Így kínozza a CIA a foglyokat

 

A jövő héten nyilvánosságra kerül a CIA főfelügyelője által írt jelentés, mely szerint a kihallgatások során álkivégzéseket rendeztek meg, hogy így információt szedjenek ki a gyanúsítottakból, az ügynökség 9/11 utáni programjának részeként – írja a Newsweek.

 
Források szerint a jelentés leírja, hogy az egyik fogvatartottat, a robbantással gyanúsított Abd al-Rahim al-Nashirit a CIA kihallgatása során fegyverrel és elektrosokkal fenyegették meg. A források szerint – akik nevük elhallgatását kérték – Nashiri kihallgatói azért lengették előtte a fegyvert, hogy elhitessék vele, hogy le fogják lőni. A CIA tisztjei a kihallgatás során fúrógépet is bevetettek a vallomás kikényszerítésének érdekében.  „A cél az volt, hogy annyira megijesszék, hogy kiadja az összes információt” – nyilatkozta az egyik forrás. Egy szövetségi törvény, mely megtiltja a kínzás alkalmazását, kifejezettem megtiltja, hogy a foglyokat „közelgő halállal” fenyegessék.
 
A jelentés arról is beszámol, – a források szerint – hogy a fogvatartott melletti szobában megrendeztek egy álkivégzést. Az akció során eldördült egy lövés, amellyel egy álkivégzést eljátszva félemlítették meg a szomszéd szobában lévő gyanúsítottat. A jelentés írója több ilyen megrendezett kivégzésre is utalást tesz.
 
Hivatali posztjuk elhagyása előtt a Bush adminisztráció tisztségviselői megerősítették, hogy Nashiri egyike volt annak a három CIA által fogvatartott személynek, akit a vízbefojtásos módszernek vetettek alá. Azt is elismerték, hogy Nashiri egyike volt annak a két al-Kaidás fogolynak, akiknek fogvatartását és kihallgatását is részletesen dokumentálták CIA-s videoszalagokon. Később azonban az ügynökség titkos akcióiért felelős ágának vezetői elrendelték a szalagok megsemmisítését. A szalagok megsemmisítésének esetét immár több, mint egy éve szövetségi ügyész vizsgálja.
 
Ezek az új információk a CIA kihallgatási programjával kapcsolatban íródott hosszas jelentésben jelentek meg. A jelentést az ügynökség főfelügyelője készítette 2004 májusában és a jelentés célja az volt, hogy megvizsgálják milyen módon kivitelezték a CIA programját és, hogy követték-e az igazságügyi minisztérium kihallgatási technikákkal kapcsolatos útmutatásait. A források szerint a főfelügyelő megkritizálja az ügynökség néhány tisztjét, mivel azok átlépték a hivatalos előírásokat, a fogvatartottakon alkalmazott szélsőséges eljárásmódokkal.
 
Forrás: Newsweek

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr171331059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fido75 2009.08.23. 12:50:15

A tálibok megcsonkítják és lefejezik a túszaikat. Számomra nem, hogy elfogadhatatlanok, inkább elégtelenek a fenti kihallgatási technikák. A terroristákat nem kötik semmilyen morális szabályok, hogyan vehetnék fel velük másként a harcot? De ezt már Jack Bauer is megmondta.

Logan Grimnar 2009.08.23. 12:58:55

Sztem a BIZONYÍTOTTAN terroristák kihallgatására bármilyen eszköz bevethető. Tanácsért pedig a CIA forduljon a szadeszes képviselők apukáihoz: körmös bauer vagy pető apuka nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik e téren :-))

tetro 2009.08.23. 13:13:19

csak akkor nem tudom milyen jogon üldözzük a terroristákat. büntetjüket őket valamiért, amit amúgy velük szembe el lehet követni? arról nem is beszélve, hogy a vallatások azok még jóval azelőtt történnek, hogy bárkiről bármit tudnának biztosan. azt meg nehéz kimagyarázni, mikor valakit egy életre nyomorítanak meg guatanamon, aztán két év múlva csak úgy kiengedik, hogy bocs tévedtünk.

gyagyás 2009.08.23. 13:20:43

Ja lefejezni élőben azt lehet mi igenis kínozzék mint állat ezeket a buta majmokat másból nem értenek

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.23. 13:27:50

Logan Grimnar 2009.08.23. 12:58:55 : Azt mondanám, hogy igazad van, de az alanyok terrorista volta minhdaddig nem BIZONYÍTOTT, ameddig bíró el nem ítéli. Márpedig itt még a bírósági szakasz előtt vannak. És ezeknek a megátalkodott terroristáknak semmi sem szent és nem várható el tőlük annyi betyárbecsület, hogy beismerjék a gonoszságukat, tehát nem fogják őket elítélni. Ez az ellentmondás csak úgy oldható fel, ha azoknak a kínvallatását is megengedik,akik nem BIZONYÍTOTTAN terroristák. Nyugodj meg, ha ezekkel az eszközökkel kezelésbe veszik őket, akkor BÁRMIT bevallanak! :))))

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.08.23. 13:29:40

Jogok és szabályozások ide vagy oda, de ez a kamu kivégzés szerintem jó ötlet. A fogoly garantáltan beszarik és elénekel mindent ami kell, ÉS még bántódása sem esik közben. Szerintem mindenki jól járt.
Még mielőtt megkapom hogy egy szadista állat vagyok, azért gondoljon bele mindenki hogy hadifogoly terroristákkal mégis mit kéne csinálni? Kiscicákkal nyalassák őket körbe?

Bergeroth 2009.08.23. 13:32:08

„Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket.”
"De amikor a tiltott hónapok letelnek, akkor öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket! Fogjátok el őket! Ostromoljátok meg őket! Állítsatok nekik csapdát az összes leshelyről!"
"Hirdessétek az igét tüzzel, vassal!"
„Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket.”

Pár idézet a koránból. Mi ez, ha nem egy erőszakra és háborúra uszító vallás? Szerintem is be kellene tiltani, az arabokra napalmot dobni, felégetni a közel-keletet úgy ahogy van, az utolsó négyzetcentiméterig.
Probléma megoldva.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.23. 13:33:24

Mainframe · mainframe.blog.hu/ 2009.08.23. 13:29:40 : Igazad van, a szimulált kivégzéseket nálunk is be lehetne vezetni. Mondjuk akkor nem kellene súlyos milliókat költeni az adófizetők pénzéből a Magyarok Nyulai bűntetteinek bizonyítására. Csak a fejükhöz fognák a pisztolyt és más írnák is alá széepn sorben a beismerő vallomásokat. :)

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.23. 13:41:16

Csak azt nem értem, hogy miért sz@r@kodnak egyáltalán az amerikaika a büntetőeljárásokkal, meg hogy egyenként megkínozzák a foglyokat. Ezek csak a rezsim gyengedéségét mutató látszatintézkedések. Simán megtehették volna, hogy ledobnak az Abu-Ghraibre és Guantanamora egy szarinbombát, na persze csak az őrök távozása után. :))

lolperec 2009.08.23. 13:42:01

azért megfontolandó, hogy egy terrortámadásból leginkább kinek van haszna..
ittvan pl 9/11..
a terroristáknak?
ők elvileg meghaltak, az országukat pedig megszállta és porig rombolta az "áldozat" ország..
az áldozatnak?
az USAban x cég trillióbillió fegyvert adott el a hadseregnek..
mindenki jóljárt anyagilag, a 3ezer halott vállalható még így is..
a felvételeken jól látszott, hogy irányított robbantással döntötték le a tornyokat, valamint olyan ház is összedőlt, ahol még tüzet sem észleltek..
Irakban sohasem találtak tömegpusztító fegyvereket, és amikor a brit kormány szakértője úgy gondolta, hogy kitálal, véletlenül megöngyilkolta magát vidéken..

Martian (törölt) 2009.08.23. 13:42:36

A washingtoni államgépezet is egy "terrorszervezet"... csak éppen több pénzük van jórészt kesztyűs kézzel érvényesíteniük az érdekeiket.
Ha a "terrorista szervezeteknek" lenne pénzük repülőgépanyahajókra és hasonlókra, ők sem össze-vissza robbantgatással és lövöldözéssel élnének...

Martian (törölt) 2009.08.23. 13:45:54

@Bergeroth: "Pár idézet a koránból. Mi ez, ha nem egy erőszakra és háborúra uszító vallás? Szerintem is be kellene tiltani, az arabokra napalmot dobni, felégetni a közel-keletet úgy ahogy van, az utolsó négyzetcentiméterig."

Most idézzek az Ószövetségből, hogy Véreskezű Jehova mire uszította a szövetséges népét?
Akkor most dobjunk napalmot Jeruzsálemre, Izraelre, no meg a Vatikánra is..?
:)

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.23. 13:46:40

Martian 2009.08.23. 13:42:36 : Azért elég meredek, hogy megpróbálsz egyenlőségjelet tenni a terroristák és a Szabad Világ közé. Ezt hívjánk felénk morális nihilizmusnak.

Sajnos ez elég gyakori a szenvelgő európai baloldali értelmiségiek körében.

2009.08.23. 13:47:07

Olvassátok el Syolysenyicintől a Gulag szigetcsoport c. könyvet, ezek gyermekded semmiségek.

roland_bela (törölt) 2009.08.23. 13:51:35

igazatok van, az '56-os ellenforradalmár csőcselék is volt, olyan megátalkodott, hogy hazudott, és nemes tettként ábázolta a hőzöngéseket, a mocskok ölték azokat a szerencsétlen ávósokat élőben, de nem baj, mert az andrássy 60-ban kaptak a fejükre, bármit bevallottak, kit érdekel, hogyan meg miként kényszerítették ki a vallomásokat, meg az csicska rajk, nem kár érte...
jó az érvelésetek, de még a terroristákat is megilleti az ártatlanság védelme, pláne, ha egy demokratiks állam hadserege, telejesen legálisan, elhurcolja őket, és fogolytáborokba küldve üti, veri, vízbe folytja...

Fat Abbot 2009.08.23. 13:53:46

@Mainframe:
Ezek nem terroristák. Ezeket terrorizmussal gyanusítják. Van, hogy teljesen alaptalanul. Nehogy már jackbauertől idézgessünk, hogy mennyire érdemlik meg, meg mennyire nem!
A gusztustalan az, hogy a 21. században még mindig nem sikerült túllépni az inkvizíciós módszereken.

Martian (törölt) 2009.08.23. 14:04:10

@Márai Coelhó: csak arra céloztam, hogyha az erőforrások döntő hányada nem nálunk, hanem náluk lenne, akkor mi lennénk a csóró, kegyetlen fanatikusok, akiknek a vakhiten és a bombán kívül nem sok egyéb lehetőségük, veszteni valójuk van.
A "Szabad Világ" morálja csak egy vakolatréteg a Jólét téglafalán... ha holnapra harmadára csökkennének az Európában hozzáférhető erőforrások, jóval nagyobb káosz és zűrzavar lenne, mint amilyen most az arab világban van.

allodium (törölt) 2009.08.23. 14:10:32

@Martian: ha, lehetne kérni...

Martian (törölt) 2009.08.23. 14:12:51

@Fat Abbot: és persze kiderült, hogy akik a 9/11-es akciókban állítólag eltérítették a repcsiket, jó részük él és virul, közelében sem voltak az akkori eseményeknek és talán a "terrorszervezeteknek" sem.
És az a baj, ha látszatra, saccperkábé alapon gyűjtik be a gyanús személyeket, éppenhogy a valódi rosszfiúk maradhatnak szabadlábon... (persze ki tudja, lehet hogy ez a titkos cél)
:>

dundolka 2009.08.23. 14:13:19

@fido75: Nem lehet fegyfer egy magát jogállamnak tartó ország kezében ezen ezközök közül egy se.
Nem tudom te akarsz e ilyen világban élni ahol ez megtörténhet egy NEM DIKTATÓRIKUS RENDSZERBEN.
Jogállam az jogállam,a formák azért vannak hogy betartásk őket. Az USA és intézményei úgyis azt hiszik nekik lehet bármit. Rájuk fér némi lecke....

Leszezmégígyse (törölt) 2009.08.23. 14:15:31

Akik a vallás nevében öldökőlnek más vallású embereket azok rosszabbak az állatoknák.
Mindegy hogy muszlim,zsidó,keresztény vagy akármilyen más agymosás.
Ez az emberiség rákfenéje.

