Geithner: ébernek kell lenni az iráni bankokkal való üzletelés során

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter a törvénybe ütköző iráni banki finanszírozás veszélyére hívta fel a figyelmet. A korábbi kijelentéseivel már jó néhányszor port kavaró miniszter figyelmeztetése egy héttel azután történt, hogy Irán hajlandónak mutatkozott a nyugati hatalmakkal nukleáris programjába való betekintésre – írja a The Christian Science Monitor.

            Geither a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás veszélyére hívta figyelmet, szerinte ugyanis a nemzetközi közösségnek óvatosnak kell lennie abban az esetben, ha iráni bankokkal kívánnak üzletelni.
 
            Aggodalmát fejezte ki Geithner az Egyesült Államok nevében az Irából származó tiltott pénzügyi tevékenységekkel kapcsolatban, aki az IMF monetáris és pénzügyi tanácsa előtt mondott beszédet Isztambulban.
 
            A pénzügyminiszter megállapításai egy héttel az iráni bejelentés után történt, amikor Teherán a genfi nemzetközi tárgyalások során meghajlott a nyugat akarata előtt és beleegyezett abba, hogy megnyitja a második urándúsító üzemét a kutatók számára.
 
            Az Agence France-Presse hírügynökség beszámolója szerint Geithner ellenintézkedések meghozatalára – köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavalyi szankcióinak életbe léptetésére – szólította fel a nemzetközi közösséget. Szerinte az államoknak alaposabban meg kellene vizsgálniuk pénzügyi intézményeik kapcsolatait az irániakkal, külön megemlítve a Bank Saderat és Bank Melli bankokat.
 
            Az amerikai kongresszusban Christopher Dodd szenátor egyenesen új szankciók törvényi előkészítését helyezte kilátásban, amennyiben Irán érdemben nem válaszol „diplomáciai erőfeszítéseinkre a következő hetekben”. A szenátor által javasolt szankciók a finomított olajat exportáló cégekre és a közel-keleti országból származó importokra terjedne ki.
 
Forrás: Christian Science Monitor

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr621433940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lacapc 2009.10.08. 09:09:32

több helyesírási hiba van a szövegben: az után, Isztanbul...
egyébként milyen pénzmosási ügyletei lehetnek iráni bankoknak? tudtommal az szénhidrogéneket még szabadon adhatja el. nem hiszem, hogy más jelentős bevételi forrásuk lenne...

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.10.08. 11:00:47

Csípi a szemüket, hogy a saría szerint működő bankokat nem igazán érintette a pénzügyi válság...

süti beállítások módosítása