Franciaország szerint Izrael nem akar többé békét

Franciaország attól tart, hogy Izrael már nem törekszik a közel-keleti békére, nyilatkozta Bernard Kouchner, francia külügyminiszter kedden, majd hozzátette, Párizs továbbra is határozottan ellenzi a ciszjordániai építkezéseket.
 
Benjamin Netanyahu, izraeli miniszterelnök hétfőn szokatlanul tartózkodó tárgyalásokat tartott Barack Obama, amerikai elnökkel és várhatóan szerdán találkozik Nicolas Sarkozy, francia elnökkel.
 
Egy francia rádióadón közölt interjú során Kouchner egyértelművé tette, hogy az izraeli-palesztin béketárgyalások terén egyáltalán nem vár hirtelen áttörésre.
 
 "Ami igazán bánt engem és  igazán sokkol bennünket, az az, hogy régebben létezett egy hatalmas békemozgalom Izraelben. Volt egy olyan baloldal, mely hallatott magáról és igazi békére való vágyáról is” - mondta Kouchner.
 
“Úgy tűnik nekem, – és remélem, hogy óriásit tévedek – hogy ez a vágy tökéletesen eltűnt, mintha az emberek többé nem is hinnének benne” - tette hozzá a külügyminiszter.
 
Amikor Sarkozy 2007-ben elfoglalta tisztségét, keményen dolgozott azért, hogy jobbá tegye az időnként elég fagyos francia-izraeli kapcsolatokat és hitt benne, hogy Párizs soha sem lehet hiteles fél a közel-keleti béketárgyalásokban, ha elfogultnak tűnik az arab világ irányában.
 
Ennek ellenére a Netanyahu kormánnyal való kapcsolatok nem alakultak egyszerűen és Franciaország különösen határozottan követelte, hogy Izrael állítsa le a ciszjordániai telepek építését.
 
Míg Obama elnök nemrégiben lazított az Izraelt érintő amerikai nyomáson a telepek ügyében és az építkezések korlátozását kérte (Obama korábban az építkezések befagyasztását követelte), addig Kouchner semmilyen ilyen engedményt nem tett.
 
Kouchner – hogy nyomatékosítsa a két ország közti, nemritkán problematikus kapcsolatot – a múlt hónapban törölte utazását, mely során Izraelt és a palesztin területeket látogatta volna meg. Habár hivatalosan nem indokolták meg az esetet, az egyik francia diplomata elmondta, hogy Izrael megnehezítette a Gázába való belépést.
 
Kouchner kedden megerősítette, hogy a közeljövőben meglátogatná a térséget és hozzátette, utazását arra használná, hogy a palesztin elnököt, Mahmud Abbászt meggyőzze, induljon újra a januárra tervezett választásokon.
 
Abbász a múlt héten jelentette be, hogy nem indul újra a választásokon. Franciaország tart tőle, hogy az ifjú palesztin politikusok nemzedéke kevésbé lesz majd elkötelezett a megbékélés irányában.
 
„Ezt újra át kell beszélnünk Mahmud Abbásszal” - nyilatkozta Kouchner.
 
Két nappal Netanyahu látogatása után Basar Asszad, szír elnök fog Párizsban tárgyalni Sarkozyvel.
 

Francia források – hogy bárminemű spekulációt eloszlassanak, miszerint Franciaország a két nemzet közti közvetítőként működne – azt nyilatkozták, hogy a két találkozó nem áll egymással kapcsolatban. 

 
Forrás: Haaretz

 

Címkék: franciaország izrael szíria benyamin netanyahu mahmoud abbasz bernard kouchner basar asszad

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr501516412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lacapc 2009.11.11. 10:53:14

a szél nem innen fúj. hanem onnan, hogy még 1 Biztonsági Tanács állandó tag (Fro.) támogatja az iráni fegyverkezést. Mert minden, ami ma Izraelt gyengíti, az Ahmadinedzsádot erősíti. ugyanis az iráni propaganda rögtön szajkózza: nem szabad ám telepet bővíteni a szegény palesztinok földjén! erre már nagyon nehéz egységes BT szankciókkal sújtani Iránra

Tilikov (törölt) 2009.11.11. 12:06:32

@Lacapc: A franciák és oroszok azt ajánlják Iránnak, hogy náluk dúsítsa a fűtőanyagát. Ezzel nem támogatják az iráni fegyverkezést, éppen hogy kifognák alóla a szelet. Az meg hogy nem szabad telepeket építeni mások földjén, nem csak iráni propaganda. Minden területszerzésben és kolonizációban nem érdekelt állam így gondolja, keleten és nyugaton egyaránt.

Szvsz szankciók helyett partneri viszonyt kellene inkább Iránnal kiépíteni, a Nabucco vezeték lehetne ennek a próbaköve. Nekünk magyaroknak Iránnal szemben a gazdasági együttműködés, az oroszok utáni második energiaforrás biztosítása lenne az érdekünk, nem a szankciók, és még kevésbé a háború.

Az iráni rezsim nem éppen szentek gyülekezete. Az izraeli sem. Ha egymásnak ugranak, az a kettejük ügye, Irán legalább belátja ezt, Izrael viszont folyton azért sír, mert a nyugatiak nem vonulnak önként és dalolva az ő piszkos háborújukba. Ha nem akarnak békét, hát nem lesz náluk béke, de azért másnál engedtessék már meg, hogy legyen.

Lacapc 2009.11.11. 13:22:12

@Tilikov: ugyanmár. Gondolod, hogy te kimaradsz? egyébként ez tetszik: "szankciók helyett partneri viszonyt kellene inkább Iránnal kiépíteni, a Nabucco vezeték lehetne ennek a próbaköve." csak nehogy atomsilók álljanak a vezetéket őrző őrbódék helyén... a világpolitikát nem a magyarok csinálják, de érteni azért lehetne hozzá.

nemzetiszocialista 2009.11.12. 19:20:10

Izrael valóban sohasem akar békét a közel-keleten,egyszerűen nem érdeke.Nevetséges lenne úgy a békéréről beszélni,hogy közben az általa megszállt területeken írtja a Palesztínokat.Egy folyamatos háborús állapot fenntartása szerintük feljogosítja Izraelt a megszállt területek további megtartására. A megoldás kulcsa mindenképpen Irán lesz.És ettől fél az összes zsidó tőkétől függő állam.Mindenki tudja,hogy ebben az ügyben az igazság a Palesztínok oldalán áll,de hát a pénz beszél... Télnyleg a partneri viszonyt kellene erőltetni.Igy még jól ki lehetne jönni a dologból.

Tilikov (törölt) 2009.11.12. 19:23:33

@Lacapc: "ugyanmár. Gondolod, hogy te kimaradsz?"

Szerinted? Vagy talán úgy gondolod, ha Tel-Avivban rátenyerelnek a piros gombra, akkor Magyarországon általános sorozás lesz és visznek minket a Közel-Keletre? Jó cimbik vagyunk Izraellel, de tőlünk max néhány száz hivatásos menne segíteni. Én lelkiismereti okokból megtagahatnám a katonáskodást, nálunk az EU-ban ilyet is lehet, és tényleg, mi közöm is lenne nekem ehhez az ügyhöz.

"csak nehogy atomsilók álljanak a vezetéket őrző őrbódék helyén"

Akár atomsilók is állhatnának ott. Ha korrektül kezelnék a gázbizniszt, akkor nem lenne képtelenség a partneri viszony velük. Európára nem jelent közvetlen veszélyt Irán, sokkal nagyobb veszély nekünk, hogy Izrael belerángatna minket egy háborúba ellenük.

nemzetiszocialista 2009.11.12. 19:29:46

@Tilikov: No arra azért kiváncsi lennék,hogy Izrael hogyan rángatná bele Magyarországot egy háborúba.Itt legfeljebb annyi zsidóbarát él,ahány zsidó...A többi pedig rászarna arra,ha Izrael eltünne a föld szinéről.Én sem ejtenék könnyeket,hacsak nem örömkönnyeket.

Tilikov (törölt) 2009.11.12. 19:56:23

@nemzetiszocialista: Magyarok vannak pl. Afganisztánban is. Ha Iránban helyzet lenne, alattuk is felforrósodna a talaj.

nemzetiszocialista 2009.11.12. 21:22:08

@Tilikov: Ebben van valami. Persze,azért abba is bele kell gondolnunk,hogy egy esetleges izraeli-iráni konfliktus esetén,ami nem lenne kis volumenű ( nem Libanon lenne,ahol szinte csak csúzli és vizipisztoly van) az összes arab össznépileg rávetné magát a koncra,tehát nem egyfrontos háborúra kell készülni a zsidóknak.A többfrontos háborúba pedig már egy jóval nagyobb hatalomnak is beletört már a bicskája...Nehéz helyzetben lesznek a zsidók.Akkor a nyugati hatalmak pedig lehet,hogy átgondolják a "barátság" mértékét.Veszett ügyre nem biztos ,hogy áldozni fognak.Nem hinném,hogy Németország,vagy Franciaország kitart majd a zsidók mellett.Annyira azért nem népszerűek arrafelé,hogy akár csak egy emberáldozatot is megérnének. A pénzes zsidók Amerikában élnek,azoknak nem lesz bántódásuk. Kit érdekel a sivatagi zsidó élete? Senkit.A zsidókat amióta világ a világ,minden évszázadban utolérte a végzete,a XX.századi kaland sem volt egy fáklyás menet,de ami a XXI.-ben fog bekövetkezni,az súlyosabb lesz mindegyiknél.Erre ráteszek egy zacskó zizit! Túlfeszítik a húrt,és akkor arabok egyszer a történelemben összefognak.Nem tudni hogyan viselkedik akkor majd Szaud-Arábia és Jordánia. Ők alvó bombák most,de mi lesz később? Nehéz kérdés ez,de egy biztos,Izraelnek nem sok jövőt jósolok,ha továbbra is terrorizálja a szomszédait ill. a Palesztínokat.

Galak (törölt) 2009.11.12. 21:42:38

@nemzetiszocialista: Birom ezeket a végítélet jóslatokat, mindig az van bennük hogy a muzulmánok együtt lerohanják Izraelt (lehetőleg mind az 1,5 milliárd egyszerre) az meg lesz szíves megsemmisülni, mert hát ez a dolga, a történelem kereke, stb.,stb.
Ezek a jóslatok aztán megcáfolódnak immár 60 éve folyamatosan, de ez senkit se zavar. Na meg ott az az apróság, amit izraeli atomarzenálnak neveznek, ami alsó hangon is 200 robbanófej, de nem lennék meglepve ha 400 lenne.
Reálisan "mindössze" annyi képzelhető el, hogy a régi négyes fogat (Egyiptom, Jordánia, Szíria, Libanon) összeáll és megpróbálnak alkotni valamit együtt, de ezek a próbálkozások már többször is katasztrófálisan végződtek a múltban.

nemzetiszocialista 2009.11.12. 22:00:09

@Galak: Izrael 60 éve folyamatosan arra törekszik,hogy megossza az arab egységet,miközben az általad említett katonai arzenált létrehozta.Ez igaz,de a közel-keletet a katonai konfliktusokon kívül más is fenyegeti ,mégpedig rohanó lépésben. Ez pedig az öko-probléma ill. az olajkészletek felélése.A vízhiány mindenkit fenyegetni fog,lehet akárhány atomtöltete. Feldughatják a seggükbe,ha nem lesz víz. A helyzet kiszámíthatatlan. A másik probléma,az atom használata. Izraelt ugyanúgy elérné az atomszennyezés,ezért nem hinném,hogy egykönnyen használnák.Emlékszel,hogy be voltak ilyedve a kuwaiti konfliktus idején? Pedig akkor csak néhány egyszerű rakétát lőttek ki az irakiak,azt is csak felemás módon...Mindenki félt a vegyi töltettől.Nem kell atom,annyi vegyi fegyvere van ott az araboknak is,hogy ihaj.Irán már régóta rákészült a kontrára és egyre jobbak a lapjai.Gondolod,hogy ennyire be lenne szarva a nyugat,ha nem lenne ott valami valós alapja a feltételezéseknek?
Egyébként Egyiptom nem hinném,hogy eltávolodna a jelenlegi puha pacifista pozicióból.Ez jó nekik.A többiek viszont ténylegesen esélyesek az összefogásra,de ez kevések tűnik számomra.

Lacapc 2009.11.13. 08:54:28

senkit nem akarok szűklátókörűséggel vádolni, de ha tel-avivban (én inkább teheránt mondanék, nagyon viszket ahmadinedzsád mutatóujja...) megnyomják a pirosa gombot, akkor hatásokat nem úgy jelentkeznek, hogy általános sorozás magyarországon. Hanem iszonyú gazdasági válság, menekültáradatok stb. a globalizmus nagyon összetett jelenség. és a közel-kelet egy különsöen érzékeny góc. nincs kgst és semmi ami a hatásokat mérsékelné.

Tilikov (törölt) 2009.11.13. 10:08:37

@Lacapc: Még jó hogy nem vádolsz senkit szűklátókörűséggel, ha még azt sem tudod, hogy Ahmedinezsádnak semmi befolyása nincs az atomprogramra. Az egész a Forradalmi Gárda irányítása alatt van, akiknek Khamenei osztja a lapokat. Másodszor, nem azért kell nekik a bomba, hogy megnyomják a piros gombot, hanem hogy Izrael ne tudja őket folyamatosan fenyegetni.

És ha a Közel-Kelet szerinted is egy különösen érzékeny góc, akkor nem értem miért támogatod Izrael háborús politikáját. Nem csak Irán állítja és nem csak Franciaország, hogy Izrael nem akar békét, valamiért tényleg azt akarják, hogy elfekélyesedjen a góc.

J.Ildiko 2009.11.13. 10:28:01

@Tilikov:

Ha úgy gondolod Izrael fenyegeti Iránt, akkor jobb ha "eldobod a tollat" és valami mással kezdesz foglalkozni....

J.Ildiko 2009.11.13. 10:29:15

@Tilikov:

Ha úgy gondolod, hogy Izrael fenyegeti Iránt, akkor jobb ha "eldobod a tollat" és valami mással kezdesz foglalkozni....

Tilikov (törölt) 2009.11.13. 11:59:13

@j. i: Én úgy gondolom, hogy mindketten fenyegetik egymást. Ha viszont te azt gondolod, hogy csak az egyikük fenyegeti a másikat, a vérszomjas a pacifistát, akkor neked kell a tollat eldobnod.

Vagy szerinted Izrael nem fenyegeti Iránt? Ha lenne időm belinkelnék neked néhány ezer nyilatkozatot amelyben konkrét háborúval fenyegetőznek, de ezeket te is ismered, csak te úgy véled, hogy önvédelemből fenyegetőznek. Olyanok is vannak akik a másik oldalon gondolják ugyanezt, és ők sem tévednek. Nem egyszerű ügy ez, a jó és a rossz képlet itt nem fog eligazítani, csak bajba sodorni.

nemzetiszocialista 2009.11.13. 18:41:44

@j. i: Izrael már 1948-tól,az angol fennhatóság alatt is folyamatosan terrorizált mindenkit. Először Angliát, terrortámadásokat hajtott végre a helyőrségek ellen. Mivel Anglia akkor már olyan gyenge volt mint egy harmatos libafos,inkább feladta az ügyet.Hiba volt,de hát az angol oroszlán már csak egy pici cicuska volt,nem volt ereje.El is vesztette az összes gyarmatát rövid időn belül. Nos,a zsidók azonnal,még a kivonulás napján megalakították a határok nélküli Izrael államot.Ettől a naptól kezdve beindult a palesztínok szisztematikus kiirtása.Amit Hitler tett az csúnya dolog,de Izrael ezt büntetlenül teheti 60 éve!!! Még hogy pacifista Izrael ! Egy nagy szart! A legerőszakosabb terrorista államok egyike.
Nem nagyon kellene nekik szidni Dolfi bácsit,ők mégnagyobb fasiszták ! Ráadásul még idegen földön is uralkodnak...Közük nincs a palesztínok földjéhez! Én bízom Iránban. Talán rendet tud tenni a közel-keleten.Egyszerűen nincs más alternatíva,hiszen Izrael nem akar békét !

Galak (törölt) 2009.11.13. 21:39:12

@nemzetiszocialista: Izrael márpedig békét akar. Az eddig megkötött békeszerződések (Egyiptom, Jordánia) tartósnak és sikeresnek bizonyultak. Ugyanez lesz Szíriával és Libanonnal is. Ha valaki ellenzi mindezt, akkor azokat a személyeket vagy csoportokat félre kell állítani vagyis az Iráni befolyást meg kell szüntetni minden Izraellel szomszédos államban. Szóval lehet béke nagy háború és pusztítás nélkül is.

Tilikov (törölt) 2009.11.14. 12:16:56

@Galak: Hát, ez a szíriai és libanoni béke nem lesz egy sima ügy. A szírek a Golán-fennsík visszaadásáig tárgyalni sem lesznek hajlandóak, Libanonban meg szinte még el sem oszlott az előző háború füstje, békéről itt beszélni is korai.

De legyen úgy! Ha tényleg békét akar Izrael, én kívánom, hogy sikerüljön nekik. Azonban legfontosabb békekötést kifelejtetted: mindenekelőtt a palesztinokkal kellene békét kötnie. Mert lehet ugyan csűrni-csavarni a szót, de mindenki tudja, hogy a West Banknak elnevezett terület egy megszállt övezet, és megszállt övezetekben ritkán virágzik a béke. Amíg a palesztinoknak nem lehet államuk, addig békét kötni sem lehet kivel. Békét akarni valakikkel és közben kolonizálni a területeiket, a kettő kizárja egymást, akkor most békét akarnak vagy zsidó telepeket?