Izrael keze van Arafat halálában – állítja a Fatah

2009.08.07. 17:00 salamonmandy

 

A Fatah hatodik pártkongresszusának második napján – melyet először rendeztek meg a párt egykori vezetője Jasszer Arafat nélkül – megvitatásra került, hogy ki és hogyan járult hozzá Arafat halálához – adta hírül az Al-Jazeera hírportál.
 
A kongresszus kezdete előtt nem sokkal Faruk Kaddumi, a Fatah főtitkára a palesztin elnököt, Mahmúd Abbászt és egy másik vezetőt, Mohammed Dahlant azzal vádolta, hogy közük volt Arafat meggyilkolásához.
 
Abu Sarif, az egykori elnök politikai tanácsadója arra szólította fel a résztvevőket, hogy hozzanak létre egy bizottságot, mely kivizsgálja Arafat halálának körülményeit és mindemellett javasolta, hogy a nyomozás eredményességének érdekében a bizottság működjön együtt nemzetközi szakértőkkel is.
 
Abu Sarif – aki halála előtt figyelmeztette Arafatot, hogy lehetséges, hogy méreggel akarják meggyilkolni – határozottan tagadta, hogy a palesztin elnöknek, Mahmúd Abbásznak bármiféle köze is lenne az esethez.
 
Sarif a Palesztin Hatóságot azzal vádolta, hogy Arafat halálának ügyére nem fordított figyelmet és elmondta, hogy ha a Fatah pártkongresszusa nem állít fel ennek érdekében bizottságot, az azt jelenti, hogy a résztvevők nem tartják fontosnak, hogy fény derüljön az igazságra.
 
Arra a kérdésre, hogy ki és hogyan ölte meg Arafatot, Nabil Saath, a Fatah központi bizottságának egyik tagja elmondta, hogy Izrael kétséget kizáróan benne volt, de hogy milyen módon, arról még nincs elég információjuk.
 
Saath továbbá megerősítette, hogy a kongresszus nem vitatja meg a Kaddumi által felhozott vádakat, csupán Arafat meggyilkolásának ügyét tárgyalják meg általánosságban.
 
Forrás: Al-Jazeera

Cikk itt.

Címkék: izrael fatah palesztin

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr161295096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.