Terv a Holt-tenger és a Vörös-tenger összekötésére

2009.06.28. 21:26 salamonmandy

 


 
Az izraeli fejlesztési miniszter, Silvan Shalom bejelentette: a Világ Bank elfogadta a tervet, hogy a jövőben olyan csatornát építsenek, mely a Vörös-tengerből vizet szállítana a Holt-tengerbe.

 Shalom azt is elmondta, hogy a Világ Bank 1,5 milliárd dolláros összeggel támogatja majd a projektet, melyet hatalmas lépésként jellemzett a terv megvalósítása felé.
 
Az izraeli fejlesztési minisztérium beszámolt róla, hogy a javaslat szerint egy 180 km hosszú csatorna kerül kiépítésre, mely többszáz köbméter vizet fog szállítani. A tervek szerint a vízmennyiség egyik fele a Holt-tengerbe, másik fele pedig egy víztisztító állomásra kerülne.
 
A minisztérium továbbá bejelentette, hogy a következő lépésben egy olyan csatorna épül majd, mely évente több millió köbméter vizet juttat el a Holt-tengerbe, mely a becslések szerint körülbelül 2050-re kiszáradna.
 
A terv alapgondolata már évekkel ezelőtt megszületett, de kivitelezés nélkül maradt egészen 2006 decemberéig, amikor Izrael, Jordánia és a Palesztin Hatóság bejelentette egy a terv alkalmasságát vizsgáló tanulmány elindítását. A projekt célja, hogy megakadályozza a Holt-tenger eltűnését a víz elapadása következtében, mely probléma a régió több országát is súlytja.
 
Forrás: Al-Jazeera

Cikk itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelkelet.blog.hu/api/trackback/id/tr681214300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása