Szaúd-Arábia keményen bánik az aktivistákkal

zöld1.jpg

A szaúd-arábiai emberi jogi aktivisták elnyomó és intoleráns kormánnyal kényszerülnek szembenézni, miközben igyekeznek népszerűsíteni a politikában való részvételt, a jogi reformot és a kisebbségek és nők elleni diszkrimináció befejezését – írja a Huffington Post.

A szaúdi hatóságok minderre letartóztatásokkal, bírósági eljárásokkal válaszolnak, hogy megfélemlítsék az emberi jogi aktivistákat.

Az elmúlt években az aktivisták új internetes felületeket, blogokat, Twittert, Facebookot használtak, hogy kapcsolatokat építsenek egymással, megbeszéljék gondolataikat, stratégiáikat és közösségi platformokat hozzanak létre, hogy reform-üzenetüket megosszák.

„A szaúdi hatóságok azt hiszik, hogy megfélemlítéssel és börtönbüntetéssel megállíthatják a kritikát, de az aktivisták újabb és újabb módszereket találnak, hogy közölhessék gondolataikat, míg meg nem hallgatják azokat” – mondta Joe Stork a Human Rights Watchtól.

Több tízezer szaúdi polgár vett már részt olyan online kampányokban, mint például a “Women2Drive” elnevezésű kezdeményezés, mely a szaúdi nőket arra bátorítja, hogy vezessenek autót a kormány tiltásának ellenszegülve.

A szaúdi hatóságok online tartalmak blokkolására irányuló igyekezete ellenére is a szaúdiak – az internet hozzáféréssel  rendelkezők legalább 49%-a – arra használják az internetes fórumokat, hogy megkerüljék a nagy mértékben cenzúrázott állami médiát.

A 2011-től a Közel-Keleten végigsöprő felkelések a szaúdi aktivistákat is felbátorították, hogy az online kampányok mellett, kis utcai demonstrációkat is szervezzenek. Rijádban és Burajdában az évek óta vád nélkül fogvatartottak családjai tartottak demonstrációt a Belügyminisztérium és a fogva tartó intézmények előtt és felszólították a hatóságokat, hogy vagy engedjék szabadon családtagjaikat, vagy biztosítsanak számukra tárgyalási lehetőséget.

2011 óta a szaúdi kormány megduplázta azon erőfeszítéseit, hogy elhallgattassa és megfélemlítse a jogi aktivistákat azzal, hogy utazási tilalmat rendel el, felmondja alkalmazásukat, fogva tartja őket. A Belügyminisztérium  független aktivistákat tartóztat le és néha hónapokig vádemelés nélkül tartja őket fogva.

A szaúdi rendőrségi és bírósági szervek zaklatnak és bebörtönöznek olyan emberi jogi aktivistákat, akik felléptek a szaúdi nőket érintő „gyámrendszerrel” szemben. A szaúdi lányok és nők ugyanis  nem utazhatnak, sok esetben nem járhatnak el hivatalos ügyekben és nem vethetik alá magukat bizonyos orvosi kezeléseknek férfi gyám engedélye nélkül.

A hatóságok nem adnak ki engedélyt új emberi jogi szervezetek felállítására és alapítóikat hosszú börtönbüntetésre ítélik – tette hozzá a Human Rights Watch.

Szaúd-Arábia nem rendelkezik írott büntetőjogi törvénykönyvvel, így a bírák szabadon ítélkezhetnek a Korán és Mohamed Próféta tanításainak egyéni értelmezése alapján, mivel a saría szerint ez a két elismert jogi forrás. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr165703709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.22. 08:27:11

"aktivistákat tartóztat le és néha hónapokig vádemelés nélkül tartja őket fogva."

Ez nem sokban különbözik attól, hogy Magyarországon évekig vannak emberek előzetes letartóztatásban. :(

Bafana 2013.12.22. 08:38:32

Sokat vezetek és tapasztalatból mondom, hogy egyetértek a szaudi nők autóvezetési tiltásával :)
"a szaúdiak – az internet hozzáféréssel rendelkezők legalább 49%-a – arra használják az internetes fórumokat, hogy megkerüljék a nagy mértékben cenzúrázott állami médiát." Mintha csak a mindenkori kormány által ellehetetlenni vágyó kuruc.info-ról olvasnék.

exlex 2013.12.22. 08:43:41

Szarok a judeokrata Huffington Post-ra.

2013.12.22. 09:15:29

Tisztelt liberalizmust, liberálisokat köpködők. Az egyik legjobb példa arra, milyen lenne a világ és az országunk, ha a nem lenne liberalizmus. Bizony nálunk is középkori viszonyok lennének a gondolkodásban, pallosjog, úr-szolga viszony, jobbágyok, földesurak.
Úgyhogy amikor kiejtitek undorodva legközelebb a liberális szót, akkor képzeljétek magatokat egy nincstelen jobbágy helyébe, akit éppen deresre húznak és jól elvernek, mert csúnyán nézett a földesúrra, aki élet-halál ura ott, ahol napi 12-16 órát dolgoztok a földeken. De ha ez kevés, költözzetek Szaúd-Arábiába a családotokkal és vegyétek fel a hitet, éljetek úgy, mint ők.

Mindfield 2013.12.22. 09:18:15

"Aki nő, az ne vezessen, a kisebbségek kussoljanak, ha nem tetszik, börtön van elég!"

És Ámerikát ez mégsem zavarja. Vajon miért?

Visionstar 2013.12.22. 09:29:57

@Mindfield: Tudjuk, h.miért. Olaj,támaszpontok,szerintem 1-2 gulag,stb.
Szép nagy ország, van ott hely mindenre.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.22. 10:11:07

@roli101:

Látom, fogalmad sincs milyen volt egy jobbágy élete.

Húsleves 2013.12.22. 10:23:09

@roli101:
Az, hogy a hozzád hasonlóknak a "magát liberálisként meghatározó" politikai irányzat és az abban utazó politikus automatikusan azonos a "liberalizmus"-sal mint szabadségeszmével a szó eredeti értelmében, jól mutatja, hogy ki az a fanatikus vak hívő, akinek ilyen Szaúd-Arábia féle országokban lenne a helye.
A liberalizmussal mint politikai irányzattal, és azt képviselőkkel nem az a baj, hogy az általad leírt szabadságjogokat képviseli, hanem pont az, hogy képmutatáson kívül semmi köze hozzá.
katpol.blog.hu/2013/06/22/liberalis_imperializmus
Szaúd-Arábia az Egyesült Államok, Nagy-Britannnia, és általában a liberális értékeket oly gyakran hangoztató nyugat kiemelten jó partnere, szövetségese, akiknek az ebben a blogban felsorolt dolgait általában úgy szokták kézlegyintéssel elintézni, hogy "vannak problémák, de figyelemreméltó lépéseket tesznek a demokrácia irányába".

2013.12.22. 10:52:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Van fogalmam. Csupa móka és kacagás. Pont ezért akartak a földesurak is jobbágyok lenni, de csak ritkán sikerült. A Dózsa-féle paraszt, akarom mondani nemes lázadás is azért tört ki, mert a gazdagoknak sanyarú volt a sorsa, bezzeg a jobbágyoknak.
Olvass már Móricz-ot, hogy lásd milyen jó volt az életük.
Te jobbágy lettél volna vagy földesúr?

2013.12.22. 11:02:29

@Húsleves: Azt hiszem a libsi jelzőt nem politikusokra szokták itt a blogokon használni, hanem a hétköznapi emberek alázására.És pont olyanok, akik egyébként szörnyülködve olvassák ezt a posztot. Mert én egy szót se szóltam a politikusokról, csak hétköznapi emberekről beszélek, akik acsarkodva szidják azokat, akik szerint a férfiak és a nők egyenlő jogokat érdemelnek, akik szerint nem kell megbélyegezni, kivégezni, a nem heteroszexuálisokat, stb. Ugyanis Szaúd-Arábiában viszont úgy gondolják, hogy ez így helyes. Tehát, aki az emberi egyenlőséget sárba tiporja, az viselje el és vágyjon azokra a dolgokra is, ami ezzel együtt jár.

Húsleves 2013.12.22. 11:15:44

@roli101:
Ha tényleg gy értetted, akkor ok, bár akkor rögtön tegyük hozzá a másik oldalról ugyanúgy hátköznapi embereket nácizó, FIDESZ-droidozó stb. megmondóembereket is, hogy ne legyen féloldalas a felháborodásod.
De én úgy látom, hogy az emberek többsége jogos kritikákat fogalmaz meg, amit megélhetési liberálisok úgy próbálnak beállítani, mintha a szabadságjogokat, szabadságeszméket támadnák.

Obszerváló 2013.12.22. 11:29:44

Persze, nagy különbség a magyar középkori (és újkori) viszonyokhoz képest, hogy nálunk elképesztő nyomorban, szegénységben éltek a jobbágyok.
Ehhez képest Szaúd-Arábiában óriási kegydíjat kapnak az állampolgárok, amely mellett már nem is kell dolgozniuk, mert csak ebből jól megélnek. Lehet, hogy nagy a mozgolódás a virtuális térben, de egy olyan hatalom ellen elég nehéz lehet forradalmat kirobbantani, amelyik minden hónapban átutal nekem egy halom pénzt, csak úgy, a két szép szememért...

2013.12.22. 11:30:34

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ha te mondod biztos, minden tudások őrzője. Tehát akkor igaz, Dózsa nem paraszt volt, hanem nemes. Tudtam én, hogy a történelem könyvek hazudnak. És a királyok is mind nincstelen jobbágyok akarnak lenni, ezért élnek olyan pazarló, fényűző módon.
És azt tudtad, hogy ha a levegő molekulák engedelmeskednének a gravitációnak, akkor a Föld légköre kb. 1 m vastag lenne. De nem csak akkora, szerinted létezik erre magyarázat?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.22. 11:47:04

@roli101:

Már megbeszéltük: ostoba vagy. Nincs mit hozzátennem.

Bocs, hogy nem adok neked itt alapvető történeli ismereteket, de ha előveszel egy könyvet, jobban jársz, mint ha blogkommentekből akarod bepótolni ismereteidet.

Bafana 2013.12.22. 12:49:42

Nehogymár a liberalizmus alternatívája a jobbágyság lenne. Vicces. Én sem azt mondom, hogy ha az őseink liberálisak lettek volna, nem lennénk itt. Ugyanis Ádám nem Évát csinálta volna meg, hanem Gézát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.22. 13:52:22

Egyiptom vagy Irak példáján látható, hogy az iszlám országok még nem értek meg a demokráciára. És nem is érdemes rájuk erőszakolni, mert az eredmény valami olyasmi lesz, mint azmi Irakban történt. Hagyni kell, hogy maguk hozzák létre a saját demokráciájukat, és azon sem kell felháborodni, ha nem mindenben lesz olyan, mint az európai.

Apropó, Svájcban mikor is kaptak a nők szavazati jogot? :) 1971-ben. Nocsak, a demokratikus Nyugat-Európában? De az általános választójog csak 1990-ben valósult meg Svájcban, Nyugat-Európa szívében.

Avagy nézzük csak Nagy-Britanniát, ahol a Lordok Házába, ami lényegében a Felsőház, születési jogon lehet csak bejutni, nem pedig érdem vagy választás alapján.

süti beállítások módosítása