A Hamasz saját terrorizmus elleni háborúja

2009.08.22. 16:44 közelkelet

 

A világ nagyot csodálkozott azon, amikor a Hamasz kíméletlenül eltiport egy al-Kaida által inspirált csoportot. A Hamaszt ugyanis az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja számon, s nehezen tudják elhinni, hogy a bevallottan iszlamista szervezet elnyomna egy dzsihadista csoportot – írja a TIME.
 
Pedig pontosan ez történt, amikor a Jund Ansar Allah vezetője és száz híve egy mecsetben összegyűltek és kikiáltották a gázai övezet déli részében a maguk „iszlám emirátusát”, Abdel Latif Moussa pedig a „muzulmán herceg” címmel gyarapodott. A Hamasz azonban azonnal lecsapott, Moussa és húsz híve pedig életét vesztette az összecsapásban. A dzsihádista szervezet a Hamaszt az Izraellel való tűzszünet miatt ostorozta, s azt hányta a szemére, hogy a gázai övezet egészére nem terjesztette ki a sariát 2007 után.
 
Ezen annyira nincs is mit csodálkozni – állítják elemzők, ugyanis a Hamasz régóta nem jön ki az al-Kaidával. Az iszlamista ideológia ellenére a Hamasz elsősorban nacionalista mozgalom, amely a palesztin közvéleményhez igazítja politikáját, s nemzeti céljai vannak – ellentétben a világméretű célokat dédelgető al-Kaidával.
 
„Ami a Hamaszt (a Hezbollahhal, vagy éppen az egyiptomi Muszlim Testvériséggel együtt) a többi, az al-Kaidához hasonló csoportoktól megkülönbözteti, az az, hogy az általuk képviselt emberek akaratának betartása mindenekfelett való” – mondta egy szíriai szakértő. „Cselekedeteik során sokkal inkább meg kell felelniük környezetüknek, mint elveiknek” – tette hozzá.
 
A Jund Ansar Allahhal való leszámolás két üzenetet küld: egyet a potenciális ellenfeleknek, a másikat a lehetséges közvetítőknek. Az akció sebessége és brutalitása egyértelmű jelentéssel bír: a Hamasz nem tűri, ha tekintélyén csorbát ejtenek és megkérdőjelezik befolyását az övezetben. Másodszor pedig azt érzékelteti, hogy ameddig fenntartja a tűzszünetet Izraellel, képes arra, hogy megfékezzen másokat, nehogy rakétákat lőjenek ki a zsidó államra.
 
A Hamasz legutóbbi akciója újra megerősíti azt a nyugati véleményt, hogy nélküle nem képzelhető el béke a Közel-Keleten, ráadásul képes megkülönböztetni magát más szélsőséges csoportoktól és rávilágít arra is, mennyire ellenséges a viszonya az al-Kaidával.
 
A Jund Ansar Allah fegyveresei egykoron Hamasz-tagok voltak, de kenyértörésre vitték a dolgot, amikor a szervezet a politikai folyamatba bekapcsolódva 2006-ban a választásokon indult. Palesztin megfigyelők szerint a csoportot más arab országok dzsihádista harcosai egészítik ki, akik az övezet köré vont gazdasági blokád okozta hullámokat akarták meglovagolni. A gázaiak körében a kétségbe esés továbbra is kézzelfogható, a gazdasági blokád pedig továbbra is fennáll – azonban az Izraellel hét hónapja kötött tűzszünet is életben van még. Ráadásul amennyiben egyiptomi közvetítéssel sikerül pontot tenni Gilad Salid izraeli fogoly ügyének, az Izraelt a nyomás enyhítésére bírhatja rá.
 
Az alapvető élelmiszerek jóllehet bejuthatnak a gázai övezetbe, a januári háborúban tönkrement lakóépületek újjáépítéséhez szükséges alapanyagok továbbra sem érnek el a palesztinokhoz. Így a tél beálltával ez nemcsak a radikálisabb, hanem a Hamasz harcosait is arra kényszerítheti, hogy újra a fegyverhez nyúljanak.

Forrás: TIME

 

Cikk itt

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr271331000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása