Irán sikeresen szállt szembe a kalózokkal

 

Al-Jazeera
 
Irán ma bejelentette, hogy megakadályozta egy iráni olajszállító hajó eltérítését az Ádeni-öbölben.
 
Egy iráni televíziócsatorna beszámolt róla, hogy egy az Ádeni-öbölben járőröző iráni harcihajó mentett meg egy iráni oljaszállítót a kalózok támadásától.
 
A beszámoló azt is hozzátette, hogy a szomáliai kalózok megkísérelték átvenni a „Hadi” nevű iráni olajszállítón az irányítást, de a tegnap leadott segélyhívásra válaszoló iráni hadihajók gyors reakciójának köszönhetően a kalózok visszavonultak.
 
Irán legalább hat hadihajót küldött azoknak a nemzetközi erőfeszítéseknek a keretein belül, melyek arra irányulnak, hogy a szomáliai partoknál felállítsanak egy védelmi vonalat a kalózok ellen.
 
Belgium tegnap bejelentette, hogy szomáliai kalózok szabadonengedtek egy belga teherszállító hajót és legénységét, melyet még tavaly április közepén térítettek el.
 
 
Az elmúlt hónapokban a szomáliai partoknál és az Ádeni-öbölben megszaporodtak a kalóztámadások, ahol több, mint 220 hajót támadtak meg a kalózok.
 
A szomáliai kalózok továbbra is 13 hajót, rajtuk 190 főnyi legénységet tartanak foglyul a nemzetközi erőfeszítések ellenére, melyekben résztvesz Oroszország és Kína is.
 
Forrás: Al-Jazeera - Itt olvasható.
Címkék: irán kalózok

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr791215694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tammasibela 2009.08.08. 22:17:55

Ezek a kalózok mint egy pattanás az ember hátsóján...


-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!

süti beállítások módosítása