Habár remélhetőleg minden magyar ember tisztában van azzal, mi is történt 53 évvel ezelőtt ezekben az októberi napokban, talán kevesebben vannak azok, akik azt is pontosan tudják, mi történt ugyanabban az időben a Közel-Keleten. Az 1956 októberében kitörő magyar forradalom és a vele egy időben zajló második arab-izraeli háborúként elhíresült szuezi válság között sokan szoros párhuzamot vonnak. Bár bizonyára vannak akik ezt nem tartják megalapozottnak és kellőképpen bizonyítottnak, a magyar közgondolkodás szerint az 56-os forradalmat végül is azért tiporták el és a magyarok azért nem kaptak nyugati támogatást, mert a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett abban, hogy kimarad a másik ”dolgából”. Vagyis cserébe, hogy a Szovjetunió nem avatkozott bele a szuezi válságba, az USA is kimaradt a magyarországi eseményekből. Akárhogyan történtek is az események, a szuezi válság a 20. század történelmének egyik legfontosabb pontja, csakúgy ahogy a magyar forradalom is. Most pedig vegyük alaposabban szemre az 1956-os közel-keleti történéseket.

 

 

A szuezi csatornát a francia Ferdinand de Lesseps építtette. Az építkezés minden fázisában több tízezren végezték a munkálatokat, amelyek alatt kb 120 ezer ember veszítette életét. A csatorna, mely 192 km hosszan nyúlik a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között és melynek legkeskenyebb része 300 m széles, 1869-ben nyílt meg a hajóforgalom számára. A csatorna óriási stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen lehetővé tette, hogy a fontos távol-keleti kikötőket az afrikai kontinens és a Jóreménység-foka megkerülése nélkül érjék el. További jelentőségét mutatja, hogy 1955-re az Európába érkező olaj kétharmada ment rajta keresztül. A hajózást 1967-ben, a Hatnapos háború miatt lezárták a csatornát és csak 1975-ben nyílt meg újból. Ma a világ tengeri kereskedelmének 7,5%-át bonyolítják a Szuezi-csatornán keresztül és 2005-ben összesen 18 193 hajó kelt át rajta.

 

 

1952. július 23-án Gamal Abd-al-Nasszer, fiatal katonatiszt vezetésével a Szabad Tisztek megdöntötték a királyságot Egyiptomban és Faruk királyt elűzték. Nasszer nemsokára Egyiptom elnöke lett, politikáját a nacionalizmus és erős pánarab szellem hatotta át. Egyik fő célja volt, hogy az országban tartózkodó angol csapatokat kivonulásra bírja és Egyiptom elnyerje függetlenségét. 1954-ben a brit csapatok elhagyták a Szuezi-csatorna övezetét. Nasszernek sikerült is megegyeznie Churchill, brit kormányfővel, hogy a brit katonai erők 1956-ra elhagyják a csatorna-övezetet. Az egyiptomi elnök egyik Egyiptomot fejlesztő grandiózus terve volt az asszuáni gát megépítése, amelyhez a nyugattól kellett hitelt kérnie. Habár az USA, a Világbank és Anglia kezdetben hajlandóságot mutatott a hitelfolyósításra, hitelajánlatukat hamarosan visszavonták az elnök kommunistabarát politikája miatt (Nasszer ugyanis erőteljesen nyitott a Szovjetúnió felé és szovjet fegyvereket is vásárolt).

 

 

A nyugati hitelajánlat visszavonására Nasszer a Szuezi-csatorna államosításával válaszolt, mely Angliában és Franciaországban igen nagy port kavart. A csatorna államosításával a két ország nemcsak a Csatorna Társaság évi használatából származó 100 millió dollárt veszítette el, de a vízi út feletti ellenőrzést is. Nasszer a csatornából jövő bevétellel akarta fedezni a gát megépítését. Mivel az USA közvetlenül nem volt érintett az ügyben és a katonai megoldást sem támogatta, Anglia és Franciaország a Biztonsági Tanács elé vitte az ügyet, hogy ezzel kényszerítse egyértelmű állásfoglalásra. A diplomáciai megoldás keresése azonban hamar zsákutcába jutott. Az angol-francia hadvezetés és Izrael közös stratégiát dolgozott ki Egyiptom legyőzésére. Ugyan ezek a hatalmak figyelemmel kísérték közben az 1956-os magyarországi eseményeket, mégis a világ biztonságának szempontjából nagyobb veszélynek érezték a szuezi válságot, így erőiket inkább oda koncentrálták.

