkos sem lehet a Hamasz, mivel - ha jól emlékszem - kb. 10 ember halt meg a másik fél részéről.
Természetesen én a legutóbbi háborúról beszélek. Míg, ha minden eseményt (másik háborúkat, stb.) egybemosunk, akkor őrökké csak az lesz ami van: a Közel-Keleten háború, a világ minden más pontján pedig egymás gyűlölete.

III. Konrad 2009.07.16. 15:34:36

"a háború, amelyhez kötődik, abban nehéz áldozatként tekinteni Izrael Államra..."

- Perszepersze...hogyne...valójában Izrael maga ellen szervez merényleteket már 60 éve, fennállása óta, de írhatnám, hogy 89 éve, mert a palesztinai arab trror 1920 - ban vette kezdetét...

Ha BÁRKI elolvas néhány hamasz, vagy egyéb iszlámnáci propagandaanyagot, megnéz pár propagandafilmet, nem lehet kétsége, mik a szándékaik ezeknek, nem csak Izraellel, de lényegében mindenkivel.

Igen...a Cast Lead iején 13 izraeli halt meg, és vagy 1500 palesztin...köszönhetően a tipikus terrorista "hadviselésnek"...óvodákban, iskolákban elbújni, onnan lövöldözni, gyerekeket kiterelni az aknamezőre, vagy a háztetőre, ahonnan egy perce rakétaindítás volt...

Ja, és ne feledjük:

- Nem kellett volna naponta vagy 100 lövedéket kilőni Izraelre, naponta tucatnyi fegyveres huligánt küldeni a határőrők fefgyverei elé...ha mindez nem történik, akkor nem lett volna Cast Lead.

De lett...és a korszerű technika használatát nem tiltják a hadviselés törvényei.

A civil lakoság élő pajzsként használatát, melyet az iszlamisták imár tökélyre fejlesztettek, na, az tiltott.

Persze hiába...az iszlamista bűnözők, mivel jól tudják, vesztésre állnak, magukkal rántanak a körülöttük lévők közül annyit, amennyit csak tudnak.

Hát ez van.

ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.07.17. 00:03:28

Éppen ezért mondtam, hogy NEM létezik objektív vélemény, mivel akármit elkövet az egyik fél, lesz valós, vagy vélt oka/ürügye rá. Ezért nem lesz soha béke sem, mivel akármilyen szörnyűséget "elkövethet" akármelyik fél, talál rá kifogást.

Viszont amit írtam (Izrael ártatlanságára vonatkozóan) azt a legutóbbi háborúra írtam. Vagyis nem 61/89/4000 év történelméről szól, hanem az adott háborúról. És ez pedig elég nehezen vitatható. lásd itt:
kitekinto.hu/a_nap_idezete/2009/07/15/a_nap_idezete_arab_kezdknek
és itt:
kitekinto.hu/a_nap_idezete/2009/07/15/a_nap_idezete_arab_kezdknek

De révén hogy ez a blog, és mégkevésbé az adott cikk nem "ki az agresszor" címmel született, nem szándékozom ezen vitatkozni, márcsak az értelmetlenség miatt sem.

Viszont amiről a cikk szól, azok éppen a civilek, akik nem jutnak vízhez, és akiket Ön is sajnált (ha jól értem), mint a "terrorista "hadviselés" áldozatai. Ezért nem értem, miért jön föl, akármikor csak Palasztináról van szó, hogy a szemét Hamasz. Persze lehet arról is beszélni, de itt nincs szó a Hamaszról. Ahhoz, hogy ne egymás ocsárolása alakuljon ki, jobb, ha maradunk a blog értelménél, ami (szerintem) a cikk kommentálásában merül ki.

ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.07.17. 00:04:10

Bocsánat, ugyan azt linkeltem be kétszer. Ehelyett az egyik ez akart lenni:
kitekinto.hu/iszlam/2009/01/14/haborus_bnok_gazaban/

III. Konrad 2009.07.17. 12:56:01

Igen?

Háborús bűnög Gázában?

Akkor nesze:

www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/132447

Látod?

Így működik a terrortámogató, bűnpártoló ultraliberális "tömegtájékoztatás", és így működnek az Igazság - és Mindenttudó civil szervezetek.

Ennyire lehet adni a szavukra.

Szóval, belinkelted a "háborús bűnöket Gázában", egy bizonyítottan hazug, háttérelemzés minimális követelményeinek meg nem felelő, szélsőbalos, terrorpárti banda működésének "eredményét".

De a gyerekeket aknamezőkre kiterlő, gyermekvédelmi intézmények alá bombaraktárakat telepítő, iskolákból rakétákat lövöldzöző, civil lakásokba önkényesen hadianyagraktárat kiépítő, légitámadások alatt civileket a háztetőkre felterelő iszlámbűnözőkre egy szavad sincs.

Ez annyira jellemző rátok, iszlamistákra, és az összes támogatótokra...legyen az újnáci, szélsőbalos, ultraliberális, vagy anarchista söpredék...

III. Konrad 2009.07.17. 13:04:43

Iszlamisták további bűntettei, amiről mélyen hallgat a nyugati "közvélemény":

www.thereligionofpeace.com/
islamo-nazism.blogspot.com/

és két, iszlamistákra annyira jellemző netes cikk, rengeteg ellenőrizhető hivatkozással:

miertcion.blogspot.com/search/label/arab%20gyermekszeretet

Ezek vagytok TI.

Iszlámnácik, szélsőakármicsodások, bűnpártolók, terrorszimpatizánsok.

ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.07.17. 14:39:24

Köszönöm, az értelmesnek szánt beszélgetést befejeztem. Azt hittem ez (lásd előző üzenet) csak a napidzsihádon színvonal.

III. Konrad 2009.07.17. 16:48:43

"Köszönöm, az értelmesnek szánt beszélgetést befejeztem..."

- Ez annyira jellemző.

Ha valaki megdönthetetlen bizonyítékokkal szembesíti az iszlámbűnöző - szimpatizánst, mindig ez van:

1. Sértődött hőzöngés

2. Rosszabb esetben fenyegetőzés

3. NYugat - és Észak Európában tömeges erőszak, és néhány gyilkosság

"Drága" uram, árulja már el, hogy a belinkelt oldalakon HOL LÁT HAZUGSÁGOT?

Semmi különöset nem tesznek ezek az oldalak, csak összegyűjtik az iszlamisták agymosó propagandavideóit és írásait, nyilvántartják a világméretű iszlám erőszakot, és elemzéseket készítenek ezek alapján.

Tagadjátok csak le az iszlámnáci propagandát, mikor sok iszlám diktatúrában ez hivatalos állami tananyag és propaganda! Ezt adják az állami TV adók, ezt népszerűsítik a gyerekműsorok, és ennek az eredménye pl. ez:

miertcion.blogspot.com/search/label/arab%20gyermekszeretet

Hőzöngés helyett inkább azzal törődne, hogy pl.

- Miért 50 % - os az iszlám világban az analfabetizmus?
- Miért középkori léptékű a csecsemőhalandóság sok iszlamista diktatúrában?
- Miért emelték a Halálkultuszt az iszlamista diktatúrák állami szintre, már évtizedek óta? (ékes bizonyítékai. az állami TV adások, kiadványok)
- Miért kötődik immár SZÁZ SZÁZALÉKBAN a nemzetközi tömeggyilkos trrorizmus közvetlenül és / vagy közvetetten az iszlámhoz?
- Igaz - e, hogy az iszlám népesség jelentős része súlyosan fajgyűlölő és rasszista? (a fehér embert gyűlölik, faji és vallási alapon)

Stb.

Hogy mi?

Nem válaszol?

Nem lep meg...

***

Na nem baj, ezzel amagatartással a jövőben is TI lesztek a lúzerek, ahogy azok vagytok már vagy 300 éve folyamatosan.

(Buda felszabadításától, vagyis a legnagyobb közép - és újkori vereségtől, és ennek ÖSSZES HOZADÉKÁTÓL datálom az iszlám megállíthatatlan hanyatlását, ezért a 300 év).

III. Konrad 2009.07.17. 17:07:45

Na nézzenek már oda:

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

1999 - től napjainkig.

És akkor a legutóbbi, azaz, mai termések egyike:

edition.cnn.com/2009/WORLD/asiapcf/07/17/indonesia.hotels.explosions/index.html

?!?

Biztosan ez is a "nyugat", meg a "zsidók" ármánykodása, hogy lejárassák a békés iszlamistákat, és persze a békés iszlámot...

ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.07.17. 21:18:21

Nem sértődök meg, nem fenyegetőzöm, és senkit nem szoktam bántani, pláne nem megölni.

Két okból nem válaszlok mégsem:
**Egyrészt, ahhogy már írtam, ez a blog. és ez az írás NEM erről szól, vagyis nem helyes, hogy más blogját erre használjuk.
**Másrészt akkor és azzal szoktam vallási témákról (sőt, voltaképpen akármiről) beszélgetni, aki túllépett ezen a szinten:

"Ez annyira jellemző rátok, iszlamistákra, és az összes támogatótokra...legyen az újnáci, szélsőbalos, ultraliberális, vagy anarchista söpredék.."
"Iszlámnácik, szélsőakármicsodások, bűnpártolók, terrorszimpatizánsok."

Bár egyik linkben sem ismertem sem magamra, sem pedig a vallásomra, természetesen nem kivánom minden részletét megvitatni, a már kifejtett okok miatt. Ha akarja, akkor "meghátrálok az egyértelmű (és méginkább pártatlan) bizonyítokok láttán", de ezt aligha hiszi el akár csak ön is.

III. Konrad 2009.07.17. 23:52:53

"...senkit nem szoktam bántani, pláne nem megölni"

- De kedves...

Kár, hogy ez nem mondható el keleti, közép-és délkelet ázsiai, valamint nyugat - és észak európai "hittársairól".

"Két okból nem válaszlok mégsem..."

- Nem, egy okból nem válaszol:

Mert el kellene ismernie a belinkelt oldalak teljes igazságtartalmát, az pedig nem kifejezetten iszlamista szokás...

"...meghátrálok az egyértelmű (és méginkább pártatlan) bizonyítokok láttán"

- "Drága" uram, ekkora marhaságot bizony ritkán olvas az ember:

PÁRTATLAN BIZONYÍTÉKOK !

??!!?

Ez valami újfajta jogi kategória? Vagy valami agyafúrt, kevésbé ismert jogi terminológia?

Legyen olyan jó, és árulja el, mi az, hogy "pártatlan bizonyíték"?

Valami vagy bizonyíték, vagy sem.

Persze egy iszlamistánál, vagy egy iszlamista szimpatizánsnál ezt soha nem lehet tudni...

"...de ezt aligha hiszi el akár csak ön is..."

- Nem "hiszem", hanem "tudom".

Mindig ez van: sértett hallgatás, sértett szövegelés, vagy fenyegetőzés. Kinél melyik.

És még valami:

Már kértem, de megismétlem:

- AZ ÁLTALAM ÍRTAK KÖZÜL, VAGY A BELINKELT OLDALAK TÖBBSZÖRÖSEN ALÁTÁMASZTOTT TÉNYANYAGAI KÖZÜL MI NEM FELEL MEG A VALÓSÁGNAK?

Tesék, lehet sorolni!

Végül még ez:

- Mivel sértődött beírásai tartalmilag és szellemileg is tipikusnak mondhatóak, szépen kimásolom mind, és bemutatom példaként mindenkinek, aki rákérdez ezentúl:

"miért nem lehet velük párbeszédet folytatni?"

Na nem mintha a Napi Dzsihadon megszerzett ismeretek után ez nem lenne világos...vagy, mintha az immár 100 % - ban iszlámhoz kötődő nemzetközi tömeggyilkos terrorizmus beteg ieológiájából nem lenne elég világos...

Vagy, mintha a teljesen nyílt, világméretű iszlámnáci propagandából nem lenne elég világos...

De ezentúl nem ezekkel fogom kezdeni a magyarázkodást, hanem inkább az ön beírásaival.

HACSAK...

Meg nem írja nekem, mi nem felel meg a valóságnak a belinkelt oldalak, és az általam leírtak közül.

Ebben az esetben felülbírálnám az iszlamistákról, és támogatóikról kialakult ideám...

Mit mondjak, nehéz dolga lesz, ha ezeket cáfolni akarja.

De csak próbálja meg...

jajjaj...

"pártatlan bizonyítékok"...csak úgy eszembe jutott megint...

Jumala Tahden...Elohim BeShamaim...Por Dios Gracias...(uramisten)

salamonmandy 2009.07.18. 00:37:38

Kedves hozzászólók!

Először is köszönjük a kommenteket. Másodsorban azonban le kell, hogy szögezzük, hogy ez a blog a kiegyensúlyozott tájékoztatást tartja a legfontosabbnak. Mi azt valljuk, hogy az éremnek két oldala van, semmi sem fekete vagy fehér. (A blogon közölt cikkek pedig nem a szerkesztők véleményét tükrözik.)
Ezért sem véletlen, hogy a híreket különböző forrásokból válogatjuk össze. Örülünk, ha a cikkek gondolatokat ébresztenek, csak arra kérünk mindenkit, hogy a személyeskedéstől és egymás ócsárlásától ezen a blogon tartózkodjatok.

Közel-Kelet blog

III. Konrad 2009.07.18. 10:36:01

salamonmandy 2009.07.18. 00:37:38 :

- Egyetértek.