Bergeroth 2009.08.23. 14:15:50

@Martian: Igen. Véleményem szerint az összes vallást be kellene tiltani és remélhetőleg végre rend lenne, béke és nyugalom. :)

2009.08.23. 14:18:58

@Bergeroth: Nem sértésképp de ez jó ostoba post volt :) Ha tudnál bármit a Koránról nyilván tudnád kiket értettek hitetlenek alatt, mert nem minket és nem is a zsidókat.Azt meg végképp nem értem mi a baj azzal, hogy a Korán esetenként harciasabb, mint a Biblia ? Ettől még nem öltek kevesebb embert a vallás nevében (sőt) viszont nem is olyan képmutatóak. És könyörgöm ne ültessünk már át a mába egy 1400 éve íródott könyvet ami máshol, más körülmények közt keletkezett.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2009.08.23. 14:19:30

Az a helyzet, hogy ez a dolog semmilyen módon nem stimmel.
Ugyanis egy bizonyos George Bush áll a történet élén, akinek - saját nyilatkozata alapján - az vont az ideológiája, hogy amit ő tesz, az jó, mert ő Isten katonája.
Vele szemben állnak azok az emberek, akik szerinte amit ők tesznek, az jó, mert ők Isten katonái.

Ebben a történetben az amerikaiak pont ugyanolyan diktatúraként viselkedtek, mint pl a tálibok vagy akárki más.
A különbség nem itt van, hanem ott, hogy minden abszurditása ellenére Bush-t le lehetett váltani.
Erről viszont nem ő tehetett, hanem azok, akik úgy alkották meg az amerikai alkotmányt, ahogy.

nemezisazis 2009.08.23. 14:21:42

juj. juj-juj.
ez már már felháborító, hogy az ilyen helyre kerültektől vallatással próbálnak információt kinyerni. fúj. hát milyen világban élünk, állatok vagyunk mi?!

itt mindenki mindenkinek a barátja senki nem akar másoknak rosszat, és mindenkit azért visz el a cia találomra, mert azok a mocsok kormánykutyák mind perverzek és így élik ki a beteges hajlamaikat. kínzással.

úriember módjára tea vagy kávé mellett egy kellemes helyen kell megérdeklődni a kihallgatottaktól amit tudni szeretnének. és persze csak 11 után hogy legyen ideje megemészteni az ágyba felszolgált reggelit.

faszfejek..
mégis, hogy szednétek ki valakiből olyat amit nem akar és ezért nem is fog elmondani? mindezt anélkül, hogy lelki vagy fizikai terrorban részesítenétek? komolyan érdekel. mert szerintem ilyen nincs.

és általában az ilyen helyekre nem tévedésből kerülnek az emberek.
különben miért lenne jó az usának fenntartani direkt randomválogató kínzótáborokat, amibe aztán jól bele lehet kötni..

az hogy elkezdtek a börtönökkel foglalkozni, is csak egy politikai szardobálás.. egyet-kettőt elismernek mindenkit felkoncolnak aki parancsot teljesít, a főnökök megmaradnak, táborok bezárnak de a jéghegy megmarad..

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2009.08.23. 14:22:12

@Márai Coelhó: Nem hinném, hogy a "szabad világ" és a terroristák közt egyenlőség van _úgy általában_. Konkrétan ebben az ügyben viszont ugyanúgy viselkedett a szabad világ egy tagja, mint egy terrorista állam.

Bergeroth 2009.08.23. 14:22:17

@Jutocsa: "És könyörgöm ne ültessünk már át a mába egy 1400 éve íródott könyvet ami máshol, más körülmények közt keletkezett."

Nem mi ültetjük át, ők hisznek még mindig benne ugyanúgy, mint 1400 évvel ezelőtt. Ha nem így lenne, akkor lenne bennük egy minimális racionalítási érzék, egy minimális emberi hozzáállás, és egy minimális demokratikus felfogás.
Mindenkinek jobb lenne hidd el.

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.08.23. 14:23:24

ha egyikőtök családtagja lenne Guantanamo-n, azt hiszem árnyaltabban tudnátok fogalmazni a jogállamiságról. Ez egy érdekháború volt, semmi köze nem volt se Saddamhoz, se a nemlétező tömegfegyverekhez (pedig ez volt a causus belli), se Afganisztánhoz.
Ha egy ország névlegesen jogállam, akkor tartsa is be a játékszabályokat.
Ha nem tartja be, akkor meg ne tetszelegjen az igazságos világcsendőr szerepében. USAnak ez óriási károkat okozott a presztizsében, ezt évtizedekig fogják emlegetni.

ergerberger 2009.08.23. 14:24:06

Ezek gyíkok...
Addig kell belőlük darabokat levagdosni, amíg nem kezdenek el beszélni.

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.08.23. 14:24:29

@Bergeroth: Bush meg egy 2000 éves könyvre hivatkozva akarta igazolni a hadjáratát, ugyanaz...

pyromaster 2009.08.23. 14:28:22

Mi a fasz? Honnan ma' megent ez a sok kibaszott demokrata? Konnyu man megint okoskodni a szamitogeped mogul ? Basszatok meg! A tescoban meg fellokod a masikat egy leárazott kutyatálért. 20 ev mulva meg elvagod a masik nyakat egy pohar vizert.
Fasszopas az megy...

Martian (törölt) 2009.08.23. 14:28:22

@Bergeroth: "Véleményem szerint az összes vallást be kellene tiltani"

Ezzel a problémák:
1. akkor a Szabad Világ eszméjének annyi :)
2. a betiltás csak elszántabbá teheti a vallások híveit
3. ...tehát csukjuk le a Dalai Lámát és támogassuk a derék országgyarapító kínaiakat? :)
4. felmerül a gondolat, hogy igazából nem is a vallásokat, hanem az ideológiákat kellene betiltani (a Tőke és a Mein kapf "szentkönyvek" következményeit ismerve)... de akkor hol húzzuk meg a határt?
Verjük rabláncra a fanatikus ateistákat, konzervatív és liberális demokratákat is? :) és azokat is, akik azzal szítanak pártütést, hogy az Ősrobbanás nem 18, hanem 26 milliárd éve volt? :)

tiborc2008 2009.08.23. 14:28:51

Egy demokratikus állam sosem teheti meg, hogy náci-állam módjára viselkedjék. A saját törvényeiket be kellene tartani, különben semmi sem különbözteti meg őket azoktól. Sajnálatos, hogy az Egyesült Államok a nácizmus útjára lépett.

Bergeroth 2009.08.23. 14:28:53

@bs:
Nem a gondolkodás a lényege a dolognak, hanem a hozzáállás. Utálom az amcsi felfogást is, de miért van az, hogy náluk működnek a dolgok, az araboknál meg anarchia van, káosz és háború?
Rájuk akarjuk bízni a belső ügyeik intézését? Jó, rendben, csak ne csodálkozzunk ha pár év múlva kapjuk az atomot az arcunkba.

ergerberger 2009.08.23. 14:33:29

@Bergeroth: nemhiába majdnem-névrokonom maga, mert jófej. Csatlakozom!

Martian (törölt) 2009.08.23. 14:35:06

@Bergeroth: "Utálom az amcsi felfogást is, de miért van az, hogy náluk működnek a dolgok, az araboknál meg anarchia van, káosz és háború?"

Na de amikor az amcsik még 200 éve jórészt a földet túrták, náluk is jórészt a Colt meg a lincselés volt a mérce.
:)

És az is érdekes, hogy a keresztes háborúk időszakában a szultánok görög filozófusok munkásságáról társalogtak, közben az európai uralkodók jórésze még a saját nevét sem tudta leírni.

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.08.23. 14:40:43

@Bergeroth: van egy rakás ország akinél valahogy működnek a mindennapok, Szaudarábia, Katar, Kuvait, Egyiptom, Arab Emírségek...

Bergeroth 2009.08.23. 14:55:42

@bs: Hát ez az! Talán nekik kellene példát mutatni, ha már egyszer ott élnek egymás szomszédságában.

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.08.23. 14:58:15

ilyen alapon mi is példát vehetnénk Ausztriáról, aztán mégse.

