A Fatah vezetői az egységet érintő szervezeti és politikai témák mellett olyan kérdéseket is napirendre vett, mint a hatalmi központok szerepe, a békefolyamat, valamint a párt kapcsolata a Hamasszal és a palesztin kormánnyal. A Palesztin Hatóság (PH) elnöke, Mahmoud Abbasz kétségkívül megerősödve emelkedett ki, a szervezeten belüli versengő hatalmi centrumok pedig a látszat szerint elfogadták az együttélést, azonban a Hamasz és a Fatah közötti rivalizálás további eszkalációjára lehet számítani.

 

Az Általános Kongresszus a legfőbb szerv a szervezeten belül, amely meghatározza a párt politikai profilját, s amely megválasztja a Központi Bizottságot (FCC) és a Fatah Forradalmi Tanácsot (FRC). Az FCC a szervezet legmagasabb rangú választott szerve, amely a fő vezetésből áll, a 128 tagú FRC pedig biztosítja az FCC ténykedését a kongresszusi döntésekkel összhangban. Noha a kongresszus a fő legitimációs forrást biztosítja a szervezet számára, ebből 1965 óta csak ötöt tartottak – legutóbb Tuniszban 1989-ben. 2004 után a párton belül egyetlen csoportnak vagy személynek sem volt elegendő támogatója és ereje ahhoz, hogy betöltse az Arafat halála után támadt űrt. Az FCC egy bizottságot állított fel a kongresszus megrendezésére, de négy évbe telt mire megállapodhattak, hogy ki vehet részt ebben, s hol tartsák a gyűlést.

 

A kongresszus az FCC számát huszonegyről huszonháromra növelte meg, amelyek közül tizennyolcat titkosan választottak, Abbaszt pedig kézfeltartással erősítették meg pozíciójában. Tíz korábbi FCC-tag indult ismét megmérettetni magát, de közülük csak öt diadalmaskodott, míg a maradék tizennégy tag „új ember”: közülük hárman a PH biztonsági erőinek vezetői, mint például Mohammed Dahlan; Nablus jelenlegi és korábbi kormányzói; Marwan Barghouthi, akit jelenleg Izraelben tartanak fogva; Saeb Erekat, a palesztin főtárgyaló; Sultan Abu Enein, a libanoni Fatah vezetője; és Naser Qudwa, a PH korábbi ENSZ-követe. A szabályzat értelmében a maradék három tagot az FCC első ülésén a tagok kétharmadának beleegyezésével választják meg, amelyet az FRC hagy jóvá.

 

Habár túl korai lenne a kongresszus szervezeti változásaiból következtetéseket levonni, a jelek arra mutatnak, hogy Abbasz növelni tudta hatalmát, Barghouthi tábora veszített befolyásából, Dahlan viszont újjászületett, a párt vezetésében pedig generációváltásnak vagyunk tanúi.

 

Abbasz megerősödése. Jóllehet a párton belül számos kihívás érkezett a vezetők részéről, Arafathoz hasonlóan Abbasz is ellenjelölt nélkül lett a szervezet legfelső vezetője. Ezen választási szisztéma szerint Abbasz csak az ötévenként összeülő kongresszusnak felelős, nem pedig a három havonta ülésező FCC-nek vagy FRC-nek. A kongresszus ideje alatt Abbasz agresszíven lépett fel a Fatahot érintő kihívások megoldása érdekében, aki a három, még betöltetlen bizottsági pozíciót is az egység megteremtésére használhatja fel. Arafat hagyományait követve Abbasznak egy női és egy keresztény személyt kell kiválasztani a bizottságba, hogy biztosítsa ezeknek a csoportoknak a képviseletét.

 

A Barghouthi-csoport hanyatlása. A nagy várakozások ellenére Marwan Barghouthi táborának a kongresszusra gyakorolt hatása minimális volt. A Barghouthi fémjelezte csoportból csak a 2002 óta egy izraeli börtönben fogva tartott névadónak sikerült megcsípnie egy helyet az FCC-ben, aki a győztesek között a harmadik helyre tornázta fel magát. A kongresszus nem osztotta szét, s még csak nem is olvasta fel Barghouthi azon levelét, amelyben felsorolja azokat a politikai és szervezeti lépéseket, amelyeket a Fatahnak kellene megtennie a vezetés megreformálása céljából. Többek között az a kívánsága sem teljesülhetett, amely szerint az összes bizottsági tagot (köztük magát Abbaszt is) titkosan kellene megválasztani, a külföldön élő Fatah-tagok és a nők számára pedig kvótákat kellene biztosítani. Úgy néz ki, hogy Barghouthu csak azért számít nagy névnek a Fatahban, mert börtönben van, de nincs elegendő hatalma.

 

Dahlan felemelkedése. A kongresszus két napján a Hamasz gázai puccsának okait ecsetelték a felek, amelynek során Mohammed Dahlant kívánták felelősségre vonni. Dahlan megvédte álláspontját, s amellett érvelt, hogy egyes bizottsági tagokat – akik visszautasították a Hamasz milíciái elleni biztonsági erők vezetését, s akik a „2007-es konfliktust nem a Fatah és a Hamasz, hanem a Dahlan-csoport és a Hamasz közötti harcként azonosítják” – kellene megvádolni. Dahlan megjegyezte, hogy ez idő alatt Németországban tartózkodott, ahol súlyos térdfájdalmak után lábadozott. Továbbá megvádolta Abbaszt is, hogy „a gázai övezetet aranytálcán kínálta a Hamasznak, egy olyan törvényhozói választás alatt, amikor a Fatah győzelme bizonytalan volt”. Ezt természetesen heves kritikák követték, Ahmed Qurei FCC-tag például így replikázott: „Dahlan és csoportja tönkretette a Fatahot a gázai övezetben és most meg kell akadályozni, hogy ugyanezeket a bűnöket elkövesse a nyugati parton is”. Abbasz felszólítása, hogy Dahlant ne válasszák meg, nem hallgattatott meg, sőt, tizedikként zárta a kegyvesztettnek tűnt egykori fegyveres vezető a választási rangsorban.

 

Generációs váltás. A vezetők hetven százaléka lett új tag, amelyet az egyik bizottsági képviselő úgy kommentált, hogy a Fatah megbüntette a régi vezetőket az elmúlt húsz évben elkövetett hibákért. A párt fiatalítása 1994 óta a szőnyegen forgott a PH-on belül, azonban a Fatah előző vezetése lecsendesítette a változást kiáltó hangokat, s szándékosan nem hívta össze a kongresszust, amellyel a szupremácia elvesztését kívánta megakadályozni. A 2000-s béketárgyalások sikertelensége, a Hamasz törvényhozói választásokon aratott sikere, valamint a gázai övezet elvesztése sem volt elég arra, hogy a Fatah elismerje felelősségét. Ez vezetett a „generációk tülekedésének jelenségéhez”, s amely hozzájárult a Fatah tagok kiábrándulásához, s az idősödő, tétlen vezetés irányába érzett nehezteléshez. A nyugati parton és a gázai övezetben született és nevelkedett Fatah tagok úgy érezték, hogy szerepük marginális lett a párt intézményeiben – 1989-ben ráadásul csak két ilyen embert választottak meg a bizottságba. Ez a kongresszus talán begyógyíthatja a sebeket, s áthidalhatja a generációs szakadékot, illetve megoldást talál a képviseleti problémákra is.

 

Forrás:The Washington Institute for Near East Policy