Ettől függetlenül az általam megadott források kőkemény tényekre épülnek, több éves kutatások, hírfigyelések eredményei.

És amikor azt kérem a másik féltől, hogy "legyen olyan jó, és cáfolja meg tételesen, amiről úgy véli, hogy nem valós..."

Aztán a válasz...az, hogy nincs válasz, legfeljebb sértődött mellébeszélés...

Tisztelt Szerkesztőség!

Az ehhez a témához kapcsolódó tényekkel csak az nem tud szembenézni, akire vonatkoznak.

És ez nem "személyeskedés", nem sértegetés.

További kellemes napot!

Tilikov (törölt) 2009.07.18. 19:54:30

Üdv

A Katpolos reklámotok vonzott ide. Úgy látom ti is jól el vagytok látva iszlamofób provokátorokkal. Meg ne sértődj Konrád, de a stílusod a legalantasabb kurucinfos neonácikéra emlékeztet. Csak ők a zsidókat gyűlölik, te meg a muszlimokat, de mindannyiótoknak habzik a szája a zsigerből felöklendezett intoleranciától.

Szvsz a izraeli-palesztin konfliktusban mind a két fél nyakig benne van, egetverő baromság az, hogy az egyik fél az ártatlan áldozat, a másik meg a vérszomjas emberevő. Mind a két fél intoleráns, csakúgy mint te. Ha ennyire tisztában vagy az iszlámban rejlő veszélyről, akkor miért nem állsz be a szende szűz IDF-be?

Biztos lenne feladat neked is, például likvidálni a civilek vízellátását, gondolom örömmel végeznéd ezt a dicsőséges feladatot. Utána meg nagyokat csodálkoznál, hogy az éhező-szomjazó lakosság fogékony a Hamasz radikalizmusára, és iszlamofasizmussal meg halálkultusszal magyaráznád mindezt...

...de hagyjuk, úgysem fogod felfogni, mert az egysíkú elméd csak az antimuszlim propagandát képes befogadni.

III. Konrad 2009.07.18. 20:20:53

"Meg ne sértődj Konrád, de a stílusod a legalantasabb kurucinfos neonácikéra emlékeztet"

- Meg ne sértődj, de eridj a...na oda, ahová való vagy.

Idejössz. Egyből belémkötsz, de sem itt, sem a saját blogodon nem cáfoltad egyetlen felvetésemet sem, ahogy az iszlámnácizmussal foglalkozó oldalak híreit, tényanyagát sem.

Mondjuk, elég nehéz lenne olyasmit cáfolni, amiről maguk a bűnözők gyártanak bizonyítékot tízezerszámra...

Talán egy magadfajta iszlamista szimpatizáns is megérti, ha immár csak itt, harmadjára teszem fel a kérdést:

AZ ÁLTALAM ITT ÍRTAK KÖZÜL, VAGY A BELINKELT OLDALAK TÖBBSZÖRÖSEN ALÁTÁMASZTOTT TÉNYANYAGAI KÖZÜL MI NEM FELEL MEG A VALÓSÁGNAK?

"ők a zsidókat gyűlölik, te meg a muszlimokat, de mindannyiótoknak habzik a szája a zsigerből felöklendezett intoleranciától"

- Nekem men habzik semmim, te viszont szimplán hülye vagy, fiam.

"Mind a két fél intoleráns, csakúgy mint te"

- Én piszkosul intoleráns vagyok az ostobákkal, a bűnpártolókkal, és az örökös mellédumálókkal. Bizony, főleg ez utóbbiakkal!

"Ha ennyire tisztában vagy az iszlámban rejlő veszélyről, akkor miért nem állsz be a szende szűz IDF-be"

- Visszakérdeznék a nyilvánvalóan hülye kérdésre:

Te meg miért nem állsz be valameklyik ártatlanszabadságharcos iszmaista bandába?

(a kérdés kb. annyira értelmetlen, mint a tied, te gyerek...)

"Biztos lenne feladat neked is, például likvidálni a civilek vízellátását..."

- Ja, arról van szó, ahnnan rendszeresen lövöldöztek az izraeli katonákra, akik voltak olyan szemetek, és visszalőttek? Te átkozott...

"és iszlamofasizmussal meg halálkultusszal magyaráznád mindezt..."

- Korábban linkeltem nektek a Halálvallásról jó pár oldalt, és nem kurvainfó jellegűeket, hanem kőkemény tényeket tartalmazó oldalakat.

Most akkor mondd meg, hogy a Debka, a MEMRI, a PMW, a Second Draft, a Brussels Journal, stb, stb ezek kurvainfó - szintűek?

"...de hagyjuk, úgysem fogod felfogni, mert az egysíkú elméd csak az antimuszlim propagandát képes befogadni"

- Tényleg hagyjuk, mert:

Te egy elborult iszlamiata szimpatizáns vagy, ezekkel meg köztudottan lehetetlen a párbeszéd.

Az én elmém nem egysíkú, a tied viszont nagyjából megfelel a gátlástalan négermosdatók színvonalának.

A te elméd pedig NEM KÉPES befogadni a TÉNYRÓEKET, melyeket a fentebb említett oldalakon bőven találsz.

Igen...és pl. az indonéziai, vagy az afrikai iszlámnácizmusnak is biztos sok köze van Izrael létéhez...már ezt csak azért írtam, mert referáltál rá, hogy nyilván az izraeliek miatt van ez a csúf Halálkultusz palesztinéknál.

Csakhogy ugyanez a Halálkultusz ugyanúgy megtalálható az iszlám világban gyakorlatilag mindenhol.

***

Na jól van.

Menj szépen haza, írogasd a blogod, hidd azt, hogy a rusnya Izrael gerjeszti az amúgy nem is létező iszlámnácizmust (figyelembe ne vedd, hogy a jelenség 75 éve kezdődött, amikor még Izrael sehol nam volt...), gondold azt, hogy az iszlám a béke vallása, meg ne nézd az ennek ellentmondó teljes Korán - bekezdések tucatjait tartalmazó linkeket, és meg ne halld, mit üvöltenek világgá az iszlamista "prédikátorok", teljesen nyíltan, közönségük hatalmas boldogságára!

Erigyj te a jó francba...

III. Konrad 2009.07.18. 20:35:07

És akkor újra:

Tessék ezeket jól átnézni:

a két legfontosabb:

www.seconddraft.org/
www.pmw.org.il/

Hasznos kiegészítők 1.:

www.debka.com/index1.php
elderofziyon.blogspot.com/

Hasznos kiegészítők 2. :

www.thereligionofpeace.com/
islamo-nazism.blogspot.com/
miertcion.blogspot.com/search/label/arab%20gyermekszeretet

És akkor újra kérdem, de ezúttal nem sértett hőzöngést, értelmetlen terelést, meg "jajteolyankorlátoltvagy, énmegakirály" - jellegű óvodásgyerek szöveget várok, hanem egyenes, tárgyilagos választ:

AZ ÁLTALAM ITT ÍRTAK KÖZÜL, VAGY A BELINKELT OLDALAK TÖBBSZÖRÖSEN ALÁTÁMASZTOTT TÉNYANYAGAI KÖZÜL MI NEM FELEL MEG A VALÓSÁGNAK?

Tilikov (törölt) 2009.07.18. 23:59:29

Hidd el Konrád, hogy kurucinfo olvasói ugyanígy meg vannak győződve róla, hogy az ottani antiszemita uszító mocsok alátámasztott tényeken alapszik és teljes mértékben megfelel a valóságnak. A te általad ajánlott oldalak ugyanazt a gyalázkodó és gyűlöletkeltő propagandát képviselik, csak éppen nem a zsidók és a cigányok, hanem a muszlimok ellen uszítanak. Ilyen nyíltan kirekesztő oldalaktól ne várj objektív tájékoztatást, se tényeket, se a valóságot.

Illetve tények esetleg előfordulhatnak bennük. Természetes, hogy a muszlimok között is vannak gyilkosok, pszichopaták, őrültek. A baj csak az, hogy a te forrásaid kizárólag ezeket az eseteket gyűjtik össze, és ennek a deviáns kissebségnek a nézeteit kivetítik a teljes 1.5 milliárdos iszlám közösségre. Ez olyan mintha összegyűjtenéd a kurucinfo legelvetemültebb kirohanásait és ez alapján kijelentenéd, hogy az egész magyar társadalom ennyire beteg, kivétel nélkül mind a 10 millió magyar.

Hiába linkeled ezt a sok szemetet, ezek semmit nem érnek. Elárulom, hogy éppenségel a szakdolgozatomhoz gyűjtögetem az anyagot, ami a perzsa kultúráról fog szólni, és jól tudom, hogy ha ilyen oldalakról szerezném az infot, akkor páros lábbal rúgnának ki. Ehelyett én (és ezt ajánlom neked is) eredeti, autentikus forrásokból merítem az ismereteimet. Hidd el nekem, hogy szó sincs ezekben olyasmikről, amiket az elfogult, gyűlöletkeltő propaganda állít. A koránban ha nagyon akarsz, találhatsz harcra buzdító félsorokat, ugyanezek megfelelőit megtalálod a bibliában és a tórában is, ez még mindig nem jelent semmit.

Úgyhogy a kérdésedre a válasz: az általad leírtak közül semmi nem felel meg a valóságnak, hiszen valós ismeretek hiányában te nem is az iszlám kultúráról beszélsz, hanem az ultraortodox cionista agitációt böfögöd vissza, szó szerint, ahogy belédoltották.

És még mielőtt félreértenél: én a zsidó kultúrát is legalább annyira tisztelem mint az iszlámot, de a radikális fundamentalistákat mindkét oldalon megvetem.

Nem hiszem, hogy sikerült felfognod mindezt.

III. Konrad 2009.07.19. 01:43:53

Jól van, te hülyegyerek, akkor próbáljuk újra.

Mellédumálás, és sértett rizsázás helyett egyenes választ várok a következő egyszerű kérdésre:


AZ ÁLTALAM ITT ÍRTAK KÖZÜL, VAGY A BELINKELT OLDALAK TÖBBSZÖRÖSEN ALÁTÁMASZTOTT TÉNYANYAGAI KÖZÜL MI NEM FELEL MEG A VALÓSÁGNAK?

Ja, te nagyszerű szakdolgozó, te elintézed ennyivel, hogy

"az általad leírtak közül semmi nem felel meg a valóságnak"...

...anélkül, hogy egyet is megnéznél?

"Úgyhogy a kérdésedre a válasz: az általad leírtak közül semmi nem felel meg a valóságnak..."

- Ezen pl. mi nem felel meg a valóságnak:

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

Vagy ebből mi nem valós:

- Miért 50 % - os az iszlám világban az analfabetizmus?
- Miért középkori léptékű a csecsemőhalandóság sok iszlamista diktatúrában?
- Miért emelték a Halálkultuszt az iszlamista diktatúrák állami szintre, már évtizedek óta? (ékes bizonyítékai. az állami TV adások, kiadványok)
- Miért kötődik immár SZÁZ SZÁZALÉKBAN a nemzetközi tömeggyilkos trrorizmus közvetlenül és / vagy közvetetten az iszlámhoz?
- Igaz - e, hogy az iszlám népesség jelentős része súlyosan fajgyűlölő és rasszista? (a fehér embert gyűlölik, faji és vallási alapon)

Vagy nem értem azt sem, hogy pl. a tetves iszlamista cimboráid által készített elmebeteg videók ezreiből mi nem felel meg a valóságnak...

Esetleg a Second Draft videóiból, leleplező riportjaiból mi nem felel meg a valóságnak?

"Elárulom, hogy éppenségel a szakdolgozatomhoz gyűjtögetem az anyagot..."

- Én meg elárulom, hogy közel - keleti hadtörténeti és geopolitikai témából szakdolgoztam, majd diplomamunkát is írtam belőle. És azt is elárulom, hogy elég sok emberrel beszéltem, és tartom a kaocsolatot a mai napig, akik nyakig benne voltak és vannak ebben az egészben, lévén izraeli, amerikai, és egyéb katonák, sőt, még palesztin civilek is.

"Hiába linkeled ezt a sok szemetet, ezek semmit nem érnek"

- Te meg egy ócska faszfej vagy.

A Debka, a PMW, a Second Draft mind nemzetközileg elismert tényfeltáró szakmai anyagok, de egy hozzád hasonló iszlámnáci - rajongó féregnek ezt nem szabad megnéznie, elismernie...

"az ultraortodox cionista agitációt böfögöd vissza..."

- Én ugyan nem, neked viszont agyadra mentek az iszlamista videók, és propagandaanyagok, ahogy elnézem.

Tényleg, nincs kedved átköltözni valamelyik iszlamista diktatúrába? Esetleg valamelyik hadszíntérre, ott van a sok elnyomott muszlim, elvégre...

Ha majd kimegyek külügyi szolgálatra, hátha összeakadunk...

"de a radikális fundamentalistákat mindkét oldalon megvetem..."

- Aha, a vak isláthatja...

Nem vagy te több, mint egy olcsójános egyetemista nyamvadék, aki hallott ezt - azt, olvasott pár szakirodalmat, baromira útálja az euro - atlantiakat, és nagyon imádja a szegény elnyomott iszlamistákat.

"Nem hiszem, hogy sikerült felfognod mindezt..."

Igen, ahogy elnézem:

Nem hiszem, hogy sikerült felfognod mindezt.

