Obama pozitív változásokat lát a Közel-Keleten

 

Barack Obama amerikai elnök kedden elmondta, hogy a palesztin területeken épülő izraeli telepek ügyével kapcsolatban „jó irányba történő változást” lát. Hoszni Mubarak, egyiptomi elnök pedig a Fehér Házba való látogatásakor közölte, hogy a közel-keleti béketárgyalások újrakezdésére jók a kilátások.
 
A vezetők óvatosan megfogalmazott optimista kijelentései egyidőben láttak napvilágot,  az izraeli kormány azon igyekezetével amely a telepek kérdésében megpróbálta csökkenteni a feszültségeket az Egyesült Államokkal.
 
Mindez abban nyilvánul meg, hogy az izraeli lakásügyi miniszter bejelentette, hogy a kormánya nem adta végső beleegyezését bármilyen új építkezési projektre a Nyugati Parton.
 
Habár az izraeli fél gesztusa nem érinti a már építés alatt álló lakóegységeket, mégis lehetőséget adott az amerikai és egyiptomi elnöknek, hogy optimisták legyenek a béketárgyalások újraindítását illetően.
 
Hoszni Mubarak azt nyilatkozta, hogy támogatja az amerikai erőfeszítéseket a tartós béke elérése érdekében és különösen azokat a próbálkozásokat, hogy mind a palesztin, mind izraeli félt tárgyalásra bírják.
 
Ennek ellenére, Ariel Atias, izraeli lakásügyi miniszter egy, az izraeli rádióval készített riportban elmondta, hogy az építkezéseket nem "fagyasztották" be. Netanyahu hivatala pedig kiadott egy közleményt, mely tagadja azt a hírt, miszerint a miniszterelnök, a lakásügyi miniszter és Ehud Barak, védelmi miniszter megegyeztek volna az építkezések kora 2010-ig történő befagyasztásában.
 
„Nincsen, és soha nem is volt ilyen megegyezés” a Nyugati Parton folyó építkezések befagyasztására – írta a nyilatkozat.
 
Forrás: The New York Times

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr941323377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

III. Konrad 2009.08.19. 16:23:25

"Hoszni Mubarak, egyiptomi elnök pedig a Fehér Házba való látogatásakor közölte, hogy a közel-keleti béketárgyalások újrakezdésére jók a kilátások..."

- Szerintem, mikor a vezérpolitikusok ilyeneket mondanak, azt afféle PR fogásnak szánják.

Más magyarázat nem lehet arra, hogy amikor a legutóbbi (majdnem) össznépi "palesztin" őrjöngés, a "fatah-kongreszus" éppen többszörösen deklarálta a további terrort, Izrael elpusztítását, mint célt, vizionálta egész Jeruzsálemet az "oszthatatlan palesztin állam fővárosának" (????????????), és választott be egy halom csontkemény pszihopatát a "parlamentjükbe"...szóval, a helyzet remélnytelenebb, mint valaha...

Erre, a vezérek azt mondják:

- Ej, de jók a kilátások...remény van a békére...jól haladnak a dolgok...

Ezeknek a kijelentéseknek kb. annyi a komolysága, mintha azt mondaná valamelyik:

"Tegnap felmentem a Holdra léghajóval".

***

Igazából hasznosabb lenne, ha a világ hatalmasságai a palesztin nép számára - a reménytelenül korrupt, és háborodott maffiafőnök népvezéreik teljes megkerülésével - szigorúan ellenőrzött és hatékony segítségnyújtásról tárgyalnának, valamint ennek a megvalósítási terveit kidolgoznák...

...semmint hogy ilyen marhaságokat mondogatnának a sajtónak, szerte a világon.

süti beállítások módosítása