Az al-Kaida egy internetes blogban vállalta magára a jakartai robbantásokat

2009.07.29. 21:52 salamonmandy

 

 
 
Az indonéziai al-Kaida ma magára vállalta azt a két héttel ezelőtti öngyilkos merényletet, melynek célpontja a Jakartában található két luxus szálloda volt. – írja az Al-Jazeera hírportál.  
 
Egy internetes blogban megjelent nyilatkozat szerint a Marriott hotel elleni támadás célpontjai üzletemberek és az amerikai gazdasághoz kötődő titkosszolgálati ügynökök voltak. 
 
A magát az indonéziai al-Kaidának nevező szervezet nyilatkozatában hozzátette, hogy a támadás célpontjai olyan emberek voltak, akik sokat profitálhatnak Indonézia kifosztásából, és ezzel azokat a "hitetlen" amerikai erőket támogatják anyagilag, melyek az iszlám és a muszlimok ellen viselnek háborút. 
 
A blogbejegyzés szerint a szervezet a „robbantások sikerét” két fegyveres lelkéért ajánlotta fel, akik még 2005 és 2006-ban haltak meg rendőrségi rajtaütések során.
 
A Marriott és a szomszédos Ritz-Carlton hoteleket ért robbantásokban kilencen vesztették életüket. Valószínűleg az áldozatok között van a két merénylő is. 
Sidney Jones, a fegyveres iszlamista csoportok szakértője elmondta, hogy igen nehéz eldönteni, hogy az al-Kaidának tulajdonított nyilatkozat valódi-e. 
 
Az indonéziai rendőrség több rajtaütést is tartott az ország különböző részein, hogy megtalálja a malajziai származású Noordin Mohammed Topot, aki valószínűsíthetőleg a Jemaah Islamiyah nevű terrorszervezetből  kivált csoport vezetője. 
 
A rendőrség elmondása alapján  a merénylőknek legalább az egyike a szálló vendégeként foglalt szobát és a szálloda szobájában lévő televízió alkatrészeit felhasználva készítette el a pokolgépet. 
 
A Marriott hotel szóvivője elmondta, hogy a két hotelben a biztonság javítása érdekében új lépéseket tettek, de a részleteket nem árulta el. 
 
Habár a két Jakartai luxushotel mára már újból megnyitotta kapuit, egy váróterem a Mariottban és egy étterem a Ritz-Carltonban még mindig le van zárva, mivel a július 17-ei robbantások során ezekben keletkezett a legnagyobb kár. 
 
Reméljük, hogy a robbantások ellenére is el tudjuk majd érni az eddigi kihasználtság 60-70%-át.”  – mondta a Marriott hotel szóvivője.  
 
Forrás: Al-Jazeera

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr171276479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása