Még több szíriai halt meg a béketárgyalások kezdete óta, mint korábban

2014.02.12. 18:15 kozelkelet

syria_1.jpg

Nem csökkent, sőt még nőtt is a béketárgyalások kezdete óta a szíriai polgárháború halálos áldozatainak száma - közölte egy londoni székhelyű szíriai civil szervezet szerdán, írja az MTI.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) összesítése szerint az elmúlt három hétben 4959 ember vesztette életét Szíriában, napi átlagban 236-an.

"Soha még nem volt ilyen magas az átlag. Máskor is előfordultak kirívóan gyászos napok, de utánuk mindig kicsit békésebb időszak következett" - mondta Rami Abdul Rahman, az OSDH elnöke.

A szervezet becslése szerint az áldozatok csaknem harmada lehet polgári személy. Az adatok szerint 515 nő és gyermek légi csapásokban és tüzérségi támadásokban vesztette életét.

A számok arról tanúskodnak, hogy a harcok nem csitultak, miközben a szíriai kormány és a felkelők egy részének képviselői Svájcban január 22-étől béketárgyalásokat folytatnak egymással.

A szíriai polgárháború lassan három éve tart, eddig összesen 130 ezer halálos áldozata van, a 23 milliós lélekszámú országból 2 millióan külföldre menekültek.

Címkék: Szíria

Már nem bíznak az izraeliek az USA-ban

2014.02.10. 10:43 kozelkelet

kerry_1.jpg

Az izraeliek 70 százaléka úgy véli, az Egyesült Államokra már nem lehet számítani, ha az izraeli érdekek és a palesztinokkal megkötendő békével kapcsolatos biztonsági garanciák védelméről van szó - számolt be a Geocartography Institute által végzett felmérés eredményéről a The Jerusalem Post.

Amikor a válaszadókat arról kérdezték, hogy Barack Obama szerintük képes-e garantálni az izraeli érdekek védelmét, a megkérdezettek 25 százaléka egyértelmű nemmel, 25 százalékuk nemmel válaszolt, s csak 8 százalékuk vélekedett úgy, hogy maradéktalanul meg lehet bízni az amerikai elnökben. Az izraeli kutatóintézet arra is kíváncsi volt, hogy az emberek egyetértenek-e a John Kerry (képünkön) amerikai külügyminiszterrel szemben megfogalmazott kritikákkal: a válaszadók 67 százaléka válaszolt igennel.

13 százalékuk azonban úgy véli, hogy az izraeli vezetőknek nem szabadna nyilvánosan bírálniuk Kerry-t. Az amerikai diplomácia irányítója által említett, Izrael-ellenes bojkottal kapcsolatos aggodalmakat a válaszadók kétharmada osztotta, a megkérdezettek 17 százaléka azonban egyáltalán nem törődik egy esetleges bojkott következményeivel. Avi Degani, a Geocartography Institute igazgatója szerint a bojkott miatt elsősorban a középosztály aggódik.

Címkék: közvélemény-kutatás USA Izrael

Scarlett Johansson és az izraeli bojkott

2014.02.06. 23:38 kozelkelet

soda.jpg

2012 óta nem látott szintre süllyedt az otthoni szódakészítő berendezést gyártó izraeli cég, a SodaStream árfolyama, miután egyre több kritika éri a vállalatot, amiért az Izrael által megszállás alatt tartott palesztin területeken van gyára- írta a Bloomberg.

Az amerikai hírügynökség beszámolója szerint a SodaStream részvényárfolyama 3,3 százalékot veszített értékéből, így a cég papírjaival már csak 35,34 dolláros áron kereskedtek a New York-i tőzsdén, ami a legalacsonyabb 2012. november 20. óta. A részvények január 13-án 26 százalékot zuhantak, miután a SodaStream bejelentette, hogy a vártnál jóval kisebb profitot realizált 2013-ban.

A SodaStream zuhanása mögött az Izrael elleni európai bojkottal kapcsolatos vita kiújulása áll - figyelmeztetnek elemzők. A cég ugyanis Ciszjordániában, izraeli telepesek által megszállt palesztin területen működteti gyárát, Európában pedig egyre növekszik a szankciókkal való fenyegetés az izraeli telepbővítések miatt. A palesztinbarát aktivisták már elérték, hogy több, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben működő vállalkozást "fekete listára" vegyenek: a holland nyugdíjalap- és befektetéskezelő PGGM például a múlt hónapban jelentette be, hogy nem finanszírozza tovább a pénzügyi műveleteit palesztin területeken végző izraeli bankokat.

A SodaStream vezérigazgatója, Daniel Birnbaum egy újságíróknak tartott gyárlátogatáson próbálta megvédeni az ötszáz palesztint, 450 izraeli arabot és 350 zsidót foglalkoztató vállalatát, amikor így nyilatkozott: "Mi nem egy telep vagyunk, hanem egy gyár". A SodaStream január 10-i bejelentésére, miszerint Scarlett Johansson amerikai színésznő lesz a cég új marketingkampányának arca, azonban így is árnyékot vetett a tavalyi év bevételeiről napvilágot látott számadat, ugyanis a vártnál jóval kevesebb, 52,5 millió dollár volt a cég profitja.

A színésznőt sokan támadták szerepvállalásáért, ráadásul Johansson éppen annak az Oxfam nevű humanitárius szervezetnek volt a jószolgálati nagykövete, amely nyíltan bírálja Izrael telepespolitikáját. A színésznő végül jobbnak látta, ha lemond a nemzetközi szervezet nagyköveti posztjáról.

Címkék: bojkott Izrael Ciszjordánia

Tunéziát is elérte a Happy-láz, a vallási csoportok tiltakoznak

2014.02.05. 23:11 kozelkelet

pharrell.jpg

Dacolva az országban tapasztalható feszült helyzettel, a tunéziai fiatalok is elkészítették a maguk táncolós klipjét a Pharrell Williams Happy című száma nyomán kibontakozó online őrületre válaszul.

A Bizerte-n forgatott klip népszerűségét mutatja, hogy a videót rövid idő alatt szerda estig több mint 178 ezren látták, ám a tunéziai vallási csoportok - amelyek züllöttnek és morális hanyatlásnak nevezték a jelenséget - komoly bírálatot fogalmaztak meg, amiért a fiatalok egy amerikai popzenére táncolnak.

A Magharebia tunéziai hírportálnak nyilatkozó 45 éves tanár, Mohamed Naceri szerint a forradalom megbukott a fiatalok körében, akik nem látják, hogy javult volna a helyzetük az arab tavaszt elindító jázminos forradalom óta. "Ez az önkifejezés eszköze, ahol le lehet vezetni az energiát. Személy szerint én ezt támogatom a szélsőségekkel és a terrorizmussal szemben".

A klip nyomán több tunéziai város is követte Bizerte példáját, így Sousse, Kairouan és a főváros, Tunisz. A "We are from..." Párizsban kezdődött, s azóta világszerte számos város - Tokiótól a madagaszkári Antananarivóig - csatlakozott a boldogságmozgalomhoz, köztük Budapest.

Címkék: zene Pharrell Williams Tunézia

Felfalja Európát az Etihad

2014.02.04. 23:27 kozelkelet

etihad.jpg

Hamarosan lezárulhatnak a tárgyalások az olasz Alitalia és az Egyesült Arab Emírségek abu dzabi székhelyű légitársasága, az Etihad között - közölték a légitársaságok illetékesei vasárnap.

A két légitársaság szerint a tárgyalások "végső szakaszhoz" értek, s nagyjából egy hónap múlva hozhatják tető alá az egyezményt. Pontos számok nem hangoztak el a befektetéssel kapcsolatban, de sajtóértesülések szerint a közel-keleti légitársaság akár 40 százalékos részesedést szerezhet a komoly pénzügyi gondokkal küzdő Alitaliában - számolt be a BBC.

Ha az egyezmény létrejön, akkor az Etihad Európa egyik legnagyobb légiközlekedési piacán vetheti meg a lábát. Az Alitalia járatain évente 25 millióan utaznak, s a vállalat nagyjából 14 ezer embert foglalkoztat. A légitársaság azonban jelenleg nagyon nehéz anyagi helyzetban van, tavaly másodszor kellett csődvédelmet kérnie, s 800 millió eurós hitelt görget maga előtt - így annak ellenére is komoly forrásbevonásra lenne szüksége, hogy tavaly októberben 300 millió eurós tőkeemelést hajtottak végre a cégben.

Ennek az Etihad minden bizonnyal szívesen eleget tesz. Az emirátusok nemzeti légitársasága ugyanis úgy tűnik, lát fantáziát az olaszokban, az akvizíció pedig szervesen illeszkedik a vállalat stratégiájába. Bár a 2003-ban alapított Etihad Airways csak a negyedik legnagyobb légitársaság a Közel-Keleten és a második az emirátusokban az Emirates után, fejlődése dinamikus, 2012-ben 10,3 millió utast szállított, ami 23 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest.

Az Etihad 2011 decemberében jelentette be, hogy 29,21 százalékos részesedést szerzett az Air Berlinben, Európa hatodik legnagyobb légitársaságában, majd kisebbségi részvénypakettet vásárolt az Air Seychellesben, az Air Lingusban és a Virgin Australiában. Az Etihad beszállt a szerb nemzeti légitársaságba is: megszerezte a Jat Airways 49 százalékos tulajdonrészét, nevét pedig Air Serbiára változtatta. Az abu dzabi légivállalat ambiciózus tervvel állt elő, ők fejlesztik a belgrádi repteret és új járatokat is indítanak. Az agresszív nyomulás legújabb terepe Svájc és a Darwin Airline, amelyben a hírek szerint 33,3 százalékos részesedést szerezhet az Etihad.

Via BBC

Címkék: repülés Olaszország Etihad Abu-Dzabi

"Izrael, a zsidó nép nemzetállama"

2014.02.03. 21:07 kozelkelet

israel.jpg

Izrael állam kikiáltása, azaz 1948 előtt a világ egyik legrégebbi kikötővárosának tartott Jaffa még arab többségű volt, 1950 óta azonban Tel-Aviv része, s főleg zsidók lakják: a keresztények és a muzulmánok a település lakosságának egyharmadát teszik ki. A BBC a kikötővárosban járva próbálta felmérni Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök legutóbbi kijelentésének fogadtatását: azaz hogy mit gondolnak az emberek arról, hogy a palesztinoknak zsidó államként kellene elfogadniuk Izrael államot.

"Teljesen jogos, hogy Bibi (Benjamin Netanyahu) ilyet kér, mert ez nagyon lényeges: ez egy vallási harc, nem a földről szól" - nyilatkozta az egyik zsidó lakos, Janine. "A keményvonalas muszlimok nem képesek elismerni a zsidókat emberi lényként ezzel a jogukkal. A Nyugat szeretné, ha e feltételt nem kellene figyelembe venni, de ezt egyszerűen nem lehet". A palesztin Mahmúd természetesen ellenzi Netanyahu megközelítését: "Minden héten azt halljuk, hogy ez egy zsidó állam, az arabokat el fogják költöztetni, száműznek minket. De mi nem veszünk tudomást róluk. Itt maradunk".

Az arab-izraeli béketárgyalás időközben újabb szakaszához ért, s több lap is kiszivárogtatta John Kerry amerikai külügyminiszter béketervének pontjait. Eszerint Izrael egy előre meghatározott ütemterv szerint kivonul az 1967-es vonalak által határolt Ciszjordániából, kivéve a Jordán-völgyet és bizonyos teleptömböket, cserébe lemond egyes, megszállás alatt tartott területeiről, a Ciszjordániát és Jordániát elválasztó határvidékre pedig "példátlan biztonsági intézkedések" fognak vonatkozni.

A terv értelmében Kelet-Jeruzsálem lenne az eljövendő palesztin állam fővárosa. Sokan sérelmezik, hogy a palesztin menekültek visszatérésének joga kimaradt a Kerry-féle béketervből, ami legalább akkor megütközést keltett, mint az a feltétel, hogy a palesztin félnek el kell ismernie Izraelt mint a zsidó nép nemzetállamát. Maga Netanyahu hajthatatlan, és úgy látja, hogy ez utóbbinak a garantálása az "igazi béke" egyik eleme. Az egyik múlt heti tel-avivi biztonságpolitikai konferencián felszólaló kormányfő szerint ez a konfliktus gyökere, s utalt az 1921-es jaffai összecsapásokra. "Akkor még nem voltak telepesek (...), nem voltak palesztin területek (Gáza és Ciszjordánia). Ellenállás volt a zsidó jelenléttel szemben, egy olyan ellenállás, amely azóta csak nőtt".

Maguk a palesztinok több mint húsz éve, az oslói egyezmények előtt ismerték el Izraelt - igaz, annak zsidó jegyei nélkül, ennek ugyanis súlyos következményei lennének az 1948-as és az 1967-es arab-izraeli háborúk során elmenekült palesztinok, valamint az Izrael lakosságának 20 százalékát kitevő arab lakosság jogaira. A BBC-nek nyilatkozó palesztin tisztviselők szerint ez az utóbbi években vált igazán hangsúlyossá, ami jelentősen megnehezíti a béke megteremtését; Nabil Shaath főtárgyaló például rámutatott: Egyiptomnak és Jordániának sem kellett zsidó államként elismernie Izraelt, amikor sikerült békét kötniük Tel-Avivval.

via BBC

Címkék: menekültek Izrael Netanyahu

A szudáni kormány felfüggesztette a Vöröskereszt működését

2014.02.01. 17:08 salamonmandy

redcross.jpg

A Nemzetközi Vöröskereszt bejelentette, hogy a szudáni kormánytól hivatalos levelet kapott, melyben a szervezet minden tevékenységét felfüggesztik az országban a mai naptól kezdve – olvasható az al-Dzsazíra arab nyelvű hírportálon.

A Vöröskereszt szudáni szóvivője szerint a szudáni Humanitárius Segélyezési Bizottság döntését részben technikai okokkal indokolta, mivel a szervezet idei munkatervével kapcsolatosan merült fel probléma.

A szóvivő kifejtette, hogy a Vöröskereszt mintegy 700 munkása továbbra is hivatalban marad, a szervezet munkájának felfüggesztése ellenére és elmondta, hogy új tárgyalások fognak kezdődni a Humanitárius Segélyezési Bizottsággal, a Külügyminisztériummal és más hatóságokkal, hogy a szervezet folytathassa munkáját az erőszak és a fegyveres konfliktusok áldozatainak megsegítése érdekében.

A szudáni kormánytól eközben megerősítették, hogy a szervezet munkájának beszüntetésére azért került sor, mivel nem tudtak megegyezésre jutni a szervezet munkatervével kapcsolatban.

A Vöröskereszt segítséget nyújtott számos – fegyveres csoport által elrabolt – személy kiszabadításában Darfúrban, ezen kívül sokat tett az egészségügyi szolgáltatások és az élelmezés területén az ország különböző részeiben.

2009-ben egyébként a szudáni kormány 13 nemzetközi szervezetet szüntetett meg Darfúrban, mivel azzal gyanúsították őket, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság számára kémkedtek azután, hogy az letartóztatási parancsot adott ki Omar al-Basír szudáni elnök ellen, emberiség elleni és háborús bűnök elkövetésének vádjával.

Forrás: al-Dzsazíra

Címkék: vöröskereszt darfúr sudán

Így rombolják le a lakóházakat a szír kormányerők

2014.01.31. 13:30 kozelkelet

syria0.jpg

"Szándékosan és törvénytelen módon" rombolt le több ezer lakóházat a szír kormány a Human Rights Watch legújabb jelentése szerint - számolt be a BBC.

A BBC által közzétett műholdfelvételeken jól látszanak a pusztítások, amelyeket robbanószerekkel és buldózerrel vittek végbe 2012 és 2013 között az ellenzék kezén levő területeken Damaszkusz és Homa városában. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet összesen hét nagyobb volumenű rombolás dokumentációját tette közzé, és a felvételek, az online videók, valamint a szemtanúk beszámolói nyomán arra a következtetésre jut, hogy azt a szír rezsim nevében követték el.

syria.jpg

A HRW szerint legalább 145 hektárnyi területet tettek a földdel egyenlővé, ami nagyjából 200 futballpályának felel meg. A rombolások következtében több ezer család veszítette el otthonát - áll a szervezet jelentésében. "Teljes negyedek eltüntetése nem éppen legitim háborús taktika" - közölte Ole Solvang, a HRW munkatársa, hozzátéve, hogy ez a lázadókat támogatók kollektív büntetése volt. A jogvédő szervezet felszólította a damaszkuszi rezsimet a rombolások beszüntetésére, és arra sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vigye Szíria ügyét a Nemzetközi Büntetőbíróság elé.

syria1.jpg

via BBC

Címkék: szíria polgárháború

Hologramként volt jelen egy pártrendezvényen Erdogan

2014.01.29. 21:48 kozelkelet

erdogan.jpg

Felejtsük el a videokonferenciát - ha a török kormányfő, Recep Tayyip Erdogan nem tud elmenni egy pártrendezvényre, akkor egy hatalmas, 3 méter magas hologramon keresztül intéz szózatot az egybegyűltekhez.

Ahogy arról a Hurriyet Daily News is beszámolt, miután a korrupciós botrányba keveredett Erdogan nem tudott személyesen jelen lenni az izmiri pártrendezvényen, saját maga hologramját "küldte" el és lelkesítő beszédet mondott a teremben helyet foglaló polgármester-jelölteknek.

A Huffington Post emlékeztetett: nem ez az első alkalom, hogy egy politikus hologramként jelenik meg hallgatósága előtt. Az úttörő Narendra Modi indiai politikus volt, aki két éve így mondott beszédet Gudzsarát állam 26 városának 53 különböző helyszínén.

A hologram-őrület egyelőre nem érte el az amerikai politikát, bár will.i.am például szintén "3D-ben" tűnt fel a CNN stúdiójában és osztotta meg tapasztalatait a 2008-as elnökválasztási kampánnyal kapcsolatban, de sokan emlékezhetnek arra is, hogy Nate Dogg és Tupac alakját szintén ily módon idézték meg egy posztumusz performansz keretében két éve a Coachellában.

Címkék: Törökország Erdogan

Kifogy a vízből a Gázai övezet

2014.01.28. 22:37 kozelkelet

c.jpg

Súlyos ivóvízhiánnyal küzd a Gázai övezet, ahol azonnali megoldásokra lenne szükség - figyelmeztettek hétfőn izraeli és palesztin szakértők.

Ha nem biztosítják a vizet az alapvető szükségletekhez a közeljövőben, akkor félő, hogy járványok üthetik fel a fejüket a vízminőség romlásának következtében - hangzott el a tel-avivi Eretz Israel Museumban megrendezett konferencián.

Az izraeli vízügyi hatóság korábbi vezetője, Uri Sani szerint már most is magas a szennyezett vízzel összefüggő gyermekkori megbetegedések száma, ami előbb-utóbb Izraelre is átterjedhet. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy évekbe telhet, mire elkészül egy gázai vízsótlanító létesítmény, a vízre azonban most van szükség - olvasható a Haaretz hírösszefoglalójában.

Mohammed el-Hamidi, a Palesztin Hatóság környezetvédelmi minisztériumának egykori vezetője arra utalt, hogy több ilyen sótalanítási tervet is gyorsan végre tudnának hajtani, ha Izrael nem akadályozná a megépítésüket. Abban egyetértett kollégájával, hogy a helyzet aggasztó, és azt a békefolyamattól külön kellene kezelni.

"A Hamász nem dolgozik a vízprobléma megoldásán. Izrael szintén nem törődik vele, és eddig nem tartotta be ígéretét a vízellátás növelésére vonatkozóan" - mondta el Gidon Bromberg, a Friends of the Earth Middle East izraeli igazgatója, hozzátéve, hogy az építkezéseket az áramellátásban tapasztalható problémák is nehezítik.

Becslések szerint az évtized végére 60 százalékkal nőhet a vízszükséglet a Gázai övezetben, az ENSZ pedig arra figyelmeztetett, hogy a jelenleg rendelkezésre álló ivóvíznek csak a 10 százaléka felel meg a WHO által támasztott higiéniai feltételeknek.

via Haaretz

Címkék: víz gáza övezet

Egy hashtag, amely reményt ad a szaúdiaknak

2014.01.27. 22:01 kozelkelet

saudi-arabia-twitter-controlx.jpg

Megállíthatatlan a #Why_did_Twitter_succeed_in_Saudi_Arabia hashtag: a Szaúd-Arábiában élő internetezők úgy vélik, ez megadja nekik a lehetőséget, hogy szabadon kifejezhessék magukat az amúgy a szabadságjogokat szigorúan korlátozó sivatagi országban.

Két nap alatt tízezer "csiripelés": alighogy elindult, villámrajtot vett a #Why_did_Twitter_succeed_in_Saudi_Arabia hashtag. S hogy mi a siker titka? A szaúdiak szerint a válasz nem az internet-penetrációban vagy a mobilhozzáférésben rejlik. "Mert el tudjuk mondani azt, amit a valódi életben nem. Egy kis levegőhöz jutunk az elnyomás mellett, amiben élünk - félelem nélkül - olvasható az egyik tweetelő hozzászólásában. "Mert ez az egyetlen demokrácia, ahol mindenki szót kap: a gazdag és a szegény, a herceg és az átlagpolgár" - írja egy másik.

A Nyugat ezt persze máshogy látja, hiszen furcsa ezt hallani egy olyan ország lakosától, amely bünteti az istenkáromló vagy éppen a sivatagi monarchia számára nem tetsző bejegyzések szerzőit - így például azokat a posztokat és kommenteket, amelyek az uralkodócsaládot vagy magát az iszlámot támadják. Legutóbb például 7 évre és 600 korbácsütésre ítélték a Free Saudi Liberals honlap társalapítóját, Raef Badawi aktivistát, amiért vallásszabadságra buzdított egyik bejegyzésében.

Rijád felismerte a közösségi média erejét, s tavaly már azt tervezte, hogy nyilvántartásba veszi az összes twitterező felhasználói fiókját és személyazonosságát - erre azonban végül nem került sor. A mikroblog térnyerése azóta is töretlen: a Social Clinic szerint az internetező szaúdiak harmada rendszeresen twitterezik, s összesen 150 millió tweet születik havonta - ez azt jelenti, hogy a Közel-Keletről érkező bejegyzések közel 30 százalékát szaúdiak "csiripelik" világgá.

via BBC

Címkék: szaúd arábia twitter

Rasszista-e a The Spectator címlapja?

spectator.jpg

Felháborodtak a felhasználók a twitteren, miután a The Spectator brit konzervatív lap sokak szerint sértő módon ábrázolta a muzulmánokat legújabb, január 25-én megjelenő címlapján - számolt be az esetről az al-Dzsazíra.

Még szinte meg sem jelent, máris botrányt kavart a brit The Spectator legújabb száma, amelynek borítóján egy feltehetően Iránt és Szaúd-Arábiát megszemélyesítő karikatúra látható; a képen a két szakállas férfi pisztolyt és kardot szorít egymás torkához.

A kép Douglas Murray terjedelmes írását vezeti fel, amely az Irán, Szaúd-Arábia és a Közel-Kelet 30 éves háborúja: miért kerül még jobban a felszínre a síita-szunnita konfliktus? (a cikk erre a linkre kattintva érhető el) címet viseli.

A lap szerdán tette közzé a címlapot hivatalos twitter oldalán, amelyre dőlni kezdtek a képet keményen bíráló hozzászólások - néhányan a harmincas évek náci gyakorlatához hasonlították a sértő, sztereotipikus rajzot, egy másik tweetelő pedig azon morfondírozott, hogy vajon megjelenhetett volna-e a lap, ha éppenséggel a zsidókat karikírozza ki ily módon.

A The Spectator egy konzervatív hetilap, első száma 1828. július 6-án látott napvilágot. A 62 ezer példányszámban megjelenő, atlantista, euroszkeptikus lap tulajdonosa David és Frederick Barclay, a Press Holdingson kereszül szintén az övék a The Daily Telegraph című jobbközép napilap. A szerkesztőség igazi ugródeszkát jelent a nagypolitikába, Iain Macleod, Ian Gilmour és Nigel Lawson mellett itt dolgozott Boris Johnson, London jelenlegi polgármestere is.

Az al-Jazeera válogatása a közösségi oldalon kirobbant polémia hozzászólásaiból

A The Spectator honlapja

Címkék: újság rasszizmus twitter

Megszült az izraeli börtönből kicsempészett spermával megtermékenyített palesztin nő

2014.01.22. 23:40 kozelkelet

palestine_1.jpg

Fiúgyermeknek adott életet a múlt héten az a nő, akit izraeli börtönből kicsempészett spermiummal termékenyítettek meg - számolt be az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió angol nyelvű honlapja.

Mikor az izraeli hadsereg 2006-ban elfogta Tamer al-Zaanint másfél hónappal az után, hogy a férfi megházasodott, felesége, Hana a Gázai Iszlám Egyetemen éppen sáriát tanult; férjét 12 évre ítélték. Gyereke nem lévén, rengeteg szabadideje volt, így Hana újra beiratkozott az egyetemre, ahol jelenleg matematikát hallgat.

Úgy tűnik azonban, hogy vége a gondtalan egyetemi éveknek, Hana a múlt héten ugyanis egy fiúgyermeknek adott életet. Hasszan mesterséges megtermékenyítés során fogant meg - ez volt egyébként az első olyan ismert eset, hogy egy palesztin fogolynak a börtönből kicsempészett spermiumával sikerült teherbe ejtenie hitvesét Gázában, ilyen korábban is csak hat alkalommal történt Ciszjordániában.

Hana az interneten olvasott az első, művi megtermékenyítés során teherbe ejtett, majd megszült palesztin asszony esetéről. A nő heteken át tanakodott és csak arra tudott gondolni, mi lesz a családja reakciója, ha bejelenti, hogy ő is megpróbálja. Hana először tavaly találkozott a börtönben raboskodó férjével, akivel megosztotta elképzelését. A kezdeti riadalmat hamarosan boldogság váltotta fel, ám Hanának több gyakorlati akadályt kellett leküzdenie: hogyan fogják kicsempészni a férfi ondóját? Hogyan kerülhető el a spermium elhalása, míg visszatérnek Gázába?

A palesztin ügyvédek "nehéznek, de nem lehetetlennek" nevezték a sperma kicsempészését a börtönökből, ráadásul a 8 éven aluli gyermekek fizikailag is érintkezhetnek apjukkal az üvegfalon túl, így végül Hana egyik, szintén a rimoni börtönben raboskodó testvérének a gyermeke volt az, aki elhozta a spermiumot, miközben a hölgy az erezi ellenőrzőponton várt. Mint kiderült, az ondók életerősek voltak, a gázai orvosok pedig hozzákezdhettek a művi megtermékenyítéshez, ami végül sikerrel végződött.

Címkék: izrael palesztin

Mágnesként vonzza a svéd város a szíreket

2014.01.20. 22:25 kozelkelet

refugees.jpg

Nehezen birkóznak meg a svéd városok a skandináv országba érkező szírek nagy tömegével, miután a kormány menedékjogot biztosított a polgárháború nyomán földönfutóvá vált menekültek számára - számolt be a BBC holnapja.

A helyzet nagyon kritikus a Svédország délkeleti részén, Stockholmtól 30 kilométerre délnyugatra található Sodertalje városában, amely az elmúlt nyolc évben háromszor több menekültet fogadott be, mint a legnagyobb svéd városok - csak az elmúlt évben ezret. Idén kétezer szír érkezésére számítanak, akik tovább gyarapíthatják a munkanélküliek táborát - ez az arány 14 százalék a régióban, a duplája az országos átlagnak.

A szélsőjobboldali Svéd Demokraták nevű párt szerint a svédeket zavarja, hogy a bevándorlók miatt osztozkodniuk kell a szociális juttatásokon, a menekültügy pedig kihatással van az egészségügyre és a lakhatásra. A BBC stábja legutóbb ellátogatott egy olyan iskolába, ahol a 800 diákok 98 százaléka bevándorló szülő gyermeke.

A teljes riport a linkre kattintva érhető el

Címkék: szíria svédország menekültek

Palesztin film az Oscar kapujában

2014.01.16. 22:09 kozelkelet

omar.jpg

Egy palesztin alkotást, az Omar című filmet is jelölték a 2014-es Oscar legjobb idegen nyelvű film díjára; az Omar csupán a második palesztin film, amely eljutott a legrangosabb filmművészeti díj kapujáig - írta az al-Dzsazíra arab hírtelevízió angol nyelvű honlapja.

Az Omar A nagy szépség (Olaszország), A vadászat (Dánia), az Alabama és Monroe (Belgium) és a The Missing Picture (Kambodzsa) című alkotásokkal versenyez. Az Oscar-díjátadó gálát idén március 2-án, vasárnap este tartják a hollywoodi Dolby Színházban.

A film rendezője, Hani Abu Asszad úgy látja, hogy az Omarban megvan az a lehetőség, hogy általa a világ megértse Palesztinát. Hazája helyzetét Iránéhoz hasonlította, amelynek az utóbbi években szintén nemzetközi figyelemre volt szüksége ahhoz, hogy az emberek megismerjék az iráni filmművészetet és történetmesélést.

Hani Abu Asszad volt a szintén a legjobb idegennyelvű film kategóriában jelölt Mennyország most című, Európa Filmdíjas (2005) és Golden Globe-díjas (2006) alkotás rendezője. A két, bombatámadásra készülő palesztin merénylő történetét elmesélő film nem kis botrányt kavart, amikor a jelöléskor a "Palesztin Hatóság"-ot nevezték meg mint származási ország, s csak később javították "Palesztin Autonóm Területek"-re.

Az Omar most Palesztina név alatt szerepel, Abu Asszad szerint ez egy jó lépés hazája felé. "Ez kétségtelenül egy palesztin film" - mondta el a rendező. A film költségvetésének 95 százalékát egyébként palesztin forrásokból sikerült összehozni, a maradék 5 százalékot pedig dubaji támogatók ajánlották fel.

Címkék: film oscar palesztin

Védtelen maradhat Izrael az új iráni rakétákkal szemben

2014.01.15. 23:22 kozelkelet

rockets.jpg

Izrael ellenségei intelligens rakétákkal fegyverzik fel magukat, s elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb GPS-irányítású rakétákkal fognak rendelkezni - figyelmeztetett az izraeli rakétavédelmi program egykori vezetője szerdán.

Az izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézete által szervezett nemzetbiztonsági konferencián felszólaló Uzi Rubin úgy látja, hogy az egyre erősödő fenyegetés már nem csupán taktikai, hanem stratégiai - olvasható a The Jerusalem Post szerda esti cikkében

Rubin, a Védelmi Minisztérium Rakétavédelmi Szervezetének egykori alapítója és elnöke elmondta, hogy Irán több mint 400, Izraelt is elérő ballisztikus rakétával rendelkezik, Szíriának pedig 2-300 ilyen fegyvere van, amelynek egy részét elhasználta a polgárháborúban. Hozzátette: Damaszkusz és a Hezbollah fegyverarzenáljában több ezer nehéz-, s több tízezer könnyűrakéta van.

Szerinte ezek rossz hírek, de van ennél is rosszabb: ha ezeket a fegyvereket intelligens rakétává fejlesztik. Irán például a Zelzal 2-t irányított rakétává alakította, a fegyver harmadik generációja pedig már szenzorral és GPS-szel rendelkezik, de Szíria is képes egy teljesen irányított M-600-as rakétát GPS-szel ellátni - s talán a Hezbollah is.

