A Hamasz nem taníttatná a holokausztot

 

A gázai övezetet irányító Hamasz ellenáll annak a javaslatnak, hogy az ENSZ égisze alatt működő iskolákban a palesztin gyermekeknek tanulniuk kellene a holokausztról – adta hírül a BBC.
 
Az oktatái bizottság feje, Abdul Rahman el-Jaman a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a holokauszt egy „nagy hazugság”.
 
A nevelésügyi korifeus szerint ez „nagy szívesség” lenne Izrael felé, amely ellen a palesztin szervezet már évek óta harcol.
 
A legtöbb gázai iskolát működtető világszervezet legutóbb azt kérdezte az övezet helyi csoportjaitól, hogy vajon tanítani kellene-e a holokausztot.
 
Jamal azt nyilatkozta, hogy az ENSZ-nek inkább a ’nakbát’ (jelentése katasztrófa) kellene bemutatnia, amely fogalmat a palesztinok Izrael állam megalapítására használják, amikor arabok százezreinek kellett otthonaikat elhagynia.
 
Az ENSZ szóvivője elmondta, hogy a végső tananyagról még nem született döntés. AZ ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala által fenntartott iskolákban körülbelül kétszázezer gyermek tanul.

 

Forrás:BBC

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr521351666

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.08.31. 21:25:30

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aser11 2009.09.01. 10:00:34

Hiányos a hir:Ugyanis az arabok az Izraelre támadó 6 arab Állam hadseregének felszóllitására mentek el Izraelből!És az arab Államokban élő 870 000 zsidót kergették el lakóhelyükről Izraelbe!Ezt kellene tanitani az ENSZ Iskolákban!A tantervbe nem szólhatna bele a Hamasz terrorszervezet,mert nem ők adják a pénzt az ENSZ iskoláknak!

süti beállítások módosítása