Lucius Flavius Arrianus 2009.08.23. 16:16:07

Az emberi lény "sárkányfog-vetemény", mondta volt Kekropsz, legendabéli athéni uralkodó. Ez minden.
Könnyű az iszlámnak, nincsen morálteológiája, sőt, teológiája is egyfajta minimálverzió. Mohamed megalkotott egy jószerivel eretnekbiztos, egyszerű és a mindennapok emberi életét is meghatározó vallást. Kicsemegézte a Tórát és a Bibliát és azt látta, hogy ki kell belőle venni az egyéni emberi felelősség vállalásának zsidó-keresztény eszméjét, és mehet a menet. Az iszlám intellektualizmust pedig mi, keresztények romboltuk le, irtottuk ki a keresztes háborúk alatt. Az Iszlám akkor fanatizálódott és radikalizálódott, megjelentek a nagy áramlatokon (síita, szunnita, alavita) belüli szekták (iszmailiták, aszaszinok, drúzok etc.). Ezután már semmiféle esély nem volt egy békés modus vivendi kialakítására.
Mindazonáltal megjegyezném, a kereszténység védelmében, az alábbiakat. Ez az a vallás, ami - legalábbis - megpróbálta/megpróbálja megszelidíteni az emberiben rejlő sötét indulatokat; kiirtani a "sárkányfog-veteményt"; a kereszténység története - voltaképpen - nem más, mint annak a küzdelemnek a története, miképpen emelkedhet az emberiség önnön gyarlóságai fölé. Hogy ez sikeres volt-e, avagy sem, majd a nagyon távoli jövendő eldönti.
Az pedig, hogy egy halandó (Bush) miképpen hivatkozik a Könyvek Könyvére, egyszerű gyarlóság. Pitiáner eretnekekkel, saját aljas tetteikre isteni igazolást kereső gonosztevőkkel pedig nem csak a kereszténységben tudunk példát mutatni.

Martian (törölt) 2009.08.23. 21:44:42

@Lucius Flavius Arrianus: "Kicsemegézte a Tórát és a Bibliát és azt látta, hogy ki kell belőle venni az egyéni emberi felelősség vállalásának zsidó-keresztény eszméjét"

Az egyéni felelősségvállalást azért a keresztény teológia is jelentősen erodálta, ld. eredendő bűn, pusztán a hitvallásra épülő külső megváltottság... holott ezt Jézus nem így vezette fel, viszont Pál és a zsinatok sok mindent átértelmeztek.

"Mindazonáltal megjegyezném, a kereszténység védelmében, az alábbiakat. Ez az a vallás, ami - legalábbis - megpróbálta/megpróbálja megszelidíteni az emberiben rejlő sötét indulatokat; kiirtani a "sárkányfog-veteményt"

A kereszténység a gnoszticizmus felszámolásával csaknem minden erre vonatkozó valódi esélyt lesöpört és saját moralitását is aláaknázta.
Amire manapság szoktak hivatkozni e téren, az jórészt externálás, pszeudo-materializmus, az ember valódi (isteni) természetének meg nem szólítottsága.
De ez már messzire vezet az eredeti témához képest...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.08.23. 22:00:34

Komolyan mondom azért jó ilyen posztok kommentjeit olvasni, mert lemértehő, hogy milyen nagy az Isten állatkertja. Meg sem próbálok semmit értelmeset ideírni, mert értelme nem lenne.

Vannak elevetemült nézetű emberek posztjaikkal, de tárgyi tévedésekkel tömött posztok is.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.08.24. 00:56:32

@Márai Coelhó: Azért odaát elég sarkos a helyzet, ezeket az embereket többségükben úgy fogták el a fronton, és nem is a bűnösségük beismerését akarták hallani tőlük, hanem katonai paramétereket, számokat, adatokat. Erre pedig tökéletes ez a módszer. Perek koncepciósítására is, csak az más. (Félreértés ne essék, nem támogatom én itthon egyik oldalt sem, csak a két dolog alapvetően különböző, erre próbáltam rávilágítani.)

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.08.24. 01:03:51

@Fat Abbot: Ne haragudj de nem hiszem hogy az amcsi hadsereg egy hadiállapotban lévő országból, ahol csokorszám szedheti össze az olyan tálibokat akiket könnyű felismerni a nyakukban lógó kalasnyikovról (meg arról hogy lő rájuk ha meglátja őket) éppen az ártatlan kecskepásztorokkal fogja feltölteni a fogolytáborát, mellesleg nem is ingyen. Occam borotvája megvan?

süti beállítások módosítása