Lehet, hogy el kellene gondolkodni az egyállami megoldáson

 

A palesztin nép arra irányuló reményei, hogy az Obama kormány kitart az izraeli telepek építésének befagyasztása mellett immár szertefoszlottak. Különösen nehéz pillanat volt a palesztinok számára, amikor Hillary Rodham Clinton, amerikai külügyminiszter-asszony „példa nélkülinek” nevezte Izrael azon ígéretét, mely szerint az a jövőben korlátozni fogja a telepek terjeszkedését – írja John V. Whitbeck, nemzetközi jogász a The Christian Science Monitor hasábjain. 

Washington azt az eshetőséget sugallja, hogy „a két állam megoldás többé nem opció és talán a palesztin népnek inkább egy olyan egyállami megoldásra kellene fókuszálnia, melyben muszlimok, keresztények és zsidók egyenlőként élnek” - nyilatkozta Szaeb Erekat, palesztin főtárgyaló a sajtónak.

A Christian Science Monitor újságírója szerint a palesztin főtárgyaló kijelentése fordulópontot jelenthet a hosszúranyúló és igen nehézkes közel-keleti békefolyamatban.
 
 
Nem a The Christian Science Monitor újságírója volt azonban az egyetlen, aki az egyállami megoldás mellett állt ki. Moammer Ghaddafi, Líbia vezetője korábban szintén azzal az ötlettel állt elő, hogy hozzanak létre egyetlen államot – Iszratín (az arab Filasztín és Iszraíl összeolvasztásából) néven – melyben palesztinok és zsidók együtt élhetnek, egyenlő jogokkal, békében. A vezető ugyanakkor hozzátette, amennyiben az izraeliek nem hajlandók elfogadni egy közös állam létrehozását, elköltözhetnek Hawaiira, Alaszkába, vagy a Csendes-óceán egy szigetére, és ott békében élhetnek.
 

Az úgynevezett békefolyamat hosszú évei alatt a felek következetesen és előre megjósolhatóan lecsúsztak a határidőkről. Mindezeket a „bukásokat” csak megkönnyítette az a tény, hogy Izrael számára a „bukásnak” nem volt más következménye, mint a status quo fenntartása. Ez pedig az eddigi összes izraeli kormány számára nemcsak elviselhető, de annál is inkább kívánatos, mint bármilyen reálisan megvalósítható alternatíva.  Izrael számára a „bukás” mindigis magában hordozta a „sikert”, hiszen a béketárgyalások bukásai lehetővé tették számára, hogy folytassa a palesztin területek elkobzását, a ciszjordániai telepek bővítését, a kizárólag zsidók számára készülő utak építését és a megszállás véglegessé és visszafordíthatatlanná tételét. 

Ennek, mindenki érdekében változnia kell. Annak érdekében, hogy az esetleges új tárgyalások során bármilyen eshetősége legyen a sikernek, a bukásnak egyértelmű és kényszerítő következményei kell hogy legyenek, melyeket az izraeliek megfellebbezhetetlennek találnak .

A palesztin vezetésnek – akár Mahmoud Abbásszal, akár nélküle – hajlandóságot kellene mutatni az Izraellel való tárgyalások folytatására, amennyiben azonban 2010 végére nem sikerül aláírni egy kétállami megegyezést, a palesztin népnek nem lesz más választása, minthogy a demokrácián keresztül keressen igazságot és szabadságot. Ebben az esetben a palesztinoknak teljes jogú állampolgáraivá kellene válniuk egy olyan országnak, melyet 1948 előtt Palesztinának hívtak és faji, vagy vallási diszkrimináció nélkül kellene élniük egyenlő jogokkal.

Az Arab Ligának nyilvánosan ki kellene jelentenie, hogy az igen nagylelkű arab békekezdeményezés, mely 2002 márciusától tartós békét és normális diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat ajánlott fel Izraelnek cserébe azért, hogy az utóbbi követi a nemzetközi törvényeket lekerül a napirendről és hatályát veszti, amennyiben 2010 végéig nem írnak alá békeegyezményt. 

Ezen a ponton, nem előtte, a komoly és értelmes tárgyalások kezdetét vehetik. Tekintettel arra, hogy az izraeli telepek milyen mélyen behatoltak a palesztin területekre már túl késő lehet egy megfelelő ’kétállami’ megoldás eléréséhez. Mivel valóban túl késő van már ehhez az izraeliek, palesztinok és a világ tudni fogja és ezek után képes lesz erőfeszítéseit az egyetlen másik megfelelő alternatívára összpontosítani.

Még az is lehetséges, hogy ha a következő év során az izraeliek rá vannak kényszerítve, hogy egy olyan, teljesen demokratikus államban való együttélés lehetőségén gondolkodjanak, mely egyenlő jogokat biztosít minden állampolgára számára, hogy sokuk kevésbé rosszul tekint erre a „fenyegetésre”, mint ahogyan azt korábban tette.


Forrás: The Christian Science Monitor

 

 

Címkék: usa izrael hillary clinton palesztin szaeb erekat egyállami megoldás kétállami megoldás arab liga

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr671535440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tenkes 2009.11.19. 09:01:36

@nemzetszocialista : Olyan ,hogy palesztin nep letezik ,na meg az is rohelyes,-- "Izrael ma a Palesztínok földjét birtokolja."

ha ez igy lenne ,akkor mi az , Sziria,Jordania ??? Vizsgalld meg milyen teruleten jottek letre.Es erdemes megvizsgallni,hogy valoban mennyi palesztin arab ellt ezen a teruleten ,a masodik v.haboru elott.

Ideje befejezni a tortenelem hamisitast

nemzetiszocialista 2009.11.19. 10:39:48

@tenkes: Szerintem is ideje lenne befejezni a történelem hamisítást.
A második világháború előtt ezen területek francia és angol mandátumterületek voltak döntő többségben arab ill. palesztín lakossággal.Egész Észak-Afrikát és a Közel-Keletet fenti két "nagyhatalom" osztotta fel egymás között. Természetesen egy zsidó kisebbség is élt a területen,főleg Jeruzsálem környékén.Többségüket még a Római Birodalom idején kiirtották a rómaiak,pedig több kisebb/nagyobb településük is volt akkoriban. A zsidó államiság már az ókorban szertefoszlott.A középkorban is szinte csak Jeruzsálem volt a székhelyük.A keresztények néhány sikeres és sikertelen keresztesháború után letettek Jeruzsálem birtoklásáról.Egy halom zsidót megöltek és kész,maradtak ahányan maradtak.Ez a zsidóság történelme.Nem biztos ,hogy mint abszolúte kissebségnek ezen a területen nekik lenne állmisághoz joguk szemben az őslakos többséggel.Ezen az alapon a Magyarországon élő zsidó lakosság kikiálthatna egy önálló államot,amit ők a belvárosban egy nagy fallal körül is vehetnének ( mint a Gázai-övezetben teszik) és minden arra tévedő magyart,korra és nemre való tekintet nélkül figyelmeztetés nélkül lelőhetnének,ahogy teszik a fentebb említett helyen.Mi magyaroknak pedig tűrnünk kellene,hogy elveszik a földünket.Szerinted ez tényleg így helyes??? Még szép hogy jogos a palesztín lakosság harca!

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.11.19. 11:25:41

Az egyetlen megoldás az egy állam; és az Palesztína.

Lacapc 2009.11.19. 12:04:05

@nemzetiszocialista: sohasem létezett palesztinok, sohasem létezett államukat, egy sohasem létezett történelem alapján akarják legitimizálni.
de a cikkre vissztérve: Tulajdonképpen paleszarabok mit is tettek le az asztalra a béke érdekében? Ja, hogy még semmit...Még a Fatah Alapokmányukból sem sikerült törölni az Izrael elpusztításáról szóló részt. ez azért beszédes, nem? :))) de "békeharcosokat" bátran küldenek buszokat robbantani. Valami baj lehet a muszlimok békefelfogásával... :)))

nemzetiszocialista 2009.11.19. 12:40:51

@Lacapc: Miközben a zsidók az általuk létrehozott menekülttáborokat lövik halomra,ahol legkevésbé sem találhatók palesztín harcosok. OTT GYEREKEK ÉS NŐK TENGŐDNEK IMMÁRON 50 ÉVE...Nagyon veszélyes elemek,tényleg...le kell mindet lőni! 1938-1943 között a zsidóság egy kicsit visszafogottabb volt...ugyan miért???

Lacapc 2009.11.19. 17:28:57

@nemzetiszocialista: és ez hol válasz, vagy cáfolat arra, amit írtam? egyébként az elmúlt 4 év alatt biztos nők és gyerekek indították azt a több ezer kassamot izraelre... Láttál te már hamas nagygyűlést? szerintem nézhetnél youtubot időnként! méghogy nők és gyerekek...

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.11.19. 20:39:12

@Lacapc: Ajánlanám figyelmedbe ezt a cikket: orszagoshirek.blogspot.com/2009/10/izraeli-sikerkonyv-amely-megdonti.html
Eredeti, angol nyelvű szöveg: www.zmag.org/znet/viewArticle/19090
Nos, elmondom a lényeget: zsidó (!) szerző t a g a d j a a z s i d ó n e m z e t, mint olyan, létezését!
Tanulságos...
@nemzetiszocialista: küldtem neked üzenetet, válaszolj, légyszíves...

nemzetiszocialista 2009.11.20. 09:25:14

@Lacapc: A Palesztín állam márpedig létezett 1948-ban,olyannyira,hogy még hivatalos pénzeszközük is volt.Megnézheted az idevágó katalógusukban.Csakhogy Izrael ugyanazon a területen létrehozta a határok nélküli államát.Az eredeti deklarátumban nem esett szó a határokról,amelyet a sajtótájékoztatón egy ujságiró mint kérdést felvetett.A válasz egyszerű volt: Izrael határait majd a későbbi háborúk fogják meghúzni. Ez igy történt,nemrég valamelyik tematikus csatornán le is vetítették az eredeti felvételeket. Szép kis államalapítás,az agresszió az alapdokumentum... Erre csak agresszióval lehet válaszolni.Bármilyen eszköz megengedett,ha egy nép a saját földjéért küzd,ahogy ezt már korábban jeleztem.

Lacapc 2009.11.20. 09:54:17

@Mudzsahid Al-Madzsar: a te szent könyved miért tartja akkor Dávidot, Salamont létező izraeli királynak? vagy Mohamed tévedett?! Zavara volt?
az egyébként külön jellemző, hogy a muszlimok szélsőjobbos-náci honlapokról vesznek át, és propagálnak.
egyébként István király sem létezett. És az ősi magyarok igazi leszármazottjai a jelenlegi romák (de legalábbis a pirézek.) ahogy jobban utánanéztem a magyar történelemnek, kiderült semmi nem igaz belőle. pedig én egy magyar szerző vagyok! :)))))

Lacapc 2009.11.20. 10:14:12

@nemzetiszocialista: persze. szervezett palesztin politikai élet volt, szervezett államalakulattal. Ezzel csak az a baj, hogy az ott élő ARABOK valamikor az 1950-es évek végén jöttek rá, hogy ők PALESZTINOK! :))))
egy sohase volt nép öntudatra ébredése. Egyébként eddig a palesztin önmeghatározás a filiszteusi leszármazottságot támogatta. Most kiderül, hogy ők zsidók igazi leszármazottjai? Ez 10 évente változik? :))) Nosza csináljunk már hozzá egy új történelmet! :))

nemzetiszocialista 2009.11.20. 11:30:52

@Lacapc: Azt ne mondtam,hogy a Palesztín állam tökéletesen szervezett volt.Ez nem igaz,de korábban hozták létre a Palesztin államot, mint Izraelt egy-ugyanazon a területen.Ez pedig történelmi tény!!! Kár bármit is elferdíteni rajta,mert ez jól dokumentált történelem.Palesztínok megalapították az államukat,miközben a zsidó terrorista csoportok az angol helyőrségeket robbantgatták naponta,egy Begin nevezetű terroristavezér irányítása alatt...Ez is tény,ne ferdits el rajta semmit,már kár lenne érte. Próbálom neked sorolni a történelmi tényeket,mindenfajta szubjektivizmus nélkül. Lehet,hogy Te utálod az arabokat és ez vezérel az állásfoglalásodban.Én antiszemita vagyok,de mégis igyekszem hagyatkozni a történelmi tényekre,próbálok elvonatkoztatni az érzéseimtől,mert az vakvágányra vezethet. Ami tény ,az tény.

nemzetiszocialista 2009.11.20. 12:38:41

@Mudzsahid Al-Madzsar: Nem jött át! Folyamatosan eltünnek az üzenetem.Miért lehet ez ???????

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.11.21. 14:04:44

@nemzetiszocialista: akkor neked kell megkeresned engem... a blogom környékén kutakodj... :)

Lacapc: szeretném, ha megjelölnéd azokat a Kegyes Korán passzusokat, amire hivatkoztál... egyébiránt Mohamed próféta (béke legyen vele) nem írta, hanem csak közvetítette az Egyedülvaló Legvégső Testamentumát...

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.11.21. 15:04:38

@Lacapc: szélsőjobbos-náci?! na, majd a fejedhez kapsz, amikor a blogspot és a znet egyszerre perel be...
itt a szélsőséges te vagy, mert cionista nézeteket szajkózol, amiről köztudott, hogy a terrorizmus táptalaja, emberiségellenes, és rasszista.

nemzetiszocialista 2009.11.21. 19:46:58

@Mudzsahid Al-Madzsar:
A cionizmus manapság a legerősebben terrorista és kirekesztő eszme!A német birodalom náci eszmeisége ehhez képest egy rózsaszínbe öltözött gyermeteg epizód csupán.Az legalább nyílt volt. A cionizmus senkit sem kimél.Sem mohamedánt,sem keresztényt,se budhistát. Persze engem ez nem talál sziven,mert fölötte állok mindennek. Nem vagyok semmilyen vallású sem !!! Ezért látom tisztán az ügyet,nem kötődöm semmihez sem. Egy egyszerű pogány kun vagyok.Nem hatnak rám hókuszpókuszok.Csak az elméleti fizikában hiszek,ezáltal kirekeszetem magam a termtés hitéből.Ez van. Igy könnyebben tudok állást foglalni bizonyos témákban.Az arab - zsidó vita is egy ilyen dolog. A baj onnan leleledzik,amikor a zsidók úgy gondolták,hogy egy vallás feljogosítja őket arra ,hogy etnikummá váljanak. Sohasem volt nemzeti identitásuk,csupán vallási volt az évezredek során. Ezen az alapon szétszóródtak a nagyvilágban. Mindenütt azt mondják,hogy zsidó vallású nem pedig azt,hogy zsidó nép.Nemzeti jelképük sem volt 1949-ig.A világháború után menni kellett mindenhonnan,már akinek még módja volt rá.A közös hit alapján ekkor kreáltak maguknak nemzeti identitást ami előtte SOHASEM VOLT ! Ez alapján megtörtént a jog nélküli államalapítás.Rögtön kreáltak egy történelmet is hozzá,ami persze nem igaz.A történelem része az írott és épített kultúra is ami persze nekik nincs,hiszem a korai Judea királyság óta a történelmük egyszerűen ZERO. A zsidóságot ,mint vallást persze ismerjük.Jelen volt az emberiség történelmében,ez kétségtelen.Gazdasági pusztulást hozott a világra évszázadokon át,ez volt az oka a korai pogromoknak,pl York városában a kora középkorban,Edward király szigorú zsidótörvényeinek,vagy a mi nagyszerű és bölcs II. András királyunk Aranybullájának és az azt megerősítő Beregi Egyezménynek.
Nem beszélve a Nürnbergi törvényekről.És még a világháború utáni időkből is szemezhetünk! A komcsi Lengyelországból a néhai GOMULKA kiutasította a zsidókat !!! Eladta dollárért a bőrüket,csak erről ma mindenki hallgat.Miért lehetett ez? Sztálin a zsidókat egy Himalája melletti piciny államba tömörítette.Puszta szeretetből. Minden bizonnyal egy bűnös vallásról beszélünk,mert különben senki üldözte volna őket a világon mindenhol.Az USA kivétel,ebben a profitéhségű államban helye van a zsidó rablógazdaságnak.Pénz beszél...

