Az USA feloldotta a szír repülőipari szankciókat

2009.07.27. 15:15 salamonmandy

Imad Mustafa, Szíria amerikai nagykövete hétfőn elmondta, hogy az Obama-adminisztráció feloldotta a repülőiparral kapcsolatos exportcikkekre vonatkozó szankciókat – adta hírül Jerusalem Post a kuvaiti hírügynökség értesülésére hivatkozva   

          
            A szír országos televízióban Mustafa elárulta azt is, hogy az Egyesült Államok az informatikai exporttal kapcsolatos árukat (legyen az hardver vagy szoftver) illetően is semmisnek tartja a korábbi szankciókat, s hozzátette, hogy Barack Obama amerikai elnök további szankciók feloldását helyezte kilátásba. Mustafa elmondta, hogy a gazdasági szankció büntetőtörvénykönyvének minden elemét teljesen az amerikai adminisztrációval kívánják megbeszélni a Szíriával való kapcsolatok javítása érdekében.
            A riport szerint a nagykövet jelen volt Bashar Assad szír elnök és az amerikai George Mitchell közel-keleti speciális megbízott vasárnapi tárgyalásán, amelyen Szíria üdvözölte a kétoldalú kapcsolatok javítása céljából tett új amerikai lépéseket.
 
 
 
George John Mitchell, Jr nyolc évig a szenátus többségi vezetője volt, majd a legfelsőbb bírósági széket visszautasítva hagyta ott a közhivatalt, s vállalt később komoly feladatokat: például az észak-írországi béke előmozdításán fáradozott, vagy éppen a baseball-liga illegális droghasználata körül nyomozott.
Barack Obama hivatali idejének első napjaiban nevezte ki a libanoni anyától származó Mitchellt az arab-izraeli ügyek különleges megbízottjává. Korábban a Clinton-adminisztráció végén Mitchell egy nemzetközi bizottság élére nevezték ki, amely a közel-keleti erőszak okainak feltárását tűzte zászlajára. 2001 tavaszán kiadott jelentésében a Nyugati parton levő izraeli telepek befagyasztására és a palesztin terroristákkal való leszámolásra szólított fel.
 
             Az Egyesült Államok még vasárnap „teljes együttműködésre” szólította fel Szíriát az átfogó közel-keleti béke megteremtése érdekében – tudósított a BBC.
Ekkor Mitchell kijelentette, hogy közeljövőbeli célja az Izrael és Szíria közötti béke újrakezdése.
Szakértők szerint nem kecsegtet áttöréssel a találkozó, bár a szír tisztviselőket felbátorította Washington hajlandósága arra, hogy meghallgassa őket.
Damaszkusz komoly szereplője a régiónak, mivel támogatja a palesztin Hamaszt, a libanoni Hezbollahot, és szoros kapcsolatot ápol Iránnal. A BBC szakértője szerint Szíria számára a legfőbb prioritás az Izrael által elfoglalt Golán-fennsík visszaszerzése. Az várható, hogy Szíria lobbizik Mitchellnél a hegyvidéki, stratégiai jelentőségű fennsík miatt, amelyet a zsidó állam még 1967-ben szállt meg.
 
 
A szír hírügynökség idézte Assad elnököt, aki hangsúlyozta Mitchell számára „az arabok jogát az elfoglalt területek visszaszerzésére egy igazságos és átfogó béke keretében”. Az Izrael és Szíria közötti közvetlen kapcsolatok 2000-ben szakadtak meg egy potenciális izraeli visszavonulás mértéke miatt a Golán-fennsíkon. Mitchell látogatása a feszültségekkel terhes amerikai-izraeli kapcsolatok idején zajlik, amely főképp az izraeli telepeket érinti. A megbízott hétfőn Mahmoud Abbasz palesztin vezetővel, kedden pedig Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel fog találkozni, ahova elkíséri őt Robert Gates védelmi miniszter és James Jones, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója is.

 

Címkék: usa szíria

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr971271123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

III. Konrad 2009.07.29. 09:57:50

Figyeljétek meg, elsősorban a Golanon fog elbukni megint az egész.

Másodsorban pedig az iráni felforgató tevékennységen, és az általános iszlamista bajkeverésen. hogy SEMMIKÉPPEN ne lehessen még esély sem a rendezésre.

Mármint, ha a szírek egyáltalán bármiféle nem hivatalos tárgyalásba belemennének, akkor is. Bár ezek az amerikai intézkedéseknek igen ösztönzőnek kellene lenniük...

A Golan Izrael számára nem képezheti vita tárgyát, aki egy kicsit is tisztában van a katonai stratégiával, és az 1967 előtti eseményekkel arrafelé, az tudja, miért.

Nem beszélve arról, hogy a Golanon fejlett könnyű - és agráripari izraeli falvak, kisvárosok, termelői egységek vannak létesítve ('67 előtt kb. középkori szinten voltak a golani állapotok).

A szírek azt akarják, hogy ezen települések lakosága is tűnjön el.

Hát, többek között ezért nem lesz "golani kivonulás". Bár az elsődleges ok nem ez, hanem katonai stratégiai.

Izrael korábban (pár éve) max. egy demilitrizált zónába egyezett volna bele, de ez sem terjedt volna ki a teljes Golanra, naná.

Lényeg, hogy a szírek ehhez kötik a tárgyalások megkezdését:

- Teljes és feltétel nélküli (???) izraeli kivonulás a Golanról.

Vagyis:

- Izrael tegye meg azt, amiről leülnének tárgyalni, mielőt leülnek róla tárgyalni.

Nem lesz ebből semmi...