Marokkó királya kiáll a holokauszt mellett

 
 A muszlim világ legnyugatabbi területén Marokkó királya a közel-keleti konfliktus egyik legérzékenyebb témájáról, a holokausztról beszélt. 
 
Azokban az időkben, amikor az iráni elnök, Mahmud Ahmanidezsád holokauszttagadásával voltak tele az újságok, VI. Mohammed király a nácik által elkövetett népirtást „a modern történelem egyik legtragikusabb fejezetének” nevezte és üdvözölt egy olyan programot, melynek célja, hogy ezt az üzenetet terjessze a muszlimok között. – írja a Jerusalem Post. 
 
 
 
2003 szeptemberében iszlamisták meggyilkolták az egyre zsugorodó marokkói zsidó közösség két tagját. A 75 éves Elie Afratot akkor szúrták le, amikor szombaton a helyi zsinagógába tartott. A másik áldozat az 55 éves Albert Revivo kereskedő volt. Ugyanebben az évben, még május 16-án Casablancán iszlamisták egy zsidó központot robbantottak fel. A terrorista akciók célpontjai között volt továbbá egy zsidó temető és egy zsidó tulajdonú olasz étterem is.
Az iszlám világban sokan még mindig kételkednek a holokausztban, sokan pedig egyenesen el sem hiszik, hogy megtörtént; sokaknak pedig az  egész holokausztról gyakorlatilag semmilyen ismeretük nincs. Mások szerint a holokauszt az európaiak bűntette volt és úgy hiszik, ez az oka Izrael létezésének és annak, hogy a palesztinoknak nincs saját államuk.
 
Csakúgy, mint a többi mérsékelt arab vezetőnek, VI. Mohammednek is óvatosan kell kezelnie a témát. Az iszlamista indulatok fokozódnak a királyságban, ahol 2003-ban több atrocitás is történt.   
 
A király nyilatkozata a holokausztról, melyet még márciusban olvastak fel a nevében egy párizsi ünnepségen, jól mutatja a teljesen eltérő irányvonalakat, amelyeket Marokkó és Irán képvisel.  
      
 Marokkó már régóta úttörője volt a palesztin-izraeli békefolyamatnak, hiszen titkos találkozóhelyet biztosított azoknak az izraeli és egyiptomi tisztségviselőknek, akik megszervezték Anwar Sadat, egyiptomi miniszterelnök 1977-es jeruzsálemi útját. 
       
A király beszédét egy olyan ünnepségen olvasták fel, melyen elindították az Aladdin projectet. A project a párizsi székhelyű Foundation for the Memory of the Shoah kezdeményezése, melynek célja, hogy a muszlimok figyelmét felhívják a zsidó népirtásra.  
        
 A szervezet konferenciákat szervez és olyan kulcsfontosságú írásokat fordított le arab és fárszi nyelvre (fárszi-Irán hivatalos nyelve, a perzsa), mint az Anna Frank naplója. 
A holokauszt – a király beszédében elhangzottak alapján – „az emberiség egyetemes öröksége”. 
     
Ez egy nagyon fontos politikai esemény volt. Ez az első alkalom, hogy egy arab államfő ilyen egyértelmű állásfoglalást tesz a holokauszt mellett.” – mondta az alapítvány elnöke egy telefoninterjúban. - tudósít a Jpost.

     

Marokkóban hosszú ideje élnek együtt zsidók és arabok. Kétezer éve élnek zsidók Marokkóban  és 1492, a Spanyolországból való elűzésük után számuk megugrott és a második világháború előtt elérte a háromszáz ezret. Ma mindössze háromezer zsidó él Marokkóban, mivel nagyrészük Franciaországba, Észak-Amerikába, vagy Izraelbe vándorolt. 

A zsidó és az arab kisebbség 1492-ig élt együtt Spanyolországban a keresztény többséggel. 1492-ben Spanyolország királyi párja, Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd rendelettel kiűzte a zsidókat országából, és visszafoglalta a félsziget utolsó muszlim bástyáját, Granadát. Az 1492-ben kiadott Alhambra-ediktum kimondta, hogy a zsidók nem maradhatnak tovább a királyságban, kivéve ha megtérnek. A még ezután is a félszigeten maradó mórokat 1614-ben űzték ki.
    
Az Aladdin project egyik alapítója elmondta, hogy a program egyik célja, hogy a Nyugatnak megmutassák, hogy az arabok nem ellenségesek a zsidók irányában és Marokkó az egyik olyan ország volt, mely ellenállt a nácik terveinek, hogy megsemmisítsék az ország zsidó lakosságát. - közölte a hírpotál.
 
Címkék: holocaust marokkó

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr341274355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.07.29. 20:52:47

"Marokkó királya kiáll a holokauszt mellett" - ez a cím ebben a megfogalmazásban nem félreérthető? Na mindegy.

Adalék a témához:

www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3704400,00.html

salamonmandy 2009.07.30. 00:38:30

@Rammjaeger83: "Marokkó királya kiáll a holokauszt mellett" - ez a cím ebben a megfogalmazásban nem félreérthető?

DE:)

Köszi az adalékot! érdekes volt:) vagy inkább megdöbbentő?!

ajsura 2009.07.30. 15:44:28

...talán a holokauszt ellen....? ....vagy mi ez a neobarom cím?

Tilikov (törölt) 2009.07.30. 19:16:19

...esetleg a holokauszt léte mellett... vagy a holokauszt tagadása ellen... vagy vmi...

tammasibela 2009.08.08. 22:13:08

@salamonmandy: szerintem inkább megdöbbentő.. engem megdöbbent h egy történelmi ténynek védenie kell magát egyáltalán...


-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!

süti beállítások módosítása