Rubin elmondta, az elkövetkező 5-10 évben elkerülhetetlenné válik, hogy Izrael ellenségei GPS által vezérelt fegyverekre, például Scudokra tegyenek szert. A fegyverszakértő szerint nem kizárt, hogy Szíria már rendelkezik is ilyen képességgel. "Ez jelentősen megrepesztené Izrael légi erejét" - jelentette ki Rubin.

Címkék: izrael irán hezbollah szíria fegyverek

Beszólt az izraeli védelmi miniszter Kerrynek

2014.01.14. 23:45 kozelkelet

moshe.jpg

Jaalon a balszélen

Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter komoly bírálatot fogalmazott meg John Kerry béketervével kapcsolatban, rögeszmésnek és messianisztikusnak nevezve az amerikai külügyminisztert - számolt be a BBC.

A State Department egyik névtelenséget kérő tisztviselője az AFP hírügynökség értesülései szerint felszólította Benjamin Netanyahu izraeli kormányfőt, hogy nyilvánosan fejezze ki nemtetszését a Kerryvel szemben megfogalmazott állítások kapcsán.

Jaalon a Jediót Ahronót izraeli lap szerint arról beszélt, hogy a Kerry által benyújtott biztonsági terv "annyit sem ér, mint az a papír, amelyre írták". "John Kerry (...) nem taníthat nekem semmit a palesztinokkal való konfliktusról" - dohogott a tárcavezető. A lap közlése szerint Jaalon szavai egy korábbi magánbeszélgetésen hangzottak el, de dátumot nem írt.

Kerry az utóbbi időben számtalan alkalommal járt és tárgyalt izraeli és palesztin tisztviselőkkel a Közel-Keleten egy lehetséges arab-izraeli béke reményében. Az amerikai diplomácia vezetője reményét fejezte ki, hogy sikerül megegyezni a főbb kérdésekben (határok, biztonság, palesztin menekültek, Jeruzsálem), s áprilisra egy átfogó egyezményt köthetnek meg a felek, azonban Izrael további 1400 ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi telepes-lakás felépítését jelentette be a múlt héten.

Címkék: usa izrael

Allah-névvita Malajziában

2014.01.13. 23:15 kozelkelet

allah.jpg

Kezd elharapózni a vita az Allah név használatát illetően Malajziában, miután az iszlám hatóságok lefoglaltak 320 Bibliát és letartóztatták a helyi Biblia Társaság elnökét, illetve adminisztrátorát - olvasható az al-Dzsazíra angol nyelvű honlapján.

Nem nyugszanak a kedélyek Malajziában, ahol félő, hogy tovább nőnek az etnikai és vallási feszültségek, miután egy malajziai bíróság még októberben megtiltotta a Malaysia Herald katolikus újságnak és a nem muzulmánoknak az Allah szó használatát, holott az maláj nyelven istent jelent.

A bírósági határozatnak Selangor állam iszlám hatóságai még az év elején szereztek érvényt, lefoglaltak 320 könyvet, valamint letartóztatták a Biblia Társaság két munkatársát. Ahogy arra a Reuters is rámutatott, korábban is előfordult, hogy a határon lefoglaltak Indonéziából érkező Bibliákat, de a mostani volt az első alkalom, hogy a hatóságok egy keresztény szervezethez tartozó épületet forgattak fel.

A Stream műsora a névvitáról

Sarawak és Sabah államából az utóbbi időben egyre több keresztény kerekedik fel, hogy munkát találjon Selangorban és a délkelet-ázsiai ország többi részén. A keresztényeket megdöbbentette a razzia, mivel évszázadokig használták Allah nevét, az eset pedig aláhúzta azon félelmüket, hogy a malajziai vallási hatóságok - amelyek a polgári bíróságokkal párhuzamosan működnek - jogilag még erősebbek lettek.

Címkék: malajzia allah

Palesztinok apró örömei

2014.01.09. 23:05 kozelkelet

palestine.jpg

A nyolcvanas évek óta a Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő palesztinok vizuális ábrázolására tett törekvések igen kiszámíthatóak: izraeli katonákat kövekkel támadó tinédzserek, zsúfolt menekülttáborok, a háborúban gyermekét elvesztő anyák gyásza és hosszú sorok az ellenőrzőpontok előtt. A Jordániában született fotós, Tanya Habjouqa jóval kifinomultabb eszközt választott a palesztinok mindennapjainak bemutatásához.

Habjouqa képein - amelyekből a The New York Times fotós blogja, a Lens közölt a minap válogatást - az állandó szenvedés, a nélkülözés és a konfliktusok helyett rendhagyó módon az örömökre fókuszált. Sőt a humorra, amit elmondása szerint a palesztinok arra használnak, hogy szembenézzenek az izraeli megszállás alatt álló Ciszjordánia és a Hamász irányította Gázai övezet mindennapjainak abszurditásával.

palestine1_2.jpg

Jóga Zatarában

"Félelemmel vegyes tisztelettel adózom a palesztinok előtt, akik nem csak élnek, de élvezik is az életet a mindennapokban tapasztalható nehézségek és a politikai helyzet ellenére" - nyilatkozta a Texasban felnőtt Habjouqa. Persze - teszi hozzá - nem mindenki értette elsőre a szemléletét. "Néhányan megharagudtak, mikor közöltem, hogy mit csinálok. Azt mondták: ' Mi itt szenvedünk, te pedig arról akarsz beszélni, hogy milyen jó itt?' Mindig el kellett mondanom a projekt lényegét, különösen Gázában".

Ám miután Habjouqa elmagyarázta, miről szól is a projekt, sikerült akkor úgy irányítania az embereket, hogy azok megtalálják az örömöt az életben, bármennyire is keserédesnek tűnt. Ramallahban például jómódú, miniszoknyát viselő lányokat, elegáns autókat vezető, bárokba járó fiatalokat kapott lencsevégre, de a képein feltűnnek jógázó vagy éppen autóversenyző lányok, büszke testépítők és egy gázai parkour-csapat is.

palestine2.jpg

Egy kép a Palesztin nők című 2009-es sorozatból

palestine3.jpg

Szamárfürdő a gázai Deir al-Balah-i menekülttáborhoz közel

További képek a Lens oldalán

Címkék: fotók ciszjordánia gáza övezet

Az afrikai bevándorlók a Knesszet előtt tüntetnek

2014.01.08. 15:44 salamonmandy

izr.jpg

Legalább 8 ezer afrikai bevándorló demonstrált ma az izraeli Knesszet előtt. Mintegy 200 rendőr volt jelen, hogy fenntartsa a rendet, ahogy egyre több és több busz érkezett az egész ország területéről – olvasható a The Jerusalem Post oldalán.

