Női öngyilkos merénylők Irakban

 

Úgy tűnik sehol sem robbantotta fel magát ilyen rövid idő alatt annyi nő, mint Irakban, ahol 60 öngyilkos merényletet kíséreltek meg, vagy kiviteleztek nők – írja a The New York Times.
 
Az amerikai hadsereg és az iraki rendőrség statisztikái szerint a robbantások nagyrészét 2007 és 2008 között követték el. A merénylők több, mint egyharmada Diyalából származott, közülük is a legtöbben a tartomány fővárosából, Bakubából kerültek ki. Az elmúlt négy évben Bakuba adott otthont Irak legerőszakosabb terrorista csoportosulásainak. Itt és Bagdadban élesítették a szélsőségesek leghalálosabb fegyvereit, melyek közül az egyik a női öngyilkos merénylő volt.
 
Diyalában - mivel annyi női öngyilkos merénylő volt - a rendőrség arra kényszerült, hogy tanulmányozza a jelenséget. Habár minden nő története egyedi, a dzsihádhoz vezető útjukban sok hasonlóság fedezhető fel. Sokuk több férfirokont is elveszített, vagy olyan szélsőségesek által uralt, elzárt közösségekben lakik, ahol az iszlám radikális értelmezése bevett szokás. Ezeken a helyeken a nőknek gyakorta nincs lehetőségük, hogy irányítsák életüket: nem választhatják meg, hogy kihez mennek feleségül, hogy hány gyermeket szeretnének, vagy hogy járnak-e iskolába. Az, hogy ezek a nők öngyilkos merénylővé válnak, egyfajta választás, mely azt az érzést kelti bennük, hogy különlegesek.
 
Az egyik különbség az iraki és a palesztin öngyilkos merénylők között az, hogy az iszlamisták még nem nagyon toboroztak nőket Palesztinában” – mondja Mohammed Hafez, a Naval Postgraduate School egyik docense. „Az iszlám világban vita tárgyát képezi, hogy lehet-e nőket és gyerekeket használni, de Irakban nem haboznak, hogy nőket használjanak.”
 
Amikor 2006-2007-ben az amerikai és iraki erők egyre gyakrabban kezdték el alkalmazni a betonkerítéseket, hogy elszigeteljék a kormányépületeket, piacokat és más közösségi helyeket az autóba rejtett pokolgépektől, a lázadók a nőkhöz fordultak. A nők ugyanis könnyen hasznát vehetik tradicionális öltözetüknek, a földigérő fekete abayának. A hagyományos gondolkodás miatt elképzelhetetlen, hogy a rendőrök, vagy őrök átkutassák a nőket, akik következésképp úgy mehetnek át viszonylag erős biztonsági kordonokon, mintha láthatatlanok volnának.
 
A rendőrség fokozatosan megtanulta kiszűrni az árulkodó jeleket. Ezek a nők gyakran dupla abayát hordanak, hogy elrejtsék robbanómellényüket és sok arcfestéket használnak, mivel úgy hiszik, hogy a mennybe mennek és ezért a legjobban akarnak kinézni.
 
Egy sikeres öngyilkos robbantás ritkán kivitelezhető azonban egyedül. Mindenekelőtt el kell készíteni a robbanómellényt, meg kell tanítani a merénylőnek, hogy hogyan használja azt és meg kell tervezni az akciót. Sokszor ez azt is jelenti, hogy a merénylőt el kell szállítani annak a helynek a közelébe, ahol az akciót lebonyolítják és néhány esetben fel kell állítani egy kamerát a közelben, hogy felvehessék az eseményt. A nők számára, akik Bagdadon kívül ritkán vezetnek autót Irakban, elképzelhetetlen lenne, hogy segítség nélkül eljussanak a kiszemelt helyszínre. A legtöbb nőt, aki Diyalában felrobbantotta magát, szélsőségesek hálózata támogatta és képezte ki, akik gyakran a felkelésben résztvevő családtagok voltak.
 
Forrás: The New York Times
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr601307363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása