Az iráni parlament holnap szavaz a kormányról

2009.09.01. 13:39 salamonmandy

 

Az iráni parlament immár harmadik napja tárgyal annak a kormánynak az összetételéről, melyet Ahmedinedzsád elnök javasolt, és amelyikben – a tiltakozások ellenére – több nő is szerepet kapna – adta hírül az Al-Jazeera.
 
A 21 tagú kabinettel kapcsolatos tárgyalások befejeztével, a képviselők holnap szavaznak arról, hogy biztosítják-e bizalmukról az új kormányt.
 
A tanácskozások vasárnap kezdődtek meg és ezidáig hat miniszter-jelölt mutatta be a képviselők előtt az elkövetkezendő négy évre vonatkozó terveit. A képviselők azonban már több miniszter-jelöltet, köztük nőket is visszautasítottak.
 
Habár Ahmedinedzsád, iráni elnök, először az iszlám köztársaság történetében három nőt is szeretne belevenni az új kormányba, a miniszter asszony-jelöltek komoly tiltakozással néznek szembe a parlamentet irányító konzervatív képviselők részéről. Emellett vallástudósok arról panaszkodtak, hogy a szóban forgó nők nem rendelkeznek miniszteri tapasztalattal.
 
Azonban nemcsak a női miniszterek kinevezése kavart nagy port. A védelmi miniszter, Ahmed Wahidi körüli helyzet nemzetközi vitát váltott ki, miután Argentína tiltakozott miniszteri kinevezése ellen. Wahidi ellen korábban letartóztatási parancsot adott ki a dél-amerikai ország, mivel kapcsolatba hozták az 1994-es buenos airesi robbantással, melyben 85 ember veszítette életét. Argentína kérésére az Interpol is bekapcsolódott a Wahidi letartóztatására irányuló akcióba.
 
 
Forrás: Al-Jazeera
Címkék: irán ahmedinedzsád

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr991352859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.