Közel-Kelet Blog

Egy vezető svéd újság a héten arról számolt be, hogy izraeli katonák azért rabolnak el palesztinokat, hogy ellopják szerveiket – írja a Haaretz. Az állítás következtében azonban egy másik lap súlyoson elítélte a cikket megjelentető lapot és antiszemitizmussal vádolta azt.

 

Svédország legnagyobb napilapja, a baloldali Aftonbladet, kulturális rovatában több hasábot szentelt az „Elrabolják a fiaink szerveit” címet viselő cikknek. 

 

A beszámoló palesztinok állításaira támaszkodik, miszerint az Izraeli Védelmi Erők fiatal férfiakat fogtak el a Nyugati Parton és a Gáza-övezetben egyaránt,  később pedig hiányzó szervekkel találtak rá  az elraboltak holttestére.

 

„A fiainkat szervdonoroknak használják” – mondták nekem a nabluszi Khaled rokonai, csakúgy ahogy Raed anyja Jeninből, Mahmud és Nafes nagybátyái Gázából-tudósít a Haaretz.

 

Boström cikke kapcsolatba hozza az ügyet a nemrég nyilvánosságra került New Jersey-i bűnszervezettel. Ebbe a bűnszervezetbe tartozott több amerikai rabbi és egy Levy Izhak Rosenbaum nevű férfi is, akit szervkereskedelemben való közreműködéssel vádolnak.

 

Boström egy olyan állítólag megtörtént esetet is említ, mely még 1992-ben, az első Intifada alatt történt. A cikkben egy lelőtt fiatal palesztin férfiról ír, akinek holttestét katonai helikopterrel szállították ismeretlen helyre. A férfi teste – állítja Boström – öt nappal később került elő zöld, kórházi lepedőkbe csavarva.

 

De a liberális Sydsvenskan – dél-Svédország vezető napilapja – élesen kritizálta a rivális újságot és „Antisemitbladet” (szójáték az Aftonbladet-tel, a másik újság nevével) címen cikket jelentetett meg.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek a csoportok nyíltan szembeszálltak a Hamász kormánnyal azon az alapon, hogy nem vezette be az iszlám törvénykezést.

 

A radikális csoportok egy olyan rezsimet szeretnének látni, mely hasonló a szudánihoz és más muszlim országokéhoz és ahol a lopásért kézlevágás, a házasságtörésért pedig megkövezés jár.

 

Habár néhányan állítják, hogy ezek a csoportok valamilyen módon kapcsolatban állnak az al-Kaidával, egyelőre nincs olyan bizonyíték, mely ezeket az állításokat alátámasztaná.

 

Hamász tisztségviselők szerint ezeknek a csoportoknak sok vezetője és tagja valójában a korábban a Fatah irányítása alá tartozó biztonsági erőkkel, vagy a Gáza-övezetben működő, Fatahhoz kötődő milíciákkal állnak kapcsolatban.

 

A hétvége folyamán egy Hamász tisztségviselő elmondta a Jerusalem Postnak, hogy a Jund Ansar Allah korábbi Fatah rendőröktől és biztonsági emberektől kapta a fegyvereit.

 

A férfi azt is elmondta, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a ciszjordániai Fatah vezetők radikális iszlamista csoportokat akartak arra használni, hogy meggyengítsék a Hamász kormányt.

 

Ez azonban nem az első alkalom volt, hogy egy szélsőséges csoport fegyveres összetűzésbe keveredett a Hamásszal.

 

A múltban a Hamásznak sikerült leszerelnie olyan csoportokat, mint az Ansar Bet al-Maqdes, a Tawheed és Jihad, az Iszlám Hadserege, és a Jund Muhammad.

 

Egy másik Hamász tisztségviselő szerint a legtöbb esetben a csoportoknak kevesebb, mint száz követője volt, és hozzátette, hogy ezeknek a csoportoknak a legfőbb célja az volt, hogy „rossz hírbe hozzák” a Hamászt azzal, hogy úgy tűntették fel, mintha az állt volna a kávézók és internet központok felrobbantás mögött.

 

Hamász források szerint ezeknek a csoportoknak sok tagja tizenéves, akit mecsetben toboroztak. A források hozzátették, hogy a radikális csoportok még aktívabbá váltak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) 2002-es, ciszjordániai hadművelete után.

 

Abdel Latif Mousa, a Jund Ansar Allah alapítója és vezetője körülbelül két éve hagyta ott azt a magánkórházat, melyet Rafahban működtetett, hogy minden idejét a Hamász-ellenes propaganda terjesztésének és követők toborzásának szentelje.

 

 

A temetéseket kora vasárnap reggel tartották meg és a Hamász biztonsági erői ügyeltek arra, hogy a nyilvánosságot távol tartsák az eseménytől.

 

Legalább 28 ember halt meg abban az összecsapásban, mely Rafahban robbant ki a Hamász és a kevéssé ismert szalafita Jund Ansar Allah (Isten támogatóinak katonái) között.

 

A harcok azután kezdődtek, hogy Abdel-Latif Moussa, a csoport vezetője a pénteki imádság során kikiáltotta az iszlám emirátust a Gáza-övezetben.

 

Híresztelések szerint Moussa azt is kijelentette, hogy a területet az iszlám törvénykezés, vagyis a Sharia szerint fogják irányítani.

 

A csoport vezetője a harcok közben halt meg, valószínűsíthetőleg felrobbantotta saját magát.

 

Hamász tisztségviselők elmondták, hogy Moussa egyik fia is meghalt.

 

A lakosok elmondták, hogy az Ibn Taymea mecsetet – ahol Moussa pénteken mintegy száz követőjének prédikált – gránátokkal támadták meg és megsemmisítették Moussa házát is. A lakosok hozzátették, hogy  némelyik fegyveres úgy volt öltözve, mint a tálib harcosok.

 

A rafahi összecsapás volt a legkomolyabb csoportok közti palesztin konfliktus a területen, mióta a Hamász két évvel ezelőtt átvette az irányítást és „elzavarta” a Mahmúd Abbász által vezetett Fatahot.

 

Palesztin elemzők szerint azzal, hogy a Hamász irányítása alatt tartotta a területet és leverte a csoportot, azt is demonstrálta a Nyugat számára, hogy kész megfékezni a radikális csoportosulásokat.

 

A Hamászt – mely 2006-ban megnyerte a parlamenti választásokat – terrorista szervezetként tartja számon az Egyesült Államok és a legtöbb nyugati hatalom kerüli a csoporttal való kapcsolatfelvételt.

 

A Jund Ansar Allah egyike azoknak a kis csoportoknak a Gáza-övezetben, melyek szimpatizálnak az al-Kaidával.

 

„Néhány ilyen szélsőséges csoport felvirágzott a Gáza-övezetben az elmúlt két évben” – mondta a gázai Al-Azhar egyetem egyik politikatudomány professzora.

 

„Pár szélsőséges palesztin muszlim csoport nem hiszi, hogy a Hamász az iszlámot képviseli és felszólítják a Hamászt, hogy vagy képviseljék az iszlámot, vagy ők veszik kezükbe az irányítást azon a módon, ahogy azt az elmúlt napokban láthattuk.”

 

Több rafahi lakos fejezte ki aggodalmát a Hamász reakciójával kapcsolatban és hozzátették, hogy tartanak a megtorlástól.

 

„Helytelen, hogy bárki ilyen módon vegye a kezébe a törvényt és bevezesse az iszlám törvénykezést” – mondta egy férfi az Al-Jazeerának a telefonban.

 

„Ám ezzel együtt, az embereket nem volna szabad így megölni. Nem hiszem, hogy az a vége. A fundamentalisták vissza fognak vágni.”

 

A Jund Ansar Allah először akkor vált ismertté, amikor júniusban lóháton indított támadást egy izraeli bázis ellen.

 

Forrás: Al-Jazeera.net

 

A Fatah vezetői az egységet érintő szervezeti és politikai témák mellett olyan kérdéseket is napirendre vett, mint a hatalmi központok szerepe, a békefolyamat, valamint a párt kapcsolata a Hamasszal és a palesztin kormánnyal. A Palesztin Hatóság (PH) elnöke, Mahmoud Abbasz kétségkívül megerősödve emelkedett ki, a szervezeten belüli versengő hatalmi centrumok pedig a látszat szerint elfogadták az együttélést, azonban a Hamasz és a Fatah közötti rivalizálás további eszkalációjára lehet számítani.

 

Az Általános Kongresszus a legfőbb szerv a szervezeten belül, amely meghatározza a párt politikai profilját, s amely megválasztja a Központi Bizottságot (FCC) és a Fatah Forradalmi Tanácsot (FRC). Az FCC a szervezet legmagasabb rangú választott szerve, amely a fő vezetésből áll, a 128 tagú FRC pedig biztosítja az FCC ténykedését a kongresszusi döntésekkel összhangban. Noha a kongresszus a fő legitimációs forrást biztosítja a szervezet számára, ebből 1965 óta csak ötöt tartottak – legutóbb Tuniszban 1989-ben. 2004 után a párton belül egyetlen csoportnak vagy személynek sem volt elegendő támogatója és ereje ahhoz, hogy betöltse az Arafat halála után támadt űrt. Az FCC egy bizottságot állított fel a kongresszus megrendezésére, de négy évbe telt mire megállapodhattak, hogy ki vehet részt ebben, s hol tartsák a gyűlést.

 

A kongresszus az FCC számát huszonegyről huszonháromra növelte meg, amelyek közül tizennyolcat titkosan választottak, Abbaszt pedig kézfeltartással erősítették meg pozíciójában. Tíz korábbi FCC-tag indult ismét megmérettetni magát, de közülük csak öt diadalmaskodott, míg a maradék tizennégy tag „új ember”: közülük hárman a PH biztonsági erőinek vezetői, mint például Mohammed Dahlan; Nablus jelenlegi és korábbi kormányzói; Marwan Barghouthi, akit jelenleg Izraelben tartanak fogva; Saeb Erekat, a palesztin főtárgyaló; Sultan Abu Enein, a libanoni Fatah vezetője; és Naser Qudwa, a PH korábbi ENSZ-követe. A szabályzat értelmében a maradék három tagot az FCC első ülésén a tagok kétharmadának beleegyezésével választják meg, amelyet az FRC hagy jóvá.

 

Habár túl korai lenne a kongresszus szervezeti változásaiból következtetéseket levonni, a jelek arra mutatnak, hogy Abbasz növelni tudta hatalmát, Barghouthi tábora veszített befolyásából, Dahlan viszont újjászületett, a párt vezetésében pedig generációváltásnak vagyunk tanúi.

 

Abbasz megerősödése. Jóllehet a párton belül számos kihívás érkezett a vezetők részéről, Arafathoz hasonlóan Abbasz is ellenjelölt nélkül lett a szervezet legfelső vezetője. Ezen választási szisztéma szerint Abbasz csak az ötévenként összeülő kongresszusnak felelős, nem pedig a három havonta ülésező FCC-nek vagy FRC-nek. A kongresszus ideje alatt Abbasz agresszíven lépett fel a Fatahot érintő kihívások megoldása érdekében, aki a három, még betöltetlen bizottsági pozíciót is az egység megteremtésére használhatja fel. Arafat hagyományait követve Abbasznak egy női és egy keresztény személyt kell kiválasztani a bizottságba, hogy biztosítsa ezeknek a csoportoknak a képviseletét.

 

A Barghouthi-csoport hanyatlása. A nagy várakozások ellenére Marwan Barghouthi táborának a kongresszusra gyakorolt hatása minimális volt. A Barghouthi fémjelezte csoportból csak a 2002 óta egy izraeli börtönben fogva tartott névadónak sikerült megcsípnie egy helyet az FCC-ben, aki a győztesek között a harmadik helyre tornázta fel magát. A kongresszus nem osztotta szét, s még csak nem is olvasta fel Barghouthi azon levelét, amelyben felsorolja azokat a politikai és szervezeti lépéseket, amelyeket a Fatahnak kellene megtennie a vezetés megreformálása céljából. Többek között az a kívánsága sem teljesülhetett, amely szerint az összes bizottsági tagot (köztük magát Abbaszt is) titkosan kellene megválasztani, a külföldön élő Fatah-tagok és a nők számára pedig kvótákat kellene biztosítani. Úgy néz ki, hogy Barghouthu csak azért számít nagy névnek a Fatahban, mert börtönben van, de nincs elegendő hatalma.

 

Dahlan felemelkedése. A kongresszus két napján a Hamasz gázai puccsának okait ecsetelték a felek, amelynek során Mohammed Dahlant kívánták felelősségre vonni. Dahlan megvédte álláspontját, s amellett érvelt, hogy egyes bizottsági tagokat – akik visszautasították a Hamasz milíciái elleni biztonsági erők vezetését, s akik a „2007-es konfliktust nem a Fatah és a Hamasz, hanem a Dahlan-csoport és a Hamasz közötti harcként azonosítják” – kellene megvádolni. Dahlan megjegyezte, hogy ez idő alatt Németországban tartózkodott, ahol súlyos térdfájdalmak után lábadozott. Továbbá megvádolta Abbaszt is, hogy „a gázai övezetet aranytálcán kínálta a Hamasznak, egy olyan törvényhozói választás alatt, amikor a Fatah győzelme bizonytalan volt”. Ezt természetesen heves kritikák követték, Ahmed Qurei FCC-tag például így replikázott: „Dahlan és csoportja tönkretette a Fatahot a gázai övezetben és most meg kell akadályozni, hogy ugyanezeket a bűnöket elkövesse a nyugati parton is”. Abbasz felszólítása, hogy Dahlant ne válasszák meg, nem hallgattatott meg, sőt, tizedikként zárta a kegyvesztettnek tűnt egykori fegyveres vezető a választási rangsorban.

 

Generációs váltás. A vezetők hetven százaléka lett új tag, amelyet az egyik bizottsági képviselő úgy kommentált, hogy a Fatah megbüntette a régi vezetőket az elmúlt húsz évben elkövetett hibákért. A párt fiatalítása 1994 óta a szőnyegen forgott a PH-on belül, azonban a Fatah előző vezetése lecsendesítette a változást kiáltó hangokat, s szándékosan nem hívta össze a kongresszust, amellyel a szupremácia elvesztését kívánta megakadályozni. A 2000-s béketárgyalások sikertelensége, a Hamasz törvényhozói választásokon aratott sikere, valamint a gázai övezet elvesztése sem volt elég arra, hogy a Fatah elismerje felelősségét. Ez vezetett a „generációk tülekedésének jelenségéhez”, s amely hozzájárult a Fatah tagok kiábrándulásához, s az idősödő, tétlen vezetés irányába érzett nehezteléshez. A nyugati parton és a gázai övezetben született és nevelkedett Fatah tagok úgy érezték, hogy szerepük marginális lett a párt intézményeiben – 1989-ben ráadásul csak két ilyen embert választottak meg a bizottságba. Ez a kongresszus talán begyógyíthatja a sebeket, s áthidalhatja a generációs szakadékot, illetve megoldást talál a képviseleti problémákra is.

 

Forrás:The Washington Institute for Near East Policy

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Hamasz biztonsági erői szombaton egy 22 emberéletet követelő tűzharcban, a Gáza-övezetben megölték egy, az al-Kaidához közel álló csoport vezetőjét – tudosít a Jpost.

 

A harcok pénteken robbantak ki, amikor Hamasz katonák körülvették a Gáza-övezet déli részén fekvő Rafah egyik mecsetét, ahol a Jund Ansar Allah mintegy száz tagja tartózkodott.

 

A radikális iszlamista csoport vezetőjét, Abdel-Latif Moussát akkor ölték meg, amikor szombat hajnalban kiújultak a harcok, mondta Ihab Ghussien, a Hamasz belügyminisztériumának egyik szóvivője.

 

„Az akciónak vége és jelenleg is a terület átfésülése és megtisztítása folyik” – mondta Ghussein, majd hozzátette, hogy még nem tisztázódott, hogy vajon Moussa az általa viselt robbanómellény, vagy a Hamasszal folytatott tűzharc következtében halt-e meg.

 

A palesztin egészségügyi minisztérium szerint összesen 22 ember – köztük hat Hamasz rendőr és egy 11 éves lány – veszítette életét a fegyveres konfliktusban, mely további 150 embert sebesített meg.

 

A csoport honlapján bosszút esküdött és kijelentette: „Istenre esküszünk, hogy megbosszuljuk a mártírok vérét és asszonyaikból özvegyet csinálunk.”

 

A Hamasz megerősítette, hogy az összetűzésben az egyik magasrangú katonája is meghalt, aki annak a csoportnak volt parancsnoka, mely Ghilad Shalitot is elrabolta három évvel ezelőtt.

 

Az összecsapást az indította el, hogy a csoport vezetője a pénteki prédikáció során a területet iszlám emirátusnak kiáltotta ki.

 

Az Ansar Jund Allah és néhány más kisebb radikális csoport célja, hogy a Hamasz által támogatott iszlám törvényeknek egy még szigorúbb változatát vezessék be.

 

Ezek a csoportok szintén rossz szemmel nézik, hogy a Hamasz rezsim az elmúlt hét hónapban tűzszünetet kötött Izraellel.

 

Amíg a Hamasz a harcokat csupán az izraeli megszálllás ellen folytatja, addig az említett csoportok az egész nyugati világ elleni globális dzsihádra szólítanak fel.

 

Mióta a Hamasz átvette a Gáza-övezet feletti irányítást és riválisait egy ötnapos, véres polgárháborúban 2007 júniusában elűzte, talán ezek a keményvonalas csoprtok jelentik a legkomolyabb szembenállást a Hamasszal szemben.

 

A Hamasz biztonsági erők lezártak minden Rafahba vezető utat és a várost zárt katonai övezetnek nyilvánították. Elmondások szerint eddig a csoport mintegy negyven tagját tartóztatták le.

 

A Jund Ansar Allah először akkor tűnt fel a médiában, amikor júniusban magára vállalta a felelősséget egy, a Gázából Izrael ellen irányuló sikertelen támadásért.

 

Az, hogy a Jund Ansar allahnak és más hasonló, szélsőséges csoportoknak hány követője van Gázában, egyelőre ismeretlen.

 

Forrás: JPost

 

Az 57 éves Abdel Basset al-Megrahit - akit 2001-ben ítéltek el gyilkosság vádjával és a prosztatarák végstádiumában haldoklik - meg nem erősített források szerint lehet, hogy már a jövő hét elején elengedhetik a skót börtönből.

 

Míg egy skót kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy még nem született döntés az ügyben, Skócia első miniszterének, Alex Salmondnak szóvivője elmondta, hogy a híradások pusztán spekulációk. Megrahi ügyvédjét pedig jelenleg nem lehet elérni.

 

 

Egy líbiai tisztségviselő Tripoliban elmondta, hogy a megállapodás „az utolsó fázisban van”, de hangsúlyozta, hogy mindkét fél megegyezett abban, hogy nem árul el információkat, amíg Megrahi vissza nem került Líbiába.

 

Megrahit egy hollandiai bíróságon találták bűnösnek a skót törvények szerint a Pan Am Boeing 747 felrobbantásáért. A repülőgép a skóciai Lockerbie városa felett semmisült meg, ahogy Londonból New Yorkba tartott. Megrahit 27 évnyi börtönbüntetésre ítélték.

 

A bomba 259 embert – köztük 189 amerikait - ölt meg a fedélzeten és további 11 embert a földön.

 

A brit áldozatok hozzátartozói elmondták, hogy sosem voltak meggyőződve Megrahi bűnösségéről és sokan üdvözölték a férfi lehetséges szabadon bocsátásáról szóló híreket.

 

Nem hiszem, hogy az ítélet igazságos” mondta Jim Swire, akinek lánya halt meg a robbantásban, a BBC rádiónak. „Óriási kegyetlenség volna ezt a férfit arra kényszeríteni, hogy a börtönben haljon meg.”

 

Bert Ammerman, akinek bátyja, Tom veszítette életét a járaton, azt nyilatkozta, hogy Megrahi elengedése „őrültség, erkölcstelen és elítélendő” lenne és hozzátette: „Skóciában kéne letöltenie az ítéletet, meghalnia, aztán hazaküldeni őt egy koporsóban.”

 

 

Júniusban a brit fellebbviteli bíróság a szigetország zsidó közössége közötti szakadásra mutatott rá, amikor kijelentette, hogy az észak-londoni JFS iskola felvételi politikája a faji viszonyokat szabályozó törvényt sérti meg. A bebocsátáshoz az kell, hogy a tanuló anyja zsidó legyen (születéstől fogva vagy áttért), azonban ezt alapos vizsgálatnak vetették alá, miután az iskola visszautasította egy 12 éves fiú felvételi kérelmét, azon az alapon, hogy édesanyja katolikus vallásból a progresszív zsidó hitre tért át, amelyet viszont az ortodox Egyesült Zsinagóga, a brit zsidók legfőbb hatósága nem ismer el.

 

A JFS-t (eredetileg Zsidók Szabad Iskolája, Jews Free School) először felmentették a faji vonatkozású törvények alól, de amikor az ügyet megfellebbezték, a bíróság úgy döntött, hogy az 1976-os, faji diszkrimináció megszüntetését kimondó törvényt sértette meg. A döntés alaposan megrázta a brit vallási iskolákat, s vitát váltott ki a vallási identitással kapcsolatban; a brit zsidók most azt kérdezhetik maguktól, hogy mi vagy ki határozza meg, hogy ki a zsidó?

 

A kérdés megválaszolására a JFS, a fővárosnak elméleti síkon az egyik legsikeresebb állami iskolája, arra kényszerült, hogy fontolóra vegyék vallási teszt kitöltetését leendő tanulóiakkal, meghatározandó vallási magatartásuk mértékét és zsidó identitásukat. Miután a JFS-nak megadták a fellebbvitel jogot, most már az új brit Legfelsőbb Bíróságon a sor, hogy kezelje a problémát.

 

A bíróság döntéshozatalában a Brit Zsidók Képviselőinek Bizottsága lépett fel közvetítőként. Mark Frazer szóvivő elmondása szerint a bizottság célja, hogy a bíróság olyan döntést hozzon, amely a leginkább ortodox brit zsidóknak is megfelel.

 

Azonban a bizottság részvétele a zsidó közösséget is megosztotta, amely a semlegességet kérdőjelezi meg. Geoffrey Alderman, a buckinghami egyetem brit zsidó- szakértője rámutatott, hogy a bizottságot alapszabálya köti, amely vallási kérdésekben legfőbb egyházi hatalmasságára, Sir Jonathan Sacksra hagyatkozik. Sacks viszont a brit zsinagógák főrabbija, az Egyesült Zsinagógák vezetője, amely már eddig is 225 ezer dollárral segítette a JFS ügyét.

 

Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság a JFS-nek kedvező ítéletet hirdet ki, akkor megmenti az iskolát a vallási teszt megalkotásától, amely Susan Jacobs, a Manchester Metropolitan University zsidó nemzetiség szakértőjének elmondása szerint a vallásukat nem gyakorló zsidók kizárásának nem várt következményével járhatna. Ha viszont a fellebbezést elutasítják, megnyitja a JFS-be elutasított gyermekek számára az utat (már vallási intézményekkel együtt), hogy bepereljék az iskolát faji megkülönböztetés címén.

 

Bármi is lesz az eredmény, a Legfelsőbb Bíróság döntése inkább több kérdést, mint választ fog eredményezni, s továbbra is a felszínen tartja a zsidó identitásról szóló vitát.

 

Forrás:Time

 

Az amerikai hadsereg és az iraki rendőrség statisztikái szerint a robbantások nagyrészét 2007 és 2008 között követték el. A merénylők több, mint egyharmada Diyalából származott, közülük is a legtöbben a tartomány fővárosából, Bakubából kerültek ki. Az elmúlt négy évben Bakuba adott otthont Irak legerőszakosabb terrorista csoportosulásainak. Itt és Bagdadban élesítették a szélsőségesek leghalálosabb fegyvereit, melyek közül az egyik a női öngyilkos merénylő volt.

 

Diyalában - mivel annyi női öngyilkos merénylő volt - a rendőrség arra kényszerült, hogy tanulmányozza a jelenséget. Habár minden nő története egyedi, a dzsihádhoz vezető útjukban sok hasonlóság fedezhető fel. Sokuk több férfirokont is elveszített, vagy olyan szélsőségesek által uralt, elzárt közösségekben lakik, ahol az iszlám radikális értelmezése bevett szokás. Ezeken a helyeken a nőknek gyakorta nincs lehetőségük, hogy irányítsák életüket: nem választhatják meg, hogy kihez mennek feleségül, hogy hány gyermeket szeretnének, vagy hogy járnak-e iskolába. Az, hogy ezek a nők öngyilkos merénylővé válnak, egyfajta választás, mely azt az érzést kelti bennük, hogy különlegesek.

 

„Az egyik különbség az iraki és a palesztin öngyilkos merénylők között az, hogy az iszlamisták még nem nagyon toboroztak nőket Palesztinában” – mondja Mohammed Hafez, a Naval Postgraduate School egyik docense. „Az iszlám világban vita tárgyát képezi, hogy lehet-e nőket és gyerekeket használni, de Irakban nem haboznak, hogy nőket használjanak.”

 

Amikor 2006-2007-ben az amerikai és iraki erők egyre gyakrabban kezdték el alkalmazni a betonkerítéseket, hogy elszigeteljék a kormányépületeket, piacokat és más közösségi helyeket az autóba rejtett pokolgépektől, a lázadók a nőkhöz fordultak. A nők ugyanis könnyen hasznát vehetik tradicionális öltözetüknek, a földigérő fekete abayának. A hagyományos gondolkodás miatt elképzelhetetlen, hogy a rendőrök, vagy őrök átkutassák a nőket, akik következésképp úgy mehetnek át viszonylag erős biztonsági kordonokon, mintha láthatatlanok volnának.

 

A rendőrség fokozatosan megtanulta kiszűrni az árulkodó jeleket. Ezek a nők gyakran dupla abayát hordanak, hogy elrejtsék robbanómellényüket és sok arcfestéket használnak, mivel úgy hiszik, hogy a mennybe mennek és ezért a legjobban akarnak kinézni.

 

Egy sikeres öngyilkos robbantás ritkán kivitelezhető azonban egyedül. Mindenekelőtt el kell készíteni a robbanómellényt, meg kell tanítani a merénylőnek, hogy hogyan használja azt és meg kell tervezni az akciót. Sokszor ez azt is jelenti, hogy a merénylőt el kell szállítani annak a helynek a közelébe, ahol az akciót lebonyolítják és néhány esetben fel kell állítani egy kamerát a közelben, hogy felvehessék az eseményt. A nők számára, akik Bagdadon kívül ritkán vezetnek autót Irakban, elképzelhetetlen lenne, hogy segítség nélkül eljussanak a kiszemelt helyszínre. A legtöbb nőt, aki Diyalában felrobbantotta magát, szélsőségesek hálózata támogatta és képezte ki, akik gyakran a felkelésben résztvevő családtagok voltak.

 

Forrás: The New York Times

 

 

A turisztikai minisztérium nevében Nada Sardouk elmondta, hogy július végéig 1,700,352 turista, köztük 325 ezer külföldön élő libanoni érkezett az országba.

 

Források szerint a látogatók nagyrésze az arab országokból, elsősorban Szaúd-Arábiából érkezett, de 79 ezer európai is ellátogatott Libanonba. Az európai turisták zöme Belgiumból, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Hollandiából és Nagy-Britanniából jött.

 

A minisztérium azt is elmondta, hogy reményeik szerint ezév végéig elérik a kétmilliós számot, mely a kis ország lakosságának körülbelül a felét jelenti.

 

Az elmúlt évek során Libanonban súlyos károkat szenvedett el a turisztikai szektor a politikai gyilkossághullámot követően. Ebben a gyilkosságsorozatban veszítette életét az előző miniszterelnök, Rafik Hariri is 2005 februárjában.

 

A 2006-os év nyarán kirobbanó libanoni-izraeli fegyveres konfliktusokat követően Libanon turizmusa újból felvirágzott és az elmúlt évben mintegy 1,3 millió látogató kereste fel az országot.

