Az izraeli miniszterelnök hajlíthatatlan Jeruzsálem ügyében

 
 
 Benjamin Netanjahu visszautasította azt az amerikai kérést, amely megállítaná a telepek létrehozását Jeruzsálemben – adta hírül a BBC.
 
A projekt húsz lakást érint a főleg arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben, amelyet Izrael még 1967-ben foglalt el. A múlt héten amerikai tisztviselők az izraeli nagykövet értésére hozták, hogy a tervet fel kell függeszteni – közölték izraeli források.
 
Ezt azonban Netanjahu visszautasította a heti kabinetülésen. „Nem fogadjuk el azt az elképzelést, hogy a zsidók nem élhetnek és nem vásárolhatnak házakat bárhol Jeruzsálem területén. Az egységes Jeruzsálem a zsidó emberek és Izrael állam fővárosa. Szuverenitásunk efölött megkérdőjelezhetetlen.”
 
Izrael 1967 (a hatnapos háború – a szerk.) óta birtokolja Kelet-Jeruzsálemet. Ekkor annektálta a várost és deklarálta Izrael keleti és nyugati része örökös fővárosának.
           
Ezt a nemzetközi közösség nem ismerte el, a város keleti részét ugyanis megszállt területnek tartják. A palesztinok remélik, hogy fővárosukat Kelet-Jeruzsálemben alapíthatják meg, amely az Izraellel megkötendő kétállamos megoldás részét képezné. Azt állítják, hogy Izrael a telepek létrehozásával és az épületek lerombolását elrendelő határozatokkal kényszerítik őket a terület elhagyására.
 
A szóban forgó projekt egy húsz lakásból álló lakótömböt érint a város Sheikh Jarrah körzetében. Izraeli tisztviselők elmondták, hogy az amerikai külügyminisztérium a múlt héten behívatta Michael Oren nagykövetet, s tudatták vele, hogy az építkezések nem folytatódhatnak – ezt amerikai részről nem kommentálták.
 
Izraelt komoly nyomás alá helyezte az Obama-adminisztráció, hogy fagyassza be a telepek létesítését azon a területen, ahol a palesztinok a jövőben az államukat szeretnék megalapítani. A palesztinok azt mondják, hogy a béketárgyalások addig nem vezethetnek sikerre, amíg a telepek létesítése tovább folyik.
 
Egy magas rangú palesztin tárgyaló, Saeb Erekat elmondta, hogy Netanjahu megnyilatkozásai még inkább aláássák a béketárgyalások újrakezdését célzó erőfeszítéseket. A projekt folytatását elősegítő döntés Izrael állhatatosságát tükrözi a telepek létesítésének megállítására felszólító nemzetközi kérések ellen. Körülbelül 280 ezer palesztin és 200 ezer zsidó él Kelet-Jeruzsálemben.
 
Forrás: BBC
Címkék: izrael palesztin

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr121257380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J.Ildiko 2009.07.24. 22:00:44

" palesztinok remélik, hogy fővárosukat Kelet-Jeruzsálemben alapíthatják meg, amely az Izraellel megkötendő kétállamos megoldás részét képezné".

Milyen kár, hogy se Hamasz, se a Fatah nem akar két államos megoldást, mert nem ismerik el még Izrael létezéséhez való jogát sem.

A (Fatah féle) Palesztin Hatóság ugyan elismeri Izraelt, de nem mint zsidó államot (!) (ezt így hogy ?), különben nem tudná “szolgálni a palesztin embereket”, de maga a Fatah nincs ilyen kényszerben. Ő bátran megmondhatja, soha !

“Let those who are deluding themselves hear: this will never happen,” he said. “

www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/132544

III. Konrad 2009.07.25. 11:32:06

"A (Fatah féle) Palesztin Hatóság ugyan elismeri Izraelt..."

- Nem, nem ismeri el.

Erről semmiféle dokumentum, egyezség nem tanúskoduik. Nem beszélve arról, miféle propagandát nyom a Palesztin Hatóság a népének, a többi iszlám diktatúra népvezéreinek lelkes együttműködésével.

