Hazatérnek az izraelben élő kurdisztáni zsidók?

2009.08.04. 21:43 salamonmandy

Nagy port kavart egy kurd nyelvű magazin megjelenése, mely a kurd származású zsidókat a Kurdisztánba való visszatérésre szólította fel - írja az aljazeera.net.
 
A magazin főszerkesztője elmondta, hogy a kurd származású zsidók visszatérése enyhítheti a palesztin területeken felépült telepek hatásait. A főszerkesztő hozzátette, hogy sok kurdisztáni zsidó fog visszatérni abban az esetben, ha a demokratikus Irak biztonságossá válik és stabilizálódik a helyzete.
 
A  magazin, mely mintegy ötven oldalt tartalmaz kurd nyelven és további kettőt angol nyelven, 1500 példányszámban jelenik meg az iraki Kurdisztánban.
 
A magazin elsősorban a kurdisztáni zsidóság szokásaival foglalkozik és az iraki zsidókról is közöl tanulmányokat.
 
A kurd iszlamisták azonban nem nézik jó szemmel ezt a fajta propagandát. A kurdisztáni parlament egyik képviselője elmondta: „Semmiféle szükségét nem látom ennek a propagandának, hiszen a kurdok az iszlám világhoz tartoznak és Kurdisztán Irak része.”
 
Izraelben ma körülbelül 150 ezer Kurdisztánból származó zsidó él, akik már a tizenkettedik század óta a mai iraki kurdisztán területén éltek. A kurdisztáni zsidók egyébként az arámi nyelvet beszélik.
 
A zsidók az ötvenes években, Izrael állam megalakulása után hagyták el ezt a területet és ugyanebben az időben az 1948-as háború következtében tömegesen vándoroltak el a zsidók az arab országokból.
 
Egyesek szerint, ha az arab államok az elvándorolt zsidók visszatérését kérnék és ezeknek az embereknek visszaadnák tulajdonait, akkor a palesztin menekülteknek is lehetőségük lenne a hazatérésre, mivel akkor Izraelnek már nem lenne szüksége annyi földterületre. - tudosít az Al-Jazeera.
 
A magazin főszerkesztője elmondta, hogy semmiféle titkos támogatást nem kap Izraeltől – bár Izrael tud a lap létezéséről, mivel annak van saját honlapja is – és hangsúlyozta, hogy nem Izrael érdekeit képviseli, de véleménye szerint Kurdisztánnak szüksége van a kurdisztáni zsidóság visszatérésére.
 
Forrás: Al-Jazeera

Cikk itt.

· 1 trackback Címkék: izrael irak kurdisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr621289226

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Canada 2018.12.15. 23:52:32

Dragon ball strongest warrior apk download for android - stepasuneb

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.