 

Forrás: Al-Jazeera

 

A bíróság szóvivője, Ali Reza Jamshidi elmondta, hogy a körülbelül 3700 fogva tartottat egy héten belül elengedték, de akik részt vettek a zavargásokban, azok továbbra is lakat alatt vannak. Az ellenzék által közölt adatok tanúsága szerint legalább hatvankilenc embert megöltek a június 12-i választás után, amely több mint a kétszerese a kormány által bevallott adatoknak. Irán jelenleg is több mint száz fogva tartottat hallgat ki a forradalomban betöltött állítólagos szerepükkel kapcsolatban. A pereket – amelyekben vannak vezető ellenzékiek, aktivisták, újságírók, jogászok, nagykövetségek alkalmazottjai és két külföldi is – széles kritika övezi külföldi hatalmak, ellenzéki csoportok és emberi jogi aktivisták részéről. Az iráni hatóságok azonban váltig állítják, hogy a jogi eljárásmódok teljesen törvényszerűek és összhangban állnak a nemzetközi jogi sztenderdekkel.

 

Az AP hírügynökségnek nyilatkozó Alireza Hosseini Beheshti – Mir Hossein Mousavi, a legyőzött elnöki aspiráns egyik szövetségese – elmondta, hogy az elhunytak hozzátartozóinak tanúvallomása szerint legalább hatvankilencen haltak meg, de ez a szám még tovább nőhet.

 

A perbe fogottak között van egy iráni, aki a teheráni angol nagykövetségen dolgozott, egy francia-iráni, aki a francia nagykövetség szolgálatában állt, s egy francia nemzetségű, akit kémkedéssel és a kormány megdöntésének tervével vádolnak.

 

Kedden Nazak Afshart, a francia nagykövetség egykori alkalmazottját engedték ki a teheráni börtönből. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök megköszönte az EU-nak és már „baráti országoknak, mint például Szíriának” a közreműködést, de ezen túlmenően felszólított Clotilde Reiss, francia egyetemi tanársegéd haladéktalan szabadon bocsátására, aki még mindig börtönben van. Irán válaszul közölte, hogy Reiss a per ideje alatt a nagykövetség épületében élhet, de erre még nem érkezett francia viszontválasz – nyilatkozta az AFP-nek Irán párizsi nagykövete.

 

Mindeközben izzik a levegő az iráni politikai elit körül, mivel a legfelsőbb vezetést még mindig erős kritika éri a választások utáni helyzet kezelésével kapcsolatban. Az egyik sarokpont a bebörtönözöttek áldatlan körülményei.

 

A beiktatott Mahmoud Ahmadinezsád jelenleg kabinetjének kiválasztásával van elfoglalva, amelynek parlamenti jóváhagyása a jövő héten kerülhet sorra.

 

Forrás: The New York Times

 

 

Forrás: Al-Jazeera

 

Évtizedeken keresztül nyugati döntéshozók a Hamaszban egy olyan terrorista szervezetet láttak, amely Izrael állam megsemmisítésében érdekelt, s soha nem fogadja el a kétállamos berendezkedésen alapuló területi kompromisszumot. Ezt a megállapítást Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök is megismételte július 14-i tel-avivi beszédében; Barack Obama kairói látogatásakor ugyan vonakodott a Hamaszt „terrorista szervezetnek” nevezni, azonban a szervezet megreformálására sürgetett. Ezzel tiszta vizet öntött a pohárba: amennyiben a közel-keleti konfliktus során a Hamasz a politikai rendezés főszereplőjévé kíván válni, az USA, Izrael és a térség államainak mércéjéhez kell alkalmazkodnia.

 

A nyugati politikusoknak korábban a Hamasz kompromisszum-képtelensége volt közel-keleti politikájuk meghatározásakor az egyik sarokkő, amely megakadályozta a szervezethez való közeledést – ezt a terrorista cselekményekkel és a mozgalom ideológiai ortodoxiájával, rugalmatlanságával magyaráztak. Ennek alátámasztására rendre a szervezet 1988-as alapító manifesztumát citálták, amely antiszemita kijelentéseket tartalmaz és Palesztina földjének felszabadítását tűzi zászlajára – erőszakkal.

 

A változás azonban elkerülte a kritikusok figyelmét – állítja Bröning, aki szerint az okirat többé már nem esik akkora súllyal a latba a mozgalom ideológiájának meghatározásakor. Ettől már 1990-től kezdett eltávolodni, jóllehet annak megtagadásáról még korai lenne beszélni. Mahmoud Ahmad al-Ramahi, a szervezet egyik vezetője egyenesen odáig ment, hogy az okirattal kapcsolatban kijelentette: „fontosságát nem szabad összekeverni a Szent Koránéval”. A szerző megjegyzi, hogy a nyugati döntéshozóknak ideje megfontolniuk a Hamaszhoz való közeledés lehetőségét, s megnézniük, hogy a szervezet újabban mit ért el politikailag.

 

A Hamasz 2006-ban a politikai rendszeren kívül álló, dogmatikus szervezetből a palesztin politika ellenzéki pártjává vedlett, majd a lépést egy radikális ellenzéki pártból való, a palesztin területek többségi pártjává alakulás követte, a 2006-os választások után pedig de facto a gázai övezet irányítója lett. Meglepően rövid idő alatt a szervezet felhagyott a vallási retorikával és Palesztina erőszakkal való felszabadításának hangoztatásával, s a szekuláris, pragmatikai alapon történő államépítésre helyezte a hangsúlyt.

 

A 2006-os választásra készülődve a fegyveres ellenállás helyett már a bírói reform, magasabb színvonalú oktatás és lakhatás, jobb egészségügy, valamint környezeti politikával kampányoltak. A földcsuszamlásszerű győzelmet ráadásul egy olyan választáson aratták, amelyet demokratikusnak és korrektnek tartottak.

 

A gázai övezetet irányító miniszter, Ismail Haniyeh által kibocsátott irat tanúsága szerint a Hamasz egy radikális, fegyveres szervezetből egy kormányzásra törekvő párttá lényegül át, amely dokumentum ráadásul nem említi a fegyveres ellenállást, vagy az Izrael-ellenes agitációt, e helyett az államépítésre és a gazdaságpolitikára fókuszál, a fenntartható fejlődés érdekében pedig a „nemzetközi befektetést” is el tudja képzelni. 2007 júniusában, a palesztin egységkormány zátonyra futásával és a gázai puccsal (a Fatah kiebrudalásával) új helyzet teremtődött: a modern Közel-Kelet történetében először egy szunnita vallású fundamentalista szervezet kerített birtokába egy terület fontos részét, annak homogén populációjával együtt.

 

A Hamasz a palesztinok egyharmadának feletti uralmával a kormányzás feladataival találta szembe magát; az államépítés részeként adót gyűjtött, határt ellenőrzött és a biztonsági erőket reformálta meg. Amikor pedig szembesült a köztisztviselők sztrájkjával, nem a szomáliai, vagy afgán hadurak jellemezte példák után nyúlt: nem a „hagyományos iszlám” kormányzási formákat vette elő, hanem a párthoz lojális aktivistákkal töltötte fel a palesztin intézményeket Gázában.

 

A szerző szerint azonban nem kell elhamarkodottan piedesztálra emelni a szervezetet: a Hamasz továbbra is tekintélyelvű, gyakoriak az emberi jogok semmibe vétele, a véleménynyilvánítás szabadsága pedig korlátozott.

 

Azonban enyhülés következett be a korábbi merev, konfrontatív retorikával szemben is. Khaled Mashal, a Hamasz vezetője a Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök korábbi kijelentéseire reagálva júniusban Damaszkuszban finomhangolt beszédstílusán, amikor Haniyehez hasonlóan az 1967-es határokon belüli Palesztin állam megalapítására szólított fel. Ez nagy előrelépés a Hamasz okiratának antiszemita jellegéhez képest, amelyben kategorikusan az „összes palesztin föld felszabadítására szólít fel.” – hívja fel rá a figyelmet a kutató.