III. Konrad 2009.07.19. 11:37:05

Újabb hazug, náci, iszlamofób topikok, melyekből elolvasás, megnézés nélkül is meg lehet állapítani, hogy EGY SZÓ SEM IGAZ BELŐLE:

www.usc.edu/schools/college/crcc/engagement/resources/texts/muslim/hadith/bukhari/084.sbt.html

www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/article4407115.ece

afp.google.com/article/ALeqM5i5ajtNJ0qTTRMBSFpYngMOjrmDbQ

www.latimes.com/news/opinion/commentary/la-oe-ali16dec16,0,2351518.story?coll=la-home-commentary

(Ez utóbbi Ali Hirshi, a közismerten gyűlölködő, hozzá nem értő, iszlamofób náci nyilván szemét, hazug írása)

Nos, akkor lehet a Minenttudó - Mindentlátó Középkori Iránból Szakdolgozó egyetemisták gyöngyszemének újra rikácsolni, hogy "hazug, agymosot, cionista propaganda az egész"!

És hogy egy szó sem igaz egyikből sem...ez különösen a szövegkörnyezetben hagyott korán - idézetekre lehet igaz, van belőlük bőven!

De az a Second Draft, de főleg a PMW gyűjtemény engem egy kicsit aggaszt...mert hogy ott bizony olyan videók tömege látható, melyet a békés elnyomott iszlamisták készítenek világszerte...nem baj, ez is biztos csak cionista propaganda.

Szerintem az iszlámnáci népvezérek is cionista ügynökök mind, hogy tevékenységükkel "lejárasák az amúgy teljesen békés iszlámot", és annak szintén teljesen békés híveit...

Jaj.

III. Konrad 2009.07.19. 11:39:15

És a Békevallás követőinek újabb művei, meg a többi is, 1999 - ig visszamenőleg:

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

Nyilván ez is egy hazugsággyűjtemény, egy szó sem igaz belőle...

III. Konrad 2009.07.19. 12:53:04

Egyetemes iszlamista hős:

dzsihad.blog.hu/tags/tag/samir_kuntar

Ja, igen...a forások ellenére ez is biztos csak egy szűk réteg hőse...nem ám egy iszlám világ szerte ünnepelt hérosz...

Tilikov (törölt) 2009.07.19. 13:18:45

Nah lássuk a nagy "igazságaidat":

- Miért 50 % - os az iszlám világban az analfabetizmus?
- Ostobaság. A gazdag és fejlett iszlám államokban 0%, a kevésbé fejlettekben ennél több, a legfejletlenebb afrikai államokban akár 80% is lehet. Ez kizárólag az adott állam oktatási rendszerétől függ, egyáltalán nem az államvallástól.

- Miért középkori léptékű a csecsemőhalandóság sok iszlamista diktatúrában?
- Ostobaság. Meg fogsz lepődni, de ez kizárólag az egészségügyi rendszer függvénye, nem az államvallásé.

- Igaz - e, hogy az iszlám népesség jelentős része súlyosan fajgyűlölő és rasszista?
- Nem igaz és ostobaság. Hogyan is lehetne igaz, amikor a különböző iszlám államokban negroid, europid, mongolid, polinéz és mediterrán emberfajták élnek. Ha egyszer nincs iszlám etnikum, akkor mégis hogyan lehetnének rasszisták?

- Miért kötődik immár SZÁZ SZÁZALÉKBAN a nemzetközi tömeggyilkos trrorizmus közvetlenül és / vagy közvetetten az iszlámhoz?
- Ostobaság. Terrorista szervezetek vannak Európában, Amerikában, Afrikában és Ázsiában, keresztények, zsidók, hinduk, muszlimok, ateisták, stb., stb. Ez a 100% nettó ostobaság.

- Miért emelték a Halálkultuszt az iszlamista diktatúrák állami szintre, már évtizedek óta?
- Erről a halálkultuszról eddig csakis az iszlám ellen uszító fórumokon hallottam, azt se tudom mi ez. Szerinted maga az iszlám vallás a halálkultusz? Vagy csak egy ága, mint a sátánizmus? Én nem tudok róla, hogy bárhol is hivatalosan államvallás lenne a halálkultusz.

Na, itt vannak az "igazságaid". Megcáfolva mind. Szimpla ostobaság mindegyik, általánosítás, csúsztatás, vagy egyenesen hazugság.

És elárulhatnád, melyik utalásomból következtettél arra, hogy utálom az euro-atlantiakat. Direkt hangsúlyoztam, hogy nem vagyok antiszemita, mert sejtettem, hogy egyből ezzel jönnél, erre leantiatlantistázol. A saját betegséged kórisméje, hogy nem tudod elképzelni azt, hogy valaki ne gyűlöljön valamely etnikumot vagy vallást. Csak szánni tudlak emiatt.

III. Konrad 2009.07.19. 14:42:12

"Miért 50 % - os az iszlám világban az analfabetizmus?
...Ostobaság..."

- Hazudsz.

Kb. ennyi jön ki, ha átlagot számítunk az iszlám állmaokben mérhető analfabetitzmus terén.

"Miért középkori léptékű a csecsemőhalandóság sok iszlamista diktatúrában?
...Ostobaság"

- Hazudsz.

Ha a fejlett iszlám államokat nem számítjuk (nincs sok belőlük), a cscsemőhalandóság elrettentően magas. Tessék megnézni az ENSZ vonatkozó adatait (infant mortality), és tudni, hogy ezek nagyon alulbecsült adatok még így is, hiszen az érintett hatóságok egyszerűen nem működnek közre az ilyesféle adatok publikálásában.

Vagy, egyes helyekről, mint pl. a kőkorszaki módon vegetáló afganisztán, gyakran semmiféle adat sincs.

"- Igaz - e, hogy az iszlám népesség jelentős része súlyosan fajgyűlölő és rasszista?
...Nem igaz és ostobaság"

- Hazudsz.

Nem véletlenül linkeltem az iszlamonácizmusról szóló oldalt, mely általános jelenségre mutat rá, adatokkal, dokumentumokkal.

Vagy ez:

www.thereligionofpeace.com/Pages/Racism-TROP.htm

Esetleg elég meghallgatni az iszlámnáci "hitszónokok" miket ordítanak a pénteki imákon, teljesen nyíltan, valamint mit gondolnak a fehér emberről úgy általában.

"- Miért kötődik immár SZÁZ SZÁZALÉKBAN a nemzetközi tömeggyilkos trrorizmus közvetlenül és / vagy közvetetten az iszlámhoz?
...Ostobaság"

- Hazudsz, kutya.

Én nem a helyi terrorszervezetekről beszéltem (hindu, európai ultrák, stb), ahogy ezt többször világosan kiemeltem, hanem a NEMZETKÖZI TÖMEGGYILKOS TERRORIZMUSRÓL.

Ami bizony 100 % - ban az iszlámhoz köthető immár.

Jaj, míg el nem feledem:

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

frisítve.

"Erről a halálkultuszról eddig csakis az iszlám ellen uszító fórumokon hallottam, azt se tudom mi ez..."

- Persze hogy nem tudod, mert egyetlen oldalt meg nem néztél, amiket linkeltem ezzel kapcsolatban.

Ha meghallod, hogy egy oldal a drágalátos iszlámodat "Halálvallásként" említi, azonnal rikácsolni kezdel, hohy náciraszista, ahelyett, hogy figyelmesen elolvasnád...

Van nekem egy rossz érzésem.

Nagyon jól tudod te, miről beszélek, csak nem akarod beismerni. Hogy miért, az a te dolgod.

Ettől függetlenül egy arcátlan, tehetségtelen terelőgép vagy, egy tipikus Nagyon Okos Szakdolgozatíró RóEgyetemista kölyök, akivel egyszerűen nem lehet tárgyalni, mett azonnal ordítani kezd hohy "NÁCIRASSZISTA", ha olyasmit hall, amii neki nem tetszik.

"Na, itt vannak az "igazságaid". Megcáfolva mind. Szimpla ostobaság mindegyik, általánosítás, csúsztatás, vagy egyenesen hazugság"

- Jó, akkor kezdheted előről, mondjuk a fentebb leírt agyatlanságaid, tereléseid, mellédumálásaid nélkül, ezúttal.

És újra, tessék legalább a Second Draft videóit, a PMW - t, vagy a Religionof peace menüpontjait elolvasni.

Ja, ha nem tudsz angolul egy jó közép - felső fokon, akkor ezt mondd, hogy ne linkeljek angol nyelvű oldalakat, ne ordíts istt nekem...

Ha tudsz, akkor ez a sor nem releváns.

"hangsúlyoztam, hogy nem vagyok antiszemita..."

- Nem, te egyszerűen hülye vagy.

Nagypofájú senki, aki a saját fogyatékoságait azonnal ráhárítja a másikra, a megszokott óvodás módszerrel (nemisénvagyokahülyehanemte - jellegű)

Söprdék vagy.

"A saját betegséged kórisméje..."

- Nekem nincs betegségem.

Neked viszont súlyos kisebbrendűségi komplexusod van, különösen súlyos közlési és szereplési kényszered, és az a fajta vagy, akit minnél jobban sarokba szorítanak, annál gonoszabb handabandázásba kezd, annál jobban sikít, akár egy kurva.

Ennyi vagy, fiam, egy hatalmas nagy NULLA.

Egy szemét terelőgép, és akkor van pofád nekem mondani, hogy "csúsztatások, stb, mikor a belinkelt, amúgy szakszerűen összeszedett szakmai anyagokba bele sem nézel (PMW, DEBKA, Elder of Zyon, stb...)

Tudod, milyen vagy?

- Mint Balogartúr...ha tudod, ki ez (a "magyar blogélet Uhrin Benedekjeként" szokták emlegetni), akkor jó, ha nem...akkor meg mindegy.

És az ajánlatom tartom, mely azzal kezdődik, hogy esetleg nem akarsz átköltözni a szeretett iszlamistáidhoz?

Ja, és nincs kedved lekopni innen?

III. Konrad 2009.07.19. 14:45:34

És akkor újra:

Újabb hazug, náci, iszlamofób topikok, melyekből elolvasás, megnézés nélkül is meg lehet állapítani, hogy EGY SZÓ SEM IGAZ BELŐLE:

www.usc.edu/schools/college/crcc/engagement/resources/texts/muslim/hadith/bukhari/084.sbt.html

www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/article4407115.ece

afp.google.com/article/ALeqM5i5ajtNJ0qTTRMBSFpYngMOjrmDbQ

www.latimes.com/news/opinion/commentary/la-oe-ali16dec16,0,2351518.story?coll=la-home-commentary

(Ez utóbbi Ali Hirshi, a közismerten gyűlölködő, hozzá nem értő, iszlamofób náci nyilván szemét, hazug írása)

III. Konrad 2009.07.19. 14:48:20

Miféle Halálkultusz?

Egy cikk a sok ezerből:

online.wsj.com/public/article_print/SB120450617910806563.html

El ne olvasd, te Egyetemista Szakdolgozatírók büszkesége!

Nehogy már elolvasd!

Tilikov (törölt) 2009.07.19. 16:26:52

Na jó végeztünk. Semmi érteme vitatkoznunk, hisz úgysem fogjuk meggyőzni egymást. Az én tevékenységem arra irányul, hogy megismerjük egymás kultúráját, javuljanak a kapcsolataink, és közeledjünk egymáshoz. A tied pedig arra, hogy elutasítsuk a másik kultúráját, elzárkózzunk a kapcsolatok elől, és konfrontálódjunk egymással. A kettő kizárja egymást, ezért a továbbiakban nincs miről beszélnünk.

Egyébként megnéztem az oldalaidat, azt a néhányat amelyet folyamatosan ismételgetsz. Persze nem néztem végig, csak szemezgettem, a legelső amelyik elémkerült az Livni beszéde volt, amelyben magyarázza, hogy a katonai akciók kizárólag a Hamasz ellen irányulnak majd és még véletlenül sem a civilek ellen. Nos, mindeketten ismerjük a végeredményt, azt hogy minden Hamaszos halott mellé tíz civil jutott. A katonai létesítmények mellett a civil infrastruktúrát is lerombolták, ez a blogposzt is épp erről szól.

És hiába adod az én számba, hogy lenácirasszistáztalak, nézd vissza a kommenteket, én ilyet soha nem írtam. Ellenben te megtiszteltél engem a "hülye", "átkozott", "ócska faszfej", "iszlámnáci - rajongó féreg", "nyamvadék", "kutya", "Nagypofájú senki", "söpredék", "kurva", "szemét" jelzőkkel. Tudod, nálunk azt tanítják, hogy a stílus maga az ember. A szóhasználatod, a helyesírásod, és a habitusod alapján őszintén csodálkozom, hogy sikerült ledoktorálnod, már ha tényleg így van. Csak remélni tudom, hogy nem vagy túl magas pozícóban, mert az ilyen mérgezett személyiség egy felelősségteljes poszt birtokában nagy veszélyt jelenthetne mindannyiunkra.

A blogíróknak pedig őszinte részvétem. Azt hiszem én maradok a Katpolnál, mert ott az ilyen alantas elemeket a kultúrált légkör érdekében azonnal banolják.

III. Konrad 2009.07.19. 18:43:01

Na, te Mindent Tudó Igazságlátó Okostojás..

"Na jó végeztünk..."

- Sejtettem...persze a cikkekre, ajánlott anyagokra semmi válasz.

Csak hőzöngés, sértegetés.

Tipikus.

"És hiába adod az én számba, hogy lenácirasszistáztalak..."

"...megismerjük egymás kultúráját..."

- A belinkelt anyagokban bőven benne van, ezt az "ismerkedést" az iszlámnácik, és úgy általában az iszlamisták hogy képzelik el.

"Egyébként megnéztem az oldalaidat...Persze nem néztem végig, csak szemezgettem..."

- Nagyon jó, egy több hétre elég feltáró cikk - és video sorozatot elintéztél fél nap alatt, "nézegetésel".

Fasza gyerek vagy.

"...hogy minden Hamaszos halott mellé tíz civil jutott..."

- Szemét, bűnpártoló alantasságod, aljas jellemed, beteg lelkivilágod itt mutatkozik meg a legjobban.

Mind jól tudjuk, hogyan használják az iszlamisták a civil lakosságot ágyútölteléknek, élő pajzsnak, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozák - a sajátjaiknak, ahogy erről a "Gyerekszeretet" cikkben alaposabban írok.

De a magad fajta rendületlenül recskázza ezt az agyrémet...véletlenül sem téve hozzá a lényeget, HOGYAN keletkezik a nagyszámú civil áldozat.

Szemét, gyalázatos alak vagy.

"A katonai létesítmények mellett a civil infrastruktúrát is lerombolták..."

- Ugyanaz, mint fentebb említettem:

Mindannyian jól tudjuk, hová szokták telepíteni az iszlamisták fegyverraktáraikat, robbanóanyag - tárolóikat, rakétaütegeiket, és hogy remdszeresen szállnak meg civil épületeket, onnan lövöldözve a katonákra (vagy egymásra, ha éppen kitör az aktuális palesztin bandaháború).

"És hiába adod az én számba, hogy lenácirasszistáztalak..."

- Jó, majd visszanézem, de ami gyakran elhangzik:

Iszlamofób, beteg, stb.

Milyen kedves...

"Tudod, nálunk azt tanítják, hogy a stílus maga az ember..."

- Fiam, te kezdtél el "betegnek" nevezni, lealacsonyító módon beszélni hozzám...pedig akkor az anyázás még sehol nem volt. Aztán, mikor visszakapod, megy a visítozás, hogy miféle stílus ez.

Óvodás színvonal ez is. Belém kötsz, viszakapod, aztán visítozol.

"Ellenben te megtiszteltél engem a "hülye", "átkozott"..., "nyamvadék", "kutya", "Nagypofájú senki"...jelzőkkel..."

1. Te kezdtél kötekedni, te kezdtél lesajnáló módon kommunikálni

2. Sokszori felszólításra is csak terelés, a hőzöngés volt a válasz, mikor a szakmai anyagokat kértem számon.

3. Mindezt a jelzőt fenntartom a magad fajtával szemben.

"...helyesírásod, és a habitusod alapján ..."

- Jaj, de jó, a hülyegyerek - módszer újabb megnyilvánulása: nem nagyon tudsz mibe belekötni, a tárgyalni való témában égsz, ezért jöünnek az elgépelt szavakra való hivatkozások, mint "bizonyítékok", hogy miféle alak ez...

A habitusom meg olyan, hogy ha valaki a sokadik kérésre sem válaszol a megadott forrásokra és a feltett, egyenes kérdésekre, legfeljebb a szokásás sértett hőbörgés meg a lealacsonyító duma jön, hát, akkor bizony bepörgök.

Szánalom vagy a köbön, komolyan.

"...mert az ilyen mérgezett személyiség egy felelősségteljes poszt birtokában nagy veszélyt jelenthetne mindannyiunkra"

- Egyetértünk!

Egy magad fajta agyhalott, iszlamista ideológiával fertőzött terelőgép, aki képtelen belátni, hogy vesztett, jobb, ha sehol sincs. Legfeljebb a neten éli ki magát.

Ahhoz pedig, hogy én mire gondoltam, mikor refráltam jövendő tevéknységemre, ahhoz meg neked (szerencsédre) semmi közöd.

"maradok a Katpolnál, mert ott az ilyen alantas elemeket a kultúrált légkör érdekében azonnal banolják"

1. Bye!

2. A Katpolban olvastam korábban több cikket is, egész jók, de ami a közel - keleti háborúkat és politikát illeti, alapvető tévedéseket fedeztem fel több cikkben is. Egyszer - kétszer megírtam (asszem, akkor még nem ezt a művésznevet használtam...), mik ezek, adtam hozzá linkeket, tanulmányokat, de semmi válasz. Szóval, ennyi...

3. Még egyszer, ez így történt:

a, Röviden leírtam, mivel állunk szemben, ami az iszlamizmust illeti. Adtam hozzá egy tonnányi szakmai anyagot.

b, Idejön a Nagyon Okos Mindent Tudó Szakdolgozatíró Egyetemista, és AZONNAL nekem jön: lesajnál, az Olymposz magaságáról lenmézve beszél hozzám, gyalázkodik, sérteget. A felvetésekre, kérdésekre nem válaszol, csak sértetten terel, szemétkedik tovább.

c, Mindezt visszakapja kamatostól, de azért újra megkérem, reagáljon ÉRDEMBEN a kérdésekre, megállapításokra.

d, Továbbio sértett hőzöngés a reakció, egyre értelmetlenebb handabandázással, a szokott lesajnáló módon.

e, Ezt is visszakapja, erre elhúz a francba, de előtte úgy tesz, mint ha neki a dolgok ilyentén alakulásában semmi szerepe nem lenne.

Csak hogy értse mindenki, aki csodálkozik, mi ez a sok rondaság a kommentekben.

ajsura 2009.07.19. 20:11:55

..húha fiókáim..ebbe most nem szállok bele. Ropognak persze a zsigerek, meg jó is lenne megismerni az iszlám kultúrát, csak hogy azt általában nem éli túl az ember...én meg életpárti vagyok. Az ugynevezett palesztinok meg talán kereshetnének munkát a hatalmas iszlám világban, a pénzben úszó és abszolut szomszéd szaudiknál.
Miért pont a gyűlölt zsidóknál akar mindegyik dolgozni...vajon.. vagy a mesés összegű segélyeket Gázában miért a fasizálódásra és kászám rakétákra költik...miért nem munkahelyteremtésre? Vagy például, egyáltalán megszüntethetnék az iszlamonáci hamaszdiktatúrát Gázában. Amig ez, az egyébként az iszlámot is félremagyarázó, tetves rágcsálóbanda országol és az inkvizició módszereivel gyilkol békepárti arabot vagy akármilyen zsidót, addig semmi sem lesz ott. Megdöglenek. A hamasz minden segélyt lenyúl és csak a feudális csökevények kapnak... a lé folyik Svájcba... a haramiák még mindig csetepatéznak arafat svájci egy miliárdján....Ezek ott a maszop és a fidesz együtt, ráadásúl megbolondítva egy kis fasiszta morvajihisztivel....

III. Konrad 2009.07.19. 22:35:11

ajsura 2009.07.19. 20:11:55:

- Na, ezek pont azok a fajta kérdések, melyeket ugyan könnyű megválaszolni, de egy terrorszimpatizáns, vagy egy iszlámnácizmussal fertőzött személy dühöngeni kezd, ha meghallja őket.

És ha mindez egy netes fórumon vetődik fel, kb. mindig az történik, amit itt most láthattál.

"Amig ez, az egyébként az iszlámot is félremagyarázó, tetves rágcsálóbanda országol..."

- Szerintem nem magyarázák félre az iszlámot.

Hanem követik.

Nézd csak, itt egy jó gyűjtemény az iszlám bestialitásról, mely egyenesen a szentírásaikból idéz, és nem "szövegkörnyezetből kiemelve", hanem egész bekezdéseket:


www.thereligionofpeace.com/

A főmenüpontokban megtalálod mind.

salamonmandy 2009.07.20. 00:25:59

@Tilikov:
ahogy már a katpolon irtam:

nem szeretném, ha ezt önreklámnak vennétek, de látom, h itt is hasonló kommentelések mennek az iszlám világgal kapcsolatban, mint nálunk a kozelkelet.blog.hu-n. mi kifejezetten arra törekszünk, h kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtsunk, de nem könnyű a kommentelők között "rendet tenni":)
de látom az első 5 komment alapján, h ez mindenhol ugyanúgy zajlik...

katpol irja:
"5 kommenten belül zsidók, nácik és egy koma, aki nagyobb iszlámszakértő, mint az Azhar vallástudósai, mert egyszer belelapozott a Koránba. Szép."
:))


Szerinted hogyan kell demokratikus eszközökkel rendet tenni? ez komoly kérdés.

a kommentek moderálásához amúgy többet kéne gép előtt ülni, egész nap nem ülhetünk itt azt figyelve, h ki ír egetrengető baromságot oldalakon keresztül.

lehet, h az lenne a legjobb, ha egyetlen kommentelést sem engednénk?

de innentől kezdve aki állat módjára ócsárol, vmint nyomdafestéket nem tűrő szavakat használ, azt kivágjuk!

Tilikov (törölt) 2009.07.20. 00:31:29

LOL. Bár nem sok értelme van, de azért reagálok a zárótűzre.

"A felvetésekre, kérdésekre nem válaszol, csak sértetten terel, szemétkedik tovább."

Minden egyes kérdésedre tételesen válaszoltam, én arról nem tehetek ha ez elszáll a füled mellett. Te vagy az aki nem a válaszomra reagáltál, hanem sértetten hőzöngtél és tereltél, de ha akarod újra felvetem:

- Mi köze van a vallásnak az analfabetizmushoz? Mi értelme van 50 ország analfabetizmusának átlagát kiszámolni és ezt egy valláshoz hozzárendelni? Nem az iszlám miatt 0% ez Dubaiban és nem az iszlám miatt 80% Maliban.

- A csecsemőhalandóságra ugyanez vonatkozik. A gazdag iszlám államoknak olyan egészségügyi rendszere van, amit csak irigykedve nézhetünk, a szegényeknek meg olyan amit csak sajnálhatunk. Mi értelme van ebből átlagot vonni, és a középértéket az iszlámra kenni?

- Hogyan lehetne rasszista az iszlám, amely maga is multietnikus és szinte kivétel nélkül minden etnikum megtalálható a tagjai között? Ha tényleg gyűlölik a fehér embereket, akkor vajon a fehér bőrű muszlimokat is gyűlölik?

- Ez a 100%-ig iszlám Nemzetközi Tömeggyilkos Terrorizmus akkora marhaság, hogy még csak reagálni sem tudok. Ha alkotsz egy új kategóriát, amibe szerinted csak ők férnek bele akkor persze. Ez kb. olyan mintha azt mondanád, hogy a cigánybűnözést 100%-ig cigányok követik el. Gratulálok.

- Ha a Korán tanait a néhol elejtett szent háborúra való buzdítás miatt halálkultusznak bélyegzed, akkor a Biblia hasonló sorai miatt a kereszténység miért nem halálkultusz? Talán a Biblia nevében még nem történt népirtás?

A szakmai anyagaidról meg annyit, hogy azok:
1- Újságcikkek, és tudjuk, a sajtó sokmindent elbír. Le lehet írni valamit, és annak az ellentétét is. Én is be tudnák linkelni neked tonnányi cikket ami pont az ellenkezőjét állítja, mint a te cikkeid.
2- Kifejezeten iszlámellenes oldalak propagandaanyaga. Ezek kb. annyira elfogulatlanok, mint a kurucinfo, semmiképp nem mondható rájuk, hogy objektívak, mert a gyűlölet vakká teszi őket.

Ezeket be lehet linkelni egy blogban, és hivatkozni lehet rájuk két káromkodás közepette, de egy tudományos tanulmányban ilyesmit nem lehet forrásként megjelölni. Ha sikerül mutatnod egyetlen szakmai tanulmányt, amelyben az általad mutatott dokumentumok bármelyikét forrásként használják fel, akkor majd komolyan veszem őket, de addig nem.

III. Konrad 2009.07.20. 08:34:16

LOL. Bár nem sok értelme van, de azért én is reagálok a zárótűzre.

(mondjuk itt max. magad röhögheted ki, de nem fogod, mert te az a tipikus Szakdolgozatíró Mindenttudó Egyetemista vagy...azok meg baromi öntudatosak ám...)

"Minden egyes kérdésedre tételesen válaszoltam, én arról nem tehetek ha ez elszáll a füled mellett..."

- Válaszoltál az én kérdéseimre, igen, mindegyikre egy mondatban,tipikus hülyeségeket. Meg is írtam, miért hülyeség minden egyes "válaszod".

A szakmai weboldalakat meg elintézted annyival, hogy "szemét mind".

Ez vol at te épületes válaszod.

"Mi köze van a vallásnak az analfabetizmushoz..."

- Közvetlenül semmi, én viszont ezt nem is mondtam, csak feltettem a kérdést: "Igaz -e, hogy az iszlamista államokban a mai napig átlag 50 % az analfabetizmus világszerte?"

"A csecsemőhalandóságra ugyanez vonatkozik..."

- Ugyanez, mint az előzőben. Feltettem a kérdést.

Egyébként közvetetten az a köze, hogy kedvenc iszlamistáid párországtól eltekintve teljesen fejlődésképtelenek. Szellemileg, technikailag egyaránt.

Erre akartam referálni.

"Hogyan lehetne rasszista az iszlám..."

- Erre lionkeltem pl. a PMW - t, a Religion of Peace-t, a MEMRI-t, és a DEBKÁT. Rogyásig vannak olyan videókkal, írásokkal, melyek ezt napnál világosabban bemutatják. De egyiket sem néztd meg, nem is fogod, már megtetted volna.

Az iszlám világban elképesztő léptékű fajgyűlölet tombol: a FEHÉR EMBER iránt.

Természetesen eleget beszéltem erről iraki, kurd, iráni emberekkel is (magyar egyetemeken tanuló diákok, magyar városokban tevékenykedő vállalkozók, stb), valamint iszlám területeket személyesen is jól ismerő katonatisztekkel, és megerősítették ezeket az információkat.

"Ez a 100%-ig iszlám Nemzetközi Tömeggyilkos Terrorizmus akkora marhaság, hogy még csak reagálni sem tudok..."

- Jó, akkor kérném a cáfolatot, már azon felül, hogy "ez akora marhaság".

Kezdhetnénk mondjuk azzal, hogy szépen felsorolod a nemzetközi fegyegetést jelentő terrorszervezeteket, és odaírod, milyen a vallási - ideológiai kötődésük.

Aztán, sorolhatod az utóbbi - mondjuk - 10 év nagyobb tömeggyilkos merénylteit világszerte, és odaírhatnád az elkövetők kötődését.

Várj, segítek:

EGYTŐL EGYIG MIND ISZLAMISTÁK MŰVE!

Nem?

Jó, akkor a fenti egyszerű módszerekkel kérem a cáfolatot.

"Ha a Korán tanait a néhol elejtett szent háborúra való buzdítás miatt halálkultusznak bélyegzed, akkor a Biblia hasonló sorai miatt..."

- Te tényleg nagyon ostoba, és tájékozatlan vagy, te kölök.

1. Kérném a Bibliából a nyílt, módszeres erőszakra való bíztató részleteket, melyek mindenkorra, általánosan érvényesek, a mai napig!

(na ezt csak azért fogalmaztam így, mert az ókori háborúkidején tett kijelentések nem érvényesek az Ószövetségből, melyek akkor, és ott vonatkoztak KIZÁRÓLAGOSAN egy bizonyos népcsoportra)

2. Kérném a Religion of Peace által kigyűjtött, igen nagy mennyiségű idézetet, és kérném, bizonyítsd, hogy azok NEM egyetemes, mai napig érvényes utasítások!

3. Kérném, írd le röviden, hogy a muszlim terrorszrvezetek és ezek rajongói, valamint az iszlamista állami propagandák által őrjöngő prehumánná változtatott tömegek mennyire veszik ezeket az utasításokat komolyan?

Várj, segítek:

- Szinte szó szerint veszik, és ezek szerint cselekednek, mikor gyilkolnak, gyilkoságokkra készülnek, vagy ordítva ünnepelnek pár sikeres merényletet.

4. Kérem, írd le, az iszlámnáci merénylők MIT olvasnak fel, MIRE hivatkoznak, MIBŐL IDÉZNEK a tömeggyilkoságokat, öngyilkos merényleteket propagáló videókon, és maguk az elkövetők MINEK KÖVETIK AZ UTASÍTÁSAIT.

5. Írd le, hogy az észak-nyugat európai iszlámnáci "hitszónokok" mivel indokolják a fehér ember, de úgy általában a nyugati civilizáció elleni dzsihad öszes formáját?

Láthat mindenki ilyen videókat, olvashat mindenki ilyen cikeket az általam megadott oldalakon, tömegével.

"A szakmai anyagaidról meg annyit..."

- Annyit, hogy a DEBKA, a MEMRI, a PMW, a Second Draft szakújságírók által szerkesztett oldalak, és nagyon egyszerű módszerekkel dolgoznak:

Összeszedik a tömegével elhangzó - leírt iszlamista őrületet, és közzéteszik, majd végeznek egy alapos hír - és háttérelemzést.

"Kifejezeten iszlámellenes oldalak propagandaanyaga..."

- Jó, akkor újra:

1. Írd meg, hogy a MEMRI, a DEBKA (mindkettő mérvadó szakmai anyag világszerte), a Global Security, a Second Draft, stb, stb. melyik része iszlámellenes?

Kérném az egyértelmű, iszlámellenes kijelentéseiket, megnyilvánulásaikat, tessék, lehet sorolni.

2. Írd meg, hogy az iszlamisták által tömegével legyártott, és naponta közölt elmebeteg, gyilkos propagandaanyagok közlése miért iszlámellenes cselekedet?

Röhely vagy, ember, egy rossz vicc, komolyan...

...már sokadjára írom le a fentieket, már sokadjára kérem, sorold fel a cáfolatokat, de mindig ugyanaz a hőbörgés:

"iszlámellenes, ferdítés, roszindulatú, stb"

***

"a gyűlölet vakká teszi őket..."

- OK, akkor meglepő módon, újra kérem:

1. Írd meg, hogy a MEMRI, a DEBKA (mindkettő mérvadó szakmai anyag világszerte), a Global Security, a Second Draft, stb, stb. melyik része gyűlölködő?

Kérném az egyértelmű, iszlámellenes, gyűlöletkeltő kijelentéseiket, megnyilvánulásaikat tételesen felsorolni. NEM LESZ NEHÉZ DOLGOD, HA SZERINTED AZ EGÉSZ ELEVE EGY GYŰLÖLETHALMAZ...ugye?

2. Írd meg, hogy az iszlamisták által tömegével legyártott, és naponta közölt elmebeteg, gyilkos propagandaanyagok közlése miért iszlámellenes gyűlöletkeltő cselekedet?

"de egy tudományos tanulmányban ilyesmit nem lehet forrásként megjelölni..."

1. Itt nem tudományos munkáról van szó, hanem a mindennapokban történő események bizonyításáról, bemutatásáról.

2. De igen, meg lehet jelölni, hiszen az öszesben a közös jellemző:

Olyan anyagokat tartalmaznak, tömegével, melyeket maguk az iszlámnácik gyártanak le.

"Ha sikerül mutatnod egyetlen szakmai tanulmányt..."

- Jó, mutatok: a MEMRI (Middle East Media Research Institute) önmagában is szakmai tanulmányok, elemzések tárháza, referenciák tömegével, tessék megnézni (nem fogod úgysem).

Egy a sok közül.

A Second Draft pedig kitűnő újságírói tényfeltáró szakmai anyag.

"...akkor majd komolyan veszem őket, de addig nem..."

- Nem, a magad fajta semmit nem hajlandó "komolyan venni", ami "sérti az iszlámot".

A magad fajta válasza nagyjából ez bármire, ami az eddig tárgyaltakat bemutatja: "gyűlöletkeltő, szemét, uszító, iszlamofób, náciraszista, aziszlámigenisbékés, stb, stb".

A Napi Dzsihason pl. annak idején elképesztő mennyiségű referenciát, szaktanulmányt szedtünk össze páran annak idején, és az iszlamiaták, valamint ezek támogatói valahogy SOHA nem jutottak el odáig, hogy elolvassák bármelyiket is.

Akárcsak te magad:

- Mikor pl. kijelentetted a belinkelt szakmai, kutatásmódszertani alapelveknek is messze elehet tevő anyagokra, hogy "ez szemét mind", anélkül, hogy tudtad volna, mik azok.

Jól van...hidd úgy, hogy márpedig az iszlám békés, iszlámnácik nem is léteznek, tömeges iszlám Halálkultusz márpedig nincs, ahogy iszlamista fajgyűlölet sincs, a nemzetközi terrorizmus NEM kötődik 100 % - ban az iszlámhoz, az iszlamista népvezérek valójában nem is mondják azt, amit mondanak renszeresen (az iráni bagázs kitűnő példa erre), és minden, ami ezeknek ellentmond, csak rosszindulatú propaganda!!!

Eredj már innen, komolyan...

III. Konrad 2009.07.20. 08:44:05

salamonmandy 2009.07.20. 00:25:59:

Minden tiszteletem, de ezt azért megjegyezném:

"...innentől kezdve aki állat módjára ócsárol, vmint nyomdafestéket nem tűrő szavakat használ, azt kivágjuk!"

- Helyes, ezentúl nem lesz ilyen, legalábbis részemről.

És mi lesz azokkal, akik kapásból, első belépésükkel már eleve súlyosan lealacsonyító módon szólnak a másikhoz, ami önmagában is nyílt provokáció?

Vagy akik nyiltan hazudnak?

Pl. kijelentik mindenféle indoklás nélkül szakmai anyagokra, hogy "az mind szemét", és kiderül, hogy azt sem tudják, mire mondják ezt?

És sokszori kérésre sem tesznek eleget az igénynek, hogy bizonyítsák, miért is "uszító szemét" minden egyes hivatkozás?

Szerintem az ilyenfajta durva mellédumálás, handabandázás legalább annyira romboló, mint a szidalmazás...sőt, még rosszabb.

III. Konrad 2009.07.20. 08:58:27

"5 kommenten belül zsidók, nácik és egy koma, aki nagyobb iszlámszakértő, mint az Azhar vallástudósai..."

- A "koma" nem iszlámszakértő", hanem felhívja a figyelmet az iszlamisták által jelentett súlyos, világméretű fenyegetésre, bizonyítékok tömegével.

Valamint belinkel pár oldalt, ahol mindezt ellenőrizni lehet.

Amúgy meg, az Al-Azharra való kontrázás lehetne pl. az, hogy a pakisztáni, afganisztáni, indiai, stb. medresszékben MIKET kell a tanulóknak hallania naponta.

(Hirtelen, csak úgy eszembe jutott, hol lehet ilyesmiről olvasni, ami mértékadó szakirodalom; Gilles Kepel referál erre több alkalommal is "Dzsihad" című nagyszerű könyvében...ja, biztos ő is valami iszlamofób gyűlölködő...hm?)

III. Konrad 2009.07.20. 09:21:15

Még valami:

Az al-Azharos szakoktatók megmagyarázhatnák ezeket is, például:

www.thereligionofpeace.com/Quran/023-violence.htm

www.thereligionofpeace.com/Pages/Quran-Hate.htm


És az elmaradhatatlan, fissített "békelista":

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

A tömeggyilkos terrorizmus NEM köthető az iszlámhoz...a vak is láthatja...nem, mi?

Tilikov (törölt) 2009.07.20. 11:28:29

@III. Konrad: Hát jó, a híres "szakmai" forrásaidról. Ezeket a Wiki írta, amit még te sem nevezhetsz iszlámpártinak.

MEMRI: "Several critics have accused MEMRI of selectivity. They state that MEMRI consistently picks for translation and dissemination the most extreme views, which portray the Arab and Muslim world in a negative light, while ignoring moderate views that are often found in the same media outlets." "The accuracy of MEMRI's translations is sometimes disputed." "uses the same sort of propaganda techniques as the Nazis... [I]t’s a reliable assumption that anything MEMRI translates from the Middle East is going to be unreliable."

DEBKA: "the site relies on information from sources with an agenda, such as neo-conservative elements of the US Republican Party, "whose worldview is that the situation is bad and is only going to get worse," and that Israeli intelligence officials do not consider even 10 percent of the site's content to be reliable."

A Religionofpeace, a Napizsihad, a Dzsihadblog olyan jelentéktelenek, hogy a Wiki nem írhat róluk, de ha írna, akkor rámutathatna, hogy ezek mégszélsőségesebb, méginkább ferdítő propagandaoldalak.

Ennyit a szakmai oldalaidról. Fenntarom a kérésem, hogy mutass egyetlen (komoly) szakmai tanulmányt, amelyben az általad mutatott dokumentumok bármelyikét forrásként használják fel.

Azt írod beszéltél magyarországon élő iraki, kurd, iráni emberekkel, akik megerősítették, hogy a muszlimok rasszisták és gyűlölik a fehér embert. Nehezen tudom elképzelni, hogy a saját népüket így befeketítsék, pont egy ilyen iszlamofób előtt mint te.

Én Szegeden tanulok és nagyon sok iszlám országokból érkező diák van itt. Beszéltem már jemeni és iráni diákokkal is. Egyáltalán nem azt a benyomást keltették mint amit te sulykolsz, fehér ember létemre nyomát se láttam a rasszizmusnak. Barátságosak és segítőkészek voltak, a szakmai anyagom összegyűjtéséhez is adtak tanácsokat. Inkább hiszek a saját szememnek, mint a te gyűlöletbeszédednek és a híresen elfogult "szakmai" oldalaidnak.

Soha nem állítottam, hogy minden muszlim szent ember lenne, és nincsenek köztük elvetemült, gonosz elemek. Ez azonban minden népcsoportban megvan, te is közéjük tartozol, pedig nem vagy muszlim. Ez nem iszlám sajátosság, hanem általános emberi gyarlóság: a bűnbakképzés, megbélyegzés, kollektív elítélés. Ezek vagytok ti, az iszlám radikálisokkal együtt.

III. Konrad 2009.07.20. 12:18:05

"Ezeket a Wiki írta, amit még te sem nevezhetsz iszlámpártinak..."

Gratulálok, akkorát vertél magad alá, hogy ebből már nem jösz ki sehogy.

- A nincs az a hivatalos, vagy egyetemi állásfoglaslás, dolgozat, hivatkozás, mely a wikipédiát mérvadó forrásként megjelölné, vagy elfogadná, legyen szó bármiről.

Ennek okát hadd ne kelljen bemutatni.

"...The accuracy of MEMRI's translations is sometimes disputed..."

1, Ezt ki állítja?

2, Nem létezett még olyan muszlim szentírás - fordítás, amire azt mondták volna a muszlimok, hogy na igen, ez mércóvadó. Ennek oka: Ha nincs (szerintük) hiteles fordítás, onnantól kezdve egyszerűen lehetetlen a szentírásaikra rferálni.

Amúgy maguk a muszlimok is teljes - tökéletes képzavarban vannak, ezért a sokféle, egymást is kizáró, halomra ölő iszlám irányzat, szekta.

"DEBKA: "the site relies on information from sources with an agenda, such as neo-conservative elements of the US Republican Party, "whose worldview is that the situation is bad and is only going to get worse," and that Israeli intelligence officials do not consider even 10 percent of the site's content to be reliable."

- EZT ki állítja?

"neo-conservative elements of the US Republican Party, "whose worldview is that the situation is bad and is only going to get worse,"

- Ezt a marhaságot meg főleg, KI ÁLLÍTJA?

Mire hivatkozik? Mivel magyarázza?

"Ennyit a szakmai oldalaidról..."

- Ennyit meg a tiedről.

A Wikipédiát jelölöd meg, mint mindent tudó, abszolút biztos forrást, mikor köztudott, hogy a wikipédia sehol nem elfogadott.

Ha nem hiszed, kérdezd meg a tanáraid, meg azt is, hogy miért van így.

Azon kívül a szokásos:

- Vad kijelentések, melyeket semmivel nem támasztanak alá.

"Azt írod beszéltél magyarországon élő iraki, kurd, iráni emberekkel, akik megerősítették, hogy a muszlimok rasszisták és gyűlölik a fehér embert"

- Így van. Általános jelenség, ezt mondták, és mindez egybeesik a többi információval.

"Nehezen tudom elképzelni, hogy a saját népüket így befeketítsék, pont egy ilyen iszlamofób előtt mint te"

1. Nem vagyok "iszlamofób", a fóbia ugyanis "indokolatlan félelmet" jelent valamitől. Az iszlám pedig bizonyította, követőivel együtt, hogy a tőlük való félelem egyáltalán nem indokolatlan.

Most mondhatnám megint, mi a helyzet a tömeggyilkos nemzetközi terrorizmusal, a Muslim Brotherhood Projecttel, az iszlamista bevándorlók tömegével Európában, és a "hitszónokaikkal"...de úgyis hiába.

Veletek csak egyféleképpen lehet beszélni.

"Én Szegeden tanulok és nagyon sok iszlám országokból érkező diák van itt. Beszéltem már jemeni és iráni diákokkal is..."

- Ahol én tanultam, ott is ugyanígy volt.

"Egyáltalán nem azt a benyomást keltették mint amit te sulykolsz..."

- Naná, itt ugyanis nem tehetik meg azt, amit az EU nyugati és északi részén (kivéve Finnországot) megtehetik.

Azon kívül Magyarországon is kijön elég sokukból az állat (nem mindegyikből, nyilván), ha egymás között vannak (jó példa volt 9/11, míg élek, nem felejtem el...na mindegy). Ezt pl. olyan lányoktól lehet tudni, akiknek meggyűlt velük a bajuk, szó szerint (és akik előtt ilyen módon megnyilvánultak).

Neked, és másnak sem fogják magukat előadni, legalábbis nyilvánosan nem.

Az igazság kedvéért azért hozzáteszem, hogy a közép - kelet európai egyetemeken tanuló, iszlám diktatúrékból érkezett diákok többsége inkább européner, és nem vevő a szélsőségekre. Sokan vissza sem mennek, hanem itt maradnak, vagy átvéve a nyugati éltformát, irány nyugat - eu. Ezekkel nincs is gond, többnyire.

"Inkább hiszek a saját szememnek, mint a te gyűlöletbeszédednek és a híresen elfogult "szakmai" oldalaidnak"

- Jó, ha ezzel a DEBKÉRA, a MEMRIRE, esetleg a Second Draftra referáltál, azt fentebb mondtam, kapásból miéer hülyeség, amit összehordasz.

Tényleg, mi a hlyzet a Second Draft videókkal?

***

Az, hogy wikipédiás írást idézel, a Napnál is világosabbá teszi, hogy lóf***szt sem néztél meg abból, amit linkeltem. De az eszet tudo osztani...ez szégyen, gyalázat.

Semkit nem nézel meg belőlük, de egy rosz wikipédiás idézet után / előtt is óbégatsz, hogy "iszlamofób, rasszista, stb".

Ennyi a tudományod.

"mutass egyetlen (komoly) szakmai tanulmányt, amelyben az általad mutatott dokumentumok bármelyikét forrásként használják fel..."

- Ej, nem illik ezt művelni...ÉN kértem már sokszor, hogy cáfold a linkelt oldalak tartalmát...erre löksz nekem egy wikis idéztet, meg odaírod, hogy az "mind szemét".

A Second Draft videóit MIKOR NÉZED MÁR MEG????

Akkor hát:

- amint az általam felvetetteket mind tételesen cáfolod, hivatkozásokkal, hírelemzések ellenőrzésével, tényanyagok linkelésével, stb, akkor én is teljsítem a kérést.

"Soha nem állítottam, hogy minden muszlim szent ember lenne, és nincsenek köztük elvetemült, gonosz elemek..."

- Én sem, itt viszont az arányokon van a hangsúly. A keresztény világban nem fogsz olyan tömget találni, amelyik az imák hatására százezres tömegben ordít, hogy Halál erre - arra, akárkire", és nem fognak embereket ölni.

És mi a nhlyzet az iszlámnáci propagandával?

Azt is "félrefordítja" a MEMRI, a DEBKA, a PMW, a Second Draft, stb, stb?

Hm?

"Ez - gonosz elemek - azonban minden népcsoportban megvan, te is közéjük tartozol..."

- Beléd is, ugyanazt.

Ennyit tudsz:

Rizsázni, provokálni, mellédumálni, kérdésekre nem válaszolni (legfeljebb egysoros Igazságmegmondásokat, melyek kapásból cáfolhatóak), szemétkedni, aztán, mikor valaki visszaszól, sikítozni, mint egy...na, ezt már írtam, mi.

"Ezek vagytok ti, az iszlám radikálisokkal együtt"

- Így van:

Ezek vagytok ti, iszlámbűnözés - pártolók, iszlamista - szimpatizánsok, iszlamisták, vbalamint ezek Igazság - és Tutimegmondó bűntársai.

***

És akkor újra:


- Ezekkel mi van?

www.thereligionofpeace.com/Quran/023-violence.htm

www.thereligionofpeace.com/Pages/Quran-Hate.htm

Vagy ezzel?

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

Esetleg:

www.seconddraft.org/index.php?option=com_content&view=article&id=46&Itemid=57

???


Ja, hogy ez is mind gyűlölködés, meg félrfordítás?

Aha...a videók is nyilván mind hamisítványok...

És mi van az iszlám diktatúrák által propagált gyűlölet - és halálkultusszal?

Ja, az sem úgy van?

De a wikipédia, na, az a megcáfolhatatlan Igazság?

?!?

Ember (ember???), te egy szégyen vagy, úgy mindenestől.

Az ilyenek miatt sz***ródik el az EU - atlanti világ.

III. Konrad 2009.07.20. 14:48:45

Hm, hm...lám...ezek kihasználják, hogy nem tudunk arabul (így gakorlatilag BÁRMIT írhatnak...na nem baj, az egyik közeli újságíró jóbarátom viszont tud arabul, az egyik videót el is küldöm neki próbaképpen), és nem vagyunk tisztában az izraeli, amerikai médiák egymás közötti viszonyával...

...és így, az iszlámnáci propagandáról tessék, Nagytudású Egyetemistánk egy mozdulattal lerántja a leplet, az ajánlottakkal valószínűleg ellenérdekelt sajtóanyagokat idéz, persze a szokásos módon...anélkül, hogy BÁRMIRE IS EGYENES VÁLASZT ADNA, BÁRMIT IS TUDNA CÁFOLNI!

Most aztán jól kiderült, hogy:

- Nem hogy iszlámnácizmus nincs, de az iszlámnáci videókon (úgy általában) nem hogy "kiirtom, eltaposom, leölöm, megsemmisítem, stb..." nem hangzik el, de szinte pont az ellenkezője!

Iszlámnácizmus márpedig nincs. Ezt akkor most be kell látni!

islamo-nazism.blogspot.com/

A Second Draft videóit sem véletlenül hívja hát a szakma "Pallywoodnak"...most már tudom, miért!

Mester, mutas utat!

Mivel hogy teljes mértékben tisztában vagy a különféle ottani sajtószervezetek, médiák harcaival, így nyilván jó szívvel linkelted be a fenti cuccokat!

Jumala Tahden...Elohim BesHamaim...(Uramisten)

(Kb. mintha egy Magyar Nemzetes cikk után érdeklődne egy külföldi, aztán odavágnám neki a Népszabadság kontra - cikkét...vagy fordítva...)

Ügyes vagy! Igazi Fallosz! (elnézést, Fárosz!)

De a kérdésekre továbbra sem felesz.

És hallgatásod a wikipédiára adott válaszomra elég beszédes.

Na, azért talán csak újra próbálkozok:

1.

(újra bemásolt komment):

Az al-Azharos szakoktatók megmagyarázhatnák ezeket is, például:

www.thereligionofpeace.com/Quran/023-violence.htm

www.thereligionofpeace.com/Pages/Quran-Hate.htm


Fissített "békelista":

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

A tömeggyilkos terrorizmus NEM köthető az iszlámhoz...a vak is láthatja!

2.

Az ebben a kommentben leírtakat is kérem cáfolni:

III. Konrad 2009.07.20. 08:34:16

3.

Ezt is:

online.wsj.com/public/article_print/SB120450617910806563.html

meg ezeket is:

www.usc.edu/schools/college/crcc/engagement/resources/texts/muslim/hadith/bukhari/084.sbt.html

www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/article4407115.ece

afp.google.com/article/ALeqM5i5ajtNJ0qTTRMBSFpYngMOjrmDbQ

www.latimes.com/news/opinion/commentary/la-oe-ali16dec16,0,2351518.story?coll=la-home-commentary

(Ez utóbbi Ali Hirshi, a közismerten gyűlölködő, hozzá nem értő, iszlamofób náci nyilván szemét, hazug írása)

- Na jó, ez már nagyon felgyűlt.

Most akkor válasz helyett linkelj nekem ide olyan oldalakat, melyek pl. az utolsónak ismételt cikk szerzőjét, Ali Hirshit nevezik hazugnak, OK?

De nehogy elolvasd, és beismerd, hogy ezek bizony lézető dolgok!

Nehogy!

***

Gyáva vagy, és buta is.

- Gyáva vagy, mert provokálsz, aztán, ha sarokba vagy szorítva, hülyeségeket irkálsz, ahelyett, hogy beismernéd, hogy tévedtél valamiben. Akármennyi bizonyítékot hoznak fel ellened, és a tieid ellen.

- Gyáva vagy, mert ha bármi olyasmit leírnak neked, amire nem tudsz mit lépni (és az általam felhozottak nagy része ilyen, mit nagy része, MIND...), azonnal terelni kezdesz, mellédumálsz, rizsázol, lealacsonyítóan szövegelsz, azt hiszed, te vagy az Ultra Menő Mindenttudó Iránból Szakdolgozó Überzseni.

És aztán még te nyavalyogsz, ha ezt rádolvassák, a szemét szöveget meg visszakapod, többszörösen.

És buta is vagy, mert a kutatásmódszertan alapelveivel sem vagy tisztában, pedig az egyetemen régebben ezért buktatás járt.

- Forásként, bizonyítékklént közismerten el nem fogadható netes oldalt linkelsz, melyet kifejezetten tiltanak az egyetemi tanárok, mint hivatkozási alapot (nem véletlenül).

- Kiemelsz a tucatnyi, tieidet súlyosan kompromitáló ajánlott oldal közül kettőt - hármat, és kontraként linkelsz nagy valószínűséggel ellenérdekelt, vagy kifejezetten ezekkel ellenséges egyéb sajtótermékeket.

- Buta vagy, mert át sem nézed, amiket küldök, hanem kapásból rávágod, hogy "ez mind szemét", így.

De a kérsésekre továbbra sem vagy hajlandó felelni, azokat megcáfolni nem tudod.

A videókat meg nem nézed.

A cikekket el nem olvasod.


Mi a fenét akarsz te egyáltalán?

Nézd, irkálhatsz még, én mindig rá fogok kontrázni, nem nehéz. És minden alkalommal linkelem majd azokat a témákat, tényeket, akármiket, melyekre továbbra is cáfolatokat, válaszokat várok.

Amíg meg nem unod, vagy amíg az itteni oldalgazda valamelyikünket el nem hajt a francba.

Egy biztos:

Ebből te már jól nem fogsz tudni kijönni.

Én most ráérek még úgy két hétig...

Tilikov (törölt) 2009.07.20. 15:55:17

Mintha egy Hitlerjugendes agymosott kisfiút győzködnék, hogy nem alsóbbrendűek a zsidók. Ő úgyis mindenre azt feleli: "De megmondta az agitprop, hogy mindegyikük az ördög seggéből bújt elő! Márpedig az agitpropon kívül minden más csak ellenérdekelt média!"

