Kiszárad az Eufrátesz?

2009.08.02. 16:15 salamonmandy

 

Kiszáradófélben van az Eufrátesz. – írja a The New York Times. Köszönhetően az Irakkal szomszédos Törökország és Szíria vízpolitikájának, a kétéves szárazságnak és Irak és a farmerek gondatlan vízhasználatának, a folyó jelentősen apad. Néhány szakértő egyenesen attól tart, hogy hamarosan a mostani felére apadhat a folyó.
 
Az Eufrátesz zsugorodása szegénységre ítélte a halászokat és sok farmert arra kényszerített, hogy elhagyva a folyóparti városokat, munka reményében a városokba települjön.
 
Habár a jelenség leginkább a szegényeket sújtja, a társadalom minden rétege érzékeli a hatásait: sejkek, diplomaták, sőt még parlamenti képviselők is, akik a Bagdadban eltöltött hetek után ide vonulnak vissza szabadidejüket eltölteni.
 
A folyó menti csatornák sekély folyamokká törpültek, a halászhajók a szárazföldön vesztegelnek, a vízszivattyúk pedig, melyek egykor arra voltak hivatva, hogy az ültetvényeket táplálják, most barna pocsolyákban hevernek.
 
A szárazság egész Irakban jelen van. Immár két éve a csapadékmennyiség jóval az átlag alatt van, melynek következtében a vízkészletek kifogytak és becslések szerint a búza és árpatermés alig lesz valamivel több a két évvel ezelőtti termés felénél.
 
Irak nemcsak a világ legnagyobb datolyaexportőre volt hajdanán, de árpát is biztosított a német sörhöz és mindig is nagy büszkesége volt a drága Anbar rízs.
 
Mostanában Irak egyre több és több gabonát importál. Az Eufrátesz mentén dolgozó farmerek azt mondják, lehet, hogy fel kell hagyniuk az Anbar rízs termesztésével, és kénytelenek lesznek olcsóbb valamint gyengébb minőségű termény termesztésére átállni.
 
A szárazságok nem ritkák Irakban, de egyes vélemények szerint az elmúlt években még gyakoribbá váltak. A szárazság azonban csak az egyik oka annak, hogy az Eufrátesz és nagyobb, egészségesebb „ikertestvére”, a Tigris haldoklik.
 
Az Eufrátesz mentén legalább hét gát található Törökország és Szíria területén és mivel az országok közt erről nem születtek megállapodások, vagy egyezmények, az iraki kormánynak nem maradt más választása, mint hogy vízért könyörögjön szomszédaitól.
 
Habár sokan hibáztatják a szomszédos országokat, szakértők szerint semmi sem fog változni addig, amíg Irak el nem kezdi komolyan venni saját vízpolitikáját és a múltban folytatott hibás vízgazdálkodását.
 
Délkeleten, ahol az Eufrátesz több, mint 1700 mérföldes útjának végéhez közelít és összefolyik a Tigris kevésbé sós vizével- mielőtt a Perzsa-öbölbe ömlenének-, a helyzet igen komolyra fordult. A mocsarakat, amelyeket 2003-ban szándékosan újra elárasztottak, hogy megmentsék az ott élő arbok kultúráját, újból a kiszáradás fenyeget. A bárányok a folyó közepén lévő szárazföldön legelnek.
 
„A jövő tél lesz az utolsó esélyünk.” – mondja Hashem Hilead Shehi, a 73 éves farmer, aki egy a mocsaraktól nyugatra fekvő „csontszáraz” faluban él. „Ha nem tudunk vetni, minden család el fog menni.”
 
Forrás: The New York Times

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr401283351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.