Tilikov (törölt) 2009.07.25. 16:04:47

Azért azt se feledjük el, hogy egy dolog mit mond az ember, és egy másik, hogy mit tesz. Nem ismerik el Izraelt? És akkor mi van? Szerbia sem ismeri el Koszovót, mégis van Koszovó. A grúzok sem ismerik el, hogy a szomszéd mackó lehasított belőlük egy-két darabkát, de a tény attól tény marad. Persze lehet szidni a Hamaszt és a Fatahot, mert a retorika szintjén nem akarnak két államos megoldást, de a valóságban ők tudják a legjobban, hogy Izrael nem fog eltűnni.

És ha már itt tartunk, Izrael vajon akarja-e a két államos megoldást? Ez mintha elkerülte volna a figyelmetek. Izrael semmiképp sem fogadna el egy szuverén palesztin államot. Esetleg egy olyan Palesztinát ismerne el, aminek nem lenne saját hadserege, nem ellenőrízhetné a légterét, nem szólna bele ha a szomszéd kolonizálja a területeit, szóval egy totális kontroll alatt tartott bábállamot ismerne el Izrael. És ha így van, nem lehet csodálkozni azon ha a másik fél sem ismeri el őt.

Ebben a kérdésben is (egymás el nem ismerése) mind a két fél ludas, csak az elfogultságotok miatt ti csupán az egyiket látjátok, a másik fölött szemet hunytok. (vagy cinkosan összekacsintotok?)

J.Ildiko 2009.07.26. 01:05:53

@III. Konrad:

Igen csak a retorika szintjén ismerik el ők is Izraelt, (úgy mint nem zsidó államot) úgyhogy valójában semelyikőjük nem ismeri el. A két állam megoldás ma már talán valójában csak a nyugati politikusok álma (a stabilizáció kényszere miatt). De tény, hogy lett volna rá lehetőség, nem éltek vele. Ezt nem lehet kimagyarázni.


Most már 60 év csúnya történelemmel a hátuk mögött persze, hogy Izrael nem akar nekik szuverén államot biztosítani. Különben is minek nekik hadsereg, nem kell semmiféle támadástól tartaniuk. Egy feladatuk lenne, építkezni, virágozni (minden értelemben). Ehhez pedig nem kell fegyver, majd Izrael megvédi őket..kitől is ? :))

Jelen helyzetben még az is figyelemre méltó gesztus, hogy Izrael egyáltalán hajlandó leülni velük tárgyalni. Az idézett cikknél az egyik kommentelő kérdezi "“Miért ajánlanak fel tárgyalásokat a számukra ?” a másik: "Egy szörnyet hoztunk létre, mind a Fatah-ot mind a Hamast illetően”, “Örülök, hogy az igazat mondták, ne hagyjuk a bal oldalt illúziót kergetni, az izraeli politikának ellenségként kell velük bánnia és nem partnerként”.

Tilikov mint rendesen fordítva tartod a gépet. Vagy a képet ? :) Nem azért nem ismeri el a F/H Izraelt, mert Izrael nem ad lehetőséget a teljes szuverenitásra, (tehát nem reakcióról van szó) hanem ettől függetlenül nem ismerik el, ez a kiindulásuk, kezdettől fogva már.

Mi nem vagyunk elfogultak, csak helyesen látjuk a helyzetet :)
A nem létező "palesztin" állam miatt a H/F/vallási vezetők a felelősek. Csak és kizárólag ők. Pont.

J.Ildiko 2009.07.26. 01:06:54

@Tilikov:

2. bekezdéstől Tilikovnak szól.

III. Konrad 2009.07.26. 13:39:34

"...Izrael vajon akarja-e a két államos megoldást? Ez mintha elkerülte volna a figyelmetek..."

- Nem kerülte el, a te figyelmed viszont igencsak elkerülte az utóbbi 79 év palesztinai történelme.

(azért 79 év, mert 1920 - tól datálható a szervezett iszlamista agresszió az ottani zsidók ellen, ekkor volt ugyanis az első szervezett pogrom, törtlnetesen Jeruzsálemben).

Hogy ezen kívül még mi kerülte el a figyelmed, azt felsorolni is sok volna, és ÚGYIS KIMAGYARÁZNÁD...

"Izrael semmiképp sem fogadna el egy szuverén palesztin államot..."

- Most már nem.

Korábbnan elfogadta volna, de az arafat - féle banda, és ezek iszlamista bűntársai gondoskodtak róla, hogy ne fogadja el.

"...nem ellenőrízhetné a légterét, nem szólna bele ha a szomszéd kolonizálja a területeit..."

- Ezt már írtam, de jó "tilikovi szokás" szerint valahogy nem sikeredett figyelembe venni:

Ahogy él egy csomó izraeli állampolgárságú palesztin is Izrael Állam területén, és ahogy külön városaik, falvaik IS vannak, úgy élnek zsidók a "palesztin" területeken is.

Nem lesz népességcsere, nem is kell, hogy legyen.

Az iszlamisták, és ezek európai elvbarátai, bűntársai szerint viszont Izraelnek a puszta léte is elfogadhatatlan, nem hogy a zsidó jelenlét a West Bank területén...

"...szóval egy totális kontroll alatt tartott bábállamot ismerne el Izrael..."

- Újból: most már igen, a különféle, egymást is halomra ölő "palesztin" bandák gondoskodtak erről.

A hamasz például Gázában világosan megmutatta, hogy is képzeli el a "palesztin államiságot".

"És ha így van, nem lehet csodálkozni azon ha a másik fél sem ismeri el őt..."

- Undorító és alpári módon hazudsz, csúsztatsz, mint mindig.

Izrael felől már 1948 - óta látezhetne önálló palesztin állam. Aztán, 1979 - ben az Egyiptommal kötendő békeszerződés előkészítésében volt egy rész, melyben a paleszinoknak igen széles körű autonómiát ajánlottak fel (az izraeliek), akiknek akkori népvezérei természetesen el sem mentek a megbeszélésekre, hanem továbbra is maradtak, amik addg is voltak:

Terrorista söpredék.

További, igen komoly lehetőség volt a palesztinoknak az 1993-as elvi nyilatkozat (arafati válasz: soha nem látott léptékű terror Izrael ellen, aztán a 2000-es tárgyalás (tudjuk, mit ajánlottak az Izraeliek fel, és tudjuk, mi volt rá a válasz...), vagy ez a legutóbbi "Útiterv", mely viszont már nem volt több, mint egy hullatáncoltatás.

Az abrabok SOHA nem ismerték el Izraelt, a kartumi "három nem" - óta (1967) ez a hivatalos arab - iszlamista dogma. Az iszlamisták Izraelt, és népét el akarták pusztítani, ahogy ma is ezt akarják.

Ezek után azzal jönni, hogy "nem lehet csodálkozni azon ha a másik fél sem ismeri el őt..."

...alpári, rothadmányos szemétség, a tények megerőszakolása, pofán köpése, afféle tipikus terelőgép - és iszlamista szimpatizáns magatartás.

Olyan "tilikovi".

Tilikov (törölt) 2009.07.26. 14:01:50

@j. i: "Különben is minek nekik hadsereg, nem kell semmiféle támadástól tartaniuk."

Engedtessék meg egy hatalmas LOL. Valóban, ha megnézzük az újkori történelmüket, akkor egyértelműen levonhatjuk a logikus következtetést: az égvilágon semmiféle támadástól nem kell tartaniuk. Elvégre a béke szigetén élnek ahol a háborút még hírből sem ismerik.

"majd Izrael megvédi őket..kitől is?"

Mondjuk saját magától? Csak az a baj, hogy már Izraelben sem a mérsékelteknél van a labda, és már ők sem képesek tovább mozdítani a békefolyamatot a saját és az ellenséges szélsőségesek miatt.

"Mi nem vagyunk elfogultak, csak helyesen látjuk a helyzetet :) "

Minden elfogult közös jellemzője, hogy úgy véli csak az ő álláspontjuk a helyes, a másiké pedig totálisan téves. Én igyelszem elfogulatlan lenni, és amikor próbálom igazolni az iszlám oldalt a túlzó rágalmaitok alól, arra is figyelek, hogy az ő védelmük nem csapjon át a másik oldal teljes elítélésébe. De ti meg sem próbáltok elfogulatlanok lenni, a felelősséggel terhelhető fél a ti szemszögetekből, ahogyan írod is: "Csak és kizárólag ők. Pont."

Ez minden csak nem elfogulatlanság.

Tilikov (törölt) 2009.07.26. 14:14:45

@III. Konrad: A "konrádi" stílusról inkább ne is beszéljünk. Ez kb. annyiból áll, hogy mindenkit leiszlamistázol aki nem bigott iszlámgyűlölő, és mindenkit leantiszemitázol, aki árnyaltabban látja a képet annál, hogy Izrael egy patyolatfehér áldozati bárány.