De tényleg, mit nekünk a NY Times, a Guardian, a Time, a Monde, a Wikipedia? Hisz itt van a jó Memri, a Debka, a PMW, a Religionofpeace, a Napidzsihád, a Kurucinfo. Ja, az utóbbi a neonáciké, bocs. Csak azért kevertem össze, mert olyan hasonlóak vagytok. Ugyanazok a mechanizmusok hajtanak titeket is, csak a gyűlölet tárgyát képező népcsoport különbözik.

Tudod mit? Zárjuk le ezt a parttalan vitát. Te gyűlölöd a muszlimokat, én pedig nem. Úgysem fogjuk meggyőzni egymást. Majd ha ellepik Magyarországot az iszlámnáci hordák, akkor emlékezni fogok, hogy megmondtad előre. Te reagálhatsz még erre, én biztosan nem fogok már.

További kellemes gyűlölködést, csak vigyázz, nehogy a gyomrodra menjen!

III. Konrad 2009.07.20. 16:33:33

"Mintha egy Hitlerjugendes agymosott kisfiút győzködnék, hogy nem alsóbbrendűek a zsidók..."

1. Mintha egy agymosott iszlámnácit győzködnék arról, hogy amiért kiáll, az vállalhatatlan, és emberiségellenes pszihopátia - tünetegyüttes.

2. Ki beszél itt a "zsidókról", te? Mit terelsz már megint?

"Hisz itt van a jó Memri, a Debka, a PMW, a Religionofpeace, a Napidzsihád, a Kurucinfo..."

- Te tényleg hülye vagy, te gyerek...ki kurucinfózik itt?

Mit tudtál felhozni bizonyítékként az általam ajánlottakkal szemben?

SEMMIT!

Marad a sértődött mellédumálás, rizsázás, lesajnálás...persze a kérdéseimre semmi válasz.

"Majd ha ellepik Magyarországot az iszlámnáci hordák..."

- Ostoba vagy.

Magyarországot nem fogják ellepni, mivel nem vagyunk jóléti állam, ezért nem vagyunk célország sem.

Nem úgy, mint Észak - nyugat Európát (Finnország kivételével, erről volt a finn nagykövetség titkárával egy jó beszélgetésem...), ahol egyes helyeken már kezelhetetlen az iszlamista bevándorló probléma.

"Te reagálhatsz még erre, én biztosan nem fogok már..."

- Azt jól teszed.

Bár ezt tetted eddig is: menekültél, tereltél, rizsáztál, ha kellemetlen volt számodra a téma. És mindig az volt, mert végig sarokba voltál szorítva, annyi hülyeséget hordtál össze, annyira könnyen cáfolható volt minden, amit ide vizionáltál.

Szakmailag is akkora nulla vagy, hogy az már minusz.

Kutatásmódszertan nulla, érvek nulla, források felhasználása nulla, konkrét ismeretek a témában...nulla, bizonyítékok bemutatása nulla.

***

És akkor most újra ideírom, TÖBBEK KÖZÖTT miket kellett volna cáfolni, hogy mindenki értse, eki ezt látja:

- Igaz, hogy 50 % - os az iszlám világban az analfabetizmus?
- Igaz, hogy a Halálkultuszt az iszlamista diktatúrák állami szintre emelték, már évtizedek óta? (ékes bizonyítékai: az állami TV adások, kiadványok)
- Igaz, hogy immár SZÁZ SZÁZALÉKBAN az iszlámhoz kötődik a nemzetközi tömeggyilkos trrorizmus?
- Igaz, hogy az iszlám népesség jelentős része súlyosan fajgyűlölő és rasszista? (a fehér embert gyűlölik, faji és vallási alapon)

És a televíziós, valamint írásos bizonyítékokat tartalmazó oldalak közül egy kevés, melyeket meg kellett volna cáfolni:

www.seconddraft.org/

www.pmw.org.il/

www.thereligionofpeace.com/

www.thereligionofpeace.com/Quran/023-violence.htm

www.thereligionofpeace.com/Pages/Quran-Hate.htm


www.debka.com/

elderofziyon.blogspot.com/

Plusz még ezernyi, könnyen hozzáférhető agymosó, súlyosan rasszista, gyűlöletkeltő iszlamista videó, iromány, "prédikáció".


Nehogy már az legyen a rasszista, meg a gyűlöletkeltő, aki minderre felhívja a figyelmet...

Ugyanez megy a nyugati államokban is...aki ezekre fel meri hívni a figyelmet, az náci, az rasszista, az gyűlöletkeltő.

Bár ők ebben előrébb járnak.

Mert ott már konkrétan az élete van veszélyben az iszlámnácik tevékenysége, fenyegetései, tömegbalhéi miatt annak, aki nyíltan fel mer szólalni az immár mindennapos iszlámterror ellen arrafelé...esetleg meg is ölik az illetőt, van rá példa.


De vannak, akiknek mindez semmit nem bizonyít...

Az ilyenek pedig az euro - atlanti civilizáció szégyenei.

Akik mindenképpen veszíteni fognak, iszlamista elvbarátaikkal együtt, csak az a kérdés, addig mennyi kárt okoznak.

III. Konrad 2009.07.20. 16:57:33

ISZLÁMNÁCIZMUS MÁRPEDIG NINCS!

somebodyhelpme.info/nazimuslims/nazimuslims.html

Itt ne a monírozott anti - iszlamista jelképeket, hanem a cikkeket tessék megnézni, már akinek van ehhez gyomra.

III. Konrad 2009.07.20. 17:07:27

Na né' mán':

www.hirszerzo.hu/cikk.csokkentettek_a_brit_terrorkeszultseget.116514.html

- Ejnye, kik miatt van erre szükség folyamatosan?

Biztos a norvégok, vagy a finnek miatt...

:(((

De az is lehet, hogy ez is valami álhír, hogy a békés iszlámot, és annak köztudottan békés követőit "befeketítsék" valakik...

És igen, a vak is láthatja, nincs olyan, hogy globális iszlám terror:


www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

Áh...

J.Ildiko 2009.07.20. 22:53:39

Tilikov, te nem érted ezt az egészet. (Ezt most nagyon röviden összefoglaltam :)))
Te a perzsa kultúráról írsz szakdolit. Az egy kicsit eltér az iszlámtól, főként az iszlamizmustól (az iszlám úgy igázta le perzsiát is - ugye) .

(Én értem a te nézőpontodat, épp azért állítom, hogy nem érted az egészet. A cionizmus maga nem az iszlám gyűlölete. Az iszlám viszont nem az emberi jogok, szabadság, méltóság letéteményese. Az iszlám kritizálása nem a mozlim emberek gyűlölete, sőt.
A jelen Izraeli-palesztin konfliktusban úgy megítélni a felek viselkedését, illetve egyenlővé tenni őket pl. morálisan, mint ahogy te és a Katpol. teszi, sokak számára nem színvonal.

Bocs, hogy itt, de a Katpol. nem bírja kimondani (leírni), hogy a Hamasz egy terror szervezet. Innentől kezdve lehet szakmailag igényes, elsőosztályúan informált, de valójában fogalma nincs miről beszél (ebben az ügyben legalábbis). Ezért oda tényleg nem érdemes írni. Ott azt, aki viszont azt állítja pl., hogy a Hamasz egy terror szervezet, kitörlik. Na, ez a Katpol.)

III. Konrad 2009.07.21. 00:16:07

A hamasz még palesztin mércével mérve is az eddigi legelborultabb bandák egyike.

Aljasságban, gyávaságban, nagypofájúságban nem sokan tudták eddig felülmúlni az eddigi, helyi terrorgengek közül...

Az igazsághoz tartozik, hogy legyenek bármilyen undorító szubhumán bandák, a palesztin terrorista gengekre ez a fajta alpári gyávaság, ez a fajta világgá szaladás, amit a hamasz produkált első (és alighanem utolsó) nagy megmérettetése során (Cast Lead), nem különösebben volt eddig jellemző.

OK, a civilek közé telepített bombagyárak, lakások lőállásként használása, óvodák, iskolák aláaknázása, civilek tömeges és módszeres használata élő pajzsként, saját lakosságuk kirablása, zsarolása, néha lövetése, stb. alapjárat palesztinéknál, de ez a fajta szerteszét futás, amit a hamasz bemutatott legutóbb...

...na, ez mindenkit meglepett.

"A jelen Izraeli-palesztin konfliktusban úgy megítélni a felek viselkedését, illetve egyenlővé tenni őket pl. morálisan..."

- Nem csak hogy nem színvonal, de rongy, moslék magatartás is.

Akik szerint a gyerekeket aknamezőre kihajtó palesztin bandatag egyenlő a precíziós fegyverekkel harcoló izraeliekkel...

Akik szerint a gyermekvédelmi és oktatási intézményekbe bombaraktárat berendező terrorista egyenlő egy országát, népét védő katonával...

Akik szerint a menekülni akaró civileket BEJELENTETT (!!!) (vagy bármilyen) bombatámadás előtt erőszakkal háztetőre felterelő eszelősök egyenlőek a kijelölt hadműveleti célpontra bombát dobó pilótával (mivel az adott épület pl. felderített fegyver - és robbanóanyagraktár, vagy éppen azelőtt indítottak onnan rakétalövedéket)...

Akik szerint a tömegesen menekülő (és még mindig!!!) civileket a háborús zónába erőszakkal visszakergető söpredék egyenlő egy szervezett, pontos tervek szerint működő, civileket kímélni akaró (de ezt a fentiek miatt betartani nem tudó) katonai alakulattal...

Akik szerint a civileknek küldött nemzetközi segélyeket a megérkezés pillanatában elrabló, majd az elrablott javakat a saját lakosságának feláron eladó szörnyetegek egyenlőek egy saját lakosságát minden körülmények között megóvni igyekvő hadseregtől (bizony, a CAHAL már csak ilyen "megóvós" társaság...)

stb, stb...

Szóval, akik a kettő közé "morális egyenlőségjelet" tesznek...

Azoknak mott a helye imádatuk tárgya, a palkesztin terrorista mellett...

...akik mondjuk éppen egy alapos izraeli pergőtűz alatt vannak, valamilyen elfuserált terrorakció következményeképpen.

III. Konrad 2009.07.21. 09:22:30

A hamasz, saját szavaival:

cikkek.soti.ca/hamas-in-their-own-voices.html

És ez a fajta pszihopátia nem áll meg Izrael határainál, és szándékaik, még ha irracionálisak is, jól mutatják az ottani iszmaista "néplélek" állapotát.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.07.29. 16:28:06

@j. i:

"Ott azt, aki viszont azt állítja pl., hogy a Hamasz egy terror szervezet, kitörlik. Na, ez a Katpol.)"

Az ilyen kommenteket nem ezért szoktuk törölni, hanem azért, mert szinte kivétel nélkül a trolling/flaming kategóriájába eső kijelentések garmadáját is tartalmazzák ("az iszlámnácizmus sátáni eszméje", "perzsa halálkultusz" stb.)

Na további jó szórakozást!

III. Konrad 2009.07.29. 18:13:02

"Az ilyen kommenteket nem ezért szoktuk törölni, hanem..."

1. Miért, a hamasz NEM egy aktív terrorszervezet?

2. Nincs iszlámnácizmus?

3. Nincs iráni, és iszlamista halálkultusz? nem tanúskodnak róla videók, írások ezrei, amiket maguk a bűnözők készítettek maguknak / magukról?

4. Hadd ne ismételjem már meg az eddigi, ide vonatkozó kédéseket...

És már megint ez a rizsázás, de pl. erre semmi válasz, ha már éppen a hamsznál tartunk:

cikkek.soti.ca/hamas-in-their-own-voices.html


Nincs iszlámnácizmus. Áh, hogy lenne...

A hamaszt terrorbandának nevezni, az eszelős iszlámnácit eszelős iszlámnácinak nevezni pedig "trolling/flaming kategória"

Jól van, te...

III. Konrad 2009.07.29. 18:15:11

Amúgy meg az ilyen kommenteket azért szoktátok törölni, mert nem tudjátok elviselni, mikor kétséget kizáróan nincs igazatok.

Vagy törlitek a kommenteket, a felhozott bizonyítékokkal együtt, vagy jön a terelés.

Nagyszerű...

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.07.29. 20:14:27

@III. Konrad:

1. Sehol nem írtuk, hogy NEM az - azt írtuk, hogy más módszereket is alkalmaz, pontosabban akar alkalmazni. Erről már egyszer szót ejtettünk:

katpol.blog.hu/2009/02/17/teli_haboru_gaza_fake_love_not_war

(utolsó előtti bekezdés)

Illetve ahogy a kolléga máshol megjegyezte: a klasszikus terrorizmuson a Hamasz túllépett, amikor demokratikusan sikerült állami hatalmat megszereznie

2. Ezt a jelzőt 99 százalékban neokonzervatív szerzők és/vagy az izraeli lobbi támogatói használják, tisztán propagandisztikus célzattal. Ráadásul felváltva használják az iszlamofasizmus és iszlám nácizmus kifejezéseket, holott nácizmus és fasizmus ugyebár nem ugyanaz. Engem arra emlékeztet, hogy anno a Komintern "szociálfasisztáknak" nevezte a szocdem pártokat. Szerintem mindkettő a "guilt by association" tipikus példája. Másrészt a fasiszta ideológiának része pl. a korporatizmus, a nácizmusnak pedig a nacionalizmus, a faji felsőbbrendűség tana, márpedig ezeket nem lelni az "iszlamisták" tanai között (hogy mást ne mondjak).