 

A három fél október 22-24. között, a sévres-i titkos megbeszélésen véglegesítette a haditervet. A terv az volt, hogy Izrael a Sínai-félszigeten keresztül szárazföldi, Anglia és Franciaország pedig légi csapásba kezd. Október 29-én Izrael – melynek a sűrűsödő határmenti összetűzések miatt így is feszült volt Egyiptommal való viszonya – megtámadta Egyiptomot. (Franciaország többek között azért is volt ellenséges Nasszerrel, mert Egyiptom támogatta az algír felkelést.) Nasszer ugyanekkor felszólította a többi arab államot, hogy támadják meg Izraelt, Szíria és a nemrég egyezségre lépett Jordánia azonban csak 24 óra elteltével tudták volna ágyúval lőni Izraelt. Ugyanakkor az izraeli hadsereg mind szervezetét, mind harci technikáját, mind pedig a vezetés szilárdságát és operativitását tekintve messze felülmúlta az egyiptomi hadsereg képességeit. A hadművelet egyik parancsnoka Ariel Saron ezredes, a későbbi izraeli miniszterelnök volt. Az izraeli támadás megkezdése után, október 30-án az angolok és franciák ultimátumot adtak a harcban álló feleknek, mely szerint a csapatoknak vissza kellett vonulni a Szuezi-csatornától 16 km-re. Habár Izrael elfogadta az ultimátumot, Egyiptom számára gyakorlatilag lehetetlen voltak a követelések, így elutasította az ultimátumot. Ez megfelelő ürügyet biztosított a francia-angol támadás megindítására és pár nap múlva összehangolt szövetséges támadásra került sor. A Kadesh hadművelet keretein belül az izraeli hadsereg november 2-ára 15 kilométerre megközelítette a csatornát, egy nap múlva a teljes Gázai övezetet ellenőrzésük alá vonták.A brit erők Port-Szaidnál és Port-Fuádnál is partra szálltak. Ekkor Lester B. Pearson, kanadai külügyminiszter javaslatot tett a legelső ENSZ békefenntartó erők létrehozására, hogy biztosítsa a csatorna megközelíthetőségét és az izraeli csapatok kivonulását a Sínai-félszigetről. Az ENSZ-közgyűlés megszavazta a tűzszünetet javasoló határozatot és a békefenntartó katonaság helyszínre küldését. A béketeremtésért tett erőfeszítéseiért Lester B. Pearson kanadai külügyminisztert később Nobel-békedíjjal tüntették ki. Eisenhower, amerikai elnök október 31-ei beszédében elítélte Egyiptom megtámadását, bejelentette, hogy országa nem avatkozik bele a konfliktusba és Moszkvával együtt az ENSZ tűzszüneti javaslata mellett tette le voksát.

 

 

Miután az angol és francia kormány november 7-én elfogadta az ENSZ tűzszüneti felhívását, december 22-én a két ország kivonta csapatait a Szuezi-csatorna területéről. Néhány hónappal később Izrael is kivonta csapatait a Sínai-félszigetről. A katonai konfliktus végén Anglia és Franciaország végleg elvesztette nagyhatalmi státuszát, a térségben keletkezett vákuumot pedig a Szovjetunió töltötte be. Habár Egyiptom katonai vereséget szenvedett, mégis megerősödve került ki a krízisből és Nasszer az arab világ elismert vezetőjévé vált. Egyiptom végérvényesen megtartotta a Szuezi-csatorna forgalmának ellenőrzési jogát, de nem késlekedett annak állami tulajdonba vételével sem.

 

A konfliktus legnagyobb nyertese a Szovjetunió lett, amely egy ősz alatt két konfliktust – a szuezi válságot és az éppen akkor zajló magyar forradalmat – is számára kedvezően oldott meg.

A háború miatt a csatorna nagymértékben megrongálódott, ezért le kellett zárni. Mivel az elsüllyedt hajók miatt a csatorna alkalmatlanná vált a közlekedésre, így a kereskedelmi hajók kénytelen voltak megkerülni az egész afrikai kontinenst. A csatorna megtisztítása, felújítása 1957 áprilisáig tartott, ekkor nyitották meg újból a hajóforgalom előtt.

 

Forrás: BBC, Múlt-kor, Erec.hu, Honvédelmi Minisztérium.hu