 

Mindezek ellenére a Hamasz vezetőinek várakozásaival ellentétben nyugati részről erős indifferencia volt érzékelhető Mashal beszédét követően is, ugyanis a palesztin szervezet hivatalosan továbbra sem fogadja el Izrael állam létét a létezésre. Nyugati megfigyelők ezt az ellentmondást hovatovább taktikai húzásnak tartják, s cáfolnák, hogy a Hamasz megváltozott volna. A Hamasznak azonban ez a kétértelműség kiemelt jelentőséggel bír a közeledő választások miatt, ugyanis szükségük van arra, hogy fenntartsák kissé bizonytalan helyzetüket legitimitásuk fenntartására, mint az Iszlamista Ellenállási Mozgalom Gázában és a Nyugati Parton.

 

Izrael zsidó államként való elismerésének következtében nemcsak a Hamasznak a palesztinok közötti rangján esne csorba, hanem gyengítené a pozícióját Izraellel szemben is. Izrael jogának el nem ismerése nem szabad, hogy kizárja a diplomáciai kötelezettséget a palesztin szervezettel. A pragmatikus politikai engedmények mindig is megelőzték az elvont ideológiai fordulatokat – vallja a szerző. Bröning erre a 20. századi európai szocialista mozgalmakat, valamint a Kínai Népköztársaság példáját hozza fel, amely ugyan továbbra is hű maradt a kommunizmushoz, de már olyan gazdasági zónákat létesített, ahol szárba tudott szökkeni a kapitalizmus is.

 

A Hamasz felhagyott azzal a politikával, hogy csupán terrorista szervezetnek tartsák számon – foglalja össze a kutató, aki szerint a szervezet megmutatta, hogy képes a politikai fejlődésre és az ideológiai pragmatizmusra. Az ideológiai változást ráadásul a Hamasz összes (a damaszkuszi, Mashal vezette héják is) frakciója támogatja. A szerző sajnálatának ad hangot, hogy Washingtonban ezt még nem ismerték fel, a külügyminisztérium szóvivő-helyettese szerint ugyanis a „Hamasz még mindig Izrael elpusztításában hisz.”

 

Bröning felszólítja a nyugati döntéshozókat, hogy hagyjanak fel a Hamasz bojkottálásával, s szerinte az Egyesült Államoknak és európai szövetségeseiknek olyan jelzéseket kellene adniuk, amely egy a Hamaszt is magában foglaló palesztin kormány elfogadását feltételezi. Csak az előfeltételek nélküli tárgyalások fogják áthidalni az ideológiai szakadékokat és fogják közelebb hozni a feleket a kétállamos megoldás és a tartós izraeli-palesztin béke felé.

 

Forrás:Foreign Affairs

 

A kongresszus kezdete előtt nem sokkal Faruk Kaddumi, a Fatah főtitkára a palesztin elnököt, Mahmúd Abbászt és egy másik vezetőt, Mohammed Dahlant azzal vádolta, hogy közük volt Arafat meggyilkolásához.

 

Abu Sarif, az egykori elnök politikai tanácsadója arra szólította fel a résztvevőket, hogy hozzanak létre egy bizottságot, mely kivizsgálja Arafat halálának körülményeit és mindemellett javasolta, hogy a nyomozás eredményességének érdekében a bizottság működjön együtt nemzetközi szakértőkkel is.

 

Abu Sarif – aki halála előtt figyelmeztette Arafatot, hogy lehetséges, hogy méreggel akarják meggyilkolni – határozottan tagadta, hogy a palesztin elnöknek, Mahmúd Abbásznak bármiféle köze is lenne az esethez.

 

Sarif a Palesztin Hatóságot azzal vádolta, hogy Arafat halálának ügyére nem fordított figyelmet és elmondta, hogy ha a Fatah pártkongresszusa nem állít fel ennek érdekében bizottságot, az azt jelenti, hogy a résztvevők nem tartják fontosnak, hogy fény derüljön az igazságra.

 

Arra a kérdésre, hogy ki és hogyan ölte meg Arafatot, Nabil Saath, a Fatah központi bizottságának egyik tagja elmondta, hogy Izrael kétséget kizáróan benne volt, de hogy milyen módon, arról még nincs elég információjuk.

 

Saath továbbá megerősítette, hogy a kongresszus nem vitatja meg a Kaddumi által felhozott vádakat, csupán Arafat meggyilkolásának ügyét tárgyalják meg általánosságban.

 

Forrás: Al-Jazeera

„Az világos volt, hogy Natsheh - meglepő módon - Oslo (az 1993-as egyezmény rakta le az alapokat a palesztin-izraeli konfliktus lezárásához) támogatójává vált” – vallotta könyvében David Schenker, aki egy 1999-es, a jordán Intercontinental Hotelben lezajlott beszélgetését idézte fel Rafik Natsheh-val, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) akkori munkaügyi miniszterével, Arafat egyik kritikusával. Az al-Quds al-Arabi pánarab napilapnak a múlt héten nyilatkozó egykori miniszter azt mondta, hogy a Fatah (a PFSZ azon frakciója, amely a közvetlen tárgyalásokat folytatta Izraellel a béke megteremtése érdekében) „nem ismeri el Izrael jogát a létezésre”, valamint hogy a szervezet nem adta fel a fegyveres küzdelmet.

 

Az interjú már a sokadik volt a sorban, amelyben a palesztin-izraeli béke premisszái forognak kockán: az erőszakról való lemondás és Izrael joga a létezéshez. A szerző szerint Natsheh és más magas rangú „mérsékeltek” megnyilvánulásai egy olyan nagymérvű politikai változás indikátorai, amely az előző évtizedben bontakozott ki. Ugyan a demokrácia magvait már elhintették a palesztinok között, azonban a változás mégis úgy általában a társadalom szélsőséges nézeteit tükrözi vissza. Röviden összefoglalva: a népi támogatás elnyeréséhez való igény nem a Hamaszt mérsékelte, hanem a Fatah-ot radikalizálta.

 

A szerző szerint ahhoz semmi kétség nem fér hozzá, hogy a béketárgyalások sikertelensége csalódást és radikalizálódást hozott a palesztin fiatalok számára. Úgy tűnik, hogy a Fatah próbálja megerősíteni politikai bázisát – azt a bázist, amely az utóbbi évek alatt mindinkább radikalizálódott. Friss közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a palesztinok ötvenkét százaléka támogatja a fegyveres harcot izraeli civilek ellen – Izrael területén. A Fatah, amely az utóbbi időben úgy látszott, hogy kezdi elveszteni a talajt a rivális iszlamista mozgalom, a Hamasz ellenében, a harcoló voksokért is harcba szállt pozíciója megerősítése érdekében.

 

Mióta a Hamasz katonailag átvette a hatalmat a gázai övezet felett 2007-ben, a békefolyamat támogatói a Fatah-vezette kormány és az iszlám terrorszervezet közötti megbékélést szorgalmazzák az izraeli-palesztin béketárgyalások újraindításának reményében – ezt célozta Barack Obamának a Közel-Kelet ügyeiért felelős speciális megbízottja, George Mitchell látogatása a térségben.