Az elmúlt években ez az egyik legnagyobb megmozdulás a Knesszet előtt – nyilatkozta Miki Rosenthal rendőrségi szóvivő a helyszínről.

A tüntetők azt skandálták, hogy „menedékkérők vagyunk”, „menekültek vagyunk”, néhány pedig eljátszották, hogy kezeiket megkötözték, ezzel is kritizálva a zsidó állam politikáját.

Eli Yishai parlamenti képviselő eközben azt nyilatkozta, hogy az afrikai bevándorlók megmozdulása jó alkalom arra, hogy a kormány mindnyájukat letartóztassa és börtönbe küldje.

„Izraelnek hajthatatlannak kell lennie azon veszély tekintetében, hogy beszivárgó elemek által irányított állammá váljon. Nincs más megoldás, csak az, hogy mindegyikőjüket börtönbe küldjük, elvegyük a munkavállalási engedélyüket és feltegyük őket a hazájukba, vagy egy harmadik országba tartó repülőgépre” – így Yishai.

Yisahai szerint a bevándorlási ügy bármiféle más megoldása azt az üzenetet közvetítené, hogy Izrael felfüggeszti zsidó identitását és nyitott az új identitások irányába.

A tüntetés vezetői szerdán délután egykor találkoznak a képviselőkkel a Knesszetben. A találkozót különböző politikai pártok képviselői kezdeményezték.

A mai tüntetést háromnapos demonstráció előzte meg Tel Avivban. A keddi megmozdulás során a bevándorlók ígéretet tettek arra, hogy országszerte folytatják a sztrájkot, amíg a kormány meg nem hallgatja követeléseiket.

Címkék: bevándorlók Izrael Tel Aviv Knesszet

A zsidóság kúl, de héberül nem fog megtanulni a One Direction-tag

2014.01.07. 23:24 kozelkelet

styles.jpg

Bár szerinte menő dolog a zsidó vallás, a médiában felreppenő hírek ellenére idén mégsem tervezi, hogy megtanul héberül a One Direction énekese - írta a The Daily Star nyomán a The Jerusalem Post.

The Daily Star brit bulvárlap vasárnap arról írt, hogy a londoni fiúzenekar 20 éves énekesét, Harry Stylest teljesen magával ragadta a zsidó vallás, s idén azt tervezi, hogy megtanul héberül. A Story of our Lives című klip rendezője, Ben Winston elárulta, hogy a One Direction tagjának megszállottsága a tetoválásával kezdődött, s legutóbb elhatározta, hogy amit csak lehet, megtanul a vallásról.

A zsidó rendező azt is elmondta, hogy Styles egyelőre csak a saját és a One Direction nevét tudja leírni héberül, de szereti a kóser ételeket és gyakran felbukkan a New York-i kóser éttermekben, s már azt tervezi, hogy a bandával idén fellép Izraelben is. Bár Winston egy későbbi twitter-bejegyzésben szövegkörnyezetből kiragadottnak nevezte a szavait, egy dolog azonban biztos: az énekes ad a külsőségekre, kipája van, testvére héber nevét tetováltatta vállára, s állítólag sabbathkor imádkozik is.

Címkék: zene héber

A menekültügyön látszik elcsúszni Kerry béketerve

2014.01.06. 21:04 kozelkelet

kerry.jpg

Kerry váratlanul Szaúd-Arábiába érkezett

Izraeli lapértesülések szerint Benjamin Netanyahu visszautasította John Kerry amerikai külügyminiszter béketervét, amely lehetővé tette volna korlátozott számú palesztin menekült visszatérését a zsidó államba - számolt be az al-Dzsazíra hírcsatorna angol nyelvű internetes oldala.

Eredményesnek nevezte a diplomáciai tárgyalásokat a Közel-Keletre látogató John Kerry, aki összesen négy napon át cserélt eszmét az izraeli-palesztin békéről - ez volt egyébként a tizedik alkalom, hogy Kerry mint az amerikai diplomácia irányítója a térségbe érkezett, ahol leginkább külön-külön folytatott párbeszédet Benjamin Netanyahu izraeli kormányfővel és Mahmúd Abbasz palesztin vezetővel.

Bár az Egyesült Államok szűkszavú volt Kerry közel-keleti útja kapcsán - amely során a külügyminiszter egyébiránt váratlanul felkereste az USA fontos arab szövetségeseit, így Szaúd-Arábiát és Jordániát is -, a Maariv izraeli napilap úgy tudja, hogy a béketervet Netanyahu megfúrta, az ugyanis korlátozott számban lehetővé tette volna az 1948 után elmenekült vagy elüldözött palesztinok visszatérését.

Sőt a Maariv szerint az izraeli fél továbbá azt szeretné elérni, ha kitolnák az eredetileg áprilisig tervezett tárgyalásokat 2015 januárjáig, cserébe pedig Izrael befagyaszt néhány építkezést a megszállt Ciszjordániában. Kerry a palesztin vezetőknél azt próbálta elérni, hogy ismerjék el Izraelt zsidó államként.

1948-ban mintegy 700 ezer palesztin menekült el az első arab-izraeli háború során, számuk az ENSZ adatai szerint ma mintegy 5 millióra tehető.

Címkék: usa izrael palesztinok szaúd arábia Kerry

Az iraki miniszterelnök a falludzsaiak segítségét kéri

fallu2.jpgAz iraki miniszterelnök, Núri al-Máliki felszólította Falludzsa lakosait, hogy űzzék ki az al-Kaidához kötődő felkelőket, akit a város felett átvették az ellenőrzést – olvasható a BBC-n.

Máliki elmondta, ha az emberek elűznék a terroristákat, megmenekülnének egy katonai akciótól.

Az iraki erők jelenleg is készülődnek, hogy visszavegyék a várost, amely napokkal ezelőtt kicsúszott a kormány kezéből. Már eddig is több százan menekültek el a kormányerők által irányított bombázás és légitámadások elől.