III. Konrad 2009.07.26. 14:35:27

"A "konrádi" stílusról inkább ne is beszéljünk. Ez kb. annyiból áll, hogy mindenkit leiszlamistázol..."

1. Miért, nem vagy iszlamista szimpatizáns, és gátléstalan terelőgép?

2. A "tilikovi stílusról" meg annyit, hogy egy kérdésre nem képes egyenes választ adni, terel, nekimegy valakinek, aztán mikor azt kamatostól visszakapja, sértődötten hőzöng, morcoskodik, rizsázik, hazudik.

"...és mindenkit leantiszemitázol, aki árnyaltabban látja a képet annál, hogy Izrael egy patyolatfehér áldozati bárány."

- Te gyerek, te tényleg kancsal vagy, meg bolond is!

1. ÍRD MÁR MEG, MELYIK KOMMENTEBEN ANTISZEMITÁZTAM ÉN BÁRKIT IS, hogy allah növessze a szakállad seggig érőre!!!!!

2. ÍRD MÁR MEG, MIKOR ÍRTAM ÉN OLYAT, HOGY ISRAIL A "patyolatfehér áldozati bárány" !!!!

ÍRD MÁR MEG, TEEEEE!!!!

Ide, tessék, lehet a kommenteket idézni!

Ja, hogy nincsenek ilyen kommentek?

Akkor meg fogd be a pofád, míg nincs monanivalód (az álandó terelésen, hazudozáson, sértődött süketelésen kíívül), és amig egy értelmes gondolatot, egy cáfolatot, egy értékelhető választ nem vagy képes kipréselni magadból!

És igen, újra, kérném azkat a komment - idézeteket, természetesen kommentmegjelöléssel együtt!

Vagy most erre is vvalami hőzöngés lesz a válasz?

Ezt csúnyán bebuktad, kölök!

De ne add fel!

III. Konrad 2009.07.26. 14:57:36

És újra a "tilikovi ámokfutás":

"...majd Izrael megvédi őket..kitől is? - Mondjuk saját magától? Csak az a baj, hogy már Izraelben sem a mérsékelteknél van a labda..."

- Mintha semmit nem írtam volna erről egyel fentebb, hogy ki tehet arról, hogy az izraeli mérsékeltek gyakorlatilag hatalmukat veszítették...mintha semmit nem írtam volna arról, hogy a "palesztinok" népvezérei mikor és hogyan reagáltak BÁRMIFÉLE békeajánlatra, vagy komoly egyezséggel bíztató közeledésre...mintha nem volna nyilvános, kik és hogyan gáncsolták az öszes egyezményt, békeajánlatot...

Áh, csak a tipikus "tilikovi őrület"...amire nem tud mit nyögni (vagyis, szinte semmire), mert annyira kimagyarázhatatlan, azt nagyvonalúan figyelmen kívül hagyja.

"Minden elfogult közös jellemzője, hogy úgy véli csak az ő álláspontjuk a helyes, a másiké pedig totálisan téves..."

- Így van, ebből is látszik, hogy teneked akkor is igazad van, amikor nincs, vagyis szinte mindig! Vagy semmiben? Vagy hogy is van ez?

Áh, te nem vagy elfogult. Nem. Ez az itteni ámokfutásod alapján világos...

"Én igyelszem elfogulatlan lenni, és amikor próbálom igazolni az iszlám oldalt a túlzó rágalmaitok alól, arra is figyelek, hogy az ő védelmük nem csapjon át a másik oldal teljes elítélésébe"

- Egy frászt.

1. Kizárólag az iszlamistákat próbálod menteni, a leg menthetetlenebb bűnök alól is. teszed ezt annyira arcátlanul, és a konkrét ismeretek olyan mértékű hiányában, hogy az már tényleg pofátlanság, de te ebből semmit nem érzel.

Hiába írok / írunk teneked bármit, küldök bármilyen fontos cikket vagy linket, adom meg a cáfolhatatlan bizonyítékok elérhetőségét...nem nincs válasz egyikre sem, legfeljebb a szokásos értelmetlen, egysoros süketelés, és a "tilikovi jelmondat":

"ez amúgy is mind szemét!"

De többnyire ez sem, hanem a szokásos terelés, hőbörgés.

Ennyi vagy...igazi szubzéró (és itt nem a híres Schwarznegger film egyik szereplőjére gondolok).