 

A palesztin politikai közép eltolódott – von végső következtetést Schenker, ha az olyan, általa korábban mérsékelteknek tartott politikusok, mint Rafik Natsheh is tagadja Izrael jogát a létezéshez. Mérsékeltek azonban továbbra is léteznek és a Palesztin Hatóság (PA) továbbra is jó úton halad a béke megteremtése érdekében: például eltávolította a nyugati parti mecsetekből a szélsőséges eszméket propagáló imámokat, s együttműködik Izraellel a biztonsági kérdésekben. Ennek ellenére energiáinak nagy részét még mindig a Hamasszal való belső viaskodás köti le, semmint a béke támogatása a zsidó állammal. A nyugati parton a PA állítólag még mindig terroristák után nevez el utcákat.

 

A szerző egyenesen Oslo (és a békefolyamat) halálát vizionálja. A Washington számára még szalonképes Mahmoud Abbász pedig homokba dugja fejét – így Natsheh kijelentései a Fatah hivatalos álláspontjává vállnak. A Fatahnak Izraellel szembeni magatartását figyelembe véve  pedig majdnem biztosan kijelenthető, hogy egy palesztin nemzeti kormány sem a békét fogja mindenáron előmozdítani. Az Obama-adminisztrációnak így sürgősen paradigmaváltásra van szüksége – nyugtázza a kutató.

Forrás: The Washington Institute for Near East Policy

 

 

 

A honlapon elhelyezett képek között vannak olyanok, melyek Izraelben elkövetett öngyilkos merényleteket ábrázolnak és voltak olyanok is, melyeken az Izraeli Védelmi Erők gázai támadásai során megsebesült palesztinok láthatók.

 

A képek mellett olyan arab és héber nyelvű szlogenek is felkerültek a honlapra, mint hogy „Isten le fogja győzni Izraelt.” Az így meghekkelt honlapot a Gaza Hacker Team írta alá.

 

Az izraeli választásokon a Kadima egyébként 28 helyet nyert, eggyel többet, mint a jelenleg kormányzó Likud Párt.

 

 

 

Forrás: Haaretz.com

 

A marokkói hatóságok nem engedélyezték, hogy a szóban forgó lap marokkói területre érkezzen és hétfőn este, a casablancai repülőtéren megállították a lap terjesztését.

 

Mindez nem sokkal azután történt, hogy a marokkói belügyminisztérium múlt szombaton két másik marokkói magazin - a Telle Qu'elle és a Nichane - számait is lefoglalta, mivel azok tartalmazták az említett közvélemény-kutatás eredményeit.

 

A közvélemény-kutatásban mintegy 1100 marokkói véleményét kérdezték meg VI. Mohammed király uralkodásáról és a megkérdezettek 91%-a elégedett, vagyon nagyon elégedett volt vele.

 

Ahmed Ben Shamsi, a Telle Qu'elle és a Nichane kiadója, elmondta, hogy a marokkói hatóságok közölték vele, hogy a királlyal kapcsolatos közvéleménykutatás elvégzése nem elfogadható, de mindazonáltal nincsen olyan törvény, mely megtiltaná az effajta közvélemény-kutatást.

 

A kiadó hozzátette, hogy a marokkói belügyminisztérium kétszer is megszegte a törvényt: először akkor, amikor nem magyarázta meg a lapok lefoglalására irányuló döntését, másodszor pedig akkor, amikor a lefoglalt lapokat anélkül semmisítette meg, hogy megvárta volna a bírósági határozatot az ügyben.

 

A marokkói kommunikációs miniszter szombaton elmondta, hogy ha a Le Monde leközli a közvéleménykutatást, akkor betiltják a lapot és hozzátette, hogy a marokkói monarchia nem vita tárgya és nem lehet közvélemény-kutatás alapja.

 

Forrás: Al-Jazeera

 

A magazin főszerkesztője elmondta, hogy a kurd származású zsidók visszatérése enyhítheti a palesztin területeken felépült telepek hatásait. A főszerkesztő hozzátette, hogy sok kurdisztáni zsidó fog visszatérni abban az esetben, ha a demokratikus Irak biztonságossá válik és stabilizálódik a helyzete.

 

A  magazin, mely mintegy ötven oldalt tartalmaz kurd nyelven és további kettőt angol nyelven, 1500 példányszámban jelenik meg az iraki Kurdisztánban.

 

A magazin elsősorban a kurdisztáni zsidóság szokásaival foglalkozik és az iraki zsidókról is közöl tanulmányokat.

 

A kurd iszlamisták azonban nem nézik jó szemmel ezt a fajta propagandát. A kurdisztáni parlament egyik képviselője elmondta: „Semmiféle szükségét nem látom ennek a propagandának, hiszen a kurdok az iszlám világhoz tartoznak és Kurdisztán Irak része.”

 

Izraelben ma körülbelül 150 ezer Kurdisztánból származó zsidó él, akik már a tizenkettedik század óta a mai iraki kurdisztán területén éltek. A kurdisztáni zsidók egyébként az arámi nyelvet beszélik.

 

A zsidók az ötvenes években, Izrael állam megalakulása után hagyták el ezt a területet és ugyanebben az időben az 1948-as háború következtében tömegesen vándoroltak el a zsidók az arab országokból.

 

Egyesek szerint, ha az arab államok az elvándorolt zsidók visszatérését kérnék és ezeknek az embereknek visszaadnák tulajdonait, akkor a palesztin menekülteknek is lehetőségük lenne a hazatérésre, mivel akkor Izraelnek már nem lenne szüksége annyi földterületre. - tudosít az Al-Jazeera.

 

A magazin főszerkesztője elmondta, hogy semmiféle titkos támogatást nem kap Izraeltől – bár Izrael tud a lap létezéséről, mivel annak van saját honlapja is – és hangsúlyozta, hogy nem Izrael érdekeit képviseli, de véleménye szerint Kurdisztánnak szüksége van a kurdisztáni zsidóság visszatérésére.

 

Forrás: Al-Jazeera

 

Megkezdődött a Mahmoud Abbász vezette Fatah pártkongresszusa, amely húsz év óta az első lesz - adta hírül a BBC.
 

 

Abbász a kongresszuson elmondta, hogy a palesztinok békére törekszenek Izraellel, de az „ellenállás” mint opció továbbra is fennmarad. A BBC szakértője, Tim Franks szerint a Fatahot széles körben korruptnak és tehetetlennek tartják, azonban a szervezet belső hatalmi pozícióinak elosztását nagy figyelem övezi.
 

 

A nyugati parti Betlehem városában sorra kerülő három napos ülésen közel kétezer delegált vesz részt. Mintegy négyszáz, a gázai övezetben lakó Fatah-tagot a terület irányítója, a Hamasz akadályozta meg a kongresszusra való elutazásban – miközben Izrael megengedte a külföldön élő ötszáz fős csoportnak, hogy eljussanak az ülésre. Az izraeli kormányszóvivő a tanácskozás kapcsán elmondta: „Izrael a békét és a megbékélést keresi palesztin szomszédainkkal – olyan megbékélést, amely a mások jogainak elismerésén alapul mindkét fél részéről: Izraelnek, hogy elismerje: a palesztinoknak vannak nemzeti jogai; s a palesztinoknak, hogy a zsidóknak is vannak nemzeti jogai”.
 