nemzetiszocialista 2009.11.21. 19:54:39

@Tilikov: Szerintem azért, mert a mai magyar demokrácia csak egy réteg demokráciája,a többinek pedig pofa be.No már most,ebben az esetbe a demokrácia nem is demokrácia,és aki demokráciáról beszél az egy diktatúra szócsöve.Igy megállapítható,hogy mi a külöbség a diktatúra és a demokráci a között.Az ,hogy a diktatúra az mindíg nyilt és egyértelmű,a demokrácia pedig egy sunyi fűalatti diktatúra.Érthető az okfejtés? Nincs benne paradoxon,hiába keresed !!!

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.11.21. 20:37:51

@nemzetiszocialista: egypicit javítanék: a Zsidó AT nem a Himalája mellett van/volt, hanem kicsit északabbra: az Amúr mellett. És azt hallottam, van még ott hely bőven, lehet inkább oda települni, a mi Hazánk helyett!!!
Írod: "Egy egyszerű pogány kun vagyok"... Nos, innen a Kiskunságból üzenem, legyél büszke az őseidre! És kijavítanálak: a kunok nem voltak pogányok, a kunok muszlimok voltak, akárcsak a kabarok, vagy a besenyők.

nemzetiszocialista 2009.11.21. 20:50:07

@Mudzsahid Al-Madzsar: Mire ide jöttünk,már pogányok voltunk.Ezért aztán voltunk is néha összetűzésben a Hunokkal.Persze ez is el lett simítva a tatárjárás után. IV.Béla belátta,hogy szükség vank ránk!Megtarthattuk pogányságunk,előjogokat kaptunk. Cserébe megakadályoztuk a 2.tatár inváziót.Olyan lovas sereget állítottunk fel ,mint még soha előtte más . Aztán később IV.Kun László királyunkat is tán kétszer átkozta ki a pápa pogány életmódja miatt.Nagy dolog...szerette a nőket! És akkor mi van?
Régen,amikor általános suliba jártam,volt egy történelmi térképünk.A nagy Szovjetúnió térképén 8.-as pici számmal volt jelölve a Zsidó SzSzSZK,ami olyan kicsi volt ,mint egy légypiszok.Tényleg arra emlékszem,hogy a Himalájánál volt,de lehet hogy Neked van igazad! Rosszul emlékezhetem,elvégre úgy 40-45 éve volt,hogy utoljára láttam. Mindegy, a végeredmény a lényeg! Biztosan van ott még hely! Hej!

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.11.21. 21:03:53

@nemzetiszocialista:
"pogányok" azért voltatok, mert akkor minket, muszlimokat pogánynak tekintettek...> magyariszlam.hu/magyartort.htm
a Birobidzsani Zsidó Autonóm Terület soha nem volt szöv.közt. a SZU-ban... :)
De hely az van még ott, az tuti! :Đ

nemzetiszocialista 2009.11.21. 21:22:02

@Mudzsahid Al-Madzsar: Utánanézek ennek a zsidó területnek.Muszály biztosan tudnom!
Igazad lehet a pogányság ügyével,de az akkori felfogás szerint aki nem keresztény az mind pogány.Persze a zsidóság akkor is kivétel volt. Az lehetett bárki...leginkább kereskedő,bankár vagy a királyi udvarban pénzügyekkel vagy sóügyekkel foglalkozó egyed...aztán amikor sok volt a hiány,mint pl. II. Lajos idején,akkor a Rákosmezején a nagyurak egyhangúlag kiáltották,hogy "égessük meg a zsidót",mármint a tolvaj kincstárnokot. Folyamatosan így jártak...A Német Válsztófejedelemségekben nem telt el úgy 5-10 év,hogy ne lett volna egy jókora pogrom. Mindent túlélnek...hihetetlen. Edward még a kora középkorban kitiltotta őket először Londonból,majd rá egy évre az egész angol királyságból.A törvényt,ha jól emlékszem a XVII.sz. végén törölték el.
Nemzeti vagyonvédelmi okokból itt is kellene már egy ilyen törvény.
Rövid folyamata ez lehetne:
1,Törvény megalkotása
2,Elbocsátó okiratok kézbesítése
3,Teljes vagyon zárolása
4,Könnyes búcsú a repülőtéren
5,Integetés kék-fehér zsebkendővel,bal kézben libával
6,Az utolsó kilépő napjának nemzeti ünneppé nyilvánítása
7,Diplomácia kapcsolat bontása
8,Palesztín állam elismerése

Szerinted? Megoldható nenne?

nemzetiszocialista 2009.11.21. 21:39:51

@Mudzsahid Al-Madzsar: Elolvastam a cikket,bocsi csak most volt időm rá. No,erről beszélek én is mindíg! Nincs történelmi kapcsolat a júdeai királyság és a mai Izrael között.És ezt egy zsidó állítja! HISZEK NEKI !!! Inkább neki mint Köves Slomo-nak,vagy mi a neve...

Mudzsahid Al-Madzsar · http://www.magyarmudzsahid.blogspot.com 2009.11.22. 09:27:36

@nemzetiszocialista: amit ember hozott létre, azt ember meg is változtathatja (Trianon, "Izrael", stb.)

Tilikov (törölt) 2009.11.22. 10:03:45

@nemzetiszocialista: "Szerintem azért, mert a mai magyar demokrácia csak egy réteg demokráciája,a többinek pedig pofa be."

Téged talán nem engednek be a választófülkébe? Te is a réteg tagja vagy ha elmész szavazni, senki nem gátol benne. Sokan hallatják manapság ezt, de hozzád hasonlóan mindenki csak kinyilatkoztatja a véleményét, anélkül hogy bármilyen érvvel alátámasztaná. Ha komolyan megvizsgáljuk az európai demokráciákat arra jutunk, hogy sehol a világon nincsenek ilyen széleskörű szabadságjogok mint itt, se Amerikában, se Ázsiában, se Afrikában.

Akkor mégis milyen diktatúra? Csak nézz rá az EU új elnökére, soha nem lesz és nem is lehet belőle diktátor, olyannyira meg vannak osztva a jogkörök az EU-ban, a nemzeti kormányok nagyobb szabadságot élveznek mint bármilyen más államszövetségben.

De nézhetjük Magyarországot is. Diktatúra lenne? Akkor a kormány nem adná át a helyét jövőre az ellenzéknek. Az esedékes kormányváltás a demokrácia hozománya lesz, egy diktatúrában nem lehetne választani sem.

A paradoxon az, hogy pont azok nevezik diktatúrának a demokráciánkat, akik szívesebben látnának diktatúrát demokrácia helyett.

Lacapc 2009.11.22. 13:00:32

@Tilikov: pontosan. zavarja is a muzulmán diktatúrákat, az a piciny demokratikus oázis, Izrael, ahol nincsenek politikai börtönök a másként gondolkodókkal szemben, a nőknek jogaik(!) vannak és még napestig lehetne sorolni a demokratikus különbségeket. (most is röhögök, hogy morvai hisztike Iránból(!) akart ellenőröket hívni a magyar választások tiszta lebonyolításának érdekében. Sajnos hiányoznak azok az orvosi, biológiai, kémiai, közgazdasági Nobel-díjasok akik a muszlim "civilizációból" érkeznének... Azok sajnos leginkább zsidók. El se tudom képzelni, mi lenne velünk ha egy muzulmán "Anyák megmentőjére" kellene várnunk. Szerencsére volt egy Semmelweis Ignácunk...

Tilikov (törölt) 2009.11.22. 13:47:32

@Lacapc: Nos, én elsősorban az EU-t és Magyarországot védtem a diktatúra hamis vádja ellen. Izraelben sem gondolom, hogy diktatúra lenne, de azért én a demokrácia mintapéldájának se nevezném.

És hogy mire alapozom ezt? 3 millió arab él Izraelben, 2.5 a west bank területén, 0.5 a gázai övezetben. Hivatalosan ezek nem Izrael részei, de mivel Izrael nem ismeri el a szuverenitásukat és katonailag is ellenőrzi a területüket, ki lehet jelenteni, hogy ez a 3 millió arab izraeli fennhatóság alatt él. Márpedig ha így van és mindeközben még Irael demokrácia is, akkor vallástól és etnikumtól függetlenül teljes jogegyenlőséget kellene biztosítania ennek a 3 millió embernek is a 7 millió zsidó mellett. Kétségtelen, hogy ez nincs így, és én ezért a "demokratikus oázis" jelzőt nem tartom indokoltnak.

Tilikov (törölt) 2009.11.22. 13:54:16

A címre visszautalva, ez lenne az egyállami megoldás feltétele, de ezt úgy látszik egyik fél sem akarja. És ha az egyállami megoldásnak nincs esélye, akkor inkább a másik megoldáson kéne elgondolkozni, a kétállamin.

Galak (törölt) 2009.11.22. 18:33:43

Egyállam zsidóknak és palesztinoknak?! Ez gyakorlatilag szabad kezet adna a dzsihádra. Intifáda lenne ez a köbön. Ebben az esetben megyek és belépek az újonnan megalakuló Irgunba.
Röhejes fa*zság.

ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.11.22. 18:54:03

@Lacapc: Cak egy példát említenék "az anyák megmentője helyett", aki a muszlim civilizáció szülötte: Ibn Szína (Avicenna), akinek évszázadokon keresztül oktatták orvosi könyveit Európa egyetemein (miután muszlim mintára létrehoztak ilyeneket). Persze a tudósok száma végtelen az iszlám civilizációban, csak az Európa-központú oktatás erről nem tesz említést. Az pedig hogy ma sok muszlim országban elmaradott az oktatás, mint az európai, az sajnálatos tény, okait lehetne boncolgatni, de természetesen a legkevésbé sem áll kapcsolatban az iszlámmal.

Lacapc 2009.11.22. 19:43:55

@Tilikov: nem vetnék azért követ izraelre, hogy nem enged teljes szavazójogot azoknak, akik még adminisztratíve sem akarják elfogadni, hogy Izrael egyáltalán létezzen. (Most olvasom, hogy Mubarak nyilatkozza: ezt nincs is joga izr.-nek elvárni. Nem semmi...) Egyébként Izrael még ennél is demokratikusabb, ugyanis a kneszetben ülnek olyan muszlim pártok képviselői, teljes szavazati joggal, fizetéssel stb., akik el sem ismerik az ország létezését! A környező muzulmán diktatúrákhoz képest ez fényévekre mutat előre.

Lacapc 2009.11.22. 19:47:57

@Galak: hát igen. mióta a falat felhúzták, 100%-kal csökkent a beszivárgó muszlim terroristák száma. Őrültek ellen nem lehet szép szóval védekezni.

nemzetiszocialista 2009.11.22. 21:29:09

@Lacapc: Izrael a demokrácia oázisa??? Ezen már tényleg rögögni kell,jobban mint sasjózsin,csupa kicsi betűvel.Nos Izrael olyan messze van a demokráciától mint repülő darumadár ..csája a kóbor próbacsendőr f..-tól. Az Izraeli demokrácia talán leginkább Pinochet demokráciájához hasonló,bár ez utóbbi sokkal demokratikusabb volt mert csak a komcsikat pusztította,ami persze rájuk is fért. Izrael elpusztítana mindent,ami nem zsidó. Hogy haragszanak a Führer-re,pedig amit tesznek az még az Ő tetteit is felülmúja. Ő legalább nem volt terrorista,nem úgy mint Begin és társai,akik ma miniszteri székekben üldögélnek és papolnak a békéről.Egy zsidó szájából a "béke" szó csak annyi lehet,mintha Himmler azt mondta volna a zsidóknak,hogy "barátaim".

nemzetiszocialista 2009.11.22. 21:31:04

@Galak: Dehogyis f-ság! Érvényesülne az igazság,ennyi.

nemzetiszocialista 2009.11.22. 21:52:14

@Lacapc: A falaknak lejárt az idejük ! Volt belőlük bőven,Hadrianus-é vagy a Kinaiaké és a berlini sem állt sokáig,pedig azt mondták ezerévig állni fog. Persze az első két falnak stratégiai okai voltak ,mig a berlini és a zsidóké pusztán a megosztottság jelképe.Ez utóbbiak pedig bontásra itéltettek,hiszen a felépítésüket ordas gondolatok táplálták,mármint kommunizmus és cionizmus.Mind a két eszme a világtörténelmi szemetesládába való és oda is fognak kerülni.

Tilikov (törölt) 2009.11.23. 00:03:58

@nemzetiszocialista: "Mind a két eszme a világtörténelmi szemetesládába való és oda is fognak kerülni."

A kommunizmus már oda is került, a nemzetiszocializmussal együtt. Bár abban egyetértünk, hogy a falaik még odajuttathatják a cionistákat is.

Tilikov (törölt) 2009.11.23. 00:29:56

@Lacapc: Te milyen muszlim pártokról beszélsz? És hogy ülhetnek a kneszetben ha el sem ismerik az ország létezését? Nem valamiféle díszmuszlimokról van szó? Mert biztos nem a Hamaszról és a Fatahról, amelyek a legtöbb palesztin érdekeit képviselik, ők legalábbis ezt így gondolják. És hogy ezek egy parlamenben ülésezzenek, ezt még elképzelni is meredek.

Ha viszont nem lesz egy állam, sem kettő, akkor mi lesz Izrael álláspontja a problémás területek státuszáról? Arabok fognak ott lakni jövőre is és tíz év múlva is, meddig lehet ezt a westbankizációt fenntartani? Olyan piszkos játék ez, amelyben elveszítheti Izrael a néhány megmaradt szövetségesét is. Európában sem mindenhol nézik ezt jószemmel és a békehozó Obama sem támogatja, még ha nem is tesz ellene semmit.

És mindezt tetézni Irán fenyegetésével is, szerintem tényleg nem ártana visszavenniük, a saját érdekükben. Keress rá az Ószövetségben hogyan díjazza Jahve a választott népét, amikor azok túlságosan elbizakodottak és kevélyek lesznek. Nem mintha a vallásos maszlag számítana bármit is.

Lacapc 2009.11.23. 09:38:49

@Tilikov: Nektek alapvető hiányosságaitok vannak az izraeli tényekkel kapcsolatban. Több iszlamista párt képviselője ül a Knesszetben (Taal, Balad: tudod Ahmed Tibi stb., akik Izraelt el sem ismerik!!!! , és izraeli adófizetők pénzén éltetik pl. a hezbollát. Csak például. Miről beszélünk, ha ilyen tényeket nem tudtok?!?!?!
hol volt ilyen a pinochet diktatúrában?
hol lehet ilyen bármelyik környező muszlim diktatúrában?
komolytalanok vagytok.

nemzetiszocialista 2009.11.23. 09:55:00

@Lacapc: Jó pénzért díszpintyeket mindíg lehet találni.Mindez csak azért van,hogy demonstrálni lehessen az iraeli demokrácia nagyságát. Aztán ahogy kilépnek a Knesszetből a Moszad folyamatos ellenörzés alatt tartja őket,illetve minden bizonnyal zsarolás alatt tartja az összes le és felmenőiket.Ismert módszerek!!! Terroristából sohasem lesz demokrata !!!

Lacapc 2009.11.23. 16:23:56

@nemzetiszocialista: látszik, hogy fogalmad sincs az izraeli választási rendszerről és belpolitikai viszonyokról. Felhevült érzelmekkel beleszólni az alapvető tények ismerete nélkül szerintem felesleges. (ezek nem olyanok, mint a fidesz vagy az mszp díszcigányai. Itt az izraeli muszlim lakosok szavazzák be őket, olyan területeken ahol muszlimok élnek túlsúlyban. Az egészben az a szép, hogy olyan muszlimok szavaz(hat)nak az izraeli választásokon, akik izraelt el sem ismerik. Tavaly is balhé volt, hogy az Izrael elpusztításával kampányoló képviselők ne nyerhessenek parlamenti helyet. És tudod, mit? Mégse esett semmi bántódásuk, ott ülnek benn. Nézz utána! Na ekkora Izraelben a demokrácia, az eltérő vélemények tolerálása! Ezért mondtam, hogy Izrael egy demokratikus oázis a Közel_Keleten. Mutass még egy muszlim diktatúrát, ahol tolerálják az eltérő véleményeket.
Ennyi.

nemzetiszocialista 2009.11.23. 20:49:50

@Lacapc: Ha akkora nagy demokratikus oázis ,illetve valami nagy éden,akkor mi a túróért jönnek ide telkeket venni ezrével.Miért nem mennek akkor oda a zsidók,haza az oázisba. Talán ez a langyosabb demokrácia mégis jobb nekik? A franc sem érti ezt. Miért nem megy mindenki haza,ha már azt mondták az az otthonuk??? Vannak itt vagy fél millióan,talán még többen is.És csak egyre nő a számuk napról napra.Irány haza az oázisba.Ott nincs antiszemitizmus, rasszizmus, fasizmus meg efféle ocsmányságok. Jól lehet ott élni! Senki sem bántja őket.Miért kell ide jönni és itt élni mint a holokauszt iparművész Kertész Imrének,aki letagadja azt a helyet ahol él,s az írott nyelvét is.De miért kell Németországban élni annyiuknak,ahol legalább 1 millió zsidót leöltek a múlt században? (nem 6-ot,mert az még a mai legmodernebb technikai felkészültséggel is lehetetlen. Nekem elhiheted, gázégőkkel foglalkozom...Fizikailag megsemmisíthetetlen annyi ember 7 év alatt csupán egy tucatnyi táborban,jószerivel nem több,mint 50-60 krematóriumban.Ahhoz legalább 50 év kellene,mármint a modern technikával abszolute csúcsra járatva,megállás és karbantartás nélkül.)Persze egy áldozat is sok,ez igaz! Ez kétségtelen,de maradjunk reálisak a számokkal. Ha az én családomat valahol kiirtották volna,oda többet a lábamat se tenném be! Mintha misem történt volna,Németországban annyi zsidó él mint sehol máshol.Érthetetlen. Miért nem mennek a demokrácia oázisába??? Vagy mégis bűzlik ott valami? Ellentmondások sokasága miatt van a mai kialakult helyzet.
Ha azt mondják,hogy zsidónak lenni vallás akkor O.K.,mindenhol lehetnek,de akkor nem etnikum. Ha etnikum és nem vallás akkor pedig tessék hazamenni. Itt a sarkalatos kérdés.Ezt feszegetik az okosok is.No ez viszont már paradox helyzet. Ezt most nem azért mondtam,mert nekem nem szimpatikusak,csak a tényeket vázoltam szubjektíven.Ha az érzelmeimet fejezném ki,akkor holnap innen (is) kitiltanának a demokrácia jegyében,mert ugye az egy kettős mércéjű intézmény. Az pedig igaz,hogy nem sokat tudok az Izraeli parlamentről,de ez azért van,mert egy törvénytelenül létrehozott állam törvénytelen parlamentje nem nagyon érdekel.Ne fokozzuk a hazugságot.

Tilikov (törölt) 2009.11.25. 14:28:36

@nemzetiszocialista: "Ha azt mondják,hogy zsidónak lenni vallás akkor O.K.,mindenhol lehetnek,de akkor nem etnikum. Ha etnikum és nem vallás akkor pedig tessék hazamenni."

Ebben hol van a logika? Vallási alapon nem lehet diszkriminálni, de az etnikai rasszizmus az oké? Egyébként beletrafáltál mert nincs zsidó etnikum, ill. számos etnikumból áll a zsidó nép. Akkor most a te logikád szerint nem kell innen elmenniük, mert az itteni zsidókat nem a rasszuk hanem a vallásuk köti össze. Nesze neked náci logika.

Tilikov (törölt) 2009.11.25. 14:44:44

@Lacapc: Biztos jobban ismered az izraeli parlamentet mint én, de akkor amit mondasz róla vagy ferdítés, vagy csúsztatás. Gondolom a képviselők beiktatása ott is úgy kezdődik, hogy felesketik őket. Ergo, hogyan lehetne, hogy egy képviselő nem ismeri el Izraelt, amikor ő maga is az izraeli parlament tagja? Ez nonszensz. Utánanéztem a Baladnak és a Taalnak, és úgy látom csúsztatás, hogy nem ismernék el Izraelt. A kétállami megoldás hívei, amelyben benne van, hogy az egyik állam Izrael, melyet tehát elismernek. Csak a megszállt területeken nem ismerik el Izrael fennhatóságát, amiben lássuk be, van ráció. A "demokratikus oázis" nem a lakosság felhatalmazásából ellenőrzi azokat a területeket, hanem az erősebb jogán, szó sincs itt demokráciáról, legalábbis a megszállt területeken.

nemzetiszocialista 2009.11.25. 19:43:54

@Tilikov: Ez nem etnikai rasszizmus,csak arra próbáltam rávilágatani,hogy, ha mégis etnikum,ahogy ők mondják akkor ott a demokrácia oázisa.Mindenki mehet haza a saját hazájába,a népéhez.(etnikai alapon).Ne keress összefüggést a vallási és etnikai megkülönböztetés között.Ez nem az én véleményem! Csak általában ezt vetik fel,ha szóba kerül a dolog. Az én véleményem ezügyben egyértelmű,vallási és etnikai alapon is sipirc innen(Európából). Ezt már 1924-ban kőbe vésték,ahogy kell.Ettől egy tapodtat sem lehet tágítani. Nincs megalkuvás,kibúvó,köpönyegforgatás.Mármint,hogy a magamfajtának.Nekem is megvan a saját bibliám.Ez van,ehhez kell igazodni.Vannak alaptézisek,pl. a keresztényeknek a biblia,a mohamedánokna a Korán,és nekik is megvan a maguké.Nyugodj meg,ha a keresztények kiirtásáról van szó,nekik is van mit fellapozni!!! Ne légy kicsibaba,ha tehetnék minden keresztényt és muszlimot kiirtanának! Akkor pedig mi a probléma??? Csak nem megalkuvónak kell lennünk?!? Egy nagy lószart ! Mint fentebb már említettem,könnyes integetés a repülőtéren egy kék-fehér zsebkendővel,balkézben libával és már indulhat is az AIR-CION járat,Tel-Aviv felé.

Tilikov (törölt) 2009.11.26. 09:40:17

@nemzetiszocialista: És mi a véleményed azokról akik itt születtek, magyarul beszélnek és mellesleg zsidók? Vagy annak születtek, vagy később lettek azok, de az állampolgárságuk, a nyelvük, az identitásuk is magyar, csak valamiért bejön nekik a buli a zsinagógában. Őket is kitoloncoljuk?

nemzetiszocialista 2009.11.26. 13:18:55

@Tilikov: Kérdezz meg egy ilyen pácienst,hogy egy magyar-izraeli konfliktus esetén hogyan döntene??? Mi vezérelné, a zsidó vallása vagy a magyar mivolta??? No ekkor eldőlne minden. Van ám köztük tisztességes magyar is,csak kevés,de kiszűrhetőek. Ez már csak technikai kérdés.Egy jól szervezett társadalomban ez könnyen megoldható.

Lacapc 2009.11.27. 08:26:19

hol az újabb post? vagy a közel-keleten nem történik semmi?

Galak (törölt) 2009.11.27. 23:28:13

@nemzetiszocialista:
"magyar-izraeli konfliktus"
A 200.000 izraeli ejtőernyősre gondolsz, akiket ledobnak ide jövő tavasszal a választások másnapján vagy a 10 hadosztálynyi páncélosra amiket a Földközi tenger alatt fúrt alagúton hoznak majd át cionizáció céljából?

Tilikov (törölt) 2009.11.28. 10:00:26

@nemzetiszocialista: Ez a magyar-izraeli konfliktus nekem is magas. Tán Izrael majd átgázol Libanonon, Szírián és Törökországon, mi pedig Románián és Bulgárián, hogy megütközhessünk a Boszporusz partján és végre eldönthessük melyikünké lesz mindkét kontinens. LOL.

Vagy még jobb lenne itthon bevárni őket, mert akkor a NATO hadat üzenne Izraelnek. Na ezért nem bírom én a radikális nacionalistákat, mert a hagymázas elképzeléseik fényévekre vannak a valóságtól, de azt persze tudják fújni, hogy aki nem osztja a tökkelütött nézeteiket az kevésbé magyar mint ők.

FélrétegűSzalvéta 2009.12.03. 17:57:13

@nemzetiszocialista: "Van ám köztük tisztességes magyar is,csak kevés,de kiszűrhetőek. Ez már csak technikai kérdés." Muhaha! Jaja, majd megkérdezzük Jagoda elvtársat, mik a pontos technikai eljárás mozzanatai.... Valaki árulja már el, h mi a fenét jelent a "tisztességes magyar", illetve honnan számt valaki annak, vagy miért nem az.
De a magyar-izraeli konfrontáció valóban szép gondolat, talán legkönnyebb lenne, ha félúton találkozna a két hadsereg:)))

Galak (törölt) 2009.12.04. 14:19:26

@FélrétegűSzalvéta:
A tisztességest azt értem, de mi a franc az a magyar??!
:)))

süti beállítások módosítása