2. Valóban próbálod az iszlámot a "rágalmak" alól tisztázni, persze esélytelenül...

...hiszen tízezernyi, iszlámnácik által készített propagandaanyag, írásos és televíziós "mű", utcai videofelvétel, nyilvános őrjöngések, és elsősorban az iszlám "szentírásoknak" nevezett sivatagi pszihopátia - gyűjtemélnyekből származó, kimagyarázhatatlan idézet áll rendelkezésre...

...melyre a magad fajtának ugye, a "tilikovi mottó" a válasza:

"ez amúgy is mind szemét!"

Nem baj, azért próbáld csak tisztázni az iszlámodat.

Bizonyítsd be azt is, hogy az óceánokban nem is víz van, jó?

3. A legaljassabb, legpofátlanabb eddigi benyögésed:

"arra is figyelek, hogy az ő védelmük nem csapjon át a másik oldal teljes elítélésébe"

- Nem. Tényleg, te aztán figyelsz mindenre!

Ehhez képest, egyetlen cáfolatot nem tudtál adni semmire, egyetlen, általam felbvetett kérdésre nem tudtál értékelhető választ adni.

Itt volt pl. legutóbb ez az izraeli békeajánlatok téma, melyet röviden érintettem, és amit nagyvonalúan átugrotál. Mint mindent, amire nem tudsz mit válaszolni, tudás hiányában, vagy mert az már annyira menthetetlen...

Te gyerek, mondtam, én még úgy 2- 3 hétig ráérek, hogy az öszes hazug szemétségedre, terelésedre rámenjek...

...ha megunod, szólj, de az előző kommentemben kért idézeteket még ad elő, légy oly' kedves!

:(

III. Konrad 2009.07.26. 15:11:59

Ah...ezekkel mi van?

somebodyhelpme.info/nazimuslims/nazimuslims.html

islamo-nazism.blogspot.com/

És az elmaradhatatlan, aktuális "békelista", mely alapján a vak is láthatja:

- Ezek bizony békülni akarnak, és együtt élni másokkal! És a nemzetközi tömeggyilkos terrorizmus NEM köthető az iszlámhoz, immár 100 % - ban!

www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

- Hogy mi van?

Hogy márpedig a nemzetközi tömeggyilkos terrorizmus AKKOR SEM köthető az iszlámhoz, és hogy LOL, meg ilyenek?

Jó, akkor kellemes kacarászást a listához, de azért kérném az utóbbi...mondjuk 10 év összes nagyobb merényletét, melyet NEM AZ ISZLÁMHOZ KÖTHETŐ BANDÁK követtek el, a világ BÁRMELY pontján!

Hogy ilyen lista nincs?

Ej, de kár...tessék megpróbálni elkészíteni!

Tipp:

- Kár a gőzért, nem fog sikeredni!

És kérném megnevezni azt az ideológiát, melynek követői miatt a repülőtereket immár kisebb hadseregek kénytelenek vigyázni, állandó a készültség, és alsógatyára kell vetkőzni a gépre való feljutáshoz!

Mely ideológia és követői miatt Angliába évek óta emelt szintű terrorkészültség van...

Mely ideológia és követői miatt az euro - atlanti nagyvárosokat különféle rendvédelmi ügynökök hada kénytelen vigyázni...

Mely ideológia és követői évek óta buzgón irtják saját népeiket, nézzünk cak rá arra a bizonyos "békelistára"...

Vagy figyelembe vehetjük az iszlám "önnépirtás" eredményeit is a XX. század során...

Nem rossz, mi?

Igazi "LOL téma", ugye?

J.Ildiko 2009.07.26. 19:41:23

@Tilikov:

Első gondolatom az volt, jaj ne, gyerekek ez már nekem sok.

Aztán olvasom Tilikov első sorát: "Engedtessék meg egy hatalmas LOL, merhogy a "palesztinok" a béke szigetén élnek (ironikusan), minek nekik hadsereg. Hát nekem is engedtesség meg egy hatalmas LOL, mert tán csak nem Izrael támadná meg őket ? LOOOL :DD

Egyébként meg, tulajdonképpen igen, ők tényleg a béke szigetén élnek. Izrael a béke szigete az arab tengerben, isn't it ? Már úgy értem egy konszolidált demokrációa, ahol tényleg lehet(ne) békésen élni. Mintha egyébként Izraelt támadták meg volna meg úgy kb. ötször, s nem ők támadtak. Hm ?