A korábbi iraki nemzetbiztonsági tanácsadó, Movaffak al-Rubaje a BBC-nek elmondta, hogy lehetetlenség egész Irakot megvédeni az al-Kaidához közel álló fegyveresektől. „Ez megtörténhet és meg is fog történni a jövőben, mert nem lehet több millió irakit katonai szolgálatba helyezni és az ország minden utcáját megvédeni.”

„Ezek az emberek (a fegyveresek - a szerk.) nagyon motiváltak, jól képzettek és azért tudják ezt csinálni, mert átmosták az agyukat, nagyon szelektív módon értelmezik az iszlám vallást. Brutálisak, könyörtelenek, anarchiát akarnak” - tette hozzá.

Kormányközeli források szerint a felkelők a szomszédos Szíriából fegyvereket csempésztek a városba. A harcok eközben folytatódnak a szintén Anbar provinciában lévő Ramadiban is, amelynek több része is a fegyveresek kezére jutott. Mind az Egyesült Államok, mind pedig Irán felajánlotta a katonai segítségnyújtást, de csapatküldésről nem volt szó.

Falludzsa az irakiak közül sokaknak emblematikus hely, főleg a szunnita arabok számára, "Irak Jeruzsálemének" és a mecsetek és minaretek városának is nevezik. 2004-ben a városban súlyos harcok dúltak a felkelők és az amerikaiak által támogatott erők között.

Sok falludzsai lakos szerint az iraki hadsereg a miniszterelnök síita vezetésű kormányát szolgálja és sok szunnita úgy gondolja, hogy közösségüket a terrorista-ellenes lépésekkel vették célba.

Anbarban a legutóbbi erőszakos események akkor vették kezdetüket, amikor múlt hónapban Ramadi városában a katonai csapatok feloszlattak egy szunniták által vezetett tüntetést.

Címkék: irak nuri al maliki Falludzsa anbar

Szaúd-Arábiában megnyílt az első nők által vezetett ügyvédi iroda

2014.01.04. 10:00 salamonmandy

s6.png

Baján Zahrán szaúdi ügyvédnő a napokban nyitotta meg ügyvédi irodáját Szaúd-Arábiában, ez a királyság történetében a legelső ilyen vállalkozás – olvasható az Al-Arabiya arab nyelvű honlapján.

Mindez néhány héttel azután történt, hogy az Igazságügyi Minisztérium bejelentette, négy női ügyvédnek adja meg az engedélyt a praktizálásra, azzal a kikötéssel, hogy csak nőket védhetnek.

Az ügyvédnő elmondta, hogy a lépés a szaúdi nők javát fogja szolgálni és tagadta, hogy munkájukat csak a nők védelmére korlátozták volna, majd hozzátette: „A szaúdi ügyvédnőknek joguk van férfit és nőt is védeni.”

A reakciókkal kapcsolatban elmondta: „Mindegyik pozitív volt mióta 2013. október 10-én megkaptuk a praktizálási engedélyt és Twitter-oldalamon is több száz gratulációt is kaptam.”

Zahrán hozzátette, hogy a bíróságokon elfogadóak velük, legyen szó akár a bírákról, akár más bírósági alkalmazottakról.

Zahrán az Arab Newsnak adott interjújában elmondta, cégének célja, hogy küzdjön a szaúdi nők jogaiért és problémáikat a bíróság elé tárja, hiszen sok esetben a férfi ügyvédek nem tudják megérteni egy női sértett problémáit és helyzetét. Zahrán egyébként évekig dolgozott jogi tanácsadóként, mielőtt megkapta volna az említett állami engedélyt.

Zahrán közölte: a múltban a szaúdi nők sokszor szembesültek azzal, hogy nem találtak női ügyvédet, aki képviselhetné őket a bíróságon, de az ügyvédi irodájának megnyitásával ez most meg fog oldódni, hisz készen áll, hogy mindkét nemet képviselje.

„Ez egy nagyon pozitív lépés és jelen pillanatban négyen vagyunk nők, akik megkaptuk az engedélyt, de reménykedem, hogy a jövőben a számunk növekedni fog” - fogalmazott.

Az ügyvédnő édesapja közölte: nagyon büszkék lányukra, aki határozottan kiáll a nők jogainak védelméért és elmondta, ez segíteni fog minden nőn, aki eddig a férfi ügyvédekkel nem tudott a problémáiról beszélni.

Az ügyvédőnek gratulált a dzsiddai Keresekedelmi Kamara elnöke, Mazen Battedzsí is, aki hangsúlyozta a saría törvénykezés fontosságát az élet minden területén. A férfi hozzátette, hogy az ügyvédnőknek a bíróságon is követniük kell a szigorú öltözködési és viselkedési előírásokat.

Címkék: szaúd arábia saría Szaúd-Arábia nők az iszlámban

Sikeres volt az izraeli rakétapajzs tesztje

arrow.jpg

Izrael pénteken másodszor is sikeresen tesztelte az Arrow rendszeren alapuló ballisztikus rakétapajzsot - értesült a Reuters.

Az izraeli légvédelmi rendszer - ha teljesen elkészül - rövid hatótávolságú rakétákból és olyan műholdakból áll majd, amelyek a világűrben robbantják fel a rakétákat. Alsó szintje az ún. Vaskupola, amely radarral deríti fel a rakétákat, ez az 5 és 70 kilométer közti hatótávolságú lövedékeket semmisíti meg. Az izraeli három szintű rakétapajzs második eleme, a Nyíl rakéták arra szolgálnak, hogy nagy magasságban megsemmisítsék a zsidó állam felé tartó - valószínűleg iráni, szíriai és a libanoni Hezbollah által kilőtt - ballisztikus rakétákat.

Ennek továbbfejlesztése a Nyíl 3 (Hec 3) rakéták, amelyek műholdat állítanak a Föld körüli pályára, ahol azok - miután összeütköztek velük - felrobbantják a kilőtt rakétákat. Pénteken sikerült a másodikat is kilőni a Földközi-tenger felett - jelentette az izraeli védelmi minisztérium szóvivője. A Nyíl 2 egyébként már egy évtizede a rendszer része, s eddig 90 százalékos pontossággal működött. Izraeli tisztviselők szerint a Nyíl 3 valószínűleg jövőre lehet teljesen kész. A programot az Izraeli Űrkutatási Ügynökség irányítja, de részt vesz benne az amerikai Pentagon és a Boeing is; az USA és Izrael 1988 óta fejlesztik közösen a rendszert.

Reuters

Címkék: izrael irán hezbollah szíria légvédelem

süti beállítások módosítása