 

A kongresszus egy olyan új politikai programról is tárgyalni fog, amelynek a célja a mozgalom megújítása. Egy másik fontos kérdés, hogy vajon a konferencia fog-e változtatni a Fatah-okirat szövegezésén, amely Izrael elpusztítására szólít fel.
 

 

Egy dokumentum-tervezet a „fegyveres harc” fenntartását javasolja, amennyiben meghiúsulnak a zsidó állammal való béketárgyalások, valamint hogy a Nyugati Parton az izraeli telepítések befagyasztása a további tárgyalások előfeltétele.
 

 

A kongresszus épp akkor zajlik, amikor az Egyesült Államok reményét fejezte ki, hogy közvetítene egy újabb tárgyalássorozat keretében a zsidók és a palesztinok között. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Fatah jelenleg népszerűbb főbb riválisánál, a gázai övezetet uraló iszlamista Hamasznál, viszont frissesség hiányában hosszabb távon a palesztinok szerint a Fatah hanyatlani fog – tette hozzá a BBC Közel-Kelet szakértője

 

A film rendezője, Majed Jendeya - aki tanulmányait Németországben folytatta - elmondta, hogy reményei szerint a filmet Franciaországban, a cannes-i filmfesztiválon is bemutatják majd.

 

A film újabb bizonyítéka annak, hogy a Hamasz „betört” a média világába is. A Hamasznak egyébként van televízió csatornája, saját rádióállomása és több újságja is.

 

A közönség tapsolt és tombolt, amikor a színész szájából elhangzott a film leghíresebb sora: „Az izraeli katonák megölése istenimádat, mellyel közelebb kerülünk Allahhoz.” –tudósít az Al-Jazeera

 

A filmet, az egykori izraeli telepen, Ganei Talban épített helyszínen forgatták a Gáza-övezetben.

 

A film a Hamasz megalakulását mutatja be a nyolcvanas években és azokat a támadásokat melyeket Aqel vezetett az izraeli hadsereg ellen Ciszjordániában és a Gáza-övezetben. A film továbbá beszámol az izrael és a PFSZ között létrejött osloi békeszerződés aláírásáról 1993-ban.

 

A film főszereplőjét, Imad Aqelt 22 éves korában ölték meg az izraeli katonák, amikor 1993-ban körülvették a Gáza-övezetben lévő rejtekhelyét.

 

A hírportál szerint a több hónapon keresztül készülő film költségvetése 120 ezer dollár volt és forgatókönyvét Mahmoud al-Zahar, a Hamasz egyik vezetője írta.

 

A filmben szereplő négy színész a tavaly decemberben, a Gáza-övezet ellen irányuló 22 napos izraeli támadásokban vesztette életét.

 

Forrás: Al-Jazeera

Kiszáradófélben van az Eufrátesz. – írja a The New York Times. Köszönhetően az Irakkal szomszédos Törökország és Szíria vízpolitikájának, a kétéves szárazságnak és Irak és a farmerek gondatlan vízhasználatának, a folyó jelentősen apad. Néhány szakértő egyenesen attól tart, hogy hamarosan a mostani felére apadhat a folyó.

 

Az Eufrátesz zsugorodása szegénységre ítélte a halászokat és sok farmert arra kényszerített, hogy elhagyva a folyóparti városokat, munka reményében a városokba települjön.

 

Habár a jelenség leginkább a szegényeket sújtja, a társadalom minden rétege érzékeli a hatásait: sejkek, diplomaták, sőt még parlamenti képviselők is, akik a Bagdadban eltöltött hetek után ide vonulnak vissza szabadidejüket eltölteni.

 

A folyó menti csatornák sekély folyamokká törpültek, a halászhajók a szárazföldön vesztegelnek, a vízszivattyúk pedig, melyek egykor arra voltak hivatva, hogy az ültetvényeket táplálják, most barna pocsolyákban hevernek.

 

A szárazság egész Irakban jelen van. Immár két éve a csapadékmennyiség jóval az átlag alatt van, melynek következtében a vízkészletek kifogytak és becslések szerint a búza és árpatermés alig lesz valamivel több a két évvel ezelőtti termés felénél.

 

Irak nemcsak a világ legnagyobb datolyaexportőre volt hajdanán, de árpát is biztosított a német sörhöz és mindig is nagy büszkesége volt a drága Anbar rízs.

 

Mostanában Irak egyre több és több gabonát importál. Az Eufrátesz mentén dolgozó farmerek azt mondják, lehet, hogy fel kell hagyniuk az Anbar rízs termesztésével, és kénytelenek lesznek olcsóbb valamint gyengébb minőségű termény termesztésére átállni.

 

A szárazságok nem ritkák Irakban, de egyes vélemények szerint az elmúlt években még gyakoribbá váltak. A szárazság azonban csak az egyik oka annak, hogy az Eufrátesz és nagyobb, egészségesebb „ikertestvére”, a Tigris haldoklik.

 

Az Eufrátesz mentén legalább hét gát található Törökország és Szíria területén és mivel az országok közt erről nem születtek megállapodások, vagy egyezmények, az iraki kormánynak nem maradt más választása, mint hogy vízért könyörögjön szomszédaitól.

 

Habár sokan hibáztatják a szomszédos országokat, szakértők szerint semmi sem fog változni addig, amíg Irak el nem kezdi komolyan venni saját vízpolitikáját és a múltban folytatott hibás vízgazdálkodását.

 

Délkeleten, ahol az Eufrátesz több, mint 1700 mérföldes útjának végéhez közelít és összefolyik a Tigris kevésbé sós vizével- mielőtt a Perzsa-öbölbe ömlenének-, a helyzet igen komolyra fordult. A mocsarakat, amelyeket 2003-ban szándékosan újra elárasztottak, hogy megmentsék az ott élő arbok kultúráját, újból a kiszáradás fenyeget. A bárányok a folyó közepén lévő szárazföldön legelnek.

 

„A jövő tél lesz az utolsó esélyünk.” – mondja Hashem Hilead Shehi, a 73 éves farmer, aki egy a mocsaraktól nyugatra fekvő „csontszáraz” faluban él. „Ha nem tudunk vetni, minden család el fog menni.”

 

Forrás: The New York Times

A tunéziai Kairouan város rendőrei igencsak meglepődtek, amikor egy fiatal fiú besétált a rendőrörsre és minden ok nélkül azt követelte, hogy zárják börtönbe – adta hírül az Al-Jazeera hírportál.

 

Habár a rendőrök megpróbálták meggyőzni a fiút, hogy távozzon, végül mégiscsak elérte célját. A fiú addig provokálta és sértegette a rendőröket, míg végül őrizetbe vették.

 

A tunéziai források azt nem említették, hogy az illető miért tette, amit tett, de arról beszámoltak, hogy a fiúnak nem volt priusza.

 

A tárgyalásra várhatóan pár napon belül sor kerül és nem kevesebb, mint hat hónapot szabhatnak ki rá...(ennyire talán még ő sem számított...).

 

Forrás: Al-Jazeera

 

 

Sarkozy levelében leírta, hogy a rakomány minősége megfelel a nemzetközi szabványoknak és arra kérte Assadot, hogy mihamarabb találjon a helyzetre kedvező megoldást, hogy az ne legyen negatív hatással a két ország közti kapcsolat ígéretes jövőjére.