Tilikov Izrael nem az általad "szélsőségeseknek" nevezettek miatt nem tudja a békefolyamatot előmozdítani, hanem azért nem mozdul előre a folyamat, mert 1. a másik fél alapból nem akar békét, hiszen el sem ismerik Izraelt, ezt már kifejtettem, 2. gesztusait nem viszonozzák, 3. olyan feltételeket szabnak, amit csak egy öngyilkosjelölt lenne hajlandó elfogadni.

Minden cinikusság nélkül próbálok valami pozitív dolgot előhívni (konkrétan ezügyben), tehát amiből látszik, hogy igen ezek megtették ezt és ezt és ezt, és Izrael bezzeg milyen rosszul reagált a gesztusra, de... nem nagyon megy.

(Nem katonai hibákra gondolok, hanem általában a felek közötti konfliktusra. Én sem tagadom, hogy vannnak kritizálható dolgok, de azok minőségében, mennyiségében és motivációjában is különböznek a H/F ügyeitől)

Nem célom a H/F teljes elítélése, de ezt kell tennem (nagyjából). Ha ez van, akkor ez van. Nem tehetjük azt, hogy van egy rossz dolog, - de mivel én marha "igazságos" akarok lenni, nem akarom, hogy az egyik fél túlzottan "el legyen ítélve", - ezt figyelmen kívül hagyom.

Vannak kissebb ügyek, pl. a "palesztinok" nehézsége az életvitelt illetően a fal, a belépő kártya miatt. De hát ez is következmény, "ki lett kényszerítve". De ez kis dolog, én általánosságban mondom, hogy nagyon sok jót Izrael az H/F/PH részéről nem kapott, ami miatt a mérleg egyensúlyba állna.

Tilikov (törölt) 2009.07.28. 19:31:33

@j. i: Ez a kis 3 pontos okfejtésed harmatgyenge érveket tartalmaz.

"1. a másik fél alapból nem akar békét, hiszen el sem ismerik Izraelt"

Izrael szintén nem ismeri el Palesztinát, akkor most nem azt kellene inkább mondani, hogy egyik fél sem akar békét?

"2. gesztusait nem viszonozzák"

Kifejthetted volna melyik gesztusokra gondoltál. A falra? A megszállásra? Vagy arra, hogy nagy kegyesen engedélyezték nekik a választásokat, amit aztán mégsem ismertek el? Inkább örülhetnének, hogy ezeket a gesztusokat nem viszonozzák.

"3. olyan feltételeket szabnak, amit csak egy öngyilkosjelölt lenne hajlandó elfogadni."

Pontosan. Azokat a feltételeket, miszerint csak akkor lehet saját államuk, ha semmiféle önvédelmi szervet nem állítanak, csak egy öngyilkosjelölt lenne hajlandó elfogadni. De a legjobb ez:

"Egyébként meg, tulajdonképpen igen, ők tényleg a béke szigetén élnek. Izrael a béke szigete az arab tengerben, isn't it ?"

Pedig ezek a békegalambok már alig várják, hogy indíthassák a békebombázóikat Irán ellen. Ha Amerika nem fogná vissza őket már rég zajlana a békehadművelet. Jó, persze tudom én, hogy ott is őrült iszlamisták vannak, akiket el kell pusztítani a béke érdekében, de ez a béke szigete duma akkor is röhejes.

III. Konrad 2009.07.28. 19:51:53

"Izrael szintén nem ismeri el Palesztinát, akkor most nem azt kellene inkább mondani, hogy egyik fél sem akar békét?"

- Hazudsz.

Az 1947 - es felosztásnál a zsidók elfogadták a felosztást, azóta pedig nagyon is működtethető béketervekkel álltak elő, melyekre mindig ugyanaz volt a válasz:

Fokozott iszlamnista terror.

Bár erről is írtam egyszer, persze a szokásos "tilikovi kussolás" volt rá a válasz.

"..gesztusait nem viszonozzák"

Pl.

- Rogers-terv, 1968

- Egyiptomi-Izraeli béketerv, benne a széles körű palesztin autonómiára, 1977

- Elvi nyilatkozat, 1993

- Békealku, 2000

- Roadmap, 2003

És a többi.

Válasz? Valami?

Semmi.

Csak a "tilikovi nulla".