Egyszóval nem hiszek a jelenség létezésében.

3. Van, de nemcsak náluk (lásd. pl. Tamil Tigrisek), és a jelző nem pontos. "Iráni halálkultuszra" maximum az iraki-iráni háború szolgáltatott példákat ("emberi hullám" támadások, aknaszedés civilekkel), de egy konvencionális háború könnyedén produkál ilyen hozzáállást, különösen ha az egyik fél az ellenség technikai fölényét akarja ilyen kétségbeesett módszerekkel ellensúlyozni (kamikazék ugyebár tipikus példa). Vagyis szimpla taktika, nem pedig "kultusz". Amit meg "iszlamista halálkultusznak" nevezel, azt a vallási meggyőződés csak erősíti, de nem vezérli. Az öngyilkos merényletek célja - a jelenséggel foglalkozó eddigi (tudtommal) egyetlen részletes elemzés szerint - mindig egy demokratikus ország által fenntartott katonai megszállás elleni harc:

www.amconmag.com/article/2005/jul/18/00017/

Még csak nem is muszlimok használták először.

"Amúgy meg az ilyen kommenteket azért szoktátok törölni, mert nem tudjátok elviselni, mikor kétséget kizáróan nincs igazatok."

Hogy mi alapján moderálunk, azt már kifejtettem (én talán jobban tudom), de a biztonság kedvéért kifejtem még egyszer: "troll" az, aki egy bizonyos fél irányában elfogult véleményt fejt ki ordenáré stílusban ("söpredék", "mocsok" stb.), különösebb érvelés nélkül, aki meg ellentmond, azt szimplán elküldi a p*csába. Megvan az a jó tulajdonsága, hogy másvalaki(k) ráharap(nak), és hasonló stílusban válaszol(nak). Eredmény: néhányan egymást anyázzátok, mint pl. ebben a topikban, meg az összes többiben ezen a blogon. Azért van moderáció a világon, hogy az ilyesmit el lehessen kerülni.

"Vagy törlitek a kommenteket, a felhozott bizonyítékokkal együtt"

1. Akkor elmodnom még egyszer: a kommentet azért töröltük Tilikovéval együtt, mert hasonló stílusban kezdtetek diskurálni, mint itt.

2. Csak hogy a többi olvasó is tudja, milyen "bizonyítékokat" hoztál fel anno:

"- Napi Dzsihad
- Miért Cion
- Gates Of Vienna
- Brussels Journal
- Fjordman
- JihadWatch
- www.thereligionofpeace.com/
- islamo-nazism.blogspot.com/
- stb, stb."

Hogy ezek a roppant színvonalas és szakmai oldalak hogyan és mivel cáfolták a kolléga cikkét (katpol.blog.hu/2009/03/22/izraeli_tamadasi_tervek_iran_ellen), azt hiszem, örök rejtély marad.

III. Konrad 2009.07.30. 01:04:07

"a klasszikus terrorizmuson a Hamasz túllépett, amikor demokratikusan sikerült állami hatalmat megszereznie..."

- És akkor mi van?

Most ezzel mi a nyavalyát kezdjünk, ettől a hamasz még maradt, ami: egy kőhülye pszihopatákból álló terrorszervezet.

"Ezt a jelzőt 99 százalékban neokonzervatív szerzők és/vagy az izraeli lobbi támogatói használják, tisztán propagandisztikus célzattal..."

- Akkor ezek szerint ez már igaz sem lehet, mi?

És ezek mik?

somebodyhelpme.info/nazimuslims/nazimuslims.html
islamo-nazism.blogspot.com/

Vagy említhetném pl a szíriai náci pártot a II. VH idején, korabeli náci német mintára, Husszeini főmufti (főbűnöző) és bandája tevékenységét, Abdul Kadr Husszeinit, aki hát tudjuk, hol és kiktől kapott kiképzést, valamint ezek mostani követőit, "rajongóit"...esetleg, hogy a Mein Kampf arab fordításban bizony előkellő helyet foglal el ma is az iszlamista diktatúrákban az egyébként csekély mennyiségű eladott könyvek toplistáján...

???

"Iráni halálkultuszra" maximum az iraki-iráni háború szolgáltatott példákat..."

- természetesen tudom, mit műveltek akkoriban, mármint az iraki-iráni háborúban.

De ha szerinted nincs ma iráni halálkultusz, akkor mégis, mi ez a folyamatos, ökölrázó, őrjöngő iszlamista háborodottság, hogy "eltörlöm, kiirtom, megsemmisítem", ráadásul népvezéri szinten, nyilvánosan?

Vagy akkor az iráni főmajomember agyroggyanásait, pszihopatologikus megnyilvánulásait, melyejet fentebb részleteztem, miként kell értelmezni?

Vagy mégis, mi ez:

dzsihad.blog.hu/2008/10/01/nemreg_volt_az_idei_al_quds_nap

Vagy ez:

dzsihad.blog.hu/2007/06/21/aranyos_videok

(és most hagyd már, hogy te nem kedveled a Napi Dzsihadot, mert az itt látható műsoroknak csak annyi köze van ehhez az oldalhoz, hogy magyar netes fórumként egyedül ez mutatta be ezt a sok szemetet..)

Vagy úgy általában az apokaliptikus, messiásváró "tizenkettes síta" őrület, melyet ezek teljesen komolyan gondolnak?

Az is cak kamu? Hát, nem úgy néz ki...

"Az öngyilkos merényletek célja - a jelenséggel foglalkozó eddigi (tudtommal) egyetlen részletes elemzés szerint - mindig egy demokratikus ország által fenntartott katonai megszállás elleni harc"

- Aha...akkor az immár saját népeiket, felekezeteiket ezerszámra halomra gyilkoló iszlamista öngyilkos merénylők szerte az iszlám világban is a "demokratikus államok katonai megszállása" ellen küzdenek?

Főleg, mikor piacokat, óvodákat, boltokat robbantanak fel?

Indiában, Bangladesben, és a többi közép - ázsiai országban, ahol szó nincs semmiféle "megszállásról", viszont annál több iszlamista öngyilkos merényletről, mégis, miféle "idegen hatalom és ország" ellen "küzdenek"?

Ugye, EZ csak egy meggondolatlan elszólás volt?

"Még csak nem is muszlimok használták először."

- Teljesen lényegtelen, hogy jön ez ide?

"Hogy mi alapján moderálunk... aki egy bizonyos fél irányában elfogult véleményt fejt ki ordenáré stílusban ("söpredék", "mocsok" stb.), különösebb érvelés nélkül..."

- Tudod, elég nehéz türtőztetni magát bárkinek, akivel a következőképpen járnak el:

Ír az illető egy bizonyítékokkal, magyarázatokkal telipakolt kifejtős kommentet.

Erre jön egy értelmetlen, lesajnáló hangnemű válasz, melyben semmiféle reakció nincs a felvetettekre

A kommentelő megismétli kérdéseit, kibővítve az iménti eljárás miatti méltatlankodásával

Ezt a kommentet törlitek, ellenben nekimentek az illetőnek páran, és ahelyett, hogy EGYETLEN FELVETÉSÉRE is válaszolnátok, ezerrel megy a szokásos rizsázás, terelés, lesajnálás.

Erre a kommentelő persze begurul...stb.

Nehéz úgy "vitázni", hogy az egyik fél kommentjeinek nagy részét törlitek, még akkor is, ha az történetesen tele van bizonyítékokkal...jó, nem érdekel, főjetek a saját levetekben, ki törődik ezzel?

Ti jöttetek ide keménykedni, nehogy már most meg eljátszátok a sértődöttet!

"Akkor elmodnom még egyszer: a kommentet azért töröltük Tilikovéval együtt, mert hasonló stílusban kezdtetek diskurálni, mint itt..."

- Én meg elmondom már ezredjére, hogy ennek az oka a hatalmas pofa, a lesajnáló stílus, meg az örökös terelés volt, ahogy a semmirekellő "tilikov" cimborád belépett ide.

"Csak hogy a többi olvasó is tudja, milyen "bizonyítékokat" hoztál fel anno..."

- ÍGY VAN!

Nem érdekel, mit szeretnél gondolni ezen oldalak felől, TÖBBSÉGÜKBEN a tényanyaguk elsőrangú, rengeteg hivatkozással, magyarázattal, videókkal, stb.

És ugyan áruld már el akkor te is:

Ebben mi nem felel meg a valóságnak?

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

Vagy a www.thereligionofpeace.com/ főmenüsorában leírtak közül mi a hazugság? Hiszen azok az iszlamista "szentírásokból" szó szerinti idézetek, valamint m is létező iszlamista hagyományok leírásai!

Vagy ebből mi nem igaz:

miertcion.blogspot.com/search/label/arab%20gyermekszeretet

Vagy ebből:

- islamo-nazism.blogspot.com/

Vagy ezekből:

cikkek.soti.ca/ask-for-death.html
cikkek.soti.ca/hamas-kid-abuse.html

Vagy az iszlámnáci médiapropagandák leleplezéséből, mint pl. ezek:

cikkek.soti.ca/pallywood.html
www.seconddraft.org/index.php?option=com_content&view=section&id=9&Itemid=27

Vagy Fjordfman írásaiban, és pl. a Brusselsben mi a hazugság?

Vagy a JihadWatch-ban, ahol videók, TV műsorok tanúskodnak az iszlám követőinek magatartásáról?

És a többiből...?

Mi? Mi nem igaz ezekből?

Ugyan, írd már le, légy olyan jó...

"Hogy ezek a roppant színvonalas és szakmai oldalak hogyan és mivel cáfolták a kolléga cikkét (katpol.blog.hu/2009/03/22/izraeli_tamadasi_tervek_iran_ellen), azt hiszem, örök rejtély marad..."

1. Kár már megint gúnyolódni, ettől még igazatok nem lesz.

Azon kívül ezek az oldalak az égvilágon semmivel nem rosszabbak, mint a Katpol...sőt, a Brussellst, a JihadWatchot, a Second Draftot, az Atlas Shrugs-ot, stb, stb profi sajtósok, hírelemzők készítik.

Az iszlámácikkal foglalkozó oldalakba pedig tényleg egy komplett agyrém belekötni, hiszen azok nem tesznek egyebet, mint maguk az iszlámnácik által, saját magukról készített sajtó - és egyéb anyagokat tesznek közzé...

2. Semmivel nem kell ezt cáfolni, hiszen Izrael nem is csinál titkot belőle, hogy amint az összes lehetőség oda van a rendezésre, lenyomja Iránt.

Az izraeli légierő is teljesen nyíltan gyakorolja az extrém távolságú, tömeges bevetést, precíziós támadásokat megerősített létsítmények ellen, teszik ezt már vagy 2 éve.

3. Mégis, mit képzelsz, hogy majd a Brussels, vagy a JihadWatch nekiáll magyar blogokat átnézni, és felkiált: Lám, ott egy cikk, gyorsan cáfoljuk meg..." ?!?

Ja, hogy ti ott ennyire jónak gondoljátok magatok?

Hinnye, ez ám az egészséges önbizalom!

III. Konrad 2009.07.30. 01:09:27

Amúgy kedves tőled, hogy "tilikov" cimborád kisegíted itt...

De be kellene már fejeznetek ezt a magatartást, hogy ha valami nem tetszik nektek, mert - teszem azt - egyértelműen terhelő rátok, és tévedéseitekre nézve, akkor azt kapásból "szemétnek" nyilvánítjátok, lesajnáljátok, vagy egyszerűen beindul a terelőgép, a mellédumálás.

De közben egyetlen cáfolatot fel nem hoztok az általatok megvetett anyagok ellen...

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.07.30. 02:28:36

@III. Konrad:

Így éjjel kettőkor egyelőre csak annyit írok: nem Tilikov "cimborát" jöttem kisegíteni, nem érdekel különösebben, hogyan anyáztátok/anyázzátok itt egymást (mondjuk szórakoztató volt visszanézni). A szerző reklámozta nálunk ezt az oldalt, azért néztem meg, és reagáltam egy olvasó állítására a blogunkkal kapcsolatban ("Ott azt, aki viszont azt állítja pl., hogy a Hamasz egy terror szervezet, kitörlik"), mivel az nem felel meg a valóságnak.

III. Konrad 2009.07.30. 15:33:08

Akárhogy is:

És most a "tilikov" gyerek nyáladzó - gügyügő gyönyörűségére tényleg control C következik:

"egyetlen cáfolatot fel nem hoztok az általatok megvetett anyagok ellen..."

A többit fentebb olvashatja bárki.

Úgy 55 bejgyzésen keresztül.

"szórakoztató volt visszanézni..."

- Majd elmúlik.

III. Konrad 2009.07.31. 08:00:23

" Tilikov 2009.07.30. 19:18:01
CopyKonrád... "

- Na, nem véletlenül mondottam, hogy a "tilikov" kölök gügyögő gyönyörűségére írom ezt az egy sort...

Aki persze továbbra is ményen hallgat, nem válaszol semmire.

Sebaj...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.05. 15:24:02

@III. Konrad: honnan veszed, h kiterelik a palesztinok a gyerekeket a célpontra? honnan veszed h iskola és óvoda mellől lőnek a palesztinok az izraeliekre, és nem az izraeliek ölnek tévedésből gyerekeket?

kkbk.blog.hu/2009/08/06/amit_soha_sehol_nem_hallottal_es_lattal_izraelrol