3.

"olyan feltételeket szabnak, amit csak egy öngyilkosjelölt lenne hajlandó elfogadni."

a, Izrael fogadja vissza az ÖSSZES menekült ÖSSZES leszármazottját

b, Izrael azonnal vonuljon ki a West Bankból

c, Izrael azonnal vonuljon vissza az 1967 - es (néha az 1947 - es) határok mögé

Hülyegyerek...

"Pedig ezek a békegalambok már alig várják, hogy indíthassák a békebombázóikat Irán ellen..."

- Végtelenül ostoba és rosszindulatú vagy, mint mindig.

És egy már rég lerágott csontot hozol fel újra, és újra. Persze egyszer nem válaszolsz értékelhetően egyetlen felvetésre sem, mely az iszlámnácikat kritizálja.

Itt pl. egy olyan iszlámnáci bagázst akarsz "békeharcosként" feltűntetni, melynek népe gyilkos, nyugat - és izraelgyűlölő elmebajjal van mérgezve 1979 - óta, és melynek aberrált, terhelt személyiségű népvezére nem hagy kétséget saját, és bandája elmeállapota felől.

- Ez az „ember” az ENSZ előtti első szereplése után kijelentette, majd ezt megismételte később is, hogy mialatt ő beszélt az közgyűlés előtt, bizony isteni erőt érzett maga körül. Ő bizony érezte, látta, hogy megáll az idő (!!!), minden arc némán felé fordul, őt magát pedig egy felülről jövő fényudvar veszi körül, hangja pedig betölti a termet. Ezeket érezte (nem tudom, nem – e volt valamilyen PCP hatása alatt, bár szerintem magától is ennyire beteg).

- Ez az „ember” meg van győződve arról, hogy egy – két éven belül véget ér a történelem.
dzsihad.blog.hu/2006/05/18/iran_minden_mennyisegben

- Ez az „ember” az iszlámon belül is a legelborultabb ágazatok egyikének, a „tizenkettes” siita irányzatnak a fanatikus híve, mely ráadásul egy messiásváró koncepció is, így még veszélyesebb. Meggyőződése, hogy ha előkerül a „mahdi”, akkor bizony a Földek annyi, jön az Armageddon, meg a teljes pusztulás, és ő ennek az előkészítésén dolgozik. Így, ha atomtűzzel borítja el a közel – keletet, még csak szívességet tesz az emberiségnek, hiszen közelebb hozza az Igazság Pillanatát! A saját népe sem érdekes, mivel, lévén tizenkettes siiták, ők BIZTOS, hogy a „paradicsomba kerülnek!

Ebbe a „paradicsomba”:

islam-watch.org/MAsghar/Islamic-Paradise-Muslims-cannot-miss.htm
(elég hosszú és nehéz szöveg, de MINDENKÉPPEN olvassátok végig, megéri, be fogtok sz***rni a röhögéstől…)

- Ez az „ember” rendszeresen dühöngő őrült módon, egy sértett hülyegyerek szellemi és retorikai színvonalán jelenti ki, hogy márpedig ő elpusztítja Izraelt, az USA – t, ezek összes vélt vagy valós szövetségesét, és mindenki mást is, bár a „mindenki mást” többnyire az Armageddonnal hozza összefüggésbe. Általában.
Nem véletlen, hogy a nem siita iszlám diktatúrák is tartanak Irántól…

- Ez az „ember” azt hitte, hogy csak úgy besétálhat a Columbia egyetemre, ahol majd jól kioszt mindenkit, lealázván az egész nyugati civilizációt…de jól ráfaragott, mert Lee Bollinger dékán személyében emberére akadt. A háborodott, pökhendi iráni népvezér rendesen meg lett fingatva Bollinger dékán által, a közönség nagyobb (nem iszlamista, és nem balos – ultralib) része pedig nyílt színen röhögte ki végig.

Röviden:

Ez az ember őrült.

Aki mentegetni próbálja, az pedig a nyugati és izraeli haderők fegyvereinek célkeresztjébe való.

"...de ez a béke szigete duma akkor is röhejes."

- Jó, akkor röhögj, te torzlelkű retardált, de azért jó lenne, ha a fentebb említetteket, és a linkeket TÉTELESEN, hitelt érdemlően megpróbálbnád cáfolni...

...ami mondjuk elég nehéz lenne, tekintve, hogy az illető az egész világ előtt őrjöng - tombol, teljesen nyíltan.

III. Konrad 2009.07.28. 19:54:48

Ja, az itt írtakra mit lépsz?

III. Konrad 2009.07.26. 14:35:27

Gondolom, semmit, mert bődületes marhaságot írtál le előtte, és azokat kértem számon.

Válasz:

A szokásos.

A tipikus, gyáva "tilikovi behúzott farkú kussolás".

Te kölök, te...

Tilikov (törölt) 2009.07.28. 19:56:58

@III. Konrad: Hú vazze, te aztán csípőből tüzeltél. :) Még nem olvastam el de biztos keményen lereagáltad.

Tilikov (törölt) 2009.07.28. 20:22:31

@Tilikov: Hát szépen lereagáltad. És még te mondod nekem, hogy mellébeszélek. Kiselőadást tartasz Ahmadinezsádról, pedig még utalás szintjén sem említettem. Te most a kommentemre reagálsz vagy a magadét fújod? A számba adod, hogy mentegetni próbálom, pedig még a nevét sem ejtettem ki, és mellesleg én sem bírom őt. Egyébként elég 'deja vu' érzésem volt, szinte szóról szóra ugyanezt adtad elő már a Katpolon is. Ez neked be van tárazva és csak copy paste-el szórod az észt, azért tudsz ilyen gyorsan reagálni? A linkjeid is mindig ugyanazok, van vagy 6-8 linked, azt szórod szintén copy paste-el. Bennem már az is felmerült, hogy nem is igazi ember vagy, hanem egy spambot akit cionista propagandára álítottak. Csak egy gombnyomás és ugyanígy szórnád az iszlamista propagandát is, neked mindegy mert te egy gép vagy. Fejezzük be, robotokkal nem tárgyalok.

III. Konrad 2009.07.29. 01:04:39

Tilikovi agyhalál, X. felvonás

"Te most a kommentemre reagálsz vagy a magadét fújod?"

- Nem tudom, erre a kérdésemre is választ várok tőled, Mester.

"Kiselőadást tartasz Ahmadinezsádról, pedig még utalás szintjén sem említettem"

- De én igen, méghozzá a szövegbe illő, kellően tipikus példaként, afféle eszeveszett iszlámnáci archetipusként.

"Egyébként elég 'deja vu' érzésem volt, szinte szóról szóra ugyanezt adtad elő már a Katpolon is"

- Valami hasonlót, és erre ugyanaz volt a válaszotok, mint tenekd itt:

Lesajnálás, sértett hőzöngés, terelés, rizsázás, menthetetlen dolgok mentegetése.

Csakhogy az a magad fajta pályálya.

Ez meg itt nem.

"A linkjeid is mindig ugyanazok, van vagy 6-8 linked, azt szórod szintén copy paste-el..."

- Hülye vagy, mint mindig.

El sem olvasod a többségét, csak hőbörögsz. Sok kommentem van, nem csak 6 - 8, tessék visszanézni bárkinek.

Ritkán copypste is van, valóban, mikor az ügyeletes vízfejjaninak, vagy terelőgépnek (itt kifejezetten neked) ugyanazt a kérdést teszem fel sokadjára, mert semmi válasz nem volt rá, csak bőgés.

"Bennem már az is felmerült, hogy nem is igazi ember vagy, hanem egy spambot akit cionista propagandára álítottak"

- Bennem meg az merült fel, hogy miért nem próbálod ki, melyikőtök az erősebb, mondjuk te, vagy a Budapest - Nyíregyháza Intecity?

Jót tennél ezzel a világnak, hidd el.

"Fejezzük be, robotokkal nem tárgyalok..."

- Ej, nem szép dolog lenyúlni a másik dumáját...én már korábban is felajánlottam, hogy fejezd be az itteni ámokfutást és a sértődött óvodás színvonalát idéző hőzöngést, és lépj le...

...de nem tűnt fel, ugyae, hogy ez itt nagyon nem a te pályád, és hogy folyamatosan sarokba vagy szorítva...

...ja, és hogy TOVÁBBRA SEM VÁLASZOLSZ EGYETLEN FELTEVÉSRE, KÉRDÉSRE SEM, csak jártatod a pofád.

Mert ennyit tudsz.

Ennyi vagy.

Ahogy korábban írtam:

Szubzéró.

